2011. május 19. csütörtök

máj. 19
13:42
Szexpartit rendeztek a Gellértben (Blikk)
Budapest — Szodomába és Gomorrába illő körülmények várták a Gellért fürdőben azokat a német üzletembereket, akiket jó munkájukért buja erotikával jutalmazott meg vállalatuk, a német Hamburg-Mannheimer Biztosító.
máj. 19
13:42
Hende Csaba: a honvédség minden helyzetben megállta a helyét (Alternatív Energia)
A Magyar Honvédség minden éles helyzetben megállta a helyét az utóbbi egy évben - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön, Budapesten.
máj. 19
13:42
Brähmertől elvették a WBO-címet (Agroinform)
A német Jürgen Brähmer sérülés miatt harmadszor is lemondta félnehézsúlyú világbajnoki címvédő mérkőzését, ezért a WBO megfosztotta címétől. Az új bajnok a walesi Nathan Cleverly lett, akivel szombaton csapott volna össze Londonban.
máj. 19
13:44
100 ezres bírság a láthatáron – kerüld el! (Blikk)
100 ezer forintos bírságot kockáztat, aki nem adja postára időben személyi jövedelemadó-bevallását. A határidő május 20, péntek
máj. 19
13:44
Kevesebb kalória - hosszabb élet? (Gondola)
Egy új tanulmány szerint azok az emberek, akik legalább 25 százalékkal csökkentik a napi kalóriabevitelüket, hosszabb életre számíthatnak.
máj. 19
13:44
Külön felelőse lesz a terrortámadásoknak (HírTV)
Új vezetői vannak az al-Kaidának. A szervezetet átmenetileg egy egyiptomi férfi vezeti, de a terrortámadásoknak külön felelőse lesz. Közben nyilvánosságra hozták a május 1-jén lelőtt Oszama bin Laden utolsó üzenetét, amelyben az al-Kaida vezetője üdvözölte az arab tavaszt, és a diktátorok megdöntését.
máj. 19
13:44
Mesterházy: a Fidesz szociális válságot idéz elő (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni.
máj. 19
13:46
Keretmegállapodást ír alá a kabinet és a roma önkormányzat (Alternatív Energia)
Keretmegállapodást ír alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével pénteken.
máj. 19
13:48
A gödör alján mocorog a magyar lízingpiac (Portfolio)
2011 első negyedévében sem sikerült kikászálódnia a gödörből a hazai lízingpiacnak, bár néhány szegmens (flotta, nagyhaszongépjárművek, IT, mezőgépek) jobb teljesítményének köszönhetően 6,5%-kal 74...
máj. 19
13:48
Kötegnyi hamis fesztiváljegy egy soproni garázsban (Pénzcentrum)
Lakossági bejelentés érkezett május 18-án délután a Soproni Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a város egyik garázssorán gyanús körülmények között pakolnak műszaki cikkeket egy gépjárműbe. A helyszínre érkező járőrök az igazoltatás és ellenőrzés során hamis belépőket találtak a két férfinél, melyek a VOLT Fesztiválra és a Heineken Balaton Sound rendezvényre szóltak. A rendőrség több köteg…
máj. 19
13:51
Magánnyugdíjak államosítása: rendkívüli támogatás ellenőrzésre (Adózóna)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 239,5 millió forint rendkívüli támogatást kap a költségvetés általános tartalékából.
máj. 19
13:51
Mogyoró - A vérátömlesztés kockázati tényezője (WebBeteg)
Egy korábbi feltevés klinikai bizonyítását eredményezte Hollandiában az a szokás, hogy a vasárnap esti focimeccs mellett mogyorót rágcsálnak a férfiak: kiderült, hogy súlyos allergiát okozhat a vérátömlesztést kapott embereknél, amit a donor a véradás előtt evett.
máj. 19
13:51
Börtönben a dögei polgármester (ATV)
Börtönbe szállították a dögei polgármestert csütörtökön. A férfit vesztegetés miatt ítélte el a bíróság. Május 5-én kellett volna bevonulnia, ám mint kiderült, kórházban volt.
máj. 19
13:57
A bevásárlás már nem hobbi: ritkábban járunk boltba (Privátbankár)
A gazdasági válság hatására árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a magyar vásárlók; az elmúlt évekhez képest kevesebbszer megyünk vásárolni
máj. 19
13:59
Nagy zsúfoltság várható holnap a vasúton (Privátbankár)
Több mint száz vonatát erősíti meg plusz kocsikkal a vasúttársaság, továbbá menetrenden felüli mentesítő járatot is indít a holnapra várható rendkívül nagy utasforgalom kiszolgálása érdekében - tudtuk...
máj. 19
14:00
Ha lehet, ne üljön pénteken vonatra! (Infostart)
Az előzetes jelzések alapján mintegy hatezren vonattal utaznak pénteken a "Parlament körüli élő gyermeklánc" rekordkísérletre, emiatt a vasúti szerelvényeken zsúfoltságra kell készülni - közölte a Mávinform.
máj. 19
14:00
Kitiltották Lars von Triert a Cannes-i Filmfesztiválról (Infostart)
Hitlerrel kapcsolatos megjegyzései miatt kitiltották Lars von Triert a Cannes-i Filmfesztiválról. Előző napon megrökönyödést váltott ki a dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".
máj. 19
14:00
Meg sem közelítik Orbánt (HírTV)
Az elmúlt egy hónapban alig történt elmozdulás a Fidesz–KDNP és az MSZP népszerűségében, a kormánypárt így tovább őrzi fölényét – derül ki a Medián májusi felméréséből.
máj. 19
14:00
Tóta W. Árpád szerint ha Magyarország nő lenne... (Gondola)
máj. 19
14:00
Botrány! Kitiltották Lars von Triert a fesztiválról (Blikk)
máj. 19
14:00
Új, célzott közmunkaprogram a parlagfű-mentesítésre (Alternatív Energia)
Budapest, 2011. május 19., csütörtök (MTI) - Új, célzott közmunkaprogram indul várhatóan június közepén parlagfű-mentesítésre az ország 50, parlagfűvel legfertőzöttebb kistérségében.
máj. 19
14:00
Bugár: nem helyénvaló magyarosításról beszélni (Kripto Akadémia)
Bugár Béla szerint nem helyénvaló magyarosításról beszélni annak kapcsán, hogy az általa vezetett Híd párt a jelenlegi 20 százalékról 15 százalékra kívánja csökkenteni a kisebbségek esetében a hivatali nyelvhasználati küszöböt.
máj. 19
14:02
Bin Laden halála ferences szemmel (Gondola)
A New York-i ikertornyok elleni pokoli támadás több ezer áldozata között egy ferences szerzetes is volt, Mychal Judge atya.
máj. 19
14:04
Hadkötelezettséget rendkívüli állapotban lehet elrendelni! (Gondola)
A vezérkari főnök szerint nem változnak a hadkötelezettség mostani szabályai, sorkatonaság nem lesz.
máj. 19
14:06
Tetszenek a MOL számok az elemzőknek (Portfolio)
Semlegesen, vagy enyhén pozitívan értékelik a MOL első negyedéves gyorsjelentését a társaságot követő elemzők. Az upstream szegmensben 151 ezer hordóra emelkedő szénhidrogén kitermelést kedvező...
máj. 19
14:06
Ismét nyereséges az Air France-KLM (ProfitLine)
Az izlandi vulkánkitörés, az üzemanyag drágulása és a légi közlekedést hátráltató kemény tél ellenére nyereséges volt tavaly az Air France-KLM, a legnagyobb európai légitársaság.
máj. 19
14:06
Nyugati nyugdíjasokat céloznak meg a magyar szállodák (Pénzcentrum)
Folyamatosan nő a 60 év feletti lakosok száma az Európai Unió tagországaiban, ezzel együtt pedig egyre több időskorú marad társadalmilag és gazdaságilag is aktív. A felnőttképzésben, munkavégzésben és nem utolsósorban a turizmusban is egyre nagyobb részt vállaló társadalmi réteg piaci erejének kiaknázása például a gyógyturizmusáról ismert magyar gazdaságnak is érdekében állna. Ehhez azonban az…
máj. 19
14:08
Adok-kapok az Erste-vezér és az osztrák politikusok között (Portfolio)
Bocsánatot kért az osztrák politikusok ellen intézett előző heti kirohanása miatt csütörtökön Bécsben az Erste Group vezérigazgatója, ugyanakkor megismételte felhívását a beszédében bírált Bázel III....
máj. 19
14:08
Növekedésnek indult a lízingpiac (ProfitLine)
Miközben a lízingcégek új kihelyezése 6,5 százalékkal nőtt, a lízingszerződések száma 15 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Lízingszövetség csütörtökön az MTI-vel.
máj. 19
14:08
Moszkva helyett Széll Kálmán: mennyit fizetnek az Elvis tér lakói? (Pénzcentrum)
Több közterület kapott új nevet. Hatalmas költséggel járó táblacserélgetések kezdődnek meg a közterület felügyeletnél és a BKV-nél. De vajon az ott lakoknak mennyire kell a pénztárcába nyúlnia az új név miatt?...
máj. 19
14:09
"Soha sem fogunk kapitulálni" - diplomáciai ellentámadásban Izrael (ATV)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hamarosan beszédet fog mondani Washingtonban. Az üzenetéről egyelőre csak találgatások vannak, de vélhetően fel fogja hívni arra a figyelmet, hogy Izrael soha sem fog kapitulálni, ahogy Csehszlovákia tette azért, hogy hozzájáruljon a „békéhez”. Izraeli politikai elemzők szerint lehetséges, hogy Netanjahu diplomáciai ellentámadást indít azok ellen, akik…
máj. 19
14:10
Európai IMF-vezetőt akar az Unió (ProfitLine)
Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az Európai Unióból kerüljön ki a posztjáról szex botránya miatt csütörtökön lemondott Dominique Strauss-Kahn utódja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén.
máj. 19
14:18
Megnyílt az első nudista wellness szálló (Blikk)
A pucér vendégek számára minden elérhető a wellness szállóban, ami csak szem-szájnak ingere, és hogy az esetleges kellemetlenségeket is elkerüljék, foglalásaikat anonim módon intézhetik.
máj. 19
14:18
Egy álom vált valóra (HírTV)
Bizonyára sokan emlékeznek még Schmidt Verára, aki öt évvel ezelőtt egy tehetségkutatóban tűnt fel. A sokak által csak gitáros lányként emlegetett énekes azóta lemezt adott ki, gyereket szült, és most a második albumára készül.
máj. 19
14:18
Mesterházy: a Fidesz szociális válságot idéz elő (Gondola)
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni
máj. 19
14:18
Visszatekert villanyórákat foglaltak le Szabolcsban (Blikk)
máj. 19
14:18
Klose folytatja ámokfutását, ezúttal 5 méterről rontott (Agroinform)
A Bayern München támadója a VfB Stuttgart elleni 2 méteres bakija után ezúttal 5 méterről nem talált be az üres kapuba a Zenit elleni barátságos mérkőzésen.
máj. 19
14:20
Alonso a Ferraritól megy nyugdíjba (HírTV)
Fernando Alonso szerződést hosszabbított a Ferrarival. A spanyol Forma-1-es világbajnok 2016-ig marad az olasz csapat versenyzője. Ez valószínűleg egyben visszavonulása dátuma is lesz, mert a hosszabbítás után azt nyilatkozta, a Ferrarinál szeretné befejezni pályafutását. (rá) hírTV
máj. 19
14:22
Ilyen hosszút még senki sem épített (HírTV)
A világ leghosszabb hídját építik Kínában. Az átkelő Hongkongot és Makaót köti majd össze. Az egyik angol, a másik portugál gyarmat volt, 1997-ben, illetve 1999-ben kerültek vissza Kínához. A híd építése fél éve tart, a tervek szerint 2015-ben adják át a forgalomnak.
máj. 19
14:27
A Dávid-csillagot leszedette, a szélsőjobb-póló nem zavarta a bírót (ATV)
Folytatódott a perbe fogott egykori csendőr pere. A bírót most nem zavarták a szimbólumok, igaz, azok most jobbról érkeztek.
máj. 19
14:27
Bajnokok választása - F1 versenyzők garázsába pillantunk be (Auto Pult)
Képzeljünk el egy olyan világot, amiben nincsenek határok, egy olyan világot, ahol az anyagi korlátok elmosódni látszanak, és amikor a modern technika legújabb vívmányai szabadon hozzáférhetőek! És most képzeljék el, hogy Önök még ilyen körülmények között is halálra unják magukat, mert nem jutnak olyan autóhoz, ami elég gyors lenne ahhoz, hogy egy szürke délutánon jobb kedvre derítse Önöket.
máj. 19
14:29
Európai jelöltet látna szívesen Strauss-Kahn helyén Barroso (ATV)
Erős európai jelöltet látna szívesen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén Dominique Strauss-Kahn utódjaként Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője. Pia Ahrenkilde-Hansen, a Bizottság elnökének szóvivője szerint a testület "tudomásul vette" Strauss-Kahn csütörtöki lemondását."
máj. 19
14:33
Mesterházy: a Fidesz szociális válságot idéz elő (Privátbankár)
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni. Az MSZP is konzultációba kezd
máj. 19
14:36
232 milliós büntetés a ValóVilág 4. miatt (Blikk)
Újabb súlyos milliókat kell fizetnie az RTL Klubnak a ValóVilág 4-ért.
máj. 19
14:36
Meztelenül pózolt az exelnök lánya (Blikk)
Patti Davis (58), Ronald Reagan lánya aligha tagadhatná, hogy túlzottan szemérmes lenne. A hatvan felé járó nő ugyanis a More magazinban ismét megmutatta bájait.
máj. 19
14:36
„Minden sötét sarokba megpróbáltunk bevilágítani” (HírTV)
A Magyar Honvédség minden éles helyzetben megállta a helyét az utóbbi egy évben – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön Budapesten.
máj. 19
14:36
Gfk: Egyre kevesebbet megyünk vásárolni (Alternatív Energia)
Egyre kevesebbet megyünk vásárolni - derült ki a Gfk Hungária tanulmányából. A kutatás beszámol arról is, hogy nőtt az akciók és a promóciók jelentősége.
máj. 19
14:36
Falcao, Dzsudzsák, Rudnevs: Az Európa Liga gólzsákjai - videó! (Sport365)
Negyedikként zárt a labdarúgó Európa Liga idei szezonjának góllövőlistáján Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott szélsője. A legeredményesebb Radamel Falcao, a végső győztes FC Porto kolumbiai csatára lett rekordot jelentő 17 találattal.
máj. 19
14:36
Nem adunk több pénzt a csapatoknak - Bernie Ecclestone (Agroinform)
Nemet mondott a csapatok nagyobb részesedésre vonatkozó követelésére Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője.
máj. 19
14:39
Matolcsy: az euró alapjainak megszilárdításán dolgozik az uniós elnökség (ProfitLine)
Az Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség - jelentette ki csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Keresés