Kaposvár önkormányzata megelőlegezi a helyi tűzoltók elmaradt túlóradíját, amit a korábbi kormányok 2004 májusa és 2008 januárja között törvénytelenül nem adtak meg - közölte Szita Károly kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón a Magyar Nemzet értesülései szerint.
Az eurózóna gazdaságának már nincs szüksége gazdasági vagy monetáris ösztönzőkre, melyek bevezetésére a pénzügyi válság miatt került sor, ugyanis a régióban mutatkozó helyreállási folyamat erősnek mutatkozik - nyilatkozta Jürgen Stark az Európai Központi Bank igazgatósági tagja.
A Plotinus alelnökének, Szabó Zoltánnak a közeli hozzátartozója, Szabó László, 2011. május 17-én 1437 darab Plotinus törzsrészvényt vásárolt nyilvános, tőzsdei kereskedésben, 1585 Ft/darab átlagáron...
A kínai jegybank növeli a kamatpolitika szerepét az infláció elleni küzdelemben és a 2015-ig érvényes, öt éves terve keretében további reformokat hajt végre egyes pénzügyi eszközök árazásának fokozatos liberalizációja érdekében - közölte honlapján a Kínai Népbank (PBOC) kedden, szerdai keltezésű 2010. évi jelentésében.
Rendkívül pozitív véleménnyel van a nyersanyagpiaci kilátásokkal kapcsolatban Juscsák György, a JP Morgan Asset Management régiós terjeszkedését irányító alelnöke. A két héttel ezelőtti áreséseket a...
Egy előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlat szerint a középföldei Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári véd...
Folytatódik a budapesti közösségi közlekedési járműpark megújítása; tizenhárom használt, alacsonypadlós Van Hool autóbusz érkezik a fővárosba - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az...
Cannes - Csak úgy „potyogtak" a modellek Naomi Campbell jótékonysági divatbemutatóján, amelyet a japán cunami károsultjainak megsegítésére szervezett a szépséges szupermodell.
Changchun - Egy 22 éves fiatal nő szerelmi bánatában öngyilkosságra szánta el magát. Menyasszonyi ruhában ugrott ki egy épület hetedik emeletéről, ám szerencséjére egyik kollégája még időben megragadta.
Márciusban 1,4 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest, a nettó átlagkeresetek pedig ugyanakkor 1,7 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A galgagyörki támadással összefüggésben beidézett sértetti tanúk meghallgatásával megkezdődött a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat egyes cselekményeinek bizonyítási eljárása szerdán a Pest Megyei Bíróságon.
Ötszáz illegális bevándorlót találtak két kamionban Mexikóban. Mindannyian az Amerikai Egyesült Államokba tartottak. A rendőrség szerint embertelen körülmények között szállították az ázsiai és dél-amerikai bevándorlókat, a raktérben kevés volt a levegő és vizet sem kaptak.
Vádat emelt az ügyészség Damu Roland színész ellen, erőszakos közösülés és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt. A színészt 2010 végén a volt barátnője jelentette fel.
A Richter 20 000 darab saját részvény Budapesti Értéktőzsdén történő vételére adott megbízást az UniCredit Bank részére. A Társaság a részvényeket a bónusz programjához kívánja felhasználni.  ...
Egy 49 millió éves borostyándarab vizsgálatakor brit és német kutatók felfedeztek egy abban megőrződött pókot: megállapították, hogy az állat a ma élő vadászpókok (Sparassidae) családjának legősibb képviselője. A kiváló minőségű háromdimenziós felvételek a megkövült pók legapróbb részleteibe is betekintést engedtek a kutatóknak: jellegzetességei a ma élő rokonaiéval hajszálra megegyeztek.
A kedves olvasó talán a Forma-1-es közvetítések alkalmával találkozhatott leggyakrabban a KERS, azaz Kinetic Energy Recovery System (mozgási energiavisszanyerő rendszer) kifejezéssel, ám hamarasan a civil autók is magukénak tudhatják eme különleges extrát – ezúttal a Porsche vezetősége döntött az eszköz beépítéséről.
Az OTP Bank ma közzétette a bank által gyűjtött eredménykonszenzus második frissített változatát. Ebben a korábbi 13-mal szemben már 19 elemzőház várakozásai szerepelnek. Az OTP Bank május 19-én...
A Generali Alapkezelő értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását május közepétől Jakab Gábor, a Gránit Bank korábbi vezérigazgatója. Az alábbiakban a Generali sajtóközleményét tesszük közzé...
Nincsen részünk túl nagy izgalmakban az EUR/HUF piacán, az utóbbi néhány napban alig moccan az árfolyam, hétfő óta fél százalékon belüli elmozdulást tud csak produkáni a kurzus - írja devizapiaci...
Mégsem búcsúzhat méltó módon a nyolcadik évaddal a Doktor House. A sorozat női főszereplője, Lisa Edelstein pénzügyi okokból távozik a sorozatból, míg a stáb többi tagja igencsak morcosan áll kamerák elé az alacsonyabb gázsik miatt
A galgagyörki támadással összefüggésben beidézett sértetti tanúk meghallgatásával megkezdődött a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat egyes cselekményeinek bizonyítási eljárása szerdán a Pest Megyei Bíróságon
A galgagyörki támadással összefüggésben beidézett sértett tanúk meghallgatásával megkezdődött a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat egyes cselekményeinek bizonyítási eljárása szerdán a Pest Megyei Bíróságon.
A franciák többsége hisz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának ártatlanságában, és úgy gondolja, hogy Dominique Strauss-Kahn összeesküvés áldozata lett - ez derült ki egy telefonos közvélemény-kutatás szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az elszámoltatási kormánybiztos az infokommunikációs kis- és középvállalkozások fejlesztésére, feltőkésítésére létrehozott Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKT) Zrt. 2004 és 2010 közötti gazdálkodása miatt. Budai Gyula ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy az ügyben 1,7 milliárd forint kár érte az államot.
Az Eger először szerzett magyar bajnoki címet a honi férfi vízilabda élvonalában, miután az egygólos budapesti vereséget követően a döntő keddi visszavágóján 8-6-ra verte a Vasast, megfosztva címétől a 17-szeres első, 2007 óta mostanáig rendre végső győztes angyalföldi alakulatot.
A szójától jobban nézel ki meztelenül, a búzacsíra fokozza a vérbőséget, a görögdinnye pedig segít pótolni az izzadtsággal járó vízveszteséget. Irány a piac!
Egy előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlata szerint a középföldei Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári védelmi árvízvédelmi csoportok riasztása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel
Sikerült stabilizálni a kedden Afganisztánban életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát, szerdán eldőlhet, mikor hozhatják haza a sérülteket – mondta Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
Egytől öt évig terjedő szabadságvesztés már azért is járhat, ha a vállalkozó hat alkalmazottat minimálbérre jelent be a munkáltató, ám havonta nekik 60 ezer forint helyett 90 ezer forintot fizet.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint mindegyik ellenzéki párt 2010-es választási programjában szerepelt a negyvenes éveikben járók kedvezményes nyugdíj lehetőségeinek felülvizsgálata. Rétvári Bence szerint egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik véleménye is a korai nyugdíjba vonulás kapcsán.
Nem volt eseménytelen az OMMF új elnökének első fél éve. A Bakos József hivatalba lépését követő ötödik napon jött hír a vörös iszap katasztrófáról, idén pedig jelentős szervezeti változásokon megy keresztül a hatóság. Az OMMF új arculatáról, terveiről a múlt héten beszélgettünk az elnökkel, portálunk azóta megtudta, újabb, jelentős változás előtt áll a hatóság, ezt azonban hivatalosan még nem…
Az Erste ma reggel publikált vállalatelemzésében 4.040 forintra csökkentette a Danubius részvényre vonatkozó célárat, de az ajánlás továbbra is tartáson maradt.
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az elszámoltatási kormánybiztos az infokommunikációs kis- és középvállalkozások fejlesztésére, feltőkésítésére létrehozott Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKT) Zrt
Bulgáriában 9,3 százalékra csökkent a munkanélküliség áprilisban az előző havi 9,5 százalékról, elsősorban a szezonális munkaerő iránti kereslet növekedésének hatására - közölte az ország munkaügyi minisztériuma kedden.
Az OTP Bank ma közzétette a bank által gyűjtött eredménykonszenzus második, frissített változatát. Ebben a korábbi 13-mal szemben már 19 elemzőház várakozásai szerepelnek. Az OTP Bank május 19-én...
A zsidók hebroni kiirtásáról emlékezett egy 92 esztendős asszony a Hamasz közeli Al-Aksza tévé riporterének. Az 1929-as eseményekről még senki nem beszélt ilyen nyíltan.
Toborzás során a gyorsaságot és a jelöltek minőségét fontosabbnak tartják a cégek az árnál - derül ki a Puzzle International felméréséből, amelyben HR-esek véleményét, preferenciáit mérték fel. Ezt az elvárást tudja teljesíteni az úgynevezett - májustól elérhető - online piactér, amely térnyerésével sokkal gyorsabban talál egymásra az eladó és vevő.
A Richter Gedeon Nyrt. 20.000 darab saját részvény vételére adott tőzsdei megbízást az UniCredit Bank Hungary Zrt. részére - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Jelentős szerepet játszik a magyar népesség öregedésének és csökkenésének mérséklésében a nemzetközi vándorlás - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal minap megjelent elemzése. Az elmúlt...
A szénanátha jellegzetes tüsszögéssel, orrdugulással és orrfolyással járó tünetei mellett az allergia a szemeket sem kíméli. Mi okozza a panaszokat és mit tehetünk a javulás érdekében?
A kormány a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésével a belföldi turizmus növekedését, az ágazat erősítését kívánja elérni - nyilatkozta az NGM turisztikai főosztályvezetője