2011. május 3. kedd

máj. 3
22:46
Pedro góljára Marcelo válaszolt, a Barcelona könnyedén jutott a döntőbe (Agroinform)
A katalán együttes otthon 1-1-es döntetlent játszott a Real Madriddal, így 3-1-es összesítéssel megérdemelten jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe.
máj. 3
22:48
Magas osztalékú részvényekre vadásznak a befektetők (ProfitLine)
Az árfolyam-növekedési kilátások lassulásával a részvénypiaci jövedelmek forrásai elsősorban a vállalati osztalékok lehetnek, és a piac jutalmazni fogja a jó strukturális mutatókkal rendelkező vállalatokat - mondta Ad van Tiggelen, az ING Investment Management Europe vezető befektetési elemzője az MTI-nek adott interjúban, kedden Budapesten.
máj. 3
22:50
Bin Laden - A terroristavezér áthúzott arccal (ProfitLine)
Különszámot jelentet meg Oszama bin Ladenről csütörtökön az amerikai Time magazin; a kiadás címlapján a rajtaütésben megölt terroristavezér pirossal áthúzott portréja lesz látható.
máj. 3
22:51
A kedd elvette a kedvet a Wall Streeten (Portfolio)
A keddi kereskedés végére a kisebb pluszok felé is ingadoztak az amerikai részvénypiacok, végül a Dow Jones csaknem hétfői záróárán fejezte be a kereskedést, és 0,78%-ot vesztett értékéből a Nasdaq,...
máj. 3
22:57
Videó - Döntetlennel döntős az FC Barcelona (Sport365)
Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel a katalán sztárcsapat jutott be a döntőbe.
máj. 3
23:18
Adriano Galliani szereti Hulk játékát (Agroinform)
Az AC Milan elnöke elszólta magát, mikor az FC Porto brazil légiósát dicsérte, ő lehet az egyik nyári erősítés az olasz bajnokság éllovasánál.
máj. 3
23:30
Újra szemtől szemben: Rock megnézte magának Cena övét – videó (Sport365)
A hétfő esti Raw duplán fontos volt a WWE-nek és a szurkolóknak, ugyanis tegnap ”ünnepelték” meg Oszama bin Laden halálát, illetve Rock születésnapját, aki összefutott az őj bajnokkal John Cenával is.
máj. 3
23:36
Egervári Stiebert, Tőzsért és Némethet is megnézi (Agroinform)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya személyesen is megfigyeli külföldön játszó légiósainkat, azokat is, akik eddig nem voltak a nemzeti csapat tagjai.
máj. 3
23:45
Hogyan kerüljük el a horkolást? (WebBeteg)
A horkolás súlyos egészségügyi rendellenesség lehet, amely megszakítja a személy normális alvási mintáit, és zavarja házastársának nyugodt alvását.
máj. 3
23:54
Nem lesz demonstráció Dabason (Alternatív Energia)
Megállapodott egymással a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület táborfalvai vezetője és a dabasi roma önkormányzat vezetője arról, hogy nem lesz demonstráció Dabas-Szőlősön. Vasárnapi délután többen összeverekedtek az egyik szórakozóhelyen, az egyik sérült a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyik tagja volt.
máj. 3
23:54
1,6 méterrel emelkedhet a tengerszint (ProfitLine)
Az utóbbi hat év a legmelegebb időszak volt az arktiszi megfigyelések 1880 óta rögzített történetében, és ez alapján tudósok úgy vélik, hogy a korábban jósoltnál nagyobb mértékben, akár 1,6 méterrel is emelkedhet a tengerszint 2100-ra. Ilyen léptékű változás fenyegetné London és Sanghajt, Banglades és Florida partjait, a csendes-óceáni szigeteket.

2011. május 4. szerda

máj. 4
0:12
Megkezdődött az iszapömlésben elhunyt két áldozat családjának kártérítési pere (Gondola)
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden a vörösiszap-katasztrófában, illetve annak következtében elhunyt házaspár fiának és két unokájának a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt
máj. 4
0:12
Biztosíték kell, nem ígéret (Alternatív Energia)
Biztosíték helyett ígéret. Megoldás helyett véget nem érő ötletelés. Vagy az sem. Ez lenne a Fidesz-KDNP-kormány válasza a legfontosabb gazdasági kihívásokra? Az MSZP kiutat jelentő javaslatai bárki számára elérhetők - áll Katona Tamás elnökségi tag közleményében.
máj. 4
0:12
Ronaldo fejére akart sapkát húzni Jimmy Jump - fotó (Agroinform)
A befutóművész Jimmy Jump Cristiano Ronaldo fejére szeretett volna sapkát húzni, de a portugál simán elhajolt.
máj. 4
0:48
Célegyenesben az Eurovíziós Dalfesztivál (Gondola)
Két héttel a düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos kezdete előtt célegyenesbe érkeztek az előkészületek, és a versenyzők is elkezdték az első próbákat
máj. 4
0:57
Kész a portugál mentőcsomag, több időt kapott a hiánycsökkentésre (Portfolio)
Portugáliának sikerült megállapodnia a nemzetközi szervezetekkel a mentőcsomag méretéről és a cserébe vállalt költségvetési konszolidációról - jelentette be Jose Socrates ügyvezető miniszterelnök...
máj. 4
2:18
Fazekas Nándor otthon együtt játszik a fiaival (Blikk)
Balatonalmádi - Újabb aranyéremmel szeretné köszönteni legkisebb fiát, a négy hónapos Áront Fazekas Nándor (34).
máj. 4
2:18
Nem bírt a lehetetlen küldetéssel a Real - meccselemzés (Agroinform)
A Barcelona-Real Madrid BL-elődöntő (1-1): elemzés, taktika, formációk és mágnestábla az idei utolsó klasszikus után.
máj. 4
2:22
Modell lett Gigiből (Blikk)
Hétfő este mutatta be Hrivnák Tünde ByMe - Változás címmel legújabb ruhakollekcióját, melynek darabjait Gigi (21) viselte a kifutón.
máj. 4
2:26
Gyermekei Horváth Józsefet akarják, nem Mr. Joet (Blikk)
Keszthely – „Ne a közönségnek adja a szeretet, hanem a gyerekinek" - erre kéri Mr. Joe volt felesége, Ildikó (46) a Csillag születik döntős versenyzőjét.
máj. 4
3:12
Szembesítés! Találkozott Zámbó Edit és Hulé Éva (Blikk)
Budapest - Civil ruhás rendőrök szállították tegnap délelőtt lakásáról Zámbó Jimmy (†43) halálának szemtanúját, Hulé Évát (53) a Teve utcai rendőrpalotába.
máj. 4
3:16
Miamiban sütkérezik Berki Krisztián (Blikk)
Budapest - Hova tűnt közel 25 millió forint (24 904 680 Ft) a Ferencváros Labdarúgó Zrt. kasszájából? - a rendőrség erre a kérdésre (is) keresi a választ, amióta a magát Nyilasi Mihálynak nevező személy feljelentést tett sikkasztás gyanúja miatt.
máj. 4
4:24
Műhibaper egy kimúlt kutya miatt (Blikk)
Csákvár – Ilyen még nem volt Magyarországon! Egy kimúlt kutya miatt indított műhiba pert egy állatkórház ellen Juhász Mihály, az eb gazdája.
máj. 4
4:51
Így kaphat akár 25 millió forintot a céged: beavatunk a titokba (Pénzcentrum)
A Széchenyi Kártya egyszerű hitelfelvételi lehetőségnek tűnik a kis- és középvállalkozások számára, ellenben az igényléshez temérdek feltételnek kell megfelelni. Ehhez próbálunk meg összeállításunkban fogódzót nyújtani....
máj. 4
4:51
A színpadon kamuzott a magyar sztár (ATV)
Dallam- és szövegtanulási gondjai is vannak a magyar énekesnek. A Nagy Duett sztárja évek óta rettegve áll színpadra, hiszen sosem tudja, mikor törli az agya slágerének következő sorait.
máj. 4
5:00
MSZP: munkanélküliek társadalmát akarja a Fidesz (Alternatív Energia)
Az Eurostat Munkaerő-felmérés eredménye újabb megerősítés amellett, hogy a Magyarországon diplomával rendelkezők még mindig jobb helyzetben vannak, mint az alacsonyabb képzettségűek. A diplomával nem rendelkezők körében a válság óta 8 százalékkal nőtt a munkanélküliség és még mindig folyamatosan nő, miközben a diplomásoknál egy év alatt megállt ez a tendencia - erre hívja fel a figyelmet Kunhalmi…
máj. 4
5:09
Beszólt a Tescónak a dúsgazdag befektető (Portfolio)
A világ egyik leggazdagabb befektetője, Warren Buffett figyelmeztette a Tescót, hogy amerikai terjeszkedése túlságosan vakmerő, így érdemes lenne az amerikai piac meghódításával kapcsolatos terveket...
máj. 4
5:18
Újra konzultációt hazudnak (Alternatív Energia)
Szakemberek pótcselekvésnek, ügyes kommunikációs húzásnak minősítették a kormány újabb levelező akcióját, a szociális konzultációt. Abban is egyetértettek, hogy az egésznek nincs értelme, hiszen a problémákra adható válasznak sem a költségvetési, sem pedig a társadalmi hatása nem ismert. Kiderült az is, a 16-20 éves fiatalokat hiába szólítja meg a kormány, a kérdésekben feltett fogalmakkal…
máj. 4
5:20
Előállt kérdéseivel Gyurcsány (Alternatív Energia)
Pártszavazásra buzdítja az MSZP tagjait internetes közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc; a volt miniszterelnök Facebook-bejegyzésében tette közzé azt a 6 kérdését, amelyről szerinte véleményt kell mondani. A politikus tegnap közölte azt is, elkezdik gyűjteni a szavazáshoz szükséges támogató aláírásokat.
máj. 4
5:22
Nem találták elfogultnak a romaper bíráját (Alternatív Energia)
Elutasította a Pest Megyei Bíróság a romagyilkosságok büntetőperének tanácsvezető bírája, a Miszori László ellen benyújtott első elfogultsági indítványt: Kende Katalin szóvivő közlése szerint nem tett olyan kijelentést, "amelynek a súlyából, tartalmából azt a következtetést lehetne levonni, hogy a bírótól nem várható elfogulatlan megítélés az ügyben".
máj. 4
5:24
Mintha vér borította volna be a házat (Alternatív Energia)
Legalább fél órán át volt a vörösiszapban, mire ki tudták menteni azt az idős kolontári férfit, aki súlyos égési sérülései miatt végül meghalt; feleségét az áradat sodorta el, holttestére kilométerekkel arrébb, Devecser határában bukkantak rá. Minderről a házaspár gyermeke és unokái számoltak be a Fővárosi Bíróságon a Mal Zrt. ellen indított perükben: összesen 18 millió forint kártérítést kérnek.
máj. 4
5:27
Megvárta míg levizsgázik, majd egy macsétával lefejezte (ATV)
A gyilkos azt mondta, önmagával is végzett volna, ha nem veszik el tőle a kést.
máj. 4
5:29
Akár magasabb nyugdíjat is kaphat + videó (ATV)
Akár több nyugdíjat is kaphatnak a jövőben azok a szülők, akik gyermekeket vállalnak és nevelnek. Ez a téma is szerepel a kormány 10 kérdése között, amelyre a szociális konzultáció keretében válaszolhat mindenki, aki már betöltötte a 16 életévét.
máj. 4
5:36
Bori Andrea még nagyobb cicit szeretne (Blikk)
Budapest – Barátja biztatta, családja viszont ellenezte, hogy jelentkezzen a Blikk szépe versenyünkre Bori Andrea (23), aki saját elmondása szerint egyáltalán nincs megelégedve a külsejével.
máj. 4
5:36
Kerékpárosokat ellenőrzött a rendőrség (Infostart)
Több mint 26 ezer kerékpárost ellenőrzött a rendőrség áprilisban - közölte az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője. Óberling József az InfoRádióban elmondta: az ellenőrzések 36 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot.
máj. 4
5:36
Tovább tiltakoznak a Janikovszky átjátszása ellen (Alternatív Energia)
Folytatódik a fővárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása ellen indított tüntetés-sorozat. A tervek szerint pénteken megemlékezést tartanak annál a Bajza utcai háznál, ahol egykor Janikovszky Éva élt.
máj. 4
5:38
Nem vallott a gondnok (Alternatív Energia)
Megtalálta a rendőrség a csepeli kettős gyilkosság eseményeit rögzítő szervert, de nem foglalták le bizonyítékként, hanem visszatették a kukába - állította a másodrendű vádlott Deme Gábor a tegnap indult büntetőperben. A bíróság előtt tett vallomásában a nyomozás számos hibájáról beszélt; a gyilkosságról azt mondta, nem látta, hogy ki lőtt, de Kun Tamás kezében volt a fegyver.
máj. 4
5:54
Amnesztiát adna Basár el-Aszad szíriai rezsimje (Kripto Akadémia)
A szíriai hatóságok felszólították a "megvezetett" állampolgárokat, hagyjanak fel a "törvénytelen cselekedetek" végrehajtásával, cserébe mentesülnek a bűnvádi eljárás alól. A belügyminisztérium, miután országszerte kiújultak a tüntetések, arra kérte a "törvénytelenségekben" részt vett állampolgárokat, szolgáltassák be fegyvereiket május közepéig az illetékes hatóságoknak. Felszólították őket arra…
máj. 4
5:56
Újabb Berlusconi-per (Kripto Akadémia)
Újabb perben kellett megjelennie az olasz bíróságon Silvio Berlusconinak. A Mediatrade néven emlegetett eljárást bizonyos televíziós jogok kapcsán elkövetett adócsalás és illegális pénzforgalom vádjával indította az olasz hatóság. Az olasz miniszterelnök mellett vizsgálat folyik Berlusconi fia és nyolc személy ellen.
máj. 4
5:57
Harminc alattinak lenni a legrosszabb a munkaerőpiacon (Infostart)
A 30 év alattiak körében a legmagasabb a munkanélküliségi ráta világszerte - derült ki egy 131 országra kiterjedő kutatásból. Akik pedig dolgoznak, sok esetben nem elégedettek munkájukkal.
máj. 4
5:57
Obama kezébe adták bin Laden fejét (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök kezébe adták Oszama bin Laden megölt terroristavezér fejét Olaszországban - agyagszobrászok.
máj. 4
5:58
Zöld jelzés Schengenbe (Kripto Akadémia)
Közelebb került Románia és Bulgária a schengeni csatlakozáshoz, miután az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága zöld jelzést adott a két országnak hétfőn. A bizottság úgy vélte, Bulgária és Románia eleget tett a csatlakozáshoz szükséges feltételeknek, ezért megszavazta a számára készült jelentést. A román külügyminisztérium üdvözölte a döntést, s Bukarest…
máj. 4
6:03
Egy ritka betegség: a porfíria (WebBeteg)
A porfíria nagyon ritka betegség, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik. Lényege a hemoglobin felépítésének a zavarában rejlik. Bár a betegségre való hajlam örökletes, megjelenését a stressz, az alkohol, és bizonyos gyógyszerek idézhetik elő az arra hajlamos embereknél.
máj. 4
6:12
Bencsik: A nukleáris energia nem megkerülhető (Infostart)
Kulcsfontosságú, hogy a parlament még a nyári szünet előtt elfogadja az energiastratégiát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkára. Bencsik János arról is beszélt, hogy érdekeltté kell tenni a magánlakás-tulajdonosokat és a közintézmények vezetőit az energiafelhasználás csökkentésében. Hozzátette: A nukleáris…
máj. 4
6:12
Hága eljárást indít Kadhafi ellen (Kripto Akadémia)
Szilárd bizonyítékaink vannak arra, hogy Moamer el-Kadhafi líbiai vezető emberiesség elleni bűncselekményt követett el - jelentette be tegnap Luis Moreno-Ocampo, a hágai nemzetközi törvényszék főügyésze. Hozzátette: "a líbiai konfliktus kirobbanásakor a rezsim parancsára civileket mészároltak és üldözték az ország polgárait". Utóbbi vád a tömeges letartóztatásokra és a kínzásokra vonatkozik.
máj. 4
6:33
Ha szerda, akkor történelmi csúcson a benzinár (Infostart)
Emelte bruttó négy forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új csúcsra került az üzemanyag ára, miközben a gázolajé három forinttal csökkent.
máj. 4
6:39
Focidrukkereket tépett szét a robbanás – bin Laden árnyát sejtik (ATV)
Tucatszámra haltak és sebesültek az iraki kávézó meccset néző vendégei.
máj. 4
6:48
Egy diktátor, akinek nincsenek bankbetétjei Svájcban (Infostart)
Tripoli szerint Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek nincs pénze svájci bankokban, s az alpesi ország pénzintézeteiben fellelhető líbiai vagyon a kormány külföldi befektetési hivataláé.
máj. 4
6:48
Lelkipásztori szolgálat szupermarketekben (Blikk)
máj. 4
6:48
A filmalap ad és felügyel (Spa Trend Online)
Május végétől megindulhat a filmes pályáztatás, jelentette be hétfőn Andrew G. Vajna. A nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a film új támogatási rendszerének megvalósulását a létrehozandó Magyar Nemzeti Filmalap közhasznú Zrt.-ben határozta meg. Idén 2 milliárd forint áll a filmtámogatásokhoz rendelkezésre, ez 3-4 játékfilmet illetve koprodukciót jelent, de reményei szerint ez a…

Keresés