2011. május 9. hétfő

máj. 9
13:33
Iszlamista uszítók ellen tüntettek a keresztények Kairóban (ATV)
A legutóbbi, tucatnyi halálos áldozatokat is követelő muszlim támadásokat követően kopt keresztények ezrei követelték Mohamed Husszein Tantávi tábornagy lemondását, valamint a keresztény templomok gyújtogatóinak a bíróság elé állítását. A keresztények szeretnék elérni, ha a vallási erőszakra való uszítás bűncselekmény kategóriába kerülne. A tüntetők kijelentették, hogy addig nem mennek el az…
máj. 9
13:33
Néma szirének éneke - videón a Ferrari 599 SA Aperta (Auto Pult)
Az 599 SA Aperta nem a legpraktikusabb Ferrari, amit az olaszok piacra dobtak, de még csak nem is a leggyorsabb - sőt, talán nem is a leginkább átgondolt konstrukció -, de mindezektől függetlenül igen jó közelítéssel a legjobb ágaskodó csődörrel van dolgunk, ami valaha is napvilágot látott.
máj. 9
13:34
Még kérhető a januári adóváltozások miatti kompenzáció (ProfitLine)
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
máj. 9
13:35
7 évnyi sikertörténet az EU-tagságunk? (Privátbankár)
A Jobbik kivételével a parlamenti és EP-képviselők zöme egyetértett abban, hogy a problémák és kötelezettségek mellett jelentős előnyökkel is jár a EU-tagságunk
máj. 9
13:35
6 forinttal csökkentik a benzin árát (ATV)
A Mol Nyrt. bruttó 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
máj. 9
13:35
A híd, amitől mindenki lehidal! – ahol nem a méret a lényeg (Auto Pult)
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is cikket fogok írni egy hídról, azt meg aztán végképp nem, hogy lesz kedvenc hidam is - micsoda fura aberráció ez! Amikor az ember érdekes hidakra gondol, lelki szemei előtt többnyire végtelen hosszú, hatalmas magasságokban húzódó, monumentális építmények jelennek meg.
máj. 9
13:37
Hihetetlen árzuhanás a benzinkutakon! (Privátbankár)
A Mol Nyrt. bruttó 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A mérsékléssel a 95-ös benzin á...
máj. 9
13:39
Csökken az üzemanyagok ára (Infostart)
A Mol Nyrt. bruttó 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból.
máj. 9
13:39
Sikertelen volt a tárgyalás, durvább tüntetés jöhet (HR Portál)
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.
máj. 9
13:42
Öngyilkos lett a szexbomba volt férje (BorsOnline)
Öngyilkos lett Gunter Sachs német fotós, Brigitte Bardot egykori férje - adta hírül a színésznő nevét viselő alapítvány.
máj. 9
13:42
Több mint harmincmilliós cigarettafogás Szabolcsban (Infostart)
Több mint harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a rendőrök és a pénzügyőrök a hét végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
máj. 9
13:42
Kiadható Horvátországnak a volt miniszterelnök (Infostart)
Kiadható Horvátországnak a hazájában korrupcióval gyanúsított Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök - döntött hétfőn egy osztrák bíróság.
máj. 9
13:42
Hajnal 2013 nyaráig a Stuttgarté (Infostart)
A VfB Stuttgart bennmaradásával eldőlt, hogy Hajnal Tamás 2013 nyaráig a német élvonalban szereplő labdarúgócsapat játékosa lesz.
máj. 9
13:42
Agyonlőtte magát a szexszimbólum volt férje (HírTV)
Elhunyt Günter Sachs német milliárdos, Brigitte Bardot filmsztár volt férje. A 78 esztendős férfi önkezével vetett véget életének a hét végén svájci otthonában.
máj. 9
13:42
Csökken az üzemanyagok ára (Gondola)
A Mol Nyrt. bruttó 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI
máj. 9
13:42
Gyakran viasszaélnek a mozgáskorlátozottak parkolókártyáival (Alternatív Energia)
Továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek a rendőrök a mozgáskorlátozott kártyákkal parkoló autósokra. Az utóbbi két hétben 67 eljárás indult, hétfőn reggel, két óra alatt újabb hat férfit állítottak elő a rendőrök. A tapasztalatok szerint az autósok nincsenek tisztában a szabályokkal, és azzal sem, ha jogosulatlanul használják a kártyát, akár három év börtönt is kaphatnak. A részletekről a…
máj. 9
13:42
Juan Pablo Montoya összeszólalkozott egyik versenyzőtársával – videó (Sport365)
Nem múlt el balhé nélkül a hétvégi Darlington-i futam. Juan Pablo Montoya és Ryan Newman, még két héttel ezelőtt a Richmond-i versenyen ütköztek össze azóta folyamatosan csatáznak egymással, egyes hírek szerint a két versenyző, még össze is verekedett.
máj. 9
13:42
Sahint leigazolta a Real Madrid - hivatalos (Agroinform)
A madridi egyesület hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Borussia Dortmund 22 éves középpályása, Nuri Sahin aláírt a klubhoz.
máj. 9
13:44
Román törvényjavaslat: szinkronizáljanak minden idegen nyelvű filmet (Infostart)
Foglalják törvénybe, hogy a jövőben Romániában minden idegen nyelvű filmet szinkronizáljanak! - ezzel a javaslattal állt elő a minap Victor Socaciu román szociáldemokrata képviselő, aki a román "nemzeti identitást" félti a felirattal ellátott filmektől.
máj. 9
13:44
Hat évre a Real Madridé a "török Zidane" (Infostart)
Noha még be sem fejeződött a 2010/11-es szezon, a Real Madrid máris megkezdte az erősítést a következő idényre: Nuri Sahin, a német bajnok Borussia Dortmund török labdarúgója hat évre igazolt a királyi gárdához.
máj. 9
13:44
Már hétfőn szavazhatnak a képviselők a különadózás új szabályairól (Gondola)
Együtt, időkeretben tárgyalja meg hétfőn az Országgyűlés a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó fideszes javaslatot, valamint a jó erkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló LMP-s indítványt
máj. 9
13:44
Djokovic már jövő héten világelső lehet (Agroinform)
Akár jövő hétfőn világelső lehet Novak Djokovic, a szerbek idén még veretlen teniszsztárja.
máj. 9
13:45
Kétszer hosszabb ideig tarthatnak a változókori hőhullámok (hirado.hu)
A kutatók szerint azoknál a nőknél várható a hőhullámok hosszabb ideig való elhúzódása, akiknél a menopauza előtt vagy annak korai szakaszában bukkannak fel először.
máj. 9
13:46
Oszamama (Gondola)
Idehaza a polgárháború szerveződik. Szervezik. Árnyak suhannak. Testek mozognak. Szájak nyílnak szóra.
máj. 9
13:46
Hajnal további két évig a Stuttgarté (Agroinform)
A Stuttgart 2-1-re legyőzte szombaton a Hannovert a Bundesliga 33. fordulójában, ezzel biztossá vált, hogy a klub  a következő idényben is a Bundesliga résztvevője lesz, Hajnal Tamás pedig további két évre a svábok játékosa.
máj. 9
13:47
Robbantással fenyegetett Oszama követője Pesten (hirado.hu)
Az álterrorista a Tüköry utcában pénteken délután politikusok felrobbantásával fenyegetőzött, a kihallgatásán pedig bin Laden hívének vallotta magát.
máj. 9
13:49
Varga Sándor Márton: Lájvízió 2. - A Tudósklub (hirado.hu)
máj. 9
13:51
Csúcsjövedelmek: most jó bankvezérnek lenni (Privátbankár)
Tavaly ismét javult az osztrák bankok eredménye, a bécsi tőzsdén jegyzett két nagybank vezetőinek jövedelme így 80 százalékkal haladta meg a válságos 2009-ben elért szintet - írta hétfőn a Wirtschafts...
máj. 9
13:51
Durva benzináresés jön! (Portfolio)
A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL szerdán 0 órától bruttó 6 forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi listaárát, miközben a gázolajé 10 forinttal kerül lejjebb. A változás oka, hogy a...
máj. 9
13:51
Halálra ítélték egy 11 milliós város polgármesterét (ATV)
Halálra ítélték Sencsen város korábbi polgármesterét Kínában. Hszü Cung-henget 2009-ben váltották le, a gyanú szerint 33 millió jüan (947 millió forint) kenőpénzt fogadott el 2001 óta.
máj. 9
13:53
Nyugat-európai befektetői találkozókra készül az MFB (Portfolio)
A Magyar Fejlesztési Bank kötvénybefektetőknek szóló találkozók megszervezésére kérte fel a BNP Paribas, az ING és a Societe Generale bankokat - jelentette a Bloomberg. A találkozók konkrét célja...
máj. 9
13:53
Videó: négy gólt lőtt Cristiano Ronaldo (ATV)
A Real Madrid 6-2-re verte meg a Sevillát idegenben.
máj. 9
13:55
Hoffmann Rózsa: nem leszek úrinő - parlament percről percre (ATV)
Kemény felsőoktatási vita dübörög a parlamentben, Hiller István defenzívába szorított Hoffmann Rózsát, aki védekezés közben úrinői mivoltát is levetkőzi, közben remeg a hangja. Szerinte nem is vágták ki felsőoktatási koncepcióját, csak egyes újságok írják ezt.
máj. 9
14:00
30 évesen is úgy viselkedik, mint egy csecsemő - bizarr fotókkal (BorsOnline)
A 30 éves Stanley először azt hitte, megbuggyant és csak ő viselkedik úgy, mint egy csecsemő, de kiderült, nagyon sok férfi jár hasonló a cipőben.
máj. 9
14:00
Halálos betegen futotta le a londoni maratont (Blikk)
London - Emma Horton (35) jótékony célból vett részt a londoni maratonon a rákos betegek megsegítésére, ám akkor még ő sem tudta, hogy neki is rákja van. Emma két héttel a maraton után halt meg.
máj. 9
14:00
Recept: Csokis-földimogyorós piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 db tojás 6 evőkanál cukor 6 evőkanál liszt 1 csomag vaníliás cukor só szódabikarbóna sütőpor 2 evőkanál olaj 20 dkg sótlan földimogyoró kakaópor 12 dkg ét tortabevonó A tetejére: 13 dkg ét tortabevonó 6 dkg margarin
máj. 9
14:00
A 98 százalékos különadó a parlament előtt (HírTV)
Együtt, időkeretben tárgyalja meg hétfőn az Országgyűlés a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó fideszes javaslatot, valamint a jó erkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló LMP-s indítványt. A határozathozatal is megtörténhet még a nap folyamán.
máj. 9
14:00
Áramtolvajokat ítéltek el Borsodban (Blikk)
máj. 9
14:00
Három holttestet találtak a Lampedusánál elsüllyedt hajó alatt (Metropol)
Három holttestet emeltek ki a búvárok annak a hajónak a roncsa alól, amely vasárnapra virradó éjjel sziklának ütközött az olaszországi Lampedusa sziget közelében, több száz bevándorlóval a fedélzetén.
máj. 9
14:00
Több mint ezer aláírás gyűlt össze eddig Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezéséhez (Alternatív Energia)
A hétfő reggeli adatok szerint pár nap alatt 1027-en írták alá a tagságból Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezését - derül ki a volt miniszterelnök hétfői facebook-os bejegyzéséből. A szocialista politikus úgy fogalmaz: "Ez nem rossz! Semmi kétség, hogy rövid időn belül meglesz a szükséges mennyiségű aláírás".
máj. 9
14:00
Phil Jackson – 35.000 dolláros büntetés (Agroinform)
Nem elég, hogy vasárnap este csapata, a Los Angeles Lakers 4-0-s összesítéssel kiesett a rájátszásból, Phil Jacksont még pénzbüntetéssel is sújtotta az NBA.
máj. 9
14:02
Recept: Epres tejberizs-kehely (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg rizs 2 dkg margarin 5 dl tej 2 dl habtejszín 10 dkg cukor 30 dkg eper megtisztítva 1 csomag vaníliás cukor
máj. 9
14:02
Félmilliót ér a fegyveres páros (HírTV)
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség arra a rablópárosra, akik tavaly nyáron raboltak ki egy fővárosi pénzintézetet - értesült a HavariaPress.
máj. 9
14:02
Halálra ítélték Sencsen kínai nagyváros volt polgármesterét (Alternatív Energia)
Halálra ítélték Sencsen város korábbi polgármesterét Kínában. Hszü Cung-henget 2009-ben váltották le, a gyanú szerint 33 millió jüan (947 millió forint) kenőpénzt fogadott el 2001 óta.
máj. 9
14:02
Vettelé minden idők ötödik legjobb szezon rajtja (Agroinform)
Négy futam, három győzelem, egy második hely. Sebastian Vettal parádésan kezdte az idei évet – korábban csak négyen tudtak ennél jobbat.
máj. 9
14:03
Filmpark-látogatóközpont nyílik az etyeki Korda Stúdióban (hirado.hu)
A Korda Stúdió egyébként az idén teljes kihasználtsággal működik, kapacitásait már márciusban lekötötték, a múlt hónapban megkezdték a jövő évi értékesítéseket is
máj. 9
14:03
Mi vonzó van Közép-Európa adósságpiacában? (ProfitLine)
Igen élénk a külföldi befektetői érdeklődés a felzárkózó térség, ezen belül Közép-Európa és Magyarország hazai adósságpiacai iránt - állapítják meg hétfői kimutatásukban londoni pénzügyi elemzők.
máj. 9
14:05
A Jobbik kitart a különadó visszamenőlegessége mellett (hirado.hu)
A Jobbik továbbra is azt szorgalmazza, hogy a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatályú legyen.
máj. 9
14:05
80 százalékkal nőtt az osztrák bankvezérek jövedelme (ProfitLine)
Tavaly ismét javult az osztrák bankok eredménye, a bécsi tőzsdén jegyzett két nagybank vezetőinek jövedelme így 80 százalékkal haladta meg a válságos 2009-ben elért szintet - írta hétfőn a Wirtschaftsblatt.
máj. 9
14:07
Felülvizsgálhatja a kormány a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét (ProfitLine)
Felülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak.

Keresés