Az MSZP számára foglalták le a Demokrata Párt nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a szocialista párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt - reagált Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Magyar Nemzet szerdán, Megvan Gyurcsány új pártja címmel megjelent cikkére.
Letartóztattak egy jemeni férfit, mert egy San Franciscóba tartó repülőn megpróbált betörni a pilótafülkébe, miután többször is Allah Akbart kiáltott. A 28 éves Rageh Ahmed Mohammed Al-Murisit akár húsz év börtönre is ítélhetik a repülés biztonságának megzavarásáért.
A Japánban történt természeti és atomkatasztrófa ellenére is megkétszerezte profitját március végével zárult üzleti évében a Toyota, köszönhetően annak, hogy üzleti év első három negyedévében rendkívül jól teljesített.
Ismét lendületet vett a német részvényindex, a DAX határidős árfolyama. Az év eleji csúcsok szintjei jelentettek támaszt az elmúlt napok korrekciója során, de tegnap megint a bikák vették kézbe az irányítást és 7500 fölé tolták az indexet.(Solar Capital)
A következő hónapokban az infláció mérséklődésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, akik a vártnál magasabb áprilisi árindexet szezonális okokkal, elsősorban a ruházati termékek és az élelmiszerek árának emelkedésével magyarázták.
Napokon keresztül teljes zár alatt tartották azt az amerikai hadihajót, amelyre Oszama bin Laden holttestét szállították a sikeres akció után a kommandósok. Sem az internet, sem a telefonokat nem használhatták a tengerészek. Az akcióról egyedül a kapitány, Brucw H. Lindsey admirális tudott.
Egyre több embernél jelentkeznek allergiás tünetek, ugyanis szokatlanul magas a fűfélék pollenszáma a levegőben. A legtöbben orrfolyás és tüsszögés miatt keresik fel a rendelőket - mondta el az InfoRádiónak Nékám Kristóf allergológus. A szakember szerint ennek az az oka, hogy a pollenspektrum megváltozott az utóbbi időben.
A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölt majd be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, írja a Magyar Nemzet. A lap az alakulóban lévő párt februári közgyűlési határozatából következtet erre. Facebookos jegyzete szerint Gyurcsány Ferencnek nincs kifogása.
Az új alkotmány mérföldkő a magyar jogállamiság fejlődésének történetében, különösen az emberi jogok tekintetében, a diktatúrából a demokráciába való átmeneti időszak végét jelképezi - jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Genfben, amikor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában beszámolt az emberi jogok magyarországi helyzetéről
Az új alkotmány mérföldkő a magyar jogállamiság fejlődésének történetében, különösen az emberi jogok tekintetében, a diktatúrából a demokráciába való átmeneti időszak végét jelképezi - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Genfben, amikor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában beszámolt az emberi jogok magyarországi…
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet arab-félszigeti ágának vezetője figyelmeztette az Oszama bin Laden haláláért felelős Egyesült Államokat, hogy a "legrosszabb" még hátravan - közölte szerdán az iszlamista internetes fórumokat figyelő SITE amerikai központ.
Miért csak a rendvédelmi dolgozókat sújtják azzal, hogy nyugdíjasként vissza akarják kényszeríteni őket a munkába - egyebek mellett ezt a kérdést szeretné feltenni a kormánynak a BRDSZ - mondta el a Független Hírügynökségnek Bárdos Judit, a szakszervezet főtitkára. A szakszervezet arra is kíváncsi, hogy ezeknek a kollégáknak vajon hogyan biztosítanak majd munkát, amikor rengeteg az állás nélküli.
Korkedvezményes nyugdíjba mehetett egy rendőr zászlós, aki egy különleges feladatokkal tarkított világversenyen diadalmaskodott, és vesz részt rendszeresen - írja a Magyar Hírlap.
A Gastrooesophagealis reflux betegség (GERD) a gyomor savtartalmának a nyelőcsőbe visszajutásának eredménye. Evés során a nyelőcsőn keresztül jut az élelmiszer a gyomorba, és a nyelőcső végén található egy izom, az úgynevezett nyelőcső alsó záróizom, melynek feladata, hogy megakadályozza a gyomortartalom visszaáramlását.
A HybridBox közleménye szerint az Elamedim Limited 17,65%-os részesedéssel rendelkezik a társaságban, mely eredőjeként az Elamedin 1 800 000 darab részvénnyel rendelkezik....
Felbolydult a magyar könyvpiac idén áprilisban, számtalan sikersorozat újabb kötete jelent meg, de amúgy sem szűkölködünk az újdonságokban - ez a legfőbb megállapítása a Bookline Top50 könyv-sikerlista legfrissebb kiadásának. A 21. század egyik legnagyobb kultuszkönyv-szerzője, Paulo Coelho ismét hozta formáját, hiszen Alef című regényével rögtön a Bookline sikerlistájának első helyén debütált.…
A németországi székhelyű Geiger Cars jóvoltából maga az amerikai nagyfőnök érkezik Európába. No, ezúttal nem Obama látogatására kell számítani: a főszerepet ezúttal egy négykerekű, a megtisztelő Boss 302 utónevet viselő Ford Mustang játssza.
A világot megmentő szuperhős sohasem az egyszerű, hatékony, kézenfekvő és unalmas megoldásokat részesíti előnyben. Ha így tenne ugyanis, akkor a mozielőadás végére üres lenne a nézőtér, sőt a...
A romák elleni támadássorozat vádlottjainak ismerőseit hallgatja meg szerdán tanúként Miszori László tanácsvezető bíró a Pest Megyei Bíróságon; az emberölési ügyben négy férfit vádolnak a hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat elkövetésével.
Az elemzők által várt 4,6 százalékos éves inflációval szemben áprilisban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet és 0,6 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal szerdai közlése szerint.
Az elemzők a következő hónapokban az infláció mérséklődésére számítanak. A vártnál magasabb áprilisi árindexet szezonális okokkal, elsősorban a ruházati termékek és az élelmiszerek árának emelkedésével magyarázták
A leghíresebb kötvénybefektető, Bill Gross után egy újabb neves guru, Jim Rogers döntött úgy, hogy az amerikai államkötvények hozamemelkedésére (vagyis az árfolyamok csökkenésére) fogad. Hiába érvel...
Miért csak a rendvédelmi dolgozókat sújtják azzal, hogy nyugdíjasként vissza akarják kényszeríteni őket a munkába - egyebek mellett ezt a kérdést szeretné feltenni a kormánynak a BRDSZ - mondta el Bárdos Judit, a szakszervezet főtitkára. A szakszervezet arra is kíváncsi, hogy ezeknek a kollégáknak vajon hogyan biztosítanak majd munkát, amikor rengeteg az állás nélküli.
A Toyota nyeresége 75 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyihoz képest a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa, valamint az erős jen miatt. A világ legnagyobb autógyárának sze...
Az EUR/HUF kurzusa ma reggel a forinterősödés jeleit mutatja, a hajnali 264 környékéről 263 felé vette az irányt. Ha a devizapiaci hangulat tovább javulna, akkor nem kizárt mára a 262,50 - 263,00...
Sarah Fergusonnak fáj, hogy nem hívták meg unokaöccse, Vilmos brit herceg és felesége, Catherine április 29-ei esküvőjére. András brit herceg volt felesége Oprah Winfreynek adott interjújában beszélt rossz érzéseiről.
A Toyota nyeresége 75 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyihoz képest a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa, valamint az erős jen miatt, ennek ellenére az egész pénzügyi évét tekintve a vállalat nyeresége közel a duplájára, 408,1 milliárd jenre emelkedett az egy évvel korábban elért 209,4 milliárd jenről. A cég forgalma 0,2 százalékkal 18,9 ezer milliárd jenre, az üzemi…
A tegnapi kereskedés egyik meghatározó szereplője a Microsoft volt. Pozitív hangulatot okozott a részvénypiacokon az a bejelentés, mely szerint a cég közel 8.5 milliárd dollárt fizet a Skype-ért. (Solar Capital)
Az első negyedév eredményei alapján nem módosított korábban közölt éves várakozásain a Richter Gedeon Nyrt.: 2011-ben az előző évi 998,2 millió euró árbevétel legfeljebb 5 százalékkal emelkedik - közölte Bogsch Erik, a gyógyszercég vezérigazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Súlyosan megsérült az az ittas, jogosítvány nélkül vezető autós, aki előzés közbe árokba hajtott szerda hajnalban Törökbálinton. Három utasa könnyebben sérült.