A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,01 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 22.867,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények, az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Szerda éjjel 11 óra előtt nem sokkal frontálisan ütközött a 86-os főúton egy Audi és egy Renault Hegyfalu és Pósfa között. A vétlen Audiban utazott a magyar focista és barátja.
Gera Zoltán a Nemzeti Sport információja szerint valószínűleg visszatér korábbi klubjába, a Premier Ligában szereplő West Bromwich Albionhoz. A sportnapilap szerint ezzel véget ér Gera pályafutása a Fulham színeiben.
Hatalmas elismerése a magyar játékvezetők működésének az, hogy Kassai Viktor bíráskodhat a szombati, Manchester United–FC Barcelona Bajnokok Ligája döntőn. A magyar sípmesterek azonban nyáron még bőven bizonyíthatnak Vágner László szerint, ugyanis kaptak feladatot bőven a nemzetközi szövetségtől.
Budapest - Minden szabadidejét unokájával tölti Bornai Tibor (56), a KFT együttes oszlopos tagja ugyanis a távolság miatt nem tud annyit együtt lenni a kis Tündivel (6), mint amennyit szeretne.
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.
Életfogytiglani szabadságvesztésre is számíthat a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic - mondta az InfoRádiónak Valki László. A nemzetközi jogász hangsúlyozta, hogy bár a Hágai Nemzetközi Törvényszék mandátuma 2014-ben lejár, addig nem fejezi be a munkát, amíg Mladicot el nem ítélik.
A kormányszóvivő szerint a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az országon – Nagy Anna így értékelte azt, hogy Magyarország a legrosszabb besorolást kapta a Transparency International (TI) jelentésében, amely az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének 37 országban vizsgált végrehajtásáról szól. Az Állami Számvevőszék megdöbbentőnek tartja a TI több m...
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.
Javultak az afganisztáni konvojbaleset sérültjei. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a Honvédkórház intenzív osztályán fekvő katona állapota stabil, tudati funkciói is javulást mutatnak. A másik sérült katona - aki többszörös csonttörést szenvedett - hétfőn gerincstabilizáló műtéten esett át, amely után javult az állapota és megkezdték a rehabilitációját. A közlemény szerint jelenleg is…
Ipolyvilke ‒ Félelem költözött be Losonctól az Ipolyságig a magyar-szlovák határ mentére. Kedden medve támadt egy házőrzőre a magyar határtól mindössze 2 kilométerre szlovák területen. Pamacsnak esélye sem volt a menekülésre vagy a túlélésre, a barnamedve széttépte és félig felfalta.
Dominique Strauss-Kahn védői olyan információkhoz jutottak, amelyek "súlyosan aláaknázhatják" az IMF volt vezérigazgatóját szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány szavahihetőségét - állították a manhattani ügyészséghez írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelükben a vádlott ügyvédjei.
A külföldi működő tőke befektetések mértéke 2010-ben újból emelkedett, ami rekordszámú projekthez vezetett, derül ki az Ernst & Young által Európa tőkevonzó képességéről idén kilencedik alkalommal...
Hétfőn újra a Parlament elé vonul a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ), hogy rendvédelmisek szerzett jogainak elvétele ellen tiltakozzon.
Malina Hedvig, az öt éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány, becsületsértésért feljelentette Robert Kalinák volt szlovák belügyminisztert, aki egy múlt heti interjúban "beteges hazudozónak" nevezte őt, írta az Új Szó.
Minszk - Budapest - Ez képtelenség! Pénzt, időt és fáradságot nem kímélve hónapokon át szinte minden lépését követték hazánk követségi tanácsosának, B. Zoltánnak Fehéroroszországban.
Semmilyen gond, feszültség nem terheli Szlovénia és Magyarország viszonyát, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek közösen megoldandó feladataink - összegezte kétnapos szlovéniai látogatásának eredményét Kövér László csütörtökön Ljubljanában.
Ez másmilyen fagy volt, mint a 4 évvel ezelőtti, mindent pusztító. Az éppen virágzó akácfák jól szemléltetik a kártételt. A sokszor mínusz 7 fokos levegő foltokban pusztított.
A francia first lady már nem titkolja terhességét. Carla Bruni-Sarkozy csütörtökön jelent meg először úgy nyilvánosan, hogy öltözéke nyilvánvaló tette: gyermekáldás elé néz a francia elnöki pár.
A klub csütörtök reggel közleményben jelentette be a történteket, mely szerint a június 9-i, évi rendes közgyűlésen választják meg az egyesületi tagok az új elnökség tagjait.
Egyiptomiak egy csoportja szerdán bejelentette, náci pártot szeretnének létrehozni – idézte az egyiptomi Al-Maszri Al-Jum hírügynökség angol nyelvű kiadása az Al-Badel hírportált.
Az olasz Eros Capecchi nyerte a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 18. szakaszát, míg összetettben továbbra is a háromszoros Tour de France-győztes, a Girón 2008-ban bajnok spanyol Alberto Contador áll az élen.
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.
Bűncselekménygyanús szerződéseket kötött, beszerzéseket hajtott végre és pazarolta a közpénzt az elmúlt években a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) – állapította meg az önkormányzati cégek 2002 és 2010 közötti gazdálkodását vizsgáló gazdasági és pénzügyi átvételi bizottság.
"Sajnos, nem tudunk helyszínt biztosítani a New York Rangers vendégjátékának október elején, így a világ egyik leghíresebb jégkorongcsapata idén biztosan nem lép fel Budapesten" — közölte Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke.
Nagy bizonytalanság jellemezte a kereskedés elejét, a tőzsdék nem találták az irányt. Gazdasági oldalról két hír is érkezett, egy GDP felülvizsgálat és egy munkaerőpiaci adat, ezek pedig rosszabbak...
Írásbeli figyelmeztetést kapott Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezérigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás minisztertől; a teátrum vezetője a posztján marad. A Jobbik reagálásában közölte: a tárcavezető "ezzel a döntésével lovat adott Alföldi alá".
Kétszázezer dolláros reklámszerződést ajánl fel Alekosznak az idén nyáron Budapesten is kikötő Úszó Kacsapláza (Swimming Duck Plaza) nevű óriás folyami hajó, úszó luxus bevásárlóközpont üzemeltetője, amennyiben a valóságshow sztár az arcát adja a nagyszabású beruházás magyarországi promóciójához.
Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő hét katonája vesztette életét egy pokolgépes merényletben csütörtökön - tudatta közleményében az ISAF. A támadás Afganisztán déli részén történt.
Várhatóan júniusban születhet ítélet a Fővárosi Bíróságon a Károli Gáspár Református Egyetem magánokirat-hamisítással vádolt volt rektora, Tenke Sándor ügyében. A másodfokon tárgyalt ügy május 26-ai tárgyalásán a bíróság egy könyvszakértő meghallgatásáról döntött, hogy megállapítható legyen: a könyvelési szabálytalanságok - amelyekkel a volt rektort vádolják - milyen súlyú jogsértésnek minősülnek.
Hétfőn újra a Parlament elé vonul a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ), hogy rendvédelmiek szerzett jogainak elvétele ellen tiltakozzon.
A tervezett május végi időpont helyett leghamarabb június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója – tudta meg az MTI csütörtökön kormányzati forrásból.
Lebontatná a több mint két évtizede üresen álló pécsi "magasházat", és két éven belül közigazgatási szolgáltató központot építtetne a helyére a város önkormányzata.
Sarapova közel állt a kieséshez, ugyanis a világranglista 188.(!) helyezettje megnyerte az első szettet, majd a másodikban már 4:1-re is vezetett, ám az orosz innen is fordítani tudott.
Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő (ISAF) hét katonája vesztette életét egy pokolgépes merényletben csütörtökön - tudatta közleményében az ISAF. A támadás Afganisztán déli részén történt.