2011. május 26. csütörtök

máj. 26
13:06
Újabb per az egyházmegye cégénél (HírTV)
Újabb munkaügyi per kezdődött a pécsi egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ellen. Ez a cég üzemelteti a mohácsi Szent János Hotelt, melynek vezetőjét januárban mentették fel. A volt vezető munkaügyi bírósághoz fordult.
máj. 26
13:06
Zsiga Gyula lesz az FTC-PLER edzője - hivatalos (Agroinform)
A Dunaferr női együttesével Bajnokok Ligája-győztes Zsiga Gyula lesz az egyesülő Celebi-FTC és PLER KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.
máj. 26
13:07
Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint a magyar áfaszabályozás nincs összhangban az uniós joggal (ProfitLine)
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnoka szerint nincs összhangban az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa visszatérítését.
máj. 26
13:08
Államfői találkozó Schmittel és Obamával (HírTV)
Húsznál több államfő, köztük Schmitt Pál köztársasági elnök jelentette be részvételét a közép-európai elnökök pénteki, varsói 17. csúcstalálkozóján, amelyen egyebek között az észak-afrikai és közel-keleti országok demokratizálásáról folytatnak eszmecserét. Péntek délután Varsóba érkezik Barack Obama amerikai elnök is, aki este munkavacsorán találkozik a közép- és kelet-közép-európai államfőkkel.…
máj. 26
13:09
Fogyasztóvédelem: fél éve lejárt kakaót is találtak egy hipermarketben (Privátbankár)
Több szabálytalanságot találtak Tesco hipermarketekben a fogyasztóvédelmi felügyelők, akik lakossági bejelentések és az elmúlt időszakban a társhatóságok által feltárt ügyek nyomán tartottak átfogó el...
máj. 26
13:09
Pénteken 14:50-15:50 között vasutassztrájk Szlovéniában (ProfitLine)
Péntek délután Szlovákiában egy órára leállnak a vonatok. A Szlovák Mozdonyvezetők Szövetsége (FSSR) ezzel a figyelmeztető sztrájkkal akarja felhívni a figyelmet arra, hogy nem ért egyet azokkal a megszorító intézkedésekkel, amelyekkel a közlekedésügyi minisztérium próbál javítani a vasúttársaságok gazdasági-pénzügyi helyzetén.
máj. 26
13:12
Sokat spórolhatnak az okos kisvállalkozások (Pénzcentrum)
A gazdasági válság komoly problémákat okoz az amúgy is pénzszűkében lévő magyar kis- és közepes vállalkozásoknak. Amikor minden fillér számít, a szó szoros értelmében egy vállalkozás léte múlhat azon, hogy mennyit költ működésére. Ilyen helyzetben a cégek tulajdonosai, vezetői szinte mindennel igyekeznek spórolni az energiával, a benzinnel, sokszor még dolgozóik bérével is. Kevesen gondolnak…
máj. 26
13:12
Vezeti a régiót a pesti parkett (Portfolio)
A kedvező fejlett piaci hangulat a délelőtt során egy kicsit elromlott, ám még így is kitart a tegnapi pozitív fordulat a világban. Ezek eredőjeként a BUX 1%-os emelkedésben az elmúlt napoknál...
máj. 26
13:14
Szégyenpadra került az OTP a nagybanknál (Portfolio)
A Bank of America ma a legkevésbé kedvelt papírokat tartalmazó listájára tette az OTP részvényeket. Véleményük szerint az OTP érzékenyen reagál a magyar makrokockázatokra, és a kockázatvállalási...
máj. 26
13:15
Éveken át fajtalankodott féltestvérével, tíz évet kapott (ATV)
Jogerősen tíz év fegyházbüntetést kapott a fülöpszállási férfi, anyjuk, aki tudott a történtekről, és vérfertőző kapcsolatot tartott fenn fiával, öt év fegyházat kapott.
máj. 26
13:15
Nyerj újra zsetonkészletet a SPORT365.hu-val (Sport365)
Újabb pókerzsetonkészletek várnak gazdára a sport365.hu rajongói közül. Június 9.-én 7 darab zsetonkészletet sorsolunk ki.
máj. 26
13:15
Csillag született? – menetpróbán a Mercedes-Benz C63 AMG Coupé (Auto Pult)
A Mercedes-Benz az új C Coupe megalkotásával már egy ízben sikert könyvelhetett el magának, hiszen a forma meglehetően szépre sikerült, ami a régebbi generációkkal ellentétben a férfiak szívét is könnyedén rabul ejti, az AMG műhelyében pedig ezúttal a teljesítményt sem spórolták ki a kívánatos kétajtósból. Lássuk, hogyan veszi fel a kesztyűt a C63 AMG Coupé a vetélytársakkal szemben!
máj. 26
13:17
A britek egyharmada Barack Obamát szeretné miniszterelnöknek (ATV)
Szívesen látnák kormányuk élén a britek az amerikai elnököt.
máj. 26
13:24
Hosszú távon olcsóbb (Blikk)
Hajlamosak vagyunk pusztán a külső vagy a kedvező ár alapján kiválasztani a konyhai és a fürdőszobai csapokat. Amennyiben viszont nem szeretnénk sokat költeni a javításukra, vizsgáljuk meg kicsit jobban a különböző termékeket, vegyük figyelembe az előállításukhoz felhasznált anyagokat és a csapok mechanizmusát is, mivel ezek sok mindent elárulnak a megbízhatóságukról.
máj. 26
13:24
Határon túli magyarok is kaphatnak diákhitelt (HírTV)
Minden olya felvidéki és erdélyi fiatal kaphat diákhitelt, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra - írja a Magyar Nemzet.
máj. 26
13:24
Fletcher harmadik BL-döntőjét is kihagyhatja (Agroinform)
A Manchester United skót középpályása ezúttal egy vírusfertőzés miatt hagyhatja ki a Wembleyben rendezendő finálét.
máj. 26
13:26
A hamburgeradó oldhatja meg az egészségügy gondjait? (HírTV)
Nemcsak a rezidensek vagy szakorvosok, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó bérét rendezni kell. Legalábbis a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület szerint. A szervezet ugyan megérti a fiatal orvosok elkeseredettségét, de az ultimátummal, vagyis a tömeges felmondás kilátásba helyezésével nem ért egyet. Szerintük az ágazat 3 szereplőjének együttműködve kell rendeznie a béreket.
máj. 26
13:28
Rendkívüli sajtótájékoztató: elfogták Ratko Mladicot (HírTV)
Elfogták Ratko Mladicot – jelentette be csütörtökön Belgrádban Boris Tadic szerb elnök.
máj. 26
13:30
10 év fegyházat kapott a fülöpszállási rém (HírTV)
Jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a fülöpszállási férfit, aki éveken át fajtalankodott féltestvérével; anyjuk, aki tudott a történtekről, és vérfertőző kapcsolatot tartott fenn fiával, öt év fegyházat kapott.
máj. 26
13:36
Szabálytalanságokra bukkantak több Tesco-áruházban (ProfitLine)
Több szabálytalanságot találtak Tesco hipermarketekben a fogyasztóvédelmi felügyelők, akik lakossági bejelentések és az elmúlt időszakban a társhatóságok által feltárt ügyek nyomán tartottak átfogó ellenőrzést a kereskedelmi lánc fővárosi és Pest megyei egységeiben - közölték a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csütörtöki tájékoztatóján.
máj. 26
13:38
Beindult az uniós költségvetési vita (ProfitLine)
Nem tartja életképes lehetőségnek az Európai Parlament az Európai Unió költségvetésének befagyasztását a következő hétéves periódusra. Ez abban a jelentésben szerepel, amelyet az EP-nek erre a témára szakosodott különbizottságában fogadtak el szerda este.
máj. 26
13:40
Idén 40-60 ezer forint lehet a búza felvásárlási ára (ProfitLine)
Az idén 40-60 ezer forintos tonnánkénti búza felvásárlási árra számít Lakatos Zoltán, az Országos Gabonaszövetség gabonafeldolgozók tagozatának elnöke.
máj. 26
13:42
Bölcskei Gusztáv: Az állam egyeztet az új egyházi törvény tervezetéről (Infostart)
Az állam egyeztet az új egyházi törvényről az érintettekkel; a Magyarországi Református Egyház (MRE) a napokban kapott egy munkaanyagot, amely még nem tekinthető a kormány álláspontjának - jelentette be Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön Budapesten, a XIII. zsinat hetedik ülésén.
máj. 26
13:42
Csaknem száz sportágból választhatnak a gyerekek a hétvégén (HírTV)
A négy éve indult Budapesti Nagy Sportágválasztó - A Sport Napja nevet viselő program tavaszi, budapesti rendezvényét idén május 27-28-án rendezik meg. A hétvégi Nagy Sportágválasztón caknem száz sportág képviselteti magát. A rendezvény történetében elsőként lesz bob és vadvízi evezés is. Ipacs Endre, a program alapítója május 26-ai sajtótájékoztatón elmondta, a péntek reggeli megnyitón…
máj. 26
13:42
Elfogták Ratko Mladicot (Gondola)
Elfogták Ratko Mladicot - jelentette be csütörtökön Belgrádban Boris Tadic szerb elnök
máj. 26
13:42
Messi Puyolt ültette hintába az edzésen (Agroinform)
A Barcelona már nagy erőkkel készül a Bajnokok Ligája szombati döntőjére. A katalánok edzésén is feltartóztathatatlan a kétszeres aranylabdás Lionel Messi, aki ezúttal a világbajnok védőt, Carles Puyolt "etette meg".
máj. 26
13:44
Halálos áramütés érte az aknában (HírTV)
A helyszínen meghalt az a 43 éves helvéciai férfi, akit egy házi vízellátó berendezés szerelése közben ért áramütés. Holttestére felesége talált rá az udvaron lévő aknában.
máj. 26
13:48
Zsiga Gyula lesz az egyesülő FTC és PLER vezetőedzője (Sport365)
A Dunaferr női együttesével Bajnokok Ligája-győztes Zsiga Gyula lesz az egyesülő Celebi-FTC és PLER KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.
máj. 26
13:50
Thierry Henry gólja is kevés volt a győzelemhez – videó (Sport365)
Az MLS szerdai játéknapján négy mérkőzést rendeztek meg. A New York Red Bulls ismét pontokat hullajtott, ezúttal a Colorado Rapids ellen nem tudott nyerni. Thierry Henry gólt szerzett a mérkőzésen.
máj. 26
13:51
Visszavonták a boldoggá avatott pápa díszpolgárságát + videó (ATV)
Visszavonták a díszpolgári címet II. János Pál pápától Monokon - legalábbis ezt mondja Szepessy Zsolt, a falu volt polgármestere. A jelenlegi vezető, és a település lakói is azt mondják: a pápa nem is volt díszpolgár, tehát így nem is volt mit visszavonni. Korábban valóban született egy határozat, de miután több nem történt, ezt a határozatot vonták vissza a helyi képviselők.
máj. 26
13:52
A NASCAR versenyző komoly bajban: 72 helyett 208-cal ment (Sport365)
Nagyon komoly bajban van az egyik legismertebb NASCAR versenyző Kyle Busch. A Joe Gibbs Racing pilótája 72 km/h-ra helyett 208-cal ment, természetesen lebukott és büntetésre számíthat.
máj. 26
13:53
Nézze meg, hogy bánik a grillezővel Obama + videó (ATV)
Az amerikai elnök a brit miniszterelnök társaságában vállalkozott grillezésre és felszolgálásra egy kerti partin. Obama hivatalos látogatásra érkezett Nagy-Britanniába.
máj. 26
13:55
Videó: fortyogó láva, kilométeres füstoszlop Izlandon (ATV)
Lenyűgöző felvételek az izlandi vulkántevékenységről.
máj. 26
14:00
Megbízható puttonyos a Mégane Grandtour (Blikk)
Minden eddiginél minőségibb és megbízhatóbb autót alkottak a Renault szakemberei
máj. 26
14:00
"Huszáros roham és verejtékes igavonás jellemzi a kormányzást" - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz az elmúlt évek kormányzását értékeli, a Figyelő az elektronikus jegyrendszer kiépítéséről ír.
máj. 26
14:00
Gera durvasága ellenére indulhat a Fulham az Európa Ligában (Infostart)
Gera Zoltán utolsó fordulóban elkövetett durvasága ellenére a Fulham lett az angol labdarúgó Premier League legsportszerűbb csapata, így indulhat a labdarúgó Európa Liga következő kiírásában.
máj. 26
14:00
Malina Hedvig feljelentette a volt szlovák belügyminisztert (Gondola)
Malina Hedvig, az öt éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány becsületsértésért feljelentette Robert Kalinák volt szlovák belügyminisztert, aki egy múlt heti interjúban "beteges hazudozónak" nevezte őt - közölte az Új Szó című pozsonyi magyar napilap csütörtökön
máj. 26
14:00
Kinevezték az országos főépítészt (HírTV)
Nagy Ervint nevezte ki országos főépítésznek Pintér Sándor belügyminiszter. Az építész a miniszter előtt letette az esküt, s az Országos Főépítészi Irodán belül folytatja tevékenységét, főosztályvezetői rangban – erősítette meg Szaló Péter építésügyi helyettes államtitkár.
máj. 26
14:00
Orbán tovább húzza az időt - bizonytalanságban maradnak a devizahitelesek (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy már több mint fél éve húzódik a devizahitelesek helyzetének rendezése, Orbán Viktor tovább húzza az időt: a miniszterelnök még egy utolsó konzultációt akar folytatni a nemzetgazdasági miniszterrel.
máj. 26
14:00
Stieber Zoltán megúszta a frontális karambolt (Agroinform)
A Németországban légióskodó magyar középpályás egy Audi anyósülésén volt részese egy óriási balesetnek.
máj. 26
14:02
Pokolgép robbant a buszpályaudvaron (HírTV)
Buszpályaudvaron történt robbanás Isztambulban, legkevesebb heten megsérültek. A detonáció oka még nem tisztázott, de a hatóságok kurd szeparatistákra gyanakodnak.
máj. 26
14:02
Clijsters már a második körben búcsúzott (Agroinform)
Már a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában kiesett a belga Kim Clijsters, az előző két Grand Slam-torna bajnoka.
máj. 26
14:03
Nagy Anna: Magyarország óriási átalakítás alatt van (Privátbankár)
Nagy Anna kormányszóvivő szerint az ország olyan átalakítás alatt van, amelyre régóta szükség lett volna, és amely még sokáig eltarthat
máj. 26
14:05
Christian Kern: az osztrák vasút számára fontos a magyar piac (Privátbankár)
Az Osztrák Vasút (ÖBB) számára fontos a magyar piac, a Rail Cargo Hungaria (RCH) révén a magyar vasúti árufuvarozási piac 80 százalékát uralja a cég, és arra törekszik, hogy ezt stabilan megőrizze, nö...
máj. 26
14:06
44%-kal emeli idén a nettó forintkötvény kibocsátást az ÁKK (Portfolio)
A nagyon kedvező értékesítési lehetőségek és az EIB felől várt hitelfelvétel körüli problémák miatt a tavaly decemberben meghirdetett tervhez képest várhatóan mintegy 44 százalékkal magasabb lesz...
máj. 26
14:06
100 milliárdot bukhat a magyar állam (Pénzcentrum)
Nincs összhangban az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa visszatérítését - állapítja meg a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnoka. Ha később az Európai Bíróság is így dönt, akár 100 milliárd forintot is bukhat a magyar állam....
máj. 26
14:07
Putyin: tíz év alatt meg kell duplázni az egy főre eső GDP-t (Privátbankár)
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerint tíz év alatt a mai évi több mint 19 ezer dollárról több mint 35 ezer dollárra, vagyis közel kétszeresére kell növelni az egy főre jutó GDP-t. A kormányfő az e...
máj. 26
14:09
Állami támogatással első Kína a megújulók piacán (ProfitLine)
Kína tovább növelte előnyét az Egyesült Államokkal szemben a megújuló energiaprojektek legvonzóbb országainak listáján. A tavaly augusztus óta a rangsor élén álló Peking jelentős mértékű állami támogatással segíti a zöld energia szektort, amivel versenytársainak felháborodását váltja ki a nemzetközi piacon.
máj. 26
14:09
Rátámadtak a Sajó menti település roma lakosaira (ATV)
Tettlegességig fajult a romák és a többségi lakosság közötti ellentét.
máj. 26
14:18
Apa kocsit hajt - Chevrolet Orlando (Blikk)
Minőségérzetben meglepően jó és meglepően gyászos és elég jól megy ahhoz képest, hogy milyen lomha

Keresés