Mintha átok ülne a tehetséges Csillag születik-versenyzőn: Klaudia már leukémiával született, anyját, apját és testvérét elveszítette, őt pedig nem egyszer kellett visszahozni az életbe.
Az áprilisban bemutatott különleges Opel Corsa nem csak önmagában figyelemreméltó, hanem jó eséllyel pályázik a német gyártó legizgalmasabb jelenlegi autójának pozíciójára is. A nevében eddig sem hiába szerepelt a Nürburgring: most viszont a közeli ismeretséget bizonyítandó, az illetékesek kivitték a modellt a neves versenypályára.
Az okostelefonok előretöréséről és a piacvezető Nokia előnyének csökkenéséről tanúskodik a Garnter piackutató vállalat idei első negyedévi mobiltelefon világpiaci felmérése.
A palesztinok közül sokan úgy gondolják, hogy az állam egy piknikhez hasonlít - valójában azonban több probléma gyökere lehet, mint amennyit megold - írja a Jediót Aharonót csütörtöki számában.
Élve a rendelkezésére álló jogi lehetőséggel, a Magyar Posta eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál annak megállapítására, hogy az általa nyújtott pénzforgalmi, illetve a megbízásból végzett közvetítői szolgáltatásokat valódi versenyfeltételek között látja el - közölte a társaság.
Sírva hívta fel a szakszervezetet egy nemrég leszázalékolt rendőr, akit csak a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára tudott lebeszélni arról, hogy véget vessen életének. A Budapesten dolgozó rendőrt nemrég a kötelező éves felülvizsgálaton leszázalékolták, de egyébként is évek óta antidepresszánsokat szed és pszichiátriai kezelés alatt áll. Dolgozni nem fog tudni visszamenni, de…
Dunakeszi - Megmozdult a sztárvilág az új szíves Illés Mátéért (6)! A több tucat fellépő fergeteges koncerttel és számtalan gyerekprogrammal próbál mosolyt csalni a kisfiú arcára. A segélykoncert teljes bevételét Máté családja kapja majd.
Vasárnap reggel hozzák Magyarországra az Afganisztánban közlekedési balesetben meghalt két magyar katona holttestét - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök.
Országos tiltakozóhullámra készülnek a vegyipari szakszervezetek. Bár az ő korkedvezményes nyugdíjukat nem érintené az alkotmánymódosítás, közleményük szerint folyamatosan változó helyszíneken és időpontokban vonulnak majd utcára.
Szolnok — Külföldi sikerei után itthon is bajnoki aranyérmet ünnepelhet Báder Márton (30). A Szolnoki Olaj kosárlabdázója társaival együtt remekelt az Albacomp elleni fináléban.
Május elsejétől kormánybiztos felügyeli a sportlétesítmény-fejlesztéseket - a Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Vígh László 2013. április végéig látja el ezt a feladatot.
Vasárnap reggel hozzák Magyarországra az Afganisztánban közlekedési balesetben meghalt két magyar katona holttestét - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök csütörtökön a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A kormány jelenleg nem tervezi a felsőoktatási intézmények megváltoztatását, így a Budapesti Corvinus Egyetemet sem vonják össze más egyetemmel - mondta az InfoRádiónak az intézmény rektora. Mészáros...
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt, az éves előirányzat 96,9 százaléka, az áprilisi többlet 75,9 milliárd forint volt - közölte az előzetes adatokkal megegyező részletes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Hosszabb cikkben foglalkozik Németh Krisztiánnal az egyik görög lap. A gavros.gr arra keresi a kérdést, miért nem volt képes a nagy áttörésre a fiatal magyar reménység az Olympiakosz Pireusznál, és miért nem tudott magára találni a voloszi kölcsönjáték alkalmával.
Közel százötven vállalati szakember részvételével zajlott az Ökumenikus Segélyszervezet "Közösség a társadalmi felelősségvállalásban" című, nagyszabású szakmai konferenciája a vállalati önkéntesség témakörében. A nagy sikerű esemény kapcsolódik az Önkéntesség Európai Éve rendezvényeihez is.
Sokáig felülteljesítő volt az energiaszektor az amerikai S&P indexben, viszont most gyengeséget mutat. Két alkalommal sem tudott a szektort követő etf árfolyama átjutni a 80 dolláros szint ellenállásán és így a korábbi mélypont támaszához estünk vissza 72.5 közelébe.(Solar Capital)
Kínos magyarázatra kényszerülhet egy nagy német biztosító, miután a német Handelsblatt cikke szerint 4 éve Budapesten a Gellért-fürdőben tartott orgiával jutalmazta legjobb kollégáit a cég.
Elfogadták az uniós országok szociálisügyi miniszterei azt az állásfoglalást, amely a romák társadalmi befogadását célzó tagállami stratégiák uniós kereteiről szól - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Balog Zoltán.
Az Amnesty International nem volt hajlandó "lelkiismereti fogolyként" elismerni Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembert - közölte csütörtökön az AFP francia hírügynökség. A Jukosz olajvállalat egykori vezetője 2003 óta van börtönben, és 2017-ben szabadulhat. Támogatói szerint politikai per áldozata lett, és idén arra kérték az Amnesty-t, hogy lelkiismereti fogolyként ismerjék el.
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelentette ki Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere egy csütörtöki konferencián.
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően áprilisban 75,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerében. A Nemzetgazdasági...
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz -...
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelentette ki Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere egy csütörtöki konferencián.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. április végi hiánya 666,2 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 96,9%-át jelenti
Négy és fél évvel ezelőtt fideszes politikusok amiatt tartottak sajóttájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet: a Gyurcsány-kormány megszüntetné a korengedményes és szolgálati nyugdíjakat.
Milyen a lojalitás természete, mit nyomhat át a Belügyminisztérium a frakción, mennyire korlátozhatók az önkormányzatok, miért rúgható ki valaki – interjú a közigazgatás és igazságügyi miniszterrel.
A kormány a gazdaság növekedését tekinti elsődlegesnek, az új Széchenyi-terv ennek ad alapot - jelentette ki Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője.
„Lefejezték a zsidó világlobbit” – diadalt ülnek Dominique Strauss-Kahn bukása felett a szélsőjobboldali és anticionista muzulmán honalapok, Magyarországon és világszerte egyaránt.
Budapest - Ahogy melegszik az idő, egyre jobban pezseg az élet a játszótereken. Bár 2004 óta az összes játékszer szigorú biztonsági előírásoknak kell megfeleljen, ennek ellenére időről-időre hallani játszótéri balesetekről. Emiatt is indított ellenőrzés sorozatot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, hogy a nyári vakáció beköszöntéig minél több helyen kiszűrjék a lurkókra leselkedő…
A Vidékfejlesztési Minisztérium önálló honlapot indított a társadalmi vitára bocsátott tíz évre szóló Nemzeti Vidékstratégiáról. A weboldalon megtalálható a Nemzeti Vidékstratégia hosszabb és rövidített változata, továbbá a legfrissebb hírek az országjáró körút vitafórumairól és több más hasznos információ a koncepcióról.
Csúcsot döntött Andre Villas-Boas, 33 évesen ő a legfiatalabb európai kupagyőztes edző, miután a Porto Falcao fejesével megnyerte a labdarúgó Európa-liga dublini döntőjét a Braga ellen.
A Borussia Dortmund támadója egy időre eltűnt a bajnoki cím ünneplésekor, mint az a nemrég napvilágot látott felvételről kiderül, kissé illuminált állapotban a WC felé vette az irányt két biztonsági őr társaságában.
Feljelentést tett a Jobbik a Magyar Nemzeti Bank arculatváltása miatt. A radikális párt szerint a jegybank pazarlóan gazdálkodott és indokolatlanul túlköltekezett, amikor 45 milliót fizetett az új logók elkészítéséért.
Nem változik a munkaidő és a szabadság időtartama a munka törvénykönyvének változtatása miatt – jelentette be a foglalkozáspolitikai államtitkár. Czomba Sándor elmondta: a munkaidő alapesetben továbbra is napi 8, heti 40 óra marad.
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően áprilisban 75,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerében. A Nemzetgazdasági...
Román kollégájával találkozott Martonyi János külügyminiszter. A találkozón a magyar szaktárca vezetője azt mondta: a magyar EU-elnökség rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy az EU-tagállamok foglalkozzanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával, és az övezet kiterjesztésének kérdése semmilyen összefüggésben nincs a schengeni rendszer felülvizsgálatát célzó kezdeményezésekkel.
Tovább romlott a hangulat a feldolgozóiparban - derül ki a Philadelphiai Fed májusi felméréséből. A főindex értéke 18,5 pontról 3,9 pontra (héthavi mélypont) csökkent, ami a szintén négy órakor...
Minden idők legjobb áprilisa volt az idei a bécsi szállodák számára: az osztrák fővárosban eltöltött vendégéjszakák száma először haladta meg az egymilliót az év negyedik hónapjában.
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelent...
Egyelőre nem szervez további tiltakozó akciókat a rendvédelmisek "Hivatásunk védelmében" néven alakult demonstrációs bizottsága, melynek tagjai Pintér Sándor belügyminiszterrel tartottak megbeszélést szerdán. Újabb tüntetést akkor szerveznek, ha a kormányzati oldal nem áll elő mindenki számára elfogadható elképzelésekkel. Ha nem lesz megállapodás, akkor a jövő hétfői Rendészeti Érdekegyeztető…