Vicces szavak és feliratok. II. János Pál mindenütt. Olcsóság. Lecserélt utcanévtáblák. Néhány nap alatt „átszaladtunk” a 38 millió lélekszámú Lengyelországon, és tanulságos dolgokat tapasztaltunk. Rá kellett jönnünk, hogy Európának eme részében világnyelveken nem lehet érvényesülni, de kellemes tapasztalat, hogy a lengyeleknek rengeteg finom süteményük van. Igaz, van olyan étel, amire...
Bár mindkét futamban – rövid időre – a harmadik helyen is haladt Michelisz Norbert, a BMW magyar versenyzője végül egy negyedik és hetedik hellyel zárta a monzai hétvégét.
A spanyolországi visszavágón elért 23–23-as döntetlennel 33 év elteltével ismét KEK-győzelmet ünnepelhetett a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely a spanyol C.B. Mar Alicente ellen 57–52-es összesítéssel bizonyult jobbnak. A visszavágó egyik magyar hőse a ferencvárosi kapus, Pastrovics Melinda volt.
Öt mérkőzést játszottak ma a Premiershipben. Kora délután a Chelsea nem bírt hazai pályán a Newcastle Uniteddel, felkínálta így az Aston Villát fogadó Arsenalnak a felzárkózás lehetőségét. A Liverpool–Tottenham bajnokin az Európa Liga-indulás volt a tét, Wigan–West Ham és a Birmingham–Fulham találkozókon pedig késhegyre menő küzdelem folyt a kiesés elkerüléséért.
Hain Ferenc, főiskolai docens a Pszinapszis egyik előadójaként elsősorban szociálpszichológusi szemszögből vizsgálódott aziránt, hogy milyen lehetőséget hordoznak magukban a közösségi internetes oldalak. Gazdasági (hirdetői) és magánemberi oldalról nézve érdekes megvizsgálni egyrészt a társas, társadalmi láthatóság és a hálózati gondolkodás fejlődésének kérdését.
A héten további fejlemények derültek ki a jelzáloghitelesek mentőcsomagjáról, a Nemzetgazdasági Minisztérium asztalára otthonteremtési program került. Alekosz is beköltözött nyereménylakásába, jövő évi nettó fizetésünk viszont csökkenhet. Ezek voltak a Pénzcentrum.hu legfontosabb hírei....
Manchester — Nem szőrözött Wayne Rooney (25). A Manchester United labdarúgója sosem riadt vissza az őrültségektől, ezúttal csapata 19. bajnoki aranyérmét ünnepelte extrém módon. A csatár a tizenkilences számot borotválta a mellkasszőrzetébe. Rooneyról félmeztelen fotó is készült, amit ő a saját Twitter oldalán tett közzé.
Számos, a tejfogyasztással kapcsolatos tévhit él az emberekben - mondta el az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet dietetikusa. Miháldy Kinga hozzátette: nem igaz, hogy hőkezelés során a tejből elvesznek a legfontosabb tápanyagok, illetve az UHT tej sem tartalmaz tartósítószereket.
A spanyolországi visszavágón elért 23–23-as döntetlennel 33 év elteltével ismét KEK-győzelmet ünnepelhetett a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely a spanyol C.B. Mar Alicante ellen 57–52-es összesítéssel bizonyult jobbnak. A visszavágó egyik magyar hőse a ferencvárosi kapus, Pastrovics Melinda volt.
Az utóbbi években több tízezerrel csökkent az évente születő gyermekek száma az országban - mondta a nemzeti erőforrás miniszter a millenárison rendezett családi napon.
Magyarország — Kétezer éve fekszik az ismeretlenség homályában a Szépművészeti Múzeum egyik múmiája. A férfi holttest kilétét s így nevét is homály fedi. A Blikk és a Szépművészeti Múzeum ezért közös játékot indít: keressük a nevét!
Magas áron, 55 ezer euróért kelt el egy barcelonai árverésen a világ legjobb éttermének járó címet hosszú évekig birtokló El Bullí titkait tartalmazó kézirat, amelyet Ferran Adriá séf vetett papírra.
Nyíregyháza — Még a majmok is tudják, hogy milyen fontos a rendszeres torna. A helyi állatkert lakói is frissítő edzéssel kezdik a napot, ügyes mutatványaikat pedig az artisták is megirigyelhetik.
Öt mérkőzést játszottak ma a Premiershipben. Kora délután a Chelsea nem bírt hazai pályán a Newcastle Uniteddel, felkínálta így az Aston Villát fogadó Arsenalnak a felzárkózás lehetőségét. A Liverpool–Tottenham bajnokin az Európa Liga-indulás volt a tét, Wigan–West Ham és a Birmingham–Fulham találkozókon pedig késhegyre menő küzdelem folyt a kiesés elkerüléséért. Végül a hazai csapatok közül…
Összesen 9,28 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények - jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára vasárnap a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán Budapesten.
Alig másfél másodpercet tudott a bika hátán ülni az NFL sztárelkapója, Chad Ochocinco. Ha az NFL lock-out tovább folytatódik, lehet, hogy újra megpróbálja.
A spanyolországi visszavágón elért 23–23-as döntetlennel 33 év elteltével ismét KEK-győzelmet ünnepelhetett a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely a spanyol C.B. Mar Alicante ellen 57–52-es összesítéssel bizonyult jobbnak. Szamoránsky Piroska kiemelte: a zöld-fehérek döntően magyar játékosokra építve értek el nemzetközi kupasikert.
Marija Sarapova nyerte a római salakpályás tenisztorna női versenyét, miután a vasárnapi döntőben két szettben felülmúlta az ausztrál Samantha Stosurt.
A héten további fejlemények derültek ki a jelzáloghitelesek mentőcsomagjáról, a Nemzetgazdasági Minisztérium asztalára otthonteremtési program került. Alekosz is beköltözött nyereménylakásába, jövő évi nettó fizetésünk viszont csökkenhet. Ezek voltak a Pénzcentrum.hu legfontosabb hírei....
Szíria felől egy határ menti drúz falut rohant meg mintegy 1000 ember, 150 főnek sikerült betörni az izraeli településre. A szíriai hadsereg nem akadályozta meg a provokációt, Izrael azonban tüzet nyitott a tüntetőkre láb magasságban. Az eddigi jelentések szerint a szíriai határon 1, a libanoni határon 3, más források szerint 5 ember életét vesztette, több tucatnyian pedig megsebesültek, köztük…
Zsámbok—Budapest — Örülök, hogy végre elmozdult a fiam ügye a holtpontról – kommentálta a vizsgálatról szóló hírt Kerékgyártó Sándor, akinek fia, Zoltán (†28) azután hunyt el toroktályogban, hogy több orvos is látta.
Júniustól pályázhatnak fűtéskorszerűsítésre a családok az Új Széchenyi-tervből. A pályázatok részleteit most véglegesíti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A felsőoktatási és egészségügyi intézmények energiaügyi korszerűsítésére szánt 9 milliárd forint sorsáról már döntöttek. Az energiaügyi államtitkár szerint a beruházásoknak gazdaságélénkítő és munkahelymegtartó hatása is van.
A labdarúgó NB I 29. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Haladás otthonában. A vezetést Iszlai Bence szerezte meg a második félidő elején a szombathelyieknek büntetőből, majd Rósa Dénes egy távoli bombagóllal egyenlített. A mérkőzést mindkét gárda tíz emberrel fejezte be, Tóth Péter pedig büntetőt hibázott az első félidőben.
A katari Dohában zajló, nyolccsapatos férfi kézilabda klubcsapat-vb második fordulójában a nyolc veszprémi játékossal megerősített katari al-Szaad 74 gólt hozó mérkőzésen 37–37-es döntetlent játszott az egyiptomi Zamalekkel. A félidőben még utóbbiak vezettek két (17–15) góllal. Az al-Szaad az ausztrál Southern Stars elleni 39–27-es sikerrel kezdte a tornát.
Budapest – Sétával tartja karban gyönyörű testét a Jóban Rosszban színésznője, Bálizs Anett (27). A kórház sorozat Fannikájának a sok munka mellett nincs ideje edzeni, ezért igyekszik sokat sétálni és rendszeresen étkezni, hogy a bikiniszezonra csúcsformába hozza magát.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapjának kiesési helyosztóján nem bírt egymással a Lens és a Monaco. Ezzel az eredménnyel a Bölöni László által irányított Lens elbúcsúzott az élvonaltól, de könnyen lehet, hogy a Monaco is utánamegy...
Az Arsenal hazai pályán kikapott az Aston Villától az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának vasárnapi játéknapján, s a szezon végén mutatott gyenge teljesítménye miatt most már tartania kell attól, hogy elveszti harmadik helyét a tabellán.
Hozzávalók: A nyúlpástétomhoz: 50 dkg nyúlmáj 25 dkg nyúlhús 1,5 dl tejszín 1 db tojás 1 teáskanál só bors 1/2 gerezd fokhagyma 1 db lilahagyma 5 dl tej medvehagyma A mézes céklához: 1 db sült cékla 2 evőkanál méz csipet só A paszternákpüréhez: 1 db paszternák 2 dl tej só
A Ferencváros Rósa Dénes egyenlítő találatával pontot szerzett Szombathelyen, így pontelőnnyel áll a harmadik helyen a Debrecen előtt a labdarúgó Monicomp Liga utolsó előtti fordulója után. Amennyiben az FTC jövő héten legyőzi a vendég Pápát, biztosan dobogón zárja a szezont, és az Európa Liga selejtezőjében indulhat.
Az új autó vásárlások visszaszorulásával párhuzamosan növekvő igény mutatkozik a kedvező ár-érték arányú és megbízható forrásból származó használt autókra. E területen jelentenek üdítő színfoltot a céges autóflottákból kikerülő, dokumentált szervizháttérrel és garantált kilométeróra állással rendelkező volt vállalati autók....
Hazaérkezett Németországból vasárnap délután Wolf Kati. Az énekesnőt rajongói várták leszállás után a repülőtéren, a Blikk beszámolója szerint tapssal és virággal fogadták, amikor belépett a terminálon. A helyszínen is azt nyilatkozta: rengeteg biztatást kapott határon innen és túl, számára az a legfontosabb, hogy a közönség mit szól a produkcióhoz. Elmondta azt is, hogy a szombati döntős…
Távozik a Videotontól dr. Mezey György edző, aki az MLSZ-edzőképzés első embereként ténykedik tovább. A Vidi új trénere a portugál Paulo Sousa, ahogy korábban már mi is írtuk.
Megható levelet olvasott fel anyák napján István Dániel, a NeoFM műsorvezetője, a Bumeráng című ébresztős műsorban Bochkor Gáborék is beszéltek róla. A NeoFM stábja úgy döntött, újra életre kelti a Jótündért, hogy szegény sorsú gyerekeken segítsen. Bochkor Gábor különösen fontosnak tarja a kezdeményezést.
Megtagadja a jövőben a maffiózóktól a szentséget a nápolyi katolikus egyház. Crescenzio Sepe bíboros közölte: a szervezett bűnözői csoportok tagjai nem részesülhetnek egyebek közt egyházi temetésben, nem lehetnek keresztapák és esküvői tanúk.
Doktor Mezey György, a Videoton vezetőedzője a klub honlapján reagált ara a hírre, hogy a fehérvári egyesület nem hosszabbítja meg a vezetőedzői szerződését, s a helyére a portugál Paulo Sousa kerül majd.
Minden eddiginél többen, 5500 vettek részt vasárnap a 18. K and H olimpiai maraton és félmaraton váltóversenyen, mely a magyar európai uniós elnökség hivatalos kiemelt eseménye volt.