Terrorista csoportok "csaknem biztosan" megpróbálnak bosszút állni amiatt, hogy amerikai kommandósok megölték Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét - figyelmeztetett a hétfőn Washingtonban kiadott közleményében Leon Panetta, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Ungvári Attila doppingügye kapcsán a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) fegyelmi eljárást kezdeményez az UTE-t erősítő Taraba Sándor ellen, akinek klubja a botrány lezárultáig nem nevez cselgáncsozókat a nemzetközi versenyekre.
A gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Kőrös-parti Sereg csapata nyerte az első alkalommal megrendezett és április 30-án lezárult Szóval!? Országos Vitaversenyt. A megmérettetésre összesen 171 csapat regisztrált, közülük a regionális elődöntők után 16 csapat mérkőzhetett meg a budapesti, kétnapos versenyen a legjobb vitázó címért.
A coitus interruptus magyarul megszakításos közösülést jelent. Azok a párok, akiknél szóba sem jöhet (még) egy gyermek, jobban teszik, ha biztonságosabb védekezési módszert választanak.
Barcelona -- Miközben Cristiano Ronaldo (26) a Bernabéu stadion lelátóján csókolózott barátnőjével, az orosz modell Irina Sajakkal (26), labdarúgócsapata, a Real Madrid a pályán szenvedett és kapott ki szégyenszemre 3-2-re a Zaragozától.
Az Európai Labdarúgó Szövetség elutasította a Real Madrid panaszát, amelyet a Barcelona játékosainak sorozatosan tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt nyújtott be a két együttes múlt heti Bajnokok Ligája elődöntője után. A királyi gárda képviselői már jelezték, hogy fellebbeznek a döntés ellen.
Kiheveri-e Bin Laden halálát az al-Kaida? Ki veszi át helyét a szervezetben? Mi köze a terrorista kivégzésnek az arab tavaszhoz? Hogyan hat a rajtaütés a globális dzsihádra és a radikális iszlámra? Többek között ezek a kérdések foglalkoztatják a világ elemzőit, véleményformálóit.
Szakértői vallomások ismertetésével folytatódott a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőpere hétfőn a Fővárosi Bíróságon; a hét második felében sor kerülhet egyes korábbi vádlottak tanúkénti meghallgatására.
Az előttünk álló héten tovább folytatódhat a nemzetközi részvénypiacok erősödése, ha a pozitív tengerentúli vállalati eredmények mellé kedvező folyamatokra utaló adatok érkeznek az amerikai...
Az Oszama bin Laden rejtekhelye környékén élő emberek a "legvadabb álmaikban sem gondolták volna", hogy a világ legkeresettebb embere lakik a közelükben - mondták el "rémült" helyiek az AFP francia hírügynökség Abbottabadba érkezett tudósítóinak. A rejtekhelyet, ahol az amerikai különleges erők megölték bin Ladent, a pakisztáni rendőrség és hadsereg tagjai zárták le. Közben az ABC News hírcsatorna…
A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint könnyebb volt az idei középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi az előző évekhez képest, ami nem biztos, hogy szerencsés
Budapest - A Blikk szereti a magyar focit! És az olvasóink is! Lapunk immáron negyedik alkalommal jutalmazta az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó NB I-es labdarúgókat.
Az első DNS-vizsgálatok "nagyon biztos egyezést" mutattak ki a pakisztáni Abbotábádban megölt személy és Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére között - jelentette ki Washingtonban egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személy.
Felgyújtottak egy 14 éves fiút Szolnokon. A gyereket súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel szállították a Budapestre. Sajtóinformációk szerint a fiút egy nagyáruház parkolójában gyújtotta fel több fiatal, majd magára hagyták. A rendőrség viszont azt közölte, hogy a gyereket lakásáról vitték kórházba.
Ausztria-Magyarország - Aranyat ér a magyar tini bikini modell teste. Nagy Bettina (18) a hétvégén az ausztriai fitneszversenyen állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
A forint szerény mértékben erősödött hétfőn: az eurót délután négy órakor 263,92 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 264,27 forinttal. A hétvége folyamán a jegyzés 264 forint környezetében ingadozott a nemzetközi kereskedelemben.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megismételt eljárásában is megbírságolta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) által kezdeményezett, a Schönherz Zoltán kollégium felújítására és 20 éves üzemeltetésére vonatkozó PPP-szerződés nyertesét, a konzorcium tagjainak és a projektcégnek 15 millió forint bírságot kell fizetniük. A határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján…
Nettó 1,7 milliárd forint becsült költséggel írt ki nyílt közbeszerzést az "AGORA AGRIA Multifunkcionális kreatív pólus Eger Város szívében" nevű projekt kivitelezésére Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A MOL nyrt. tájékoztatása szerint Dr. Horváth Gábor a MOL Nyrt. Igazgatóságának tagja, 2011. május 2-án 2.018 darab MOL részvényt értékesített 24.873.- forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.
Ruttner György ügyvéd, az MJSZ jogi képviselője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szövetséget vezető Tóth László kezdeményezte az elnökség összehívását a Taraba Sándor elleni fegyelmi eljárás lefolytatására. Az ügyben az MJSZ fegyelmi bizottsága jár majd el.
Ottmar Hitzfeld, a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya élesen kritizálta José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét, amiért a klubhoz méltatlan, védekező taktikával küldte fel csapatát a Barcelona elleni összecsapásokra.
A lehető legtöbb olimpiai kvóta megszerzését tartja a legfontosabb célnak Storcz Botond az augusztus 17-21-én sorra kerülő, szegedi kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A szövetségi kapitány július közepére véglegesíti a magyar válogatott névsorát.
Budapest – Akár szuperhős is válhatott volna belőle, képességét azonban aljas célok megvalósításához használta az a férfi, aki a magyar „pókember" néven vált ismertté.
A lehető legtöbb olimpiai kvóta megszerzését tartja a legfontosabb célnak Storcz Botond a szegedi világbajnokságon. A kapitány július közepére véglegesíti a magyar válogatott névsorát.
Lefújta a Dabasra meghirdetett demonstrációt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, miután a szervezet helyi vezetője tárgyalt a cigány kisebbségi önkormányzat illetékesével.
A német rendőrség hétfői közlése szerint több mint kétszáz rendbontót vettek őrizetbe Berlinben és Hamburgban a már megszokottá vált május elsejei összecsapások alatt. Német tisztségviselők elmondása szerint idén visszafogottabb volt az erőszak, mint a tavalyi ünnepen.
Megkezdődött a magyar EU-elnökség harmadik harmada, és a nehezebb része csak most következik, miként általános tapasztalat, hogy a megoldásra váró problématömeg a féléves ciklus végére halmozódik fel – mondta az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatában Györkös Péter nagykövet, az EU mellett működő brüsszeli magyar állandó képviselet vezetője.
Online üzengetnek az Oszama bin Ladent gyászolók az ünneplő euroatlanti civilizációnak. Több mohamedán internetes fórumon elhangzik ugyanakkor az is, hogy az al-Kaida főnök valójában él.
Oszama bin Laden halálhíre meghozta a vételi kedvet a részvénypiacokra, így azok a kisebb emelkedést követően Amerikában újabb lokális csúcsra futottak. A hazai börze a nemzetközi hangulatnak...
Uros Vilovski tanú azt állította, hogy Marian Cozma a Patrióta lokál előtt elsőként a csillagos pólóssal (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) csapott össze, akinek "még két-három kigyúrt cigány társa segített verekedni"; az MKB Veszprém szerb kézilabdázójának vallomását a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője ismertette a Cozma-ügy hétfői tárgyalásán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,52 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 24272,08 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a...
Peking - Kétszer csapott bele a villám, mégis túlélte a szerencsétlenséget egy kínai férfi. Az ismeretlen városban készült felvételen jól látszik, ahogy a gyalogosok futva menekülnek a vihar elől.
A magánnyugdíjpénztárakból visszalépő tagok vagyonának zavartalan átadása és a reálhozamok zökkenőmentes kifizetése érdekében az Országgyűlés hétfőn módosította a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvényeket. A képviselők a javaslatot 281 igen és 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el.
Katonai elit a katonai elitben - így lehet körülírni azt a különleges, szupertitkos alakulatot, amelynek tagjait az amerikai hadsereg speciális, terrorizmus ellenes bevetésekre képez ki. Ők voltak azok, akik Pakisztánban megtalálták, majd megölték a világ legkeresettebb terrorista vezérét.
Teljesen új alapokra helyezi a magyar filmtámogatási rendszert az Andrew G. Vajna által hétfőn bemutatott koncepció. Létrejön a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Zrt., mely nemcsak a pénz odaítéléséről dönt, hanem a megvalósítást is felügyeli. A támogatás megítélésének döntő szempontja a forgatókönyv minősége lesz.
Az első DNS-vizsgálatok "nagyon biztos egyezést" mutattak ki a pakisztáni Abbotábádban megölt személy és Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére között - jelentette ki Washingtonban egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személy