A bajnoki cím, már megvan következhet a kupa. A Videoton vezetőedzője, dr. Mezey György elmondta, hogy a Győr ellen egy felforgatott csapat áll ki, ugyanis pihentetni szeretne egy-két játékost a jövő hét keddi Magyar Kupa döntőre.
Az elmúlt évtizedben figyelhettünk fel az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tagjaira, akik hazánkban szokatlan módon „kivitték az utcára” a zsidó vallást. A hitközség vezető rabbiját, dr. Köves Slomót kérdezte a Magyar Nemzet a közösség gyökereiről, a zsidó identitásról, az antiszemitizmusról, a nem létező, de mégis sokat emlegetett zsidó karakterről.
Vita robbant ki egy magáncég és a magyar állam között. Ennek alapját olyan tesztek képezik, amelyekkel a fejlesztő az emberi szervezetben a H1N1 influenza vírusát szándékozott kimutatni. A Diagon Kft. terméke piacra is került, azonban a tesztek műszaki dokumentációja hiányos volt, forgalmazásukat ezért az állam képviseletében eljáró Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH)…
A fogászati turizmus fejlesztésére átcsoportosított egymilliárd forint kormányzati támogatást nem az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. kapta - közölte a társaság
A tiltakozásnak egy kevésbé látványos, ám annál fájdalmasabb módját választhatják az orvosok – mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Start című műsorában.
Tény, hogy az eladásra kínált használt gépkocsik túlnyomó többségének a km órája visszapörgetett, az előéletéről nincs információ. A szervizfüzetet már régen kitalálták, néhány márka pedig központilag tartja nyilván a javításokra vonatkozó adatokat. Miben tud ennél többet nyújtani www.szervizinfo.com rendszer? - kérdeztük a rendszer kitalálójától Násztor Andrástól.
Nem fenyegeti a börtön veszélye Kovács Lázár exszeretőjét. Az ügyészség ugyanis nem vette át a vád képviseletét a sztárséftől abban a perben, amelyet törvénytelen gyermeke anyja, Bíró Andrea ellen indított Kecskeméten – tudta meg a Bors.
A budapesti hajléktalanellátók érdek-képviseleti szervezete kezdeményezte a Fővárosi Hajléktalanügyi Konzultatív Tanács összehívását hétfőre "a hajléktalan emberek egyre kilátástalanabb helyzetének megnyugtató rendezése érdekében"
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere Vincze Ágnes győzelmére számít a május 15-i időközi voksoláson. A Fidesz–KDNP jelöltje az MNO-nak elmondta, számos terve van, amelyet szeretne megvalósítani a körzetben, ezek között szerepel például a térfigyelő kamerarendszer kiépítése az Egyenes utcai lakótelepen. A fejlődő kertváros négyes számú egyéni választókörzetében lemondás miatt tűztek ki ...
A délutáni, esti órákban főként a Dunántúl nyugati részén lehet számítani zivatarok kialakulására, viharos, 60-80 kilométer/órás széllökés és jégeső kíséretében. Egy-egy intenzívebb zivatarhoz felhőszakadás (20-30 mm csapadék) is társulhat.
A líbiai lázadók pénteken azzal vádolták meg Moamer Kadhafi kormányát, hogy erővel kényszerítenek Európába szubszaharai menekülteket, hogy túlterheljék Európát. Az olasz hatóságok közlése szerint csak pénteken több mint ezer menekült érkezett Lampedusa szigetére. Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége pedig attól tart, hogy akár 1 200 menekült is a Földközi-tenger vízébe veszett.
A Forbes magazin nyilvánosságra hozta a legbefolyásosabb sportolók top 10-es listáját, amelyre négy NFL játékos is felkerült. A legelőkelőbb helyen Tom Brady áll, aki a lista második helyét foglalja el.
A horrorisztikus szemsérülése után Manny Malhotra a Vancouver Canucks jégkorongozója csütörtökön újra jégre lépett. A játékos március 16-án sérült meg, mikor egy korong eltalált a szemét.
Szombat délután rendezik meg az FA-kupa döntőjét, ahol a Manchester City a Stoke City ellen játszik. A kisebbik csapatot, máris meglopta a Manchester, ugyanis a Stoke lefoglalt egy ötcsillagos hotelt, amit végül Roberto Manciniék vehettek használatba.
Nem létezik rapid megoldás a romák integrációjával kapcsolatban - mondta Aréna című műsorunkban az ELTE Társadalomtudományi Karának docense. Tausz Katalin hozzátette: nem lehet nem tudomást venni a kialakult helyzetről.
Öt Tesco áruházban találtak egerek jelenlétére utaló nyomokat a rendkívüli országos vizsgálaton az ellenőrök. A Tesco áruházak ellenőrzését azután rendelte el a szakminiszter, hogy a Magyar Nemzet megjelentetett egy, a rágcsálók elszaporodására figyelmeztető belső levelet.
A tárcák közül utolsóként a Nemzetgazdasági Minisztérium is nyilvánosságra hozta külsős szerződéseinek listáját a Blikk külön kérésére. A dokumentumból kiderült, a Matolcsy György által vezetett tárca külsősöktől vett igénybe jogi tanácsokat az új alkotmány ügyében.
A Peugeot 3008 HYbrid4 kapja a Kutatás és Innováció 2011 Díjat, amelyet a MAAF 2011 Környezetbarát Autó Díj keretében osztanak ki. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szavazáson az újságírókból álló zsűri a Peugeot-t jutalmazza, amely a világ első dízel-hibrid autójának közeljövőben történő piacra dobásával válaszol a környezetvédelem kihívásaira.
Nyolc olajfinomítót és egy atomerőművet fenyeget bezárással a Mississippi alsó folyásának áradása, amely miatt emberek ezreit kellett kitelepíteni és gátakat felrobbantani, hogy a víz inkább a szántóf...
Halomnyi pornót találtak Oszama bin Laden házában azok az amerikai kommandósok, akik május elején likvidálták a terrorvezért. A Reuters névtelen forrásokból értesült a gazdag gyűjteményről.
Lemondott Rábatamási polgármestere; Molnár Norbert (független) községvezetőt megelőzve Kovács Attila (Fidesz-KDNP) alpolgármester is visszaadta tisztségét - írta a Kisalföld.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy miképp akadhattak el két évre azok a hatóságok által perdöntőnek tartott bizonyítékok a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI), amelyek alapján újra megoldódni látszik Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának tizenhárom éves rejtélye – értesült a Magyar Nemzet.
Civil tiltakozás következtében újra kétnyelvű - szlovák és magyar - névtáblája van a révkomáromi városi kórháznak - közölte az új Szó című pozsonyi napilap szombaton.
Sajtótájékoztató-szervezés, élelmiszer-beszállítás. Magáncégeket etetett a Honvédelmi Minisztérium a szocik alatt. Beásták magukat. Dezertőrök és szabotőrök a hátországban. Hende Csaba miniszter csak a Célpontnak beszélt a HM-ben felfedett bűnszervezetről.
A rendőrség elfogta azt a férfit, aki a IX. kerületi Epreserdő utcában letépte az aranyláncot egy nő nyakából. A BRFK kezdeményezte a tettes előzetes letartóztatását.
A német labdarúgó-bajnokságban már biztosan győztes Borussia Dortmund arra kérte szurkolóit, hogy ne fussanak be a pályára az együttes idénybeli utolsó találkozójának lefújása után.
A gyógyszerkassza csökkentése azért nagyon veszélyes, mert a magyar betegellátáson belül a gyógyszerellátás legalább 40 éve jobb az ország teljesítőképességénél - mondta Falus Ferenc volt országos tis...
Oszama bin Laden egy ki nem adott, április végi - vagyis nem sokkal a halála előtt elkészített - hangüzenetében üdvözölte az "arab tavaszt", de Egyiptomon és Tunézián kívül a többi országot meg sem említette - jelentette pénteken a CNN amerikai hivatalos forrásra hivatkozva.
Kerry Campbell szerint nyolcéves lánya ráncos lesz, ha mosolyog, ezért botoxinjekciókkal kezeli. Az anyát az sem érdekli, hogy gyermekének maradandó sérülést okoz.