A romák elleni támadássorozat több galgagyörki sértettje is "gárdisták akciójának" hitte lövöldözést és az őket érő támadást; a Pest Megyei Bíróságon szerdán tett tanúvallomásuk során csak zavarosan tudtak felelni a tanácsvezető bíró részleteket érintő kérdéseire
Bécs, 2011. május 18., szerda (MTI) - Mundruczó Kornél rendezővel készített interjút közölt a Der Standard című osztrák napilap abból az alkalomból, hogy több más európai fesztivál után szerdától a Bécsi Ünnepi Hetek műsorán szerepel legújabb színpadi rendezése, a Nehéz istennek lenni című darab.
Elfogadhatatlan a szlovák kormány számára az a Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozat-tervezet, amelyet az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretne keresztülvinni a pozsonyi parlamentben.
Fülöp Ferenc, a Dzsudzsák Balázst képviselő Stars & Friends menedzseriroda társtulajdonosa az MTI-nek nyilatkozva elmondta, az Anzsi Mahacskala illetékesei jelezték, hogy tárgyalni fognak a PSV-vel a szélsőről, ám az egyeztetések eredményéről még nem tudnak.
A Generali Alapkezelő értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását május közepétől Jakab Gábor, a Gránit Bank korábbi vezérigazgatója, áll a cég sajtóközleményében.
A kormány a május 25-i ülésen tárgyalja második olvasatban a korábban április 30-ig elkészíteni ígért nemzeti munkatervet - közölte az Index kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Nemzeti Munka...
A nyilvánosság véleményét kéri az Európai Bizottság arról, hogyan lehetne legeredményesebben megszabadulni a nejlonzacskóktól. A kérdések között szerepel az is, hogy meg kellene-e tiltani a használatukat....
Magyarország lakosságának huszonöt százaléka nem megfelelő minőségű ivóvizet fogyaszt, mert a települések negyven százalékának ivóvízminősége valamilyen szempontból kifogásolható - derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Magyarország vízgazdálkodása: helyzetkép és stratégiai feladatok című munkájának szerdai sajtótájékoztatóján.
Ultimátumot adott a kormány a bankoknak a devizahitelesekkel kapcsolatban - írja a Reuters egy ma birtokába került levélre hivatkozva, melyet május 12-i dátumozással Matolcsy György nemzetgazdasági...
Az érintett vállalatok összhátraléka pedig 534 milliárd forint - derül ki a fekelista.hu internetes portál legfrissebb összesítéséből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján készült.
A használt lakások árának 2009. évi erőteljesebb csökkenése után 2010-ben már lassult az esés, és éves szinten nem érte el a 2 százalékot. Ezzel szemben az új lakások piacán, ahol 2009-ben még...
Párizs - Festékbe öltöztet Dudás Barbara kétszeres testfestő világbajnok. A magyar sminkmester nemzetközi kiállításokra készül, hogy külföldön is megismerjék munkáját.
Befejezték az idei süllőtelepítést a Kis-Balatonon, amelynek során a balatoni vízrendszer emblematikus halából 200 ezer előnevelt példányt engedtek a vízbe - tájékoztatta Füstös Gábor, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai és kereskedelmi vezetője. A Kis-Balaton alulhasznosítottsága miatt a társaság új halgazdálkodási koncepciót tervez.
„Vágánykivetődés” miatt nem jár Budapesten az 1-es villamos a Reitter Ferenc utca és a Bécsi úti végállomás között - közölte az MTI-vel Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva
Ezerötszáznál több aláírás gyűlt össze a székesfehérvári lánykollégium bezárása ellen. Olyan neves személyek is az intézmény mellé álltak, mint Kubik Anna, aki a lánykollégium első lakói között volt. Szerdán a második békés demonstrációt tartotta volna a több mint 400 kollégista, de a rendőrségtől végül jövő hétfőre kaptak engedélyt. Hétfőn a lányok szüleit is várják a demonstrációra. Petíciót…
A modernizáció Oroszország számára nélkülözhetetlen, ez egy folyamat az új minőség elérése érdekében; dolgozni kell, mert változtatni kell az ország életén - mondta Dmitrij Medvegyev orosz államfő szerdán. Medvegyev három éve elnök, s ez volt az eddigi legnagyobb sajtóértekezlete.
Bár a a Milannal az Olasz Kupa kivételével mindent megnyert, 2007-ben Aranylabdával jutalmazták, Kaká nem gondolkodik azon, hogy visszatérjen Lombardiába - és a Chelsea-be sem akar szerződni.
Az elmúlt év második felében az új kormány több olyan intézkedést hozott, amelyek csökkentették a kiszámíthatóságot, és ezzel együtt a "jó magyar kapitalizmus" kialakulásának esélyét rontották - mondta Balázs Zoltán, a Közjó és Kapitalizmus Intézet (KKI) ügyvivője, a Corvinus Egyetem docense
Inkább Puch László távozzon az MSZP-ből – így reagált Dániel Péter, a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett Demokratikus Koalíció Platform szóvivője a Facebookon arra az interjúra, amelyben Puch úgy fogalmazott a bukott kormányfővel kapcsolatban, hogy mennie kellene a szocialista pártból, mert számára „semmi sem drága, mindent fölrúg, lebont”.
Párkányi Raab Péter köztéri munkáit jól ismerheti a közönség. Többek közt az ő alkotása a balassagyarmati Civitas Fortissima- és a kaposvári Trianon-emlékmű, IV. Béla király körmendi és Szent István király balatonfüredi szobra.
Ismét egyeztettek a belügyminiszterrel a fegyveres és rendvédelmi szervezetek érdekképviseletei. Közös sztrájkbizottságuk eredetileg szerda délelőtt akarta bejelenteni cselekvési tervét a kormány intézkedései, illetve a korkedvezményes nyugdíjakat érintő tervezett alkotmánymódosítás ellen, de a tárca kedd esti meghívójára tárgyalóasztalhoz ültek.
Mikor elkezdtem vezetni tanulni, a legnagyobb kihívást jelentő feladat számomra az elindulás volt, hiszen én is féltem a nagy mumustól, a lefulladástól. Viszont, ha az autót rángatás és kellemetlen motorhang nélkül sikerült lendületbe hoznom, már az elején is egész nyugodtan közlekedtem. Ellentétben az oktatómmal, aki jól tudta, hogy az elindulásnál van egy sokkal nehezebb feladat: időben…
Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva.
A modernizáció Oroszország számára nélkülözhetetlen, ez egy folyamat az új minőség elérése érdekében; dolgozni kell, mert változtatni kell az ország életén - mondta Dmitrij Medvegyev orosz államfő szerdán. Medvegyev három éve elnök, s ez volt az eddigi legnagyobb sajtóértekezlete.
Roberto Carlos csapattársa lehet Dzsudzsák Balázs. Az orosz Szport Ekszpressz című sportújság mai száma szerint a PSV és a dagesztáni Anzsi labdarúgócsapata mindenben megállapodott a magyar focista eladásával kapcsolatban.
Az Európai Unió nagy lépést tett előre a gazdaságirányítás, az úgynevezett gazdasági kormányzás területén Magyarország soros elnöksége alatt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozón.
Meggyilkolták azt az idős férfit, akinek eltűnését kedden jelentette be külföldön élő gyereke a hódmezővásárhelyi rendőrségen - értesült a HavariaPress.
A Generali Alapkezelő értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását május közepétől Jakab Gábor, a Gránit Bank korábbi vezérigazgatója, áll a cég sajtóközleményében.
A tavaly októberi kereskedési sáv teteje jelentett támaszt a réz határidős árfolyama számára az elmúlt napokban. A mai napon pedig a márciusban támaszt jelentő, ám most már ellenállásként viselkedő szint tesztelése zajlik. (Solar Capital)
Talán reménykedhetünk abban, hogy a jövőben nem csak a nagy cégeknél fog működni a kapcsolatépítés, együttműködés, hanem nagy és kis cégek között is. Íme, egy összefogás, amely jótékony hatással lehet a magyar gazdaság egészére.
Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva.
Az Európai Bizottság azzal a kérdéssel fordult szerdán a nyilvánossághoz, hogy miként lehetne a legeredményesebben visszaszorítani a nejlonzacskók használatát.
A kormány új szociálpolitikai elképzelései szerint az állampolgárok által igénybe vehető szociális ellátások színvonalában egy országosan egységes szintet alakítanának ki - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Tatabányán, ahol a szociális konzultáció keretében a terület szakembereivel találkozott.
A NAV jelenleg mintegy 120 ezer cég ellen folyó adóvégrehajtással összesen 534 milliárd forintot akar behajtani - a szigor miatt eddig nem lett jobb az adómorál
Magyarországon jelenleg mintegy 120 ezer cég ellen folyik adóvégrehajtás, az érintett vállalatok összhátraléka pedig 534 milliárd forint - derül ki a fekelista.hu internetes portál legfrissebb összesítéséből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján készült.
A tanórán verte meg öccse osztálytársát egy fiatalkorú lány Békéscsabán; a lányt és édesanyját a rendőrség őrizetbe vette - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében rögzítsék a frank árfolyamát 160 forinton, az euró árfolyamát pedig 250 forinton - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség. A beszámoló megjelenése után a forint kéthavi mélypontra gyengült.