Súlyos titok derült ki Kalifornia ex-kormányzójáról. A Terminatornak több mint tíz éve házasságon kívüli gyermeket szült a család egykori bejárónője. Kiderült, ezért válik el tőle a felesége.
Az ország szinte minden iskolájában, összesen 2870 intézmény 4186 telephelyén zajlik május 25-én az országos kompetenciamérés, melynek feladatlapjait a 4., a 6., a 8. és a 10. évfolyamon tanulók oldják meg. A mérés az adott évfolyamokon - kevés kivételtől eltekintve - minden tanuló számára kötelező, így a mérésben az idén összesen 387.158 diák vesz részt. Az érintett diákok a mérés napján nem…
Bagoly és macska barátkozott össze példátlanul Nagy-Britanniában. A két állat elválaszthatatlan, a hancúrozásaikat megörökítő videó nagy siker a világhálón, félmillióan kattintottak már rá a YouTube videomegosztó portálon
Egy előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlata szerint a középföldei Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári védelmi árvízvédelmi csoportok riasztása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán.
A feltehetően öngyilkosságra készülő raboknak járó megfigyelés alatt tartják a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét is a Rikers Island börtönben - közölte az NBC. A televízió egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy tudja, hogy Dominique Strauss-Kahnt 15-30 percenként ellenőrzik, és egyrészes ruhát és fűző nélküli cipőt kapott, hogy minimálisra csökkentsék az öngyilkossági kísérlet kockázatát.
Halott csecsemőt találtak egy konténerben a főváros III. kerületében. A rendőrség 100 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek - közölte a rendőrség szerdán a saját honlapján.
Sem a kormány, sem az oktatási államtitkárság nem gondolkodik tandíjfizetés bevezetésében, a Pokorni Zoltán által elmondott, kétségkívül létező lemorzsolódás ellen az államtitkárság álláspontja szerint a megelőzés a leghatékonyabb módszer – közölte az államtitkárság az MTI kérdésére.
Rendkívüli közgyűlést tart a PannErgy június 24-én 10 órai kezdettel, a társaság székhelye szerinti Budapest, Budafoki út 56. szám alatt. A közgyűlés napirendje között szerepel az öt éves stratégiai...
Több közepes (illetve a közepesnél nagyobb) kereskedelmi lánc lesz kénytelen csődvédelembe menekülni, ha nem tér magához a kiskereskedelmi piac. Jellemzően a plázák üzletei vannak veszélyben....
A betegek terhei helyett, a gyógyszer gyártókét növelné a kormány. Ezt Szócska Miklós jelentette be. Az államtitkár azt mondta, ennek első lépése a gyógyszer gyártók által fizetett különadó mértékének 20 százalékra emelése lesz. A javaslatot már megszavazta a kabinet, hamarosan az Országgyűlés is tárgyalja majd.
Magasan a várt feletti nyereségről számolt be az első negyedévre a Dell tegnap, a piacok zárása után közzétett gyorsjelentésében. Bár a bevételek valamelyest elmaradtak az elemzői konszenzustól, ez...
A tatai vár legnevezetesebb ostromát felidéző, hadihajókat és kétszáz fős, korabeli felszereléssel harcoló sereget felvonultató török-magyar hadijátékot rendeznek a hét végén a Komárom-Esztergom megyei városban.
Az európai pénzügyminiszterek tegnapi talákozóján - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elnökletével-megállapodás született a shortolás közös szabályozásának általános alapelveiről a...
Rövidesen lezárul a MOM-Gesztenyéskert kulturális, sport- és szabadidőnegyed funkcióbővítő fejlesztésének projektje, írja az MTI. A sajtóanyag szerint a kivitelezés 2009. november 23-án kezdődött és...
Kapuváron építenének cukorgyárat az ellátás javítása érdekében - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint elhagyta Magyarországot a gyöngyöspatai romákat utaztató amerikai üzletember.
Lemondásra szólította fel Dominique Strauss-Kahnt az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner. A tárcavezető szerint átmeneti vezetőt kell választani a Nemzetközi Valutaalap élére, mert a nemi erőszak kísérletével vádolt francia közgazdász nincs abban a helyzetben, hogy a világszervezetet vezesse.
„Nyílt hadüzeneteknek tekintjük Lázár János és Balsai István alkotmánymódosító javaslatát, hétfőn a parlamentben elhangzottak pedig csak fokozták ezt” – mondta lapunknak Kónya Péter. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elnöke nemrég bejelentette: a korábban megalakult egységes demonstrációs bizottság május 16-án sztrájkbizottsággá alakult. A 14 szakszervezetet…
Vőlegénye és volt edzője, Stephane Vidal hétfői halála ellenére pályára lép a francia nyílt teniszbajnokságon Virginie Razzano, a hazai színek egyik képviselője.
A jelek szerint igen kitartó kérőnek bizonyulhat a Dzsudzsák Balázs iránt már a téli átigazolási időszakban is érdeklődő Lille. A francia bajnoki cím legfőbb várományosa alaposan átalakítaná keretét a következő idényre, többek közt a PSV magyarjára építve.
Várhatóan törvénymódosítást, büntetőfeljelentést és állami ellenőrzést javasol a MÁV elmúlt nyolc évének gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság. A testület már előkészítette a zárójelentését.
"Igazi munkásnyúzó kormánya" lett Magyarországnak - mondta Gyurcsány Ferenc Székesfehérváron, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének fórumát megelőző sajtótájékoztatón kedden a hirado.hu írása szerint.
Emelkedéssel nyithatnak szerdán az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők az elhúzódó európai adósságválság közepette az emelkedő nyersanyag- és energiaipari árakra számíthatnak.
A próbaidő alapesetben marad 30 nap, és a kollektív szerződések kivételével nem lehet több 3 hónapnál, a szabadság időtartama pedig változatlan marad- jelentette ki Czomba Sándor szakállamtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Majdnem megháromszorozta nyereségét az amerikai számítógépgyártó Dell az első negyedévben, miután a társaság csökkenteni tudta alkatrészeinek árát, nőtt a vállalati vásárlók kereslete, és nőtt a jövedelmezőbb termékek értékesítése - közölte a Dell amerikai idő szerint csütörtök este.
A CIG Pannónia Biztosító Nyrt. első negyedévi adózott vesztesége 679 millió forint volt a 2010. első negyedévi 575 millió forint veszteséggel szemben, díjbevétele ugyanakkor 59 százalékkal nőtt - közölte a társaság tőzsde honlapján a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált jelentésében.
A határidős szállítású arany árfolyama a tegnapi közel öt hetes mélypontra történő csökkenés után ma már emelkedést mutat. A júniusi szállítású arany jegyzése 0,78 százalékkal, 11,40 dollárral 1.491,50 dollárra emelkedett. A tegnapi kereskedés során 10,60 dollárral április 14. óta nem látott szintre esett a nemesfém ára.
Az európai pénzügyminiszterek tegnapi talákozóján - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elnökletével-megállapodás született a shortolás közös szabályozásának általános alapelveiről a...
A feltehetően öngyilkosságra készülő raboknak járó megfigyelés alatt tartják a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét is a Rikers Island börtönben - közölte az NBC. A televízió egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy tudja, hogy Dominique Strauss-Kahnt 15-30 percenként ellenőrzik, és egyrészes ruhát és fűző nélküli cipőt kapott, hogy minimálisra csökkentsék az öngyilkossági kísérlet kockázatát.
Vegyes képet mutattak a részvénypiacok a keddi nap végén. A DAX másfél százalék felett veszített az értékéből, míg ezúttal a hazai piac jobb teljesítményt nyújtott és -0.7%-kal megúszta a BUX. A hazai indexet főként a Richter (-1.9%) húzta lefelé. (Solar Capital)
Elemzői érdeklődés híján egyelőre nem tudjuk összevetni a CIG Pannónia tegnap este közzétett első negyedéves gyorsjelentését a piaci konszenzussal, egy biztos: a szektor által kiemelten figyelt...
A költségvetési szférában dolgozók létszáma 4,6 százalékkal lett kevesebb egy év alatt, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható
Az amerikai részvénypiacok szép fordulatot mutattak be a tegnapi napon a nap első felére jellemző esésből és a javuló hangulat a devizapiacokon is meglátszott. Ez azonban a forintot eddig érdemben...
A tegnapi kereskedésben recsegtek a támaszok a világban, ám az 50 napos mozgóátlag megfogta az S&P 500-at, melyről meg is pattant az index. E pattanás és a ma reggeli pozitív hangulat hatására...
Egyik oldalról úgy tűnik, a hedge fundok egyre óvatosabb befektetési politikát folytatnak, az elmúlt évben ugyanis csökkentették a tőkeáttételes - vagyis hitelből vásárolt - pozícióik arányát....
Tizenöt éves mélypontra került a politikai elit népszerűsége. Az Orbán iránti szimpátia is alaposan lecsökkent, ennek ellenére még mindig ô az egyik legkedveltebb politikus.
Több száz ember tüntetett Dublinban II. Erzsébet angol királynő írországi látogatása ellen. A demonstrálók a rohamrendőrökkel is összecsaptak, miközben az uralkodó az ír szabadságharcosok emlékművénél helyezett el koszorút. A városban előzőleg bombariadó is volt.
Politikai elitünk sosem volt olyan népszerűtlen, mint jelenleg. Ezt állapítja meg a Policy Solutions elemzése a Szonda Ipsos elmúlt 15 éves adataira támaszkodva.
A Boston Bruins a második hazai mérkőzését nagy csatában megnyerte a Tampa Bay Lightning ellen, így két mérkőzés után döntetlenre áll az NHL Keleti főcsoportjának döntője.
Megerősítette az április elején publikált előzetes számokat a Pannónia, ennek megfelelően az IFRS szerint 7.9 milliárd forintos bruttó díjbevétellel zárták az év első három hónapját, amely több mint...