2011. május 27. péntek

máj. 27
10:57
Változások a Mol vezetésében (Infostart)
Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelés üzletág ügyvezető igazgatója június 1-jével megválik ettől a posztjától, hogy teljes kapacitásával a horvát INA igazgatóságának elnöki feladatait lássa el, a divízió vezetői feladatkörét pedig Fasimon Sándor veszi át, aki előtte a magyar cég június 1-jével megszűnő ellátás és trading szervezetét vezette - közölte a Mol Nyrt. a BÉT honlapján pénteken.
máj. 27
11:00
Három hónapig ült anyja bomló holtteste mellett (Blikk)
Egy 65 éves román férfi Kolozs megyében három hónapig tartotta a lakásban anyja holttestét, csak hogy megkapja a nyugdíját.
máj. 27
11:00
Recept: Spárgás gerslisaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: fél bögre gersli (hántolt árpa) 1 evőkanál olívaolaj só 25 dkg spárga 4-5 szál újhagyma negyed fej jégsaláta 5 evőkanál magos mustár 5 evőkanál olívaolaj 5 evőkanál víz bors
máj. 27
11:00
A Nyugat közvetítésre kéri Moszkvát Líbia ügyében (Infostart)
A Nyugat közvetítésre kérte fel Moszkvát Líbia ügyében: azt akarja, hogy Moszkva bírja rá a távozásra Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt, akinek ennek fejében készek megóvni az életét - írta csütörtökön a Kommerszant című lap. Oroszország vállalja a feladatot.
máj. 27
11:00
A menhelyes ebek után nem kellene adót fizetni (HírTV)
Rövidesen módosul az állatvédelmi törvény, mely többek között tiltaná a kölyökkutyák kikötését és bevezetné az önkormányzati ebadót. Ennek fizetése alól viszont mentesülne az, aki menhelyről fogad örökbe kutyát.
máj. 27
11:00
Kadhafi életben maradhat, ha távozik (Metropol)
A Nyugat közvetítésre kérte fel Moszkvát Líbia ügyében: azt akarja, hogy Moszkva bírja rá a távozásra Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt, akinek ennek fejében készek megóvni az életét - írta csütörtökön a Kommerszant című lap.
máj. 27
11:00
Csak magyarokkal lép pályára az EL-ben a Paks (Agroinform)
A Monicomp Liga második helyezettje nem szeretne külföldi játékost igazolni, viszont könnyen lehet, hogy Böde Dánielt el kell majd engedniük.
máj. 27
11:02
Fűszeresen szép az élet (Blikk)
Ágyásban, balkonládában, sőt, a konyhaablakban is nevelhetsz fűszernövényeket, épp csak pár dologra kell figyelned
máj. 27
11:03
Új gyógyszálló épül Egerben - 1,7 milliárd forintos beruházás (ProfitLine)
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár helyezte el csütörtökön Egerben annak a gyógy- és rekreációs szállodának az alapkövét, amely 1,7 milliárd forint beruházása nyomán jövő júniustól fogadhatja a vendégeket.
máj. 27
11:05
QQQQ Etf - a technológiai szektor sem kerüli el a korrekciót (ProfitLine)
Határozott ellenállásba ütközött 59 dollár magasságában a QQQQ, vagyis a Nasdaq-ot követő ETF árfolyama. Április második felében és május első részében két alkalommal is megpróbálta átlépni a szintet az etf jegyzése, de sikertelenül járt. Ráadásul az 58.30-as támasszint letörésével nagyobb korrekció kezdődött el, amely során 57 dollár alá csúszott vissza a papír árfolyama.(Solar Capital)
máj. 27
11:06
Büntetőpadra került az OTP, három év múlva jöhet a feketeleves (Portfolio)
Az OTP az első negyedéves gyorsjelentésben az elemzői várakozásoknál, és a Goldman Sachs becsléseinél is magasabb adózott eredményszámokkal állt elő, rövidtávon azonban az elemzőház nem lát újabb...
máj. 27
11:06
Lottózók, figyelem! Fontos információk a hétvégi játékhoz (Pénzcentrum)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint 2011. május 29. vasárnap 0:00 órától karbantartási munkálatokat végeznek fogadási rendszerükben....
máj. 27
11:07
Nem zárható ki egy újabb rizsválság (ProfitLine)
Nem zárható ki, hogy megismétlődik a 2008-as rizsválság, amikor a rendkívüli drágulás miatt sok fejlődő országban éhséglázadások törtek ki, és a számos fejlett országban is korlátozták a vásárlást.
máj. 27
11:08
Teljesült a Richter vételi megbízása (Portfolio)
A Richter a 2011. május 18-án adott megbízása alapján 2011. május 26-án 2500 darab saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 132 Ft/darab átlagáron. Ezzel a 2011. május 18-án...
máj. 27
11:09
Racionálisak a nyugdíjtervek - miért jogos mégis a felháborodás? (HR Portál)
Hiába racionális a kormány döntése az idő előtti nyugdíjazások visszaszorítására, a kezdeményezés nincs összhangban a választási ígéretekkel. Ráadásul a lépéssel a kormány szerzett jogok megvonásának lehetőségét teremtené meg. Mindez borítékolja a társadalmi tiltakozást - derül ki a Political Capital elemzéséből, melyet a Világgazdaság közöl.
máj. 27
11:09
Scientológusok és politika: össztűz alatt a kiskunhalasi pszichiátria (ATV)
Hadjárat folyik a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona ellen – jelentette ki Bányai Gábor, a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke az intézményben rendezett sajtónapon. A megyei fideszes vezetés szerint a belső feszültségeket kihasználva a scientológusok, a politika és a média is „rászállt” az otthonra, amely több mint egy éve az állítólagos „szexorgiák” miatt került a…
máj. 27
11:10
Újabb hitelminősítői figyelmeztetést kapott Japán (Portfolio)
Az eddigi stabilról negatívra rontott Japán hosszú lejáratú adósságának besorolását mai közleményében a Fitch Ratings. Április végén az S&P hajtott végre hasonló lépést, míg a Mood's-nál negatív a...
máj. 27
11:11
Roma fiatalokat vár soraiba a rendőrség (HR Portál)
Jó tanulmányi eredményeket elérő roma fiatalok állhatnak rendőrnek tanulmányaik befejezése után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - adja hírül a Népszava.
máj. 27
11:11
Brutális áremelések – és még nincs vége (ATV)
Ami a lakosságnak jó, az a gazdáknak nem feltétlenül, a kereskedők viszont mindenképpen gyarapodnak – avagy hogyan alakulnak az élelmiszerárak.
máj. 27
11:13
Videó: Legendák a levegőben (ATV)
Legendák a levegőben címmel egész napos repülőnapot rendeztek szombaton, a dunakeszi repülőtéren a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére. A rendezvényen látható volt a legkorábbi magyar vitorlázó repülőgép pontos mása ejtőernyős bemutatót tartott a Honvédség és Nádas Tamás Európa-bajnokok műrepülő pilóta is. Első rész.
máj. 27
11:18
Nem lesz járvány, de nem árt az óvatosság (Privátbankár)
Európai vagy pláne világjárványra nem kell számítani, de az óvatosság itthon sem árt a Németországban tapasztalt baktériumfertőzéses esetek kapcsán
máj. 27
11:18
Jennifer Aniston is esélyes Alekosznál (BorsOnline)
Új arc tűnt fel Alekosz menyasszonyjelöltjei között: Jennifer Aniston, akinek édesapja görög férfit akar lánya mellé.
máj. 27
11:18
Spárgás gerslisaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: fél bögre gersli (hántolt árpa) 1 evőkanál olívaolaj só 25 dkg spárga 4-5 szál újhagyma negyed fej jégsaláta 5 evőkanál magos mustár 5 evőkanál olívaolaj 5 evőkanál víz bors
máj. 27
11:18
A botrány után nem vezették vissza Sztojkát (HírTV)
A Cozma-ügy harmadrendű vádlottja, Sztojka Iván botrányokozása miatt elrendelt szünet után folytatódott a tárgyalás pénteken a Veszprémben, a megyei bíróságon.
máj. 27
11:18
Magyarországon már csak hazai uborka kapható (Metropol)
Magyarországon gyakorlatilag csak magyar termesztésű kígyóuborka kapható a piacokon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
máj. 27
11:18
Egygólos előnyt szerzett a Penarol az elődöntőben - videó (Agroinform)
A brazil Santoshoz hasonlóan az uruguayi Penarol is 1-0-ás előnyt harcolt ki hazai pályán a labdarúgó Libertadores Kupa elődöntőjének első meccsén.
máj. 27
11:20
Továbbra sem pörögnek úgy a japán autógyárak, mint kellene (Privátbankár)
A nyolc nagy japán autógyár március után áprilisra vonatkozóan is termelésének jelentős visszaeséséről számolt be a március 11-én bekövetkezett földrengés-szökőár természeti katasztrófa miatt. A Ho...
máj. 27
11:20
Epres-zselés piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 6 evőkanál cukor 4 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaó 1 dl olaj 1/2 csomag sütőpor A vaníliakrémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor 5-6 dl tej 5-6 evőkanál cukor 15-20 dkg margarin A tetejére: 30-40 dkg eper 2 csomag piros tortazselé
máj. 27
11:20
Ágyában tartotta a fegyvereket (HírTV)
Két lőfegyvert és lőszereket találtak a rendőrök egy csabdi házban. A tulajdonos engedély nélkül tartotta a fegyvereket, amelyek az ágyából kerültek elő.
máj. 27
11:22
Újra rizsválság fenyeget (Privátbankár)
Nem zárható ki, hogy megismétlődik a 2008-as rizsválság, amikor a rendkívüli drágulás miatt sok fejlődő országban éhséglázadások törtek ki, és a számos fejlett országban is korlátozták a vásárlást. ...
máj. 27
11:24
Pert kapott a nyakába a Google (Portfolio)
Perbe fogta a Google-t az eBay (pontosabban online fizetési üzletága, a PayPal) az internetes keresőóriás mobilfizetési szolgáltatása miatt. A PayPal azzal vádolja a Google-t, hogy a társaság két...
máj. 27
11:27
Sztojka megvadult a bíróságon (ATV)
A harmadrendű vádlott viselkedése miatt kiüríttette a termet a bíró a Cozma-gyilkosság pénteki tárgyalásán Veszprémben, a megyei bíróságon.
máj. 27
11:29
Megindultak az újvidéki nácik + videó (ATV)
Belgrádi orvosok dönthetik el, megfelelő állapotban van-e Ratko Mladics, hogy folytassák a kiadatási eljárást – az emberiség ellenes bűnökkel vádolt férfit a hágai Nemzetközi Törvényszéken szeretnék bíróság elé állítani. Szerbiában szélsőjobboldali csoportok vonultak az utcákra - a letartóztatás ellen tiltakoznak. A kiadatási procedúrával párhuzamosan újabb részletek jelentek meg a volt tábornok…
máj. 27
11:33
Negatívra rontotta Japán kilátását a Fitch (Infostart)
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű szuverén adósbesorolásainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a japán állam növekvő eladósodottsága nyomást gyakorol az ország szuverén hitelképességére.
máj. 27
11:36
2018-ig lesz szénbányászat Németországban (Privátbankár)
Németország 2018-ig véglegesen felhagy a szénbányászattal; a Képviselőház (Bundestag) után a Szövetségi Tanács (Bundesrat) is megszavazta az úgynevezett felülvizsgálati záradék törlését, ami még szüks...
máj. 27
11:36
Bizarr: divatból ölnek a gazdag nők - véres fotó (BorsOnline)
Milliárdos asszonyok járják a vadont, és állatokra lövöldöznek a turizmus egyik új ágazatában. A véres hóbort akár ötmillió forintba is kerülhet.
máj. 27
11:36
Csak 9 férfit tudott kielégíteni a pornódíva (Blikk)
Alaposan felsült Victoria White pornódíva egy verseny során: 39 férfiból csupán kilencet tudott kielégíteni 26 perc alatt. Pedig a pornócsillag rekordot akart dönteni azzal, hogy rövid idő alatt minél több férfit a mennybe juttat- írta a manna.ro.
máj. 27
11:36
Recept: Epres-zselés piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 6 evőkanál cukor 4 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaó 1 dl olaj 1/2 csomag sütőpor A vaníliakrémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor 5-6 dl tej 5-6 evőkanál cukor 15-20 dkg margarin A tetejére: 30-40 dkg eper 2 csomag piros tortazselé
máj. 27
11:36
Üzengetnek egymásnak az MSZP-ben (Infostart)
Folytatódik az MSZP-n belüli üzengetés. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP több vezetője a belső hatalmi viszonyokat félti, ezért nem akar liberálisokat és konzervatívokat látni a pártban. Kovács László alelnök szerint ez nem igaz.
máj. 27
11:36
Járványtól nem kell tartani, de itthon sem árt az óvatosság (Gondola)
Európai járványra nem kell számítani a németországi baktériumfertőzéses esetek kapcsán – mondta a SOTE Népegészségtani Intézetének igazgató-helyettese.
máj. 27
11:36
Európa-szerte terjed a halálos kór (HírTV)
Egy coli bélbaktérium antibiotikumokra nem reagáló változata okozhatta a hasmenésjárványt Németországban. A baktériumot Spanyolországban származó kígyóuborkában mutatták ki - de Spanyolország megdöbbenéssel és hitetlenkedve fogadta az eredményt. Németországban már 4 halálos áldozata van a járványnak, több mint hatszázan pedig megbetegedtek. Már Nagy-Britanniából, Svédországból, Dániából és…
máj. 27
11:36
A britek fele szüleiénél szegényebb nyugdíjas léttől tart (ProfitLine)
A jelenleg munkaképes korban lévő britek fele attól tart, hogy megtakarítások hiányában szegényebb lesz nyugdíjas korában, mint a szülei, a brit munkavállalók jelentős része azonban mégsem tesz semmit megtakarításainak gyarapítása érdekében - áll az HSBC bankcsoport csütörtökön Londonban ismertetett felmérésében.
máj. 27
11:38
Rontott Japán adósbesorolásán a Fitch (Privátbankár)
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű szuverén adósbesorolásainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolv...
máj. 27
11:38
Videó: Beültették a hintába Bornai Tibort (Blikk)
máj. 27
11:38
Nem csúszik a vita (HírTV)
Nem csúszik a közoktatási törvény parlamenti vitája - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter ezzel cáfolta a távirat iroda információját, miszerint sem a felsőoktatási, sem a közoktatási törvény nem kerül a parlament elé még ebben az ülésszakban.
máj. 27
11:38
Májusban kissé romlott az euróövezeti gazdasági hangulat (ProfitLine)
Májusban kissé romlott az összetett gazdasági hangulat-index és az üzleti hangulatmutató, de javult a fogyasztói index az euróövezetben.
máj. 27
11:40
Ha elönt a lila köd... (Blikk)
Némi kézügyességgel és egy kevés kreativitással megidézheted az elbűvölő virágmezőket
máj. 27
11:40
Személyi és szervezeti változás a MOL Nyrt-nél (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaságnál 2011. június 1-től személyi és szervezeti változásokra kerül sor - olvasható a BÉT honlapján.
máj. 27
11:42
Felszántják az utakat is (Portfolio)
A mezőgazdasági munkálatok a legtöbb esetben nem befolyásolják a közúti közlekedést, de tavasztól őszig, és főleg a betakarítások idejében a megszokottnál erősebb speciális jármű forgalomra kell...
máj. 27
11:42
Újabb adóbevallási határidő közeleg (HR Portál)
Május 31-ig kell benyújtaniuk a 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében, melyet a Népszava közöl.

Keresés