Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelés üzletág ügyvezető igazgatója június 1-től teljes kapacitásában a horvát INA igazgatóságának elnöki feladatait látja el, a divízió vezetői feladatkörét pedig Fasimon Sándor veszi át, aki előtte a magyar cég június 1-vel megszűnő ellátás és trading szervezetet vezette - közölte a Mol Nyrt. a BÉT honlapján pénteken.
Egy Forma-1-es csapat támogatásának, szponzorálásának és erősítésének egyik legnagyobb előnye, hogy könnyen hozzáfér az ember a világ néhány legjobb pilótájához. Ez magától értetődően az autógyárak számára bizonyul a leginkább legkecsegtetőbb lehetőségnek, így az Infiniti is a beszállás mellett döntött az idei győzelem-várományos Red Bull csapat támogatásával.
A spanyol távközlési nagyvállalat felgyorsítja a konszolidációját, további 2500 főt bocsát el, és újabb két évre meghosszabbítja költségcsökkentési programját - írja a Világgazdaság.
Több tucat ember megsebesült, többen pedig meghaltak az ellenzéki tüntetés oszlatásakor a grúz fővárosban, Tbilisziben. A belügyminisztérium közlése szerint a tiltakozók legalább két embert, köztük egy rendőrt halálra gázoltak.
A tervezett május végi időpont helyett június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója - tudta meg tegnap az MTI kormányzati forrásból. A kabinet április 13-án tárgyalta első olvasatban az új felsőoktatási törvény koncepcióját, ám azt nem tartották megfelelőnek.
Az, aki még idén üdülési csekkel rendezné a szállodai számlát, kellemetlen ténnyel szembesülhet: az utalvánnyal történő fizetésnél a szoba többe kerülhet. Az NÜSZ-nél kérték, ha valaki hasonló esetet tapasztal, ne fogadja el a felárszámítást, és az esetet azonnal jelezze a szolgálatnál - cikkezi a Világgazdaság.
Üzletileg és politikailag is megérte a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása - hangsúlyozta a Joint Venture Szövetség közgyűlésén a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hozzátette: a tranzakcióval sikerült eltakarítani az útból egy olyan problémát, amely komoly akadály volt az orosz-magyar kapcsolatban.
Elindult a Kormányportál hírlevél küldő szolgáltatása, melyen keresztül folyamatosan értesülhet a Minisztériumok és a Magyar Kormány aktuális híreiről, intézkedéseiről az, aki feliratkozik. A kormá...
A korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor az állami vagyon felélése zajlott, eljött az ideje az állami vagyon gyarapításának - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten a Joint Venture Szövetség 2011
Az ukrán külügyminisztérium nem tekinti politikai problémának, hogy Magyarország állampolgárságot ad a Kárpátalján élő magyaroknak, szerinte a felelősség a második állampolgárság felvételéért az ukrán állampolgárokat terheli – írta pénteki számában a Kommerszant-Ukraina című ukrán napilap.
A 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek 2011. május 31‑éig kell benyújtaniuk.
A Malév Zrt. mai közgyűlésén jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését. A közgyűlés egyetértett azzal, hogy június 1-jei hatállyal a társaság új vezérigazgatójának ...
A reggel még (különösebb ok nélkül) mérsékelten pozitív nemzetközi befektetői hangulat a délelőtti órákban romlásnak indult, amelyre rásegített a Fitch felől a japánoknak küldött figyelmeztetés,...
Azonnali intézkedést rendelt el a kormány a nemzeti filmipar megújítása érdekében: a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható határozat a többi közt egy új gazdasági társaság megalapítását és a nemzeti filmvagyont érintő stratégia kidolgozását írja elő.
A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták el a társaság 2010. évi mérlegét, és az új vezérigazgató kinevezéséig június 1-től Limburger Lórántot bízták meg a vezérigazgatói teendőkkel - közölte a légitársaság tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Rontotta a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elsősorban amiatt, mert a vetés fejlődése szempontjából kedvezőtlenül alakul az időjárás az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.
Az OTP Bank Nyrt. 2011. április 29-én megtartott közgyűlése a 2010. üzleti év eredménye után a Bank törzsrészvényeire, a névértékre vetítve 72 százalék osztalék kifizetéséről határozott - olvasható a BÉT honlapján.
"Forró" nyárra készülnek a magyarországi szakszervezeti konföderációk, a megkérdezett érdekvédők szerint újabb, közös szakszervezeti fellépés lesz a nyáron
Ijesztő, de akár életveszélyes következményekkel is járhat némely orvosság beszedése. Akad gyógyszer, amelyik 525 mellékhatással bír, de a patikusok szerint még a placebo is okozhat nem várt tüneteket.
Hat ember sérült meg, amikor két személyautó frontálisan ütközött Karcag közelében. Két sérült állapota súlyos, az egyik autóban egy gyermek is ült, de neki nem esett baja.
Az Egyesült Államoknak "nincs semmilyen bizonyítéka arra", hogy pakisztáni kormánykörök tudtak volna bin Laden rejtekhelyéről - mondta a pakisztáni villámlátogatáson tartózkodó Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken.
Az intézményi befektetők a rendelkezésükre álló jegyzési időszakban - május 24-26. - 1,9 milliárd forint értékben jegyeztek az E-Star Alternatív Nyrt. kötvényeiből - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A szocialisták szerint a kormány a gazdasági növekedést túl-, az inflációt pedig alulbecsülte, így a munkahelyek száma nem tud gyarapodni, sokak reálkereste pedig csökkent
Rendőrök vonták kérdőre Szabó Imre volt szocialista környezetvédelmi minisztert egy 2008-as szlovákiai szén-dioxid-kibocsátási kvótaüggyel kapcsolatban.
A behajtók nem minősülnek közhatalmi személynek, és csupán ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, amivel megbízóik. Nem vizsgálnak jogszerűséget, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak megbízóiknak. A végrehajtók az igazságszolgáltatást képviselik és a bíróság határozatainak szereznek érvényt. A hírekben és a fejekben gyakran keveredik a két fogalom, holott nagyon fontos tudni, hogy mi is…
Májusban kissé romlott az összetett gazdasági hangulat-index és az üzleti hangulatmutató, de javult a fogyasztói index az euróövezetben. Az Európai Bizottság pénteken ismertetett adatai szerint az átf...
A Nemzetközi Valutaalap továbbra is azt javasolja Svájcnak, hogy a közeljövőben szigorítsa monetáris politikáját, vagyis nyúljon a kamatemelés lehetőségéhez. Az IMF szakértői stábjának legfrissebb,...
Az Appeninn 2011. május 26-án 5000 darab Appeninn részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 460 Ft/darab átlagáron. Így az csoporttagoknál lévő saját...
Május 30-ig kell elküldeniük a vállalkozásoknak az egyszerűsített mérlegbeszámolókat az Ügyfélkapun keresztül a Céginformációs Szolgálatnak - figyelmeztet az adóhatóság. A társaságok korábban lazán vették ezt a kötelezettséget, voltak, amelyek évekig nem nyújtottak be mérleget. Most viszont már kemény szankciókra számíthatnak....
Egyedül a teátrumot jelenleg megbízott vezetőként irányító Forgács Pétert terjesztették személyi javaslatként a testület elé, ahol egyhangú szavazással 22 voksot kapott. Az új vezető megbízása július 1-jétől 2016. január 31-ig szól.
Kemény lobbizásba kezdet a hét elején több Forma-1-es csapat is, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ne engedélyezze a technikai újításokat Monte Carlóban.
A tegnap még viszonylagos erőt mutató blue chipjeink elfáradtak, mely eredőjeként a BUX nagyon alacsony 3,4 milliárd forintos forgalom mellett 0,2%-os csökkenést mutat. A nagyok közül ma az OTP...
A korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor az állami vagyon felélése zajlott, eljött az ideje az állami vagyon gyarapításának - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten...
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken bejelentette, hogy Joseph Blatter elnök ellen is vizsgálatot indít a legfrissebb vesztegetési ügyben. A FIFA közlése szerint a svájci sportdiplomatának is meg kell jelennie vasárnap az etikai bizottság előtt. "Nem akarok állást foglalni a vizsgálattal kapcsolatban. A tények magukért fognak beszélni" - reagált szűkszavúan a 75 éves Blatter.