Az EU elnökség végén hazatér a felduzzasztott brüsszeli apparátus jelentős része - írja a Népszabadság. A magyar Nemzet úgy tudja, egy szemtanú látta Jozef Rohácot az Aranykéz utcában az 1998-as merénylet idején.
Harmincszor keresték fel az adóhatóság munkatársai azt a szekszárdi vállalkozást, amely vezeti a legtöbbször végrehajtás alá kerülő társaságok listáját – írja a Magyar Nemzet.
Azonnali hatállyal le kíván mondani posztjáról Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be csütörtök hajnalban kiadott közleményében a szervezet igazgatótanácsa
Lemondott a Nemzeti Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjáról csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, aki azonban továbbra is ártatlannak vallja magát az ellene felhozott vádakban. A 62 éves francia közgazdász - akit egy New York-i szálloda szobalánya vádolt meg nemi erőszakkal - közleménye szerint lemondása azonnal érvénybe lépett.
Roosevelt unokájától kapott levelet Tarlós István a Rooselvelt tér átnevezése miatt. A főpolgármester válaszában várhatóan kifejti, hogy a főváros más pontján lesz az új Roosevelt tér
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.
Közzétette első negyedéves eredményeit a FreeSoft, a számok alapján továbbra is az látszik, hogy az iparági fellendülés még várat magára. Bevételben 12%-os növekedést sikerült hozni, s bár EBITDA-ban...
Nem tart politikai támadásoktól Bajnai Gordon azután, hogy bejelentette az általa alapított Haza és Haladás Alapítvány elindulását. A volt miniszter úgy fogalmazott, hogy "vitorlát bontunk, nem zászlót. Nem pártot alapítunk". Az alapító arról beszélt, hogy nem ellenzékiek lesznek, hanem kritikusak a mindenkori kormányzattal szemben. A politikamentességet emelte ki Oszkó Péter volt pénzügyminiszter…
Áramallergiája van egy nőnek Nagy-Britanniában, ami miatt képtelen villanytűzhelyt használni, nem tud tévét nézni és világítás gyanánt gyertyára fanyalodik.
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. Hozzátették, hogy megkezdik az új vezérigaz...
A tervek szerint az általános iskoláknak október 14-ig kellene felmérniük azoknak az első évfolyamos diákoknak a körét, akiknek az esetében az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján hangsúlyosabban kell támogatni az alapkészségek fejlesztését, és indokolt diagnosztikus fejlődésvizsgáló alkalmazása.
Az OTP Bankcsoport az idén az első negyedévben 37,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint a duplája az elmúlt negyedévi 17,4 milliárdnak, és 12 százalékkal alacsonyabb a tavaly azonos időszakinál - tette közzé a bank csütörtökön publikált gyorsjelentésében
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.
A köztereken és a tömegközlekedésben tapasztalnak leginkább diszkriminációt a melegek a szexuális irányultságuk miatt - írja egy friss felmérésre hivatkozva a Népszabadság.
Huszonegy emberrel a fedélzetén eltűnt egy kereskedelmi repülőgép helyi idő szerint szerda éjjel Argentína déli részén - közölte egy helyi televízió. A 18 utast és három főnyi személyzetet szállító, Saab 340 típusú géppel Neuquen és Comodoro Rivadavia városok között szakadt meg a földi irányítás kapcsolata.
Az NHL szerdai játéknapján a Vancouver Canucks az utolsó harmadban nyújtott teljesítményének köszönhetően legyőzte a San Jose Sharksot a Nyugati főcsoport-döntőjének második mérkőzésén.
Áramallergiája van egy nőnek Nagy-Britanniában, ami miatt képtelen villanytűzhelyt használni, nem tud tévét nézni és világítás gyanánt gyertyára fanyalodik
A magyar cégek háromnegyede foglalkoztat szakmunkást. A kérdés kapcsán, hogy fogadnának-e szakmunkástanulókat gyakorlatra a pozitívan nyilatkozók aránya a cég méretével párhuzamosan emelkedik, legkisebb arányban az 50 fő alatti, legnagyobb arányban az 500 fő felettiek foglalkoztatnának szakmunkástanulót.
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.
Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva.
A japán gazdaság az első negyedév folyamán a márciusi természeti katasztrófának köszönhetően az elemzők várakozásainál közel kétszer nagyobb mértékben zsugorodott.
Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön. Hozzátették, hogy megkezdik az új...
Az első negyedévben éves összehasonlításban 26,7 százalékkal 107,52 milliárd forintra növelte árbevételét a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK), s a 2010 első negyedévi 615 millió forint adózott veszteséggel szemben 1,39 milliárd forint nyereséget ért el.
Vádat emelt az ügyészség Damu Roland ellen, mivel bizonyítottnak látta, hogy a színész megerőszakolta és személyi szabadságában korlátozta exélettársát.
Mégsem zárja le nyár közepéig, hanem későbbre halasztja a kormány a felsőoktatási intézménystruktúra átszervezését. Az Origó információi szerint most azt vizsgálják, hogy a szakképzések ésszerűsítésével hogyan lehetne megtakarításokat elérni a felsőoktatásban. Tovább folyik az ötletelés a lehetséges összevonásokról is: a Corvinus Egyetem egy elképzelés szerint József Nádor Egyetem néven olvadhat…
Megérkezett csütörtök hajnalban Budapestre Afganisztánból a kedden balesetben megsérült magyar katonákat szállító repülőgép - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója
A várakozásoknak nagyvonalakban megfelelő első negyedéves eredményszámokat közölt a MOL. Az olajcég a szegmensek teljesítményének kimutatási gyakorlatában jelentősebb változtatásokat eszközölt. A...
Látványos gyakorlati-bemutatóval nyitották meg Nagykanizsán azt a képzést, amelyen a katasztrófavédelem munkatársainak fogják oktatni a gázipari balesetekre való felkészülést. Az E.ON nagykanizsai gázipari tanpályáján június 22-ig zajlik majd a képzés, és összesen 600 tűzoltó vesz részt rajta.
Az NBA szerdai játéknapján a Miami Heat idegenben verte meg a Chicago Bullst a Keleti főcsoport-döntőjének második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített az összesítésben.
Japán hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől - közölte a japán kormány csütörtökön. Második negyedéve csökkent a japán GDP. Az elemzők csak 0,5 százalékos visszaesést ...
Naponta mintegy harminc alkalommal intézkedtek a közterület-felügyelők a BKV-val karöltve az elmúlt három hónapban tartó jegyellenőrzési akcióban. Az eredményes fellépésnek köszönhetően kevesebb bliccelő fordult meg a járatokon. A dohányzási tilalom viszont érdekes számokat mutat, a megállókban 22 ezer, még az aluljárókban 50 ezer forintnyi büntetést szabtak ki a tilalom bevezetése óta. Ezzel a…
Kína "sohasem intéz kihívást az Egyesült Államok ellen" és üdvözli Washington "konstruktív" békefenntartó és stabilizáló szerepét a csendes-óceáni térségben - jelentette ki szerdán Csen Ping-tö (Chen Bingde) tábornok, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöke a washingtoni Nemzeti Védelmi Akadémián tartott előadásában.
Az emelkedő nyersanyagárak nyomán az amerikai piacokon mutatkozó tegnapi optimizmust meglovagolva folytatódhat az emelkedés az európai piacokon is, ugyanakkor a némiképp árnyalhatja a hangulatot, hogy a japán gazdaság a természeti katasztrófa miatt a vártnál közel kétszer nagyobb mértékben zsugorodott az első negyedévben.
A kanadai McMaster Egyetem kutatói elsőként találtak összefüggést egérkísérletekben a bélbaktériumok jelenléte és az állatok viselkedése, valamint agykémiája között.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint meg kell vizsgálni, hogy a felsőoktatásból önhibájukból lemorzsolódó vagy diplomájukat külföldön hasznosító hallgatók hogyan fizessék vissza képzésük költségét a magyar államnak.