2011. május 11. szerda

máj. 11
19:06
Budapesten fény derült Lara Croft titkaira (Blikk)
Igazi hollywoodi titkokba avatta be a Blikket a Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője forgatókönyv-írója, James V. Hart (51), amikor mesterkurzust tartott Budapesten.
máj. 11
19:06
Líbiában a lázadók elfoglalták Miszráta repülőterét (Gondola)
Nehéz harcok után elfoglalták Miszráta repülőterét szerdán a líbiai felkelők, és sok zsákmányt ejtettek a visszavonuló kormánycsapatoktól - jelentették a hírügynökségek
máj. 11
19:06
Esély az esélyteleneknek - Iskolapélda (videó) (HírTV)
A legszegényebbek, halmozottan hátrányos helyzetűek, gyermekvédelmi ellátásban részesülők. Őket hivatott versenyképes szakmához juttatni a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programja.
máj. 11
19:06
Vádemelés a gumiszoba miatt (Alternatív Energia)
Vádat emelt az ügyészség a kecskeméti Juhar utcai fogyatékosok intézetében korábban működtetett illegális gumiszoba miatt. A vádhatóság az intézet igazgatónőjét és 26 volt és jelenleg is foglalkoztatott dolgozóját azzal vádolja, hogy az intézetbe járó szellemi fogyatékkal élő gyerekek személyi szabadságát megsértették, amikor egy-egy dühkitörést követően bezárták őket a szakszerűtlenül…
máj. 11
19:06
Tóth is kiesett, nincs már magyar versenyben (Agroinform)
Tóth Krisztina kiesése egyben azt jelenti, hogy nincs már magyar versenyben a hollandiai viadalon.
máj. 11
19:08
Leszakadt felsővezeték miatt nem jár a troli (Alternatív Energia)
Leszakadt a troli felsővezetéke a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésében szerdán délután.
máj. 11
19:10
Tarlós István: a BM önkormányzati törvény alternatívái között van figyelemreméltó (Alternatív Energia)
"A kormány, illetve a Belügyminisztérium önkormányzati törvény alternatívái között van olyan, amelyik figyelemreméltó, és politikai értelemben is konszenzusra ad lehetőséget" - így reagált a főpolgármester arra hírre, ami szerint úgy alakulna át Budapest közigazgatási rendszere, hogy akár csökkenhetne a kerületek száma.
máj. 11
19:24
Gyurcsány miatt szakad az MSZP? (Blikk)
Demokrata Párt néven új politikai szervezet alakult a volt miniszterelnök „áldásával".
máj. 11
19:24
Jó gyereket akar? Szoptassa! (Infostart)
A csecsemőkorukban anyatejjel táplált gyerekek kisebb valószínűséggel küzdenek viselkedési problémákkal ötéves korukban - állítják a brit szakemberek.
máj. 11
19:24
Énekkel köszöntötték Schmitt Pált (HírTV)
Dallal köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából a köztársasági elnököt a zuglói Hunyadi János Zenei Általános Iskolában.
máj. 11
19:24
Egyértelművé kell tenni a jövőben a vevők számára, ha a ruha állati összetevőt tartalmaz (Kripto Akadémia)
Elfogadta az Európai Parlament szerdán az új textilcímkézési szabályokat. A jogszabály értelmében a jövőben azt is fel kell tüntetni a ruhaneműk címkéjén, hogy tartalmaznak-e valódi bőrt vagy szőrmét. Az Európai Bizottságnak emellett 2013 őszéig értékelést kell készítenie a textiltermékek esetleges eredetjelöléséről, amelyet akár jogalkotási javaslat is kísérhet.
máj. 11
19:24
Ismét megállóhoz érekeztek az európai piacok (ProfitLine)
A keddi emelkedés után a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán már nem tudtak tovább kapaszkodni kifelé a gödörből, amelybe a múlt héten és hétfőn zuhantak.
máj. 11
19:26
Lyukra futott bankvezérek (Blikk)
máj. 11
19:26
Továbbra is csak oldalazásba merül ki a BUX ereje (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,74 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 23.627,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,53 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
máj. 11
19:28
Egy bank, ahová nem kell őrség és cigipapír is lehet betét (ProfitLine)
A világ legkevésbé őrzött bankja egy indiai: nemhogy biztonsági ajtók, hanem még zárhatók sincsenek benne, mivel a betétek Ram isten nevéből állnak.
máj. 11
19:33
Allergiás vagy a szőrmére? Itt a megoldás (Pénzcentrum)
A jövőben minden ruházati terméken egyértelműen fel kellene tüntetni, ha az állati eredetű anyagot tartalmaz. Az Európai Parlament (EP) elfogadta a tervezetet, már csak a tagállamokat képviselő Európai Bizottságnak (EB) kell rábólintania....
máj. 11
19:33
Egyre nyugtalanabbak a nyugállományú rendőrök is (ATV)
Titokban kellett orvoshoz járnia egy ma már nyugállományú rendőrnőnek, mert félt, hogy megromlott egészségi állapota miatt az éves felülvizsgálaton kirúgják. Mikor tarthatatlan lett az állapota, és a fizikai felmérést már biztosan nem tudta volna elvégezni, akkor vonult nyugállományba, holott nem szeretett volna. Fodor Andrea alezredes azonban bűnügyi vizsgáló volt, elvileg a "fejére" lett volna…
máj. 11
19:35
"Az vagy, amit anyád megevett" (ATV)
Friss kutatások szerint későbbi ízlésünket már az anyaméhben meghatározzák azok az ízek és illatok, amiket ott észlelünk.
máj. 11
19:36
Jégkorong-vb - Jagr csoda, cseh továbbjutás, amerikai búcsú (Sport365)
A címvédő cseh válogatott Jaromir Jagr mesterhármasának is köszönhetően simán nyert az amerikaiak ellen a szlovákiai jégkorong-világbajnokság szerdai első negyeddöntőjében.
máj. 11
19:38
Asztalitenisz-vb – Az utolsó magyar is kiesett (Sport365)
Tóth Krisztina búcsúzott a harmadik fordulóban, a legjobb 32 között egyesben a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, kiesése egyben azt is jelenti, hogy nincs már magyar versenyben a hollandiai viadalon.
máj. 11
19:42
Sztrájk lesz Ferihegyen (Infostart)
Egy órás figyelmeztető sztrájkot tart holnap 13 és 14 óra között a Malév földi kiszolgáló személyzete Ferihegyen.
máj. 11
19:42
A lelépési pénzek után lohol a BKV (HírTV)
A MÁV nem perelt, a BKV viszont igyekezett jogi úton visszaszerezni az esetenként több tíz millió forintos végkielégítéseket. Azt, hogy a fővárosi közlekedési társaság próbálkozása milyen eredménnyel járt, nem tudni, mert a BKV részleteket nem közölt a perek állásáról. A menedzser-szerződések alapján kifizetett, aránytalanul nagy összegű lelépési pénzek visszamenőleges bevasalását az…
máj. 11
19:42
A legjobb hazai kortárs alkotások a szegedi REÖK-ben (Alternatív Energia)
Száznegyvenegy alkotó közel kétszáz alkotása várja május 14-től a látogatókat a szegedi REÖK palota kiállítótermeiben. A XXXVI. Szegedi Nyári Tárlaton többek közt Aknay János, Dréher János, Gerle Margit, Henn László András, Joseph Kádár és Tenk László műveivel találkozhat a közönség. Az idei év érdekessége, hogy a fiatalok és a nők is kiemelkedő számban képviseltetik magukat a seregszemlén -…
máj. 11
19:42
Ha kávéval indul a nap: Egészségügyi hatások (WebBeteg)
Egy, az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent kutatás szerint nincs kapcsolat a napi kávéfogyasztás és a magas vérnyomás kialakulása között.
máj. 11
19:42
Az Újpest lengyel segítséggel győzte le a KTE-Erecót (Agroinform)
A KTE-Ereco Tököli góljával ugyan megszerezte a vezetést, de az Újpest Sebastian Jarzebak játékvezetőnek is köszönhetően fordítani tudott a hajrában.
máj. 11
19:51
Megcsúszott Amerika, ütik a nyersanyagokat (Portfolio)
Az elmúlt három napban mutatott emelkedést követően ma csökkenéssel indították a kereskedést az amerikai tőzsdék, és azóta is lefelé tartanak, a főbb indexek mindegyike 1% feletti mínuszban...
máj. 11
19:51
Magyarország számára Izrael biztonsága "személyes kérdés" (ATV)
Izrael biztonsága Magyarország számára "személyes kérdés", így a magyar külpolitika lényeges része - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, az Izrael Állam függetlenségének 63. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
máj. 11
19:53
Megint osztalékot emelt az Intel (Portfolio)
Az amerikai technológiai óriás, az Intel bejelentette, hogy 16%-kal megemeli osztalékát, mely így már részvényenként 21 centet tesz ki. A társaságnak az elmúlt fél évben ez már a második...
máj. 11
19:57
Még mindig lassú az amerikai gazdasági növekedés (ProfitLine)
Továbbra is túlságosan lassú az amerikai gazdasági növekedés ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a munkanélküliség. További kockázatot jelent a magasabb olajár - jelentette ki az amerikai jegybank atlanti körzetének elnöke szerdán.
máj. 11
19:59
Mario Draghi lehet az Európai Központi Bank új elnöke (ProfitLine)
Nagy valószínűséggel Mario Draghit, az olasz központi bank jelenlegi vezetője lesz az Európai Központi Bank (EKB) új vezetője, miután Angela Merkel, német kancellár is támogatja jelölését a posztra.
máj. 11
20:00
Elhidegül párjától Éden Niki (Blikk)
máj. 11
20:00
Pintér: Ragaszkodni kell a belső határok nélküli Európa eszméjéhez (Infostart)
Ragaszkodni kell a belső határok nélküli Európa eszméjéhez és gyakorlatához - mondta a belügyminiszter, aki szerint ugyanezt szeretnék elérni a schengeni térség megerősítését szorgalmazó tagállamok is.
máj. 11
20:00
Visszaállítja a vámellenőrzést Németországgal és Svédországgal Dánia (Infostart)
Visszaállítja a vámellenőrzést Németországgal és Svédországgal közös határán Dánia - jelentette be a pénzügyminiszter.
máj. 11
20:00
Két büntetővel fordított, és nyert az Újpest az NB I-ben (Infostart)
Az Újpest hazai környezetben két büntetővel fordított és nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó Monicomp Liga 28. fordulójának szerdai játéknapján.
máj. 11
20:00
A Demokrata Párt csak Gyurcsány Ferenccel vette fel a kapcsolatot (Gondola)
A sajtóban Gyurcsány Ferenc lehetséges új pártjaként emlegetett Demokrata Párt elnöke szerint szervezetük alapításáról januárban értesítették a volt kormányfőt, az MSZP többi politikusával ugyanakkor nem vették fel a kapcsolatot
máj. 11
20:00
Bezárt minden állami intézmény (HírTV)
Tíz tüntetőt őrizetbe vett a rendőrség, hárman pedig megsérültek az Athéni kormányellenes tüntetésen. A két legnagyobb szakszervezet a munkahét két és fél órás növelése miatt hirdetett munkabeszüntetést. Korábban adóemelésről, a nyugdíjak és a fizetések csökkentéséről döntött a görög kormány. A sztrájk miatt fennakadások vannak Görögország légi közlekedésében. Minden állami intézmény bezárt, nem…
máj. 11
20:00
Az MTV méltányolja, hogy az RTL műsort változtat Wolf Kati miatt (Spa Trend Online)
Méltányolja a Magyar Televízió, hogy az RTL Klub megváltoztatta a Csillag Születik szombati kezdési időpontját, hogy a tehetségkutató nézői is követhessék Wolf Kati fellépését az Eurovíziós Dalfesztiválon. A nemzetközi verseny döntőjét a köztelevízió közvetíti szombaton este 9 órától.
máj. 11
20:00
Szégyen, ami itt folyik - Tomiszlav Szivics (Agroinform)
Az Újpest-Kecskemét találkozó után Tomiszlav Szivics igencsak keményen fogalmazott a lengyel játékvezető, Sebastian Jarzebak ténykedésével kapcsolatban.
máj. 11
20:02
Szobrot szeretne a BNF (Blikk)
máj. 11
20:02
A Demokrata Párt csak Gyurcsány Ferenccel vette fel a kapcsolatot (Infostart)
A sajtóban Gyurcsány Ferenc lehetséges új pártjaként emlegetett Demokrata Párt elnöke szerint szervezetük alapításáról januárban értesítették a volt kormányfőt, az MSZP többi politikusával ugyanakkor nem vették fel a kapcsolatot.
máj. 11
20:02
Görögországról egyeztetett Barroso és Merkel (Infostart)
A legnagyobb titoktartás közepette Görögországról egyeztetett szerda délután az Európai Bizottság elnöke és a német kancellár.
máj. 11
20:04
Németh Zsolt: Izrael biztonsága Magyarország számára "személyes kérdés" (Infostart)
Izrael biztonsága Magyarország számára "személyes kérdés", így a magyar külpolitika lényeges része - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, az Izrael Állam függetlenségének 63. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
máj. 11
20:09
A legnagyobb titokban folyt tárgyalás Görögországról (Portfolio)
A legnagyobb titoktartás közepette Görögországról egyeztetett ma délután az Európai Bizottság elnöke és a német kancellár. José Manuel Barroso és Angela Merkel találkozójáról semmit nem közöltek,...
máj. 11
20:09
Ijesztő! Mérgezett kenyeret eszünk? (Pénzcentrum)
Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreganyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet vásárolt az egyik fővárosi Sparban a Figyelő. A fogyasztóvédők szerint az illetékesek agyonhallgatják az élelmiszerekben jelen lévő toxinok egészségügyi kockázatát - írja a lap....
máj. 11
20:09
Hajnalig oltották a lángoló hulladéklerakót + videó (ATV)
700 millió forintos kárt okozhatott az éjszakai tűz a királyszentistváni hulladéklerakóban. Egy nappal az átadás-átvétel előtt égett le az Észak-balatoni térség 158 településének hulladékgazdálkodására felépített csarnoka. A tűzoltókat kedden este 11 óra előtt riasztották, hajnalig küzdöttek a lángokkal. A válogató csarnokot le kell bontani, és berendezések is megsemmisültek, illetve…
máj. 11
20:09
Két büntetővel fordított, és nyert az Újpest (Sport365)
Az Újpest hazai környezetben két büntetővel fordított és nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó Monicomp Liga 28. fordulójának szerdai játéknapján.
máj. 11
20:11
A világ legbénább kapusa, elképesztő öngólt kapott – videó (Sport365)
Valószínűleg a szezon potyagólja esett meg az orosz élvonal legutóbbi fordulójában, a Rubin Kazany – Krasznodar találkozó első félidejében, a hazaiak kapusa Giedrius Arlauskis kapott egy könnyed hazagurítást Roman Saronovtól, de csak látszólag volt könnyű.
máj. 11
20:13
ÉLŐ: MTK Budapest FC - Szombathelyi Haladás FC (Sport365)
A Monicomp liga 28. fordulójában rendezik meg az MTK Budapest FC – Szombathelyi Haladás FC mérkőzést. A találkozó élő közvetítés itt megtekinthető:
máj. 11
20:15
Valóban az olcsó banán miatt drága az alma? (Infostart)
Olcsóbb a banán, mint az alma, ezért továbbra is elég magas ennek a déli gyümölcsnek a fogyasztása Magyarországon. Egy banánimporttal foglalkozó cég kereskedelmi igazgatója az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy szerinte mi okozhatja a két áru közötti árkülönbséget.
máj. 11
20:18
Óránként 48 nőt erőszakolnak meg Kongóban (Infostart)
A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságról már korábban is azt tartották, hogy ott a világon a legrosszabb nőnek lenni. Egy amerikai szaklap, az American Journal of Public Health szerdán kiadott tanulmányából kiderült, a helyzet még annál is súlyosabb, mint eddig gondolták: az országban minden nap 1152 nőt erőszakolnak meg, ami óránként 48-at jelent.

Keresés