2011. május 14. szombat

máj. 14
8:54
Túl sok hormont kapnak a nők a menopauza alatt? (Infostart)
A változókor kellemetlen tüneteinek csökkentésében óriási feladat hárul a nőgyógyászokra, akiknek azonban csakis gondos mérlegelés után szabad felírni a szükséges terápiát - figyelmeztet a szakértő.
máj. 14
8:54
Mi a Semmelweis-terv célja? (Infostart)
A Semmelweis-terv célja, hogy ésszerűbb gazdálkodás mellett javuljon az ellátás, de nem ad választ arra, hogy miből pótolja a hiányzó százmilliárdokat - írja a Népszabadság. A lap idézi Sinkó Eszter egészségüggyel foglalkozó közgazdászt, aki szerint a betegutak átalakításával 30 milliárd forint, az orvosi technológiák megújításával pedig még egyszer ennyi nyerhető ki a rendszerből.
máj. 14
8:54
Hatos erősségű földrengés volt Costa Ricán (Infostart)
A Richter-skálán 6-os erősségű földrengés volt tegnap Costa Ricán. Az amerikai földtani intézet adatai szerint a rengés középpontja a fővárostól, San Josétól 25 kilométerre északnyugatra, 70 kilométeres mélységben volt.
máj. 14
8:54
Tiszeker: Lehetnek meglepetések a londoni olimpián (Infostart)
Az élelmiszer-szennyeződés és a sportolók közötti esélyegyenlőség is központi kérdés lehet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség montreali alapító ülésén - mondta az InfoRádiónak a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Tiszeker Ágnes arról is beszélt, hogy nem jelentene meglepetést, ha közvetlenül a londoni olimpia előtt már ki tudnák mutatni az IGF nevű, több sportágban is igen népszerű növekedési…
máj. 14
8:54
Elárverezik Beatrice hercegnő esküvői kalapját (Gondola)
Jótékony célra elárverezik Beatrice hercegnő híressé vált kalapját, amelyet Vilmos herceg és Katalin hercegnő esküvőjén viselt Londonban
máj. 14
8:54
Erős földrengés rázta meg Costa Ricát (Metropol)
Pénteken helyi idő szerint 16 óra 47 perckor az amerikai földtani intézet pontosított adatai szerint a nyílt végű Richter-skálán mérve 6-os erejű földrengés volt Costa Ricán. Az epicentrum a fővárostól, San Josétól 25 kilométerre északnyugatra, a földrengés fészke pedig 70 kilométeres mélységben volt.
máj. 14
8:54
Pirlo maradna a Milanban (Agroinform)
Jövőre is az olasz bajnok AC Milan labdarúgócsapatában szeretne játszani Andrea Pirlo, az együttes veterán középpályása.
máj. 14
8:56
Egyszázaléknyi a párttag Magyarországon (Infostart)
A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének - derül ki a távirati iroda összesítéséből.
máj. 14
8:56
Meghalt egy munkás Fukusimában (Infostart)
Japánban összeesett és meghalt egy szerződéses munkavállaló a fukusimai atomerőműben. A létesítményt üzemeltető társaság szóvivője azt mondta: a hatvanas éveiben járó férfi a radioaktív víz megtisztításához szükséges eszközöket szállított az erőműben.
máj. 14
8:58
Júniusban megnyílik az autósok előtt a magyar-szlovák határ Sátoraljaújhely belvárosában (Infostart)
Júniusban megnyílik az autósok előtt a magyar-szlovák határ Sátoraljaújhely belvárosában - írta az Észak-Magyarország.
máj. 14
8:58
Hat erős robbanás volt az éjjel Tripoliban (Infostart)
Hat erős robbanás volt az éjjel a líbiai Tripoliban, miközben harci gépek repültek át a főváros felett. Szemtanúk szerint késő este két erős, ma hajnalban 4 másik robbanás hallatszott a főváros keleti részéből.
máj. 14
9:00
Kémkedéssel vádolnak öt franciát Líbiában (Infostart)
Kémkedéssel gyanúsítják a líbiai felkelők azt az öt francia állampolgárt, akit szerda éjjel próbáltak letartóztatni Bengáziban. Az 5 francia egyike, a 47 éves volt katona Pierre Marziali a Secopex francia biztonsági cég alapítója és vezetője volt. A magát stratégiai és operatív támogató vállalatként hirdető cég veteránokat alkalmaz. A rendőrségi akcióban a vállalat vezetője meghalt, 4 társát…
máj. 14
9:03
Új bérlők költöztek az Irene-be (Portfolio)
Az Irene Irodaházban több mint 650 mm irodaterület talált bérlőre idén tavasszal, köztük a teljes -1 szint is, ahol május elejétől már üzemel Buda első coworking irodája. Az új irodák mellett egy...
máj. 14
9:03
Idén nem maradnak éhen a reklámrajongók (Metropol)
Egy év kihagyás után idén újra "falhatja" a reklámokat az éhező közönség, május 28-án kerül megrendezésre a Reklámzabálók Éjszakája és Délutánja, az évről évre nagyobb érdeklődés miatt új helyszínen, a Millenáris B csarnokában.
máj. 14
9:12
18 másodperc alatt ítél betegéről az orvos (BorsOnline)
Mi a panasza? Fáj a torkom, lázam van. Sokszor ennyiben ki is merül az orvos és a beteg társalgása. Pedig a beszélgetés nem öncélú: gyógyító ereje van. Ám kevés az idő, hosszú a sor.
máj. 14
9:12
Videó: Kocsit ért a vörös kisangyal megérzése (Blikk)
máj. 14
9:12
Csökkentenék az alkoholfogyasztás korhatárát (Infostart)
Az amerikaiak harmada a jelenleg érvényes 21 éves korról 18 évre csökkentené a legális alkoholfogyasztás korhatárát - derül ki a Rasmussen Reports kutatásából. Az elképzelést főleg a fiatalabb korosztály támogatja.
máj. 14
9:12
Bush nyugodtan fogadta bin Laden halálhírét (Blikk)
máj. 14
9:12
Pirlo tisztázta: Marad az AC Milanban! (Sport365)
Jövőre is az olasz bajnok AC Milan labdarúgócsapatában szeretne játszani Andrea Pirlo, az együttes veterán középpályása.
máj. 14
9:12
Montezemolo szerint Massa marad a Ferrarinál (Agroinform)
Luca di Montezemolo, a Forma-1-es Ferrari istálló elnöke szerint Felipe Massa jövőre is az olasz csapat versenyzője lesz.
máj. 14
9:14
18 másodperc (BorsOnline)
máj. 14
9:14
Nem futhatnak be a pályára a dortmundi drukkerek (Agroinform)
A Bundesliga-győztes klub arra kérte szurkolóit, hogy ne fussanak be a pályára az együttes utolsó találkozójának lefújása után.
máj. 14
9:21
A Danubius első negyedévi vesztesége több mint 1,6 milliárd forint (Privátbankár)
A Danubius Hotels Nyrt. az első negyedévben 1,63 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, bevétele a tavalyi szinten maradt, 7,486 milliárd forintot ért el - közölte a szállodatársaság p...
máj. 14
9:21
Vidéken a problémás lakás is problémásabb (Pénzcentrum)
Meglepő és kevésbé meglepő eredményekre derült fény az egyes részpiacokon a nem teljesítő adósok arányát vizsgálva. A több mint 90 ezer problémás hitellel terhelt lakóingatlan-piac több mint 60%-a található kisebb vidéki városokban és községekben, ráadásul ezeken a területeken a piaci forgalma is jóval elmarad az egészségestől. Relatív jó helyzetben, Budapesten kívül, egyedül a megyei jogú…
máj. 14
9:30
Bírálják Orbánékat (BorsOnline)
Csorbult a vélemény- és a szólásszabadság Magyarországon a világ legnagyobb emberi jogokkal foglalkozó szervezete, az Amnesty International (AI) szerint.
máj. 14
9:30
Interpellációk - Valóság és ámítás… (Gondola)
Karitatív és segélyszervezetek várakozásai a magyar-ukrán határon? Valóban mindenre megoldás a közmunka? Látszatkonzultáció közpénzen?
máj. 14
9:32
Célkeresztben a multikulturalizmus (Gondola)
A Political Capital az európai muszlimok integrációjáról szóló vita kockázatairól.
máj. 14
9:33
Tíz év börtön kapott egy pedofil pap (hirado.hu)
A chilei igazságszolgáltatás tíz év börtönre ítélt egy papot fiatalkorúakkal folytatott üzletszerű szexuális viszony miatt.
máj. 14
9:33
USA tőzsdék: a bikák gyorsan kimúltak (ProfitLine)
Kérész életű volt a bikák ereje az USA piacain, a hét utolsó kereskedési napjára ismét gyengültek a meghatározó amerikai tőzsdemutatók.
máj. 14
9:39
Kerékpározás és férfiegészség (WebBeteg)
A mérsékelt fizikai megterhelés erősíti az immunrendszert, többek között a kerékpározás is, de nem mindegy milyen felszereléssel.
máj. 14
9:39
Kórházról-kórházra küldték Zoltánt, közben kiszáradt és meghalt (ATV)
Három nap alatt száradt ki, és halt meg egy 28 éves zsámboki férfi, pedig négy egészségügyi intézményben járt, összesen hat alkalommal. Az orvosok először vírusfertőzésre gyanakodtak. Még aznap bevitték egy másik kórházba, onnan viszont megint továbbküldték, mondván: nem ők az ügyeletesek. Másnap egy másik kórházba vitték tovább, majd megint tovább. Ott állítólag nem mondták, hogy tályog lenne a…
máj. 14
9:45
A világ legbénább játékosa: 5 másodperc alatt pirosat kapott – videó (Sport365)
A Nagoya Grampus Eight játékosának, Masukawa Takahirónak 5 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy kiállítassa magát. A 31 esztendős védő, azért kapott pirosat, mert lerántotta a gólhelyzetben lévő játékost. Érdekesség, hogy a kiállított védő csapata kezdte a mérkőzést.
máj. 14
9:47
New Yorkban nyert a Boston, a címvédő Chicagóban kapott ki (Sport365)
Az MLB pénteki játéknapján a Boston Red Sox idegenben verte meg a New York Yankees csapatát. A címvédő San Francisco Giants sima vereséget szenvedett a Chicago Cubs otthonában. A Detroit Tigers egymás után hatodik mérkőzését nyerte meg.
máj. 14
9:48
Lola már nem kislány (BorsOnline)
A legjobb női előadónak is jelölt Lola kibújik kislányos imázsából és megmutatja vadítóan szexi, nőies arcát a június 10-i VIVA Comet-díjkiosztó gálán, ahol valódi sztárparádé várható.
máj. 14
9:48
A Gotovina-ítélet (Gondola)
Miért volt ennyire fontos a horvát és a szerb oldalon az ítélet, amely szembenézésre is készteti a feleket?
máj. 14
9:48
Elkészült a kézilabda csarnok (Agroinform)
Május elején átadásra került a londoni olimpiára épült kézilabda csarnok, amelyet reményeink szerint a magyar csapatok is használni fognak jövőre.
máj. 14
9:50
Bajnokavatás és FA-kupa-döntő a hétvége programjában (Agroinform)
Egy pontot kell szereznie a listavezető Manchester Unitednek Blackburnben, hogy megszerezze története 19. bajnoki címét.
máj. 14
9:51
Videós segítség az adózóknak (hirado.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal videós segítséget nyújt honlapján a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának kitöltéséhez.
máj. 14
9:57
MSZP: ez totális támadás a nyugdíjasok ellen (Privátbankár)
Az MSZP szerint az alkotmánymódosító javaslat alapján a korengedményes nyugdíjasoktól, akár teljes összegben megvonhatják az eddig nekik járó juttatásokat
máj. 14
9:57
Pakisztán: Amerika azonnal állítsa le a terroristák kivégzését célzó akciókat (ATV)
Nem ismétlődhet meg Pakisztánban egy az Oszama bin Laden megölésével végződőhöz hasonló amerikai kommandós akció. Legalábbis így döntött az iszlámábádi törvényhozás, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal állítsa le a terroristák kivégzését célzó, az afganisztáni határ melletti robotrepülős támadásokat is.
máj. 14
9:59
Videós segítség az adóbevalláshoz (Privátbankár)
Közeledik a személyi jövedelemadó bevallás (szja) határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján megjelent tájékoztató kisfilmjével nyújt segítséget az adózóknak a bevallás kitöltéséhez A 2010...
máj. 14
9:59
Összeesett és meghalt egy munkás a fukusimai erőműben (ATV)
Radioaktív anyagok nem voltak kimutathatók a hatvanas éveiben járó férfi szervezetében.
máj. 14
10:06
Torkán akadt a szuflé, amikor közölték vele a halálhírt (BorsOnline)
Éppen csokoládés szuflét evett George W. Bush, korábbi amerikai elnök, amikor utódja, Barack Obama felhívta Oszama bin Laden halálhírével. A volt elnök elmondása szerint, abban a pillanatban nyelni sem tudott.
máj. 14
10:06
Recept: Omlós mézes szelet tejszínes mascarponekrémmel (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna 25 dkg porcukor 10 dkg vaj 2 tojás 4 evőkanál kakaó 3 evőkanál méz A krémhez: 20 dkg porcukor 20 dkg vaj 1 liter tej 3 csomag tejszínes vagy vaníliás pudingpor 25 dkg mascarpone 1,5 dl tejföl
máj. 14
10:06
A Népszava előre védi Gy. F.-et az ügyészséggel szemben (Gondola)
máj. 14
10:06
Djokovics tántoríthatatlanul nyomul (Agroinform)
Ez évi 35. meccsét is győztesen vívta meg a szerb teniszező, így bejutott a legjobb négy közé a római salakpályás tenisztornán.
máj. 14
10:08
Recept: Ropogós sajtos pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg liszt 25 dkg margarin 1-2 kanál kacsazsír 1 pohár tejföl tej 2,5 dkg élesztő só cukor 2 tojás reszelt sajt (lehet füstölt is)
máj. 14
10:08
A "Delphoi" Politológiai Kutatóintézet válaszlevele Mesterházy Attilának (Gondola)
Kérésének megfelelően elvégeztük a Mit fog csinálni Gy. F.? kutatást.
máj. 14
10:10
Recept: Sajtos sült zöldségek (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg brokkoli 2 szál sárgarépa 25 dkg gomba 1 tojás 2 dl tej 15 dkg reszelt sajt só bors szerecsendió 1 gerezd fokhagyma vaj
máj. 14
10:15
Továbbra is erős maradhat a részvénypiaci bika (Portfolio)
Az S&P 500 az év hátralévő részében csak csekély egyszámjegyű növekedést érhet el, melyet több részvénypiac, köztük a japán Topix és a brit FTSE-100 is felülteljesíthet az ING szenior elemzője,...

Keresés