Németország képviselője aggodalmát fejezte ki az új magyar alkotmánnyal és a médiatörvénnyel kapcsolatban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén szerdán Genfben.
Nem járna túl sok veszteséggel, ha a szlovákiai magyarok a magyar állampolgárság felvétele után elveszítenék szlovák állampolgárságukat. Csak az útlevelük bánná, mert a különféle juttatások az állampolgárság elvesztése után is járnának – írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán.
Harckocsikkal lőtte a szíriai hadsereg szerdán Homsz város egyik lakónegyedét - közölte egy emberjogi aktivista. Nadzsati Tajara szerint a Damaszkusztól 160 kilométerre északra fekvő város Báb-Amro negyedét harckocsilövedékek robbanásai rázkódtatják meg, és heves géppuskaropogás hallatszik onnan.
A kormány nem idegen tollakkal ékeskedik, igenis komoly sikereket lehetett elérni az elmúlt egy esztendőben - mondta Szijjártó Péter szocialista kritikákra reagálva
Mégsem lehet arra mérget venni, hogy jövőre lefeleződik a személyi jövedelemadónál a szuperbruttó szorzótényező, amiként azt a konvergencia program ígéri. Legalábbis ezt az üzenetet lehet kiolvasni...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezet Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást folytat két férfi és egy nő ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt....
Életének 67. évében elhunyt Münnich Iván. A pszichológus rövid betegség után május 8-án érte a halál - tudatta a Magyar Pszichológiai Társaság szerdán.
A két magyar gyógyszergyártó gyorsjelentése kapcsán az eddigi beérkező reakciókban az Egis szép teljesítményét emelték ki a szakértők, miközben a Richter kapcsán a várakozásoknak megfelelő...
Az éttermekben, bárokban, szórakozóhelyeken szóló zene alakításába vonja be a jelenlévőket egy világszinten is újnak számító magyar szolgáltatás, a Noispot.
Háromból egy ügyfél a Fundamenta Lakáskasszánál kötötte meg az első negyedévben lakáshitel-szerződését, a kihelyezett összeget tekintve pedig 9%-os volt a társaság piaci részesedése az év első három...
Nyilvánosságra kellene hoznia az adóhatóságnak, hogy a munkáltatói adatszolgáltatás alapján hány magánszemélynek, és mennyi különadót kellene fizetnie. Ezek közérdekű adatok, nem sértenek adótitkot - hangsúlyozta Jóri András adatvédelmi ombudsman a Pénzcentrum.hu kérdéseire küldött válaszlevelében. Az adóhatóság viszont nem közli az adatokat, és ezzel törvényt sért.
A Fidesz olyan törvényjavaslatot nyújtott be hétfőn, amit ha elfogadnak, akkor az Állami Számvevőszék elnökének a fizetése a mindenkori átlagjövedelem kilencszerese lesz, hat havi végkielégítés illeti meg, ami halála esetén örökölhető lenne – mondta Lamperth Mónika.
A Goal.com új összeállítással jelentkezett, amelyben országokra lebontva összegyűjtik a legígéretesebb játékosokat a Premier League-be kerülés szempontjából.
A harmadrendű vádlott géppisztoly-beszerzési törekvéseiről is beszélt a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében indult büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon tanúként az a férfi, aki testőrként együtt dolgozott Pető Zsolttal egy debreceni vállalkozó mellett.
A líbiai felkelők elfoglaltak egy katonai támaszpontot Tripoli elővárosában; a fővárosban harcoló felkelőket beszámolók szerint intenzív légicsapásaival segíti a NATO.
Ezzel a címmel rendeznek május 21-én 10 órától repülőnapot Dunakeszin a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére, s a repülés mai rajongóinak kedvéért.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult szerdán a Magyar Helsinki Bizottság 12 munkatársa. Szerintük a magyar állam jogsértést követ el, amikor továbbra is levonja a magán-nyugdíjpénztári tagoktól a 24 százalékos nyugdíjjárulékot, viszont 2011 decemberétől nem ismeri el szolgálati idejüket. Tóth Balázs a jogvédő szervezet munkatársa elmondta: a nyugdíj nem kegyajándék, elvétele olyan, mintha…
Eszük ágában sincs kizárni a volt miniszterelnököt az MSZP-ből - jelentette ki Kovács László alelnök, aki ugyanakkor ultimátumnak véli a volt miniszterelnök javaslatcsomagját.
Eredményében meghaladja, termékben, szolgáltatásban és fejlesztésben utolérte a bankszektort a takarékszövetkezeti ágazat - hangzott el egy mai sajtóbeszélgetésen
Több mint 1600-zal csökkent áprilisban a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében a gazdálkodó szervezetek élénkülő munkaerő keresletének és a közfoglalkoztatásnak köszönhetően - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője hétfőn az MTI-vel.
A Corvinus megszüntetésének hírét cáfolta ugyan Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, Mészáros Tamás, a Corvinus rektora azonban szavakkal való játéknak nevezte Hoffmann cáfolatait. A rektor szerint az államtitkár egyszer sem tagadta, hogy van ilyen elképzelés - írja az Edupress Hírlevele.
A közép-kelet-európai régióban meghatározó pozíciókkal rendelkező kockázati tőketársaság, a Mid Europa Partners februárban jelentett be egy nagyobb lengyelországi tranzakciót (Zabka), a cég partnere,...
A társadalmi kirekesztés veszélyére hatékony választ kell adni, ezt mutatják az Európai Unió magyar elnökségének törekvései, különösen az európai romastratégia kidolgozása - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter az Európa Tanács külügyminiszteri értekezletén Isztambulban.
Az alacsony termékenységben, ami Magyarország egyik legsúlyosabb problémája, szerepe lehet a nők azon érzetének, hogy otthon rájuk hárul a terhek nagy része. Úgy vélik, hogyha (még egy) gyereket vállalnának, az már túl sok feladatot róna rájuk - mondta el Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, a Népszabadságnak.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden, Budapesten.
A kereszténydemokrata Varga László nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott javaslatában - adja hírül a Népszabadság.
A Fővárosi Bíróság arra kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi-t, hogy 15 napon belül fizessen 100 millió forintot a MÁV-nak. A bíróság úgynevezett ideiglenes intézkedésként hozta a döntést, amely végrehajtható, függetlenül a fellebbezéstől.Szerdán reggel kezdődött a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán az a per, amelyben a Magyar Államvasutak több mint 300 millió forint…
A világháló olasz honlapjain hónapok óta téma a szerdára jósolt római földrengés. Az olasz állami tévé igyekszik megnyugtatni a rómaiakat, sokan mégis szabadságot vesznek ki, vagy beteget jelentenek, mondván, hogy ha meg kell halniuk, családjuk mellett érje őket a vég - írja a Magyar Nemzet.
Ha a kormány a Munka törvénykönyve átalakítását érdekegyeztetés nélkül hajtaná végre, a Liga általános sztrájkot indít - mondta Gaskó István a Népszava értesülései szerint.
Felügyeleti biztost rendelt ki a Dimenzió Egészségpénztárhoz a pénzügyi felügyelet annak biztosítására, hogy a pénztár új vezető tisztségviselőket válasszon - derül ki a PSZÁF határozatából.
A Magyarok Nagyasszonyának mennybevételét és nagypénteket is szabadnappal ünnepelhetnénk jövőre. Így húsvétkor négy egymást követő napot is családi körben tölthetnénk.
A bíróság ideiglenes intézkedésként 100 millió forint megfizetésére kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t a MÁV Zrt. által indított perben szerdán, a tárgyalás első napján.
Egész napos sztrájkkal tiltakoznak Görögországban az újabb kormányzati megszorítások ellen. Az akciót a két legnagyobb szakszervezet hirdette meg, fennakadások vannak a közlekedésben és a közszolgáltatásokban is. Az Európai Unió hivatalnokai közben bejelentették, megindultak a tárgyalások egy újabb hitelcsomagról Görögország számára. Athén kedden cáfolta, hogy 60 milliárd eurót kérnének.
Nyolc percen állt szállt a Grand Canyon felett testreszabott lökhajtásos ruhájában Yves Rossy - jelentette be kedden a svájci repülőember szponzora, a Breitling óragyár.