Az MSZP helytelennek tartja a kormány népességfogyásra adott reakcióit, köztük azt a kezdeményezést, amely az örökbeadást népszerűsíti a nem kívánt terhesség megszakítása helyett
Miután Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár támogatta Horváth Dávid NetMiniszterelnök és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közös javaslatait, személyesen egyeztetettek május 12-én. A megbeszélésen szó esett az elektronikus hallgatói választásokról, a gyorsított hallgatói Ügyfélkapu regisztrációról és az egységes diákigazolvány rendszerről. Az egyeztetés végén a felek…
Közös európai uniós hadtestet hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben állapodott meg Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia védelmi minisztere csütörtökön a Lőcsén. Magyarországot a tanácskozáson Hende Csaba védelmi miniszter képviselte.
Görögországban folytatódott a vállalati és a lakossági bankbetétállomány csökkenése márciusban. Februárhoz képest 1,5 százalék volt a mérséklődés - közölte a görög központi bank csütörtökön.
Tizenhárom hete, vagyis immár negyed éve halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. A jackpot eheti összege 1 milliárd 363 millió forint, mely még mindig "csak" a 12. helyen áll minden idők legnagyobb Ötöslottó nyereményeinek sorában. Ez az összeg garantáltan megváltoztatná bárki életét: az elmúlt héten például közel ötmillióan ikszeltek. A Szerencsejáték Zrt. fontos információkat közölt arról is, mit…
Türkmenisztán és Azerbajdzsán partneri viszonya biztosíthatja a Nabucco gázvezeték életképességét - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki csütörtökön hivatalában fogadta türkmén kollégáját.
Minél idősebb, magasabb jövedelmű, iskolai végzettségű valaki, és minél nagyobb városban lakik, annál inkább elutasítja a romákat, tehát téves az a közvélekedés, hogy a kistelepüléseken a legerősebb ez az elutasítottság – ez is kiderül az ELTE Társadalomtudományi Karának kedden közzétett kutatásából.
A lengyel kamatemelést és a portugál bankokról szóló híreket megszenvedte a forint árfolyama, mely napközben közel került a 270-es szinthez is az euróval szemben
Az elsődleges felmérések szerint mintegy 18 milliárd forintos árbevétel-kiesést okozott az egy héttel ezelőtti fagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 24.400 hektáros gyümölcstermő területén - közölte Wa...
A megengedettnél jóval több méreganyag lehet egyes itthon is forgalomba hozott lisztekben és pékárukban - írja a Figyelő. A fertőzött gabonát tavaly takarmányként is jelentős arányban adhatták el.
Az EU-belügyminiszterek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán mindenki egyetértett azzal, hogy a személyek szabad mozgása az EU egyik legfőbb vívmánya, amelyet meg kell őrizni - hangsúlyozta újságírók előtt Pintér Sándor
Mégsem kell bíróság elé állnia Pete Doherty brit rocksztárnak, akit egy erkélyről kieső bulizó halála miatt akartak felelősségre vonni. A 30 éves Mark Blanco nem sokkal azután zuhant le egy londoni épület teraszról, hogy odakint összeveszett Dohertyvel még 2006 decemberében. A Babyshambles 32 éves énekese ellen a meghalt férfi családja indított büntetőeljárást.
A magyar-szlovák kapcsolatokról tárgyal kollégájával a magyar külügyminiszter. Martonyi János szerint a két ország viszonya annak ellenére is kitűnő, hogy néhány kérdésben eltér a véleményük.
A „Rac 1” nevű spanyol rádió szerint az UEFA vizsgálja a Marcelóval való összeszólalkozást, és ötmeccses eltiltást fog kiszabni a 22 éves középpályásra rasszista megnyilvánulása miatt.
Nem hiába mondják, hogy a latin-amerikaiaknak mindig pezseg a vérük. Ez a Morelia-drukker a lelátón kívánta meg baártnőjét, a keze pedig egyből felfedező útra indult a hölgy pólója alatt.
Holnap ismét egymásnak feszül Gyurcsány és Mesterházy tábora, a szocialista párt Pest megyei elnökségéért ugyanis Tóbiás József jelenlegi frakcióigazgató és Varjú László, a Demokratikus Koalíció ügyvezetője indul.
Simor András szerint a jegybank inflációs célja további szigorítás nélkül is elérhető; a Magyar Nemzeti Bank elnöke (MNB) erről a Hajdú-bihari Napló TOP 100 Klubjának csütörtöki debreceni...
Ingyenesen letölthető a Pénzcentrum.hu iPhone alkalmazása az AppStore-ból és Android alkalmazása a Marketről. Magyarország piacvezető lakossági pénzügyi oldalának okostelefonos applikációja olyan megoldásokat - például ATM és bankfiók keresőt, illetve gyors bankbetét választót - tartalmaz, amelyek hasznos és praktikus segítséget nyújthatnak a felhasználóknak mindennapi pénzügyi döntéseik során....
A lengyel kamatemelést és a portugál bankokról szóló híreket megszenvedte a forint árfolyama, mely napközben közel került a 270-es szinthez is az euróval szemben
A Gazdaságkutató Intézet elemzése szerint 8 ezer forinttal kellene csökkenteni az adójóváírást ahhoz, hogy az állami bevételek 140 milliárd forinttal nőjenek. A számítás azonban hibás, a GKI, az Adózóna szakértője szerint, rossz adatokkal számol.
Simor András szerint a jegybank inflációs célja további szigorítás nélkül is elérhető - ez egybevág a Reuters által megkérdezett elemzők várakozásával, akik nem várnak kamatemelést a jegybanktól. A ...
Tizenhárom hete, vagyis immár negyed éve halmozódik az ötöslottó főnyereménye. A jackpot eheti összege 1 milliárd 363 millió forint, mely még mindig „csak” a 12. helyen áll minden idők leg...
London — CopyKate-nek, utánzónak nevezi több patinás európai magazin Katalin hercegnőt, miután összehasonlították híres esküvői ruháját azzal a költeménnyel, amit Berlusconi olasz miniszterelnök keresztlánya, Isabella Orsini viselt két évvel ezelőtti menyegzőjén.
Módosította a Vörösmarty Színház szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ) csütörtöki rendkívüli ülésén Székesfehérvár közgyűlése: létrehozott egy új, igazgatóhelyettesi posztot, amelyet az új színházigazgató megválasztásáig Quintus Konrád színművész tölt be.
Akár 25 százalékkal is emelkedhet a halálozások száma a nagy melegben - erre figyelmeztet az ÁNTSZ csütörtöki közleménye. A globális felmelegedés, a klímaváltozás miatt egyre több hőhullámmal kell számolni, és a hirtelen felmelegedés, hőmérséklet változás rendkívül megterheli a szervezetet. Épp ezért a tisztiorvosi szolgálat a melegben például gyakori hideg vizes zuhanyozást, több folyadék…
Belehalt sérüléseibe csütörtök délután Matej Čurko, a "kysaki kannibál" - tájékoztatott csütörtökön a kassai egyetemi kórház. A férfi azután kapta a nevét, hogy kedden egy önként jelentkező svájci állampolgárt akart megölni és enni a kelet-szlovákiai Kysak község erdejében.
Simor András szerint a jegybank inflációs célja további szigorítás nélkül is elérhető; a Magyar Nemzeti Bank elnöke (MNB) erről a Hajdú-bihari Napló TOP 100 Klubjának csütörtöki debreceni rendezvényén beszélt.
A világgazdaság évente 100 milliárd dollárral csökkenthetné a klímaváltozással összefüggő károkat, ha az e tekintetben legsebezhetőbb országokat előrejelző rendszerrel segítenék felkészülni az ter...
A nem konvencionális gáztermelés jövőbeni szerepéről tartott ma előadást a CEU-n Nick Butler a King’s Policy Institute elnöke, a BP korábbi stratégiai vezérigazgató-helyettese. A szakember...
Jelentősen gyengült a forint csütörtökön a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban, az eurót délután negyed hatkor 266,55 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 265,10 forintos és az előző nap délutáni 264,36 forintos árfolyam után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,64 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 23.366,92 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,32 százalékkal 23.090 forintra csökkent, az OTP részvény...
Kocsi gázolt el egy rendőrt szerda este Győrben. A sofőr több tíz méteren át "vitte" kocsija motorháztetején a nyomozót, aki végül egy kanyarban a földre került.
Kocsi gázolt el egy rendőrt szerda este Győrben. A sofőr több tíz méteren át "vitte" kocsija motorháztetején a nyomozót, aki végül egy kanyarban a földre került.
Felborult egy kamion a 4-es főút 152. kilométerszelvényénél, Kisújszállás külterületén, a balesetben egy ember megsérült - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök délután.
Néha a tudósok is megdöbbennek kutatásaik végeredményén. Meglehet, korábban ők sem tudták volna kapásból rávágni a helyes választ a következő kérdésekre…