2011. május 30. hétfő

máj. 30
12:48
Alves az itthon játszók, Kis Károly az edzők, Dzsudzsák a légiósok legjobbja (Agroinform)
A Hivatásos Labdarúgók Szövetsége idén is megválasztotta a most lezárult bajnoki év legjobb labdarúgóit, edzőjét és játékvezetőjét.
máj. 30
12:50
Ön is szavazhat, milyen legyen a Google (HírTV)
Doodle 4 Google - Nekem Magyarország... címmel márciusban indult rajzpályázat legjobb alkotásaira várják a netezők szavazatait. Az általános és középiskolás diákok összesen csaknem 20 ezer pályaművet adtak be, ezek közül 60 rajz jutott be a nyilvános döntőbe.
máj. 30
12:51
"Továbbra is arra törekszik a kormány, hogy a nettó bérek ne csökkenjenek" (HR Portál)
Az idei bértárgyalásokon a kormány azt az álláspontot fogja képviselni, hogy a szuperbruttósítás kivezetésének, és az adójóváírás átalakításának eredőjéből fakadó hatást kompenzálják a béremelések - mondta el a nemzetgazdasági tárca adóügyi államtitkára, Kármán András a Népszabadságnak adott interjújában.
máj. 30
12:51
Japán kötvények felé fordult Kína (Portfolio)
Akárcsak tavaly az európai adósságválság kitörését követően, idén április óta szintén nagy mértékben vásárolt japán államkötvényeket Kína. Piaci szereplők szerint a kínai vásárlás mögött valószínűleg...
máj. 30
12:53
Nem halasztják el mai demonstrációjukat a Tettrekész-rendőrök (HR Portál)
A rendvédelmisek sztrájkbizottságának kérése ellenére a parlamentnél demonstrál ma a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ). Árok Kornél, a sztrájkbizottság elnöke azért kért türelmet a Tettrekésztől, mert csütörtökön tárgyalnak a szakszervezetek Orbán Viktorral a kedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról.
máj. 30
12:54
Rohanjon tankolni! Brutális áremelés jön! (Infostart)
Hat-hat forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a Holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 384 forint lesz, míg a gázolajé 366 forintra növekszik.
máj. 30
12:54
Megvan a megállapodás a devizahitelesek megmentéséről (Privátbankár)
Öt pontos megállapodás született a kormány és a Bankszövetség között, többek között a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről, illetve a fedezetek banki lefoglalását érintő kvótarendszerről - nyilatko...
máj. 30
12:56
Állami svindlik: nagyban érdemes trükközni? (Privátbankár)
Miben hasonlít a történelem egyik legnagyobb csalása az államilag működtetett nyugdíjbiztosításhoz, amellyel nem is ér véget az állami svindlik sora? Kiderül Jaksity György fn.hu-n megjelent írásából
máj. 30
12:57
Megállapodtak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről (ATV)
Öt pontos megállapodás született a kormány és a Bankszövetség között, többek között a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről, illetve a fedezetek banki lefoglalását érintő kvótarendszerről - nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek hétfőn.
máj. 30
12:57
Dzsudzsákért kampányolnak a portugál sztárcsapatnál (Sport365)
A jelek szerint a Sporting együttesének szurkolói nagyon örülnének, ha a klub vezetői a nyári átigazolási szezonban Dzszdzsák Balázzsal erősítenék meg a csapat keretét, ennek érdekében pedig egy petíciót is készítettek.
máj. 30
12:58
Orbán: Magyarország háborúban áll, és győzni akar (Privátbankár)
A következő 15-20 évben egy erős Európa jöhet létre, benne egy erős Magyarországgal - véli Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: az EU komoly dilemmákkal küzd az euró megmentése, a bővítés, a személyek szabad áramlása ügyében. Kulcskérdés a jövő szempontjából, hogy ezen területeken milyen irányba indul el az Unió. Magyarország legfőbb kihívása a kormányfő szerint az államadósság, amit ha nem…
máj. 30
12:59
Radikális atomstop – a németek tudnak valamit (ATV)
Németország egy évtized múlva lemond a nukleáris energiáról – elsőként a fejlett országok közül.
máj. 30
13:06
Harley Davidson Softail Blackline - told a szelet! (Blikk)
Ha az ember belegondol, arra a következtetésre jut, hogy ennél motorabb motor talán nincs is.
máj. 30
13:06
Évi 130 milliárdos többletköltséget jelent (+videó) (HírTV)
Évente 120-130 milliárdos többletköltséget jelentenek a költségvetésnek a korábbi kormányok alatt létrehozott PPP-beruházások – jelentette ki az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ülésén Fellegi Tamás.
máj. 30
13:06
Újabb országos SAT TV szolgáltatás a piacon (Gondola)
Júniustól indítja műholdas televíziós szolgáltatását az ország teljes területén a BTel. A kecskeméti cég szolgáltatja a műholdas elérést.
máj. 30
13:06
Andre Alvest választották az NB I legjobbjának (Blikk)
máj. 30
13:06
Szigorúan ellenőrzött állampolgárok a KEK KH-nál (Alternatív Energia)
Hamarosan pont kerülhet a szociálisnak nevezett Orbán-kérdőíven található vonalkódok ügyére; az adatvédelmi biztos ugyanis lezárja két héttel ezelőtt indított vizsgálatát. Jóri András aggályait nemcsak a hozzá érkező panaszok, hanem az is erősíthette, hogy Szijjártó Péter a napokban elszólta magát a kormányfő által küldött levél ügyében.
máj. 30
13:06
Mit várhatunk az S&P; 500 indextől? (ProfitLine)
Az áprilisban nyitva hagyott rést múlt héten betöltötte az S&P500. A rés aljáról (1.310 pont) megfordult az árfolyam, és a hét második felében emelkedni tudott. A zölddel jelölt csökkenő trendvonal és a 20, 30 napos mozgóátlagok magasságába emelkedett vissza az árfolyam, melyek jelenleg ellenállást jelentenek - olvasható az Erste elemzésében.
máj. 30
13:08
Döbbenet! Elnyelte a kamiont a föld (Blikk)
Kína - Szokatlan „közlekedési" balesetet szenvedett egy teherautó sofőrje és utasa, amikor kamionjuk alatt egyszerűen beszakadt az úttest.
máj. 30
13:08
Visszamenőleg kér vizsgadíjat a Miskolci Egyetem (HírTV)
Három évre visszamenőleg nyújtott be "túlvizsgázási számlát" mérnökhallgatóinak a Miskolci Egyetem (ME) - írja a Magyar Nemzet. A díj akár a százezer forintot is elérheti. A diákok nyílt levélben tiltakoznak az eljárás ellen, és a borsos összeg elengedését kérik a rektortól.
máj. 30
13:08
Példátlan külső beavatkozást eredményezhet az újabb görög segélycsomag (ProfitLine)
Görögországnak nyújtandó újabb kisegítő hitelcsomag egyik feltétele példátlan külső gazdasági beavatkozás lehet annak az alkunak az alapján, amelyről jelenleg tárgyalnak európai vezetők - írta hétfőn a Financial Times.
máj. 30
13:09
Orbán: Magyarország "háborúban áll" az államadósság tekintetében (2.) (Portfolio)
A miniszterelnök szerint Magyarországon a gazdasági rendszer teljes átszervezése zajlik. Orbán Viktor a hétfői budapesti COSAC-találkozón úgy fogalmazott: az államadósságra mint ellenségre, nem pedig...
máj. 30
13:09
Tiszta lappal új lakásban? Esélyed sincs (Pénzcentrum)
A jelenlegi ingatlanpiaci körülmények - vagyis a gyenge kereslet - normál körülmények közt a kínálati oldalt arra ösztönözné, hogy jelentősen csökkentse az árat. A lakásárak mégsem csökkennek látványos ütemben és ennek sajátos hazai okai vannak....
máj. 30
13:10
Műfogsora mentette életét (Blikk)
máj. 30
13:10
Matolcsy: öt pontban megállapodás a devizahitelesek megsegítéséről (ProfitLine)
Öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről, három pontban nem jött létre megállapodás - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek hétfőn.
máj. 30
13:11
Matolcsy: öt pontból áll a csomag (2.) (Portfolio)
Sikerült megállapodásra jutnia a magyar kormánynak és a Bankszövetségnek a bajba jutott devizaalapú hiteladósok megsegítéséről és a megállapodás öt pontból áll - jelezte egy ma délelőtti parlamenti...
máj. 30
13:12
Matolcsy: a foglalkoztatás bővülése vezethet fenntartható egyensúlyhoz (Privátbankár)
A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat átcsoportosítják a Munkaerőpiaci Alapból, és július elsejétől létrejön az új Közmunkaalap - nyilatkozta Matolcsy György
máj. 30
13:15
6 forinttal emelik a benzin árát (ATV)
Emeli bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin És a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
máj. 30
13:17
Nem találtak fertőzött zöldséget Magyarországon (ATV)
A szakminiszter szerint az összes spanyol eredetű élelmiszert ellenőrizték, és nem találtak fertőzött zöldséget Magyarországon. Vasárnap a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal közölte, hogy Magyarországra is juthatott a németországi hasmenésjárványt okozó, fertőzött spanyol uborkaszállítmányból.
máj. 30
13:19
Kórházban a magyar énekes: "ha ő nem lenne, rég halott lennék" (ATV)
Nem akarta, hogy hozzátartozói szenvedni lássák.
máj. 30
13:24
Benyújtották az előadóművészeti törvény módosítását célzó indítványt (Gondola)
A jelenlegi hat helyett három támogatási kategóriába sorolná a színházakat, zenekarokat és más művészeti együtteseket az átfogó módosítás előtt álló előadóművészeti törvény
máj. 30
13:24
Csak úgy „bűzlött” a rakomány (HírTV)
Hamis parfümszállítmányokat foglaltak le a hétvégén a pénzügyőrök Tompánál. Egy görög férfi teherautójában találták meg az árut, az okmányok alapján több mint 12 000 kilogramm kozmetikai terméket szállított Csehországba.
máj. 30
13:24
Drágul a benzin (Blikk)
máj. 30
13:24
Shakira megtáncoltatta a Barca játékosait - videó (Agroinform)
A kolumbiai énekesnő koncertjén a Barca néhány futballistája, köztük Shakira szerelme, Piqué a színpaodon próbáltak hastáncolni.
máj. 30
13:26
Ötpontos megállapodás a legsúlyosabb kérdésben (+videó) (HírTV)
Öt pontban jött létre megállapodás a legsúlyosabb társadalmi kérdésben – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján.
máj. 30
13:26
Messi Valenciának, majd Vidicsnek is pimasz kötényt adott a BL-döntőn (Agroinform)
A katalánok argentin aranylabdása a Bajnokok Ligája döntőjében nem kímélte a Manchester United játékosait: előbb az ecuadori középpályás, majd az MU csapatkapitánya volt az áldozata.
máj. 30
13:27
Piacvezető lett hazánkban a műszaki szolgáltatásairól ismert Imtech (Portfolio)
Egy akvizíciónak hála azonnal meghatározó piaci részesedést szerzett a holland Imtech Magyarországon a műszaki szolgáltatások területén. Az épületgépészeti megoldásokat nyújtó YIT Hungary jelenleg 50...
máj. 30
13:28
Három banda is lecsapott a laktanyára (HírTV)
Három tolvajbandát is elfogott a rendőrség vasárnap kora délután. A tolvajok a kunmadarasi laktanyába másztak be és próbáltak meg fémet lopni.
máj. 30
13:28
76 olimpikon tett ünnepélyes esküt Schmitt Pálnál (Agroinform)
Schmitt Pál államfő hivatalában tette le az ünnepélyes esküt az a 76 speciális olimpikon, akik Magyarországot képviselik Athénban a június 25-én kezdődő XIII. nyári világjátékokon.
máj. 30
13:29
Az adójóváírás kivezetéséről ősszel születik majd döntés (Portfolio)
Külső és belső kockázata is van a Széll Kálmán Tervben a következő évekre vázolt 3 százalék alatti hiány tarthatóságának - mondta Matolcsy György az MTI tudósítása szerint a parlament számvevőszéki...
máj. 30
13:30
Orbán: Otthonvédelmi akcióterv védi a devizahiteleseket (Infostart)
Ötpontos megállapodás jött létre a magyar kormány és a Bankszövetség között - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, aki Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel az Országházban ma 13 órára meghirdetett sajtótájékoztatóján ismertette a kormány és a Bankszövetség - többek között a devizahitelesek megsegítésére - megállapodását. A bankadót…
máj. 30
13:30
Egy hatost lépnek felfelé az üzemanyagárak (Privátbankár)
Hat-hat forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon, így a benzin országos átlagos ára 384 forint lesz, míg a gázolajé 366 forintra növekszik
máj. 30
13:30
Djokovic játék nélkül elődöntős a Roland Garroson (Sport365)
Az idén még veretlen, világelsőségre törő Novak Djokovic játék nélkül bejutott a négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon, miután Fabio Fognini lábsérülés miatt visszalépett a negyeddöntőtől.
máj. 30
13:31
Orbán Viktor: íme az Otthonvédelmi Akcióterv (Portfolio)
Ötpontos megállapodás jött létre a magyar kormány és a Bankszövetség között - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, aki Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével és Matolcsy György...
máj. 30
13:32
A fiatalok tudatosan kezelik pénzügyeiket? (Privátbankár)
Egy felmérés szerint a legfiatalabb banki ügyfelek nagy része nyaralásra, laptopra és autóra gyűjt, miközben a célcsoport harmada az elmúlt két évben százezer forintnál is többet tett félre
máj. 30
13:33
Óriási torlódás az M0-áson és az M5-ösön (ATV)
Két anyagi káros baleset miatt több kilométeres dugó alakult ki az M0-ás autóútnak az M1-es autópálya felé vezető oldalán hétfőn kora délután; a rendőrség kerülő útvonalat javasol.
máj. 30
13:33
Presztízskérdés – Ford Focus vs. Opel Astra összehasonlító teszt (Auto Pult)
Múlt heti tesztünk révén már részletesebben is megismerkedhettek a Ford Focus legfrissebb, harmadik generációjával, pontosabban annak négyajtós, 115 lóerős gázolajos 1.6 TDCI változatával. És talán emlékeznek még a cikk zárására: azt ígértük, hogy ezen a héten egy még finomabb verziót fogunk bemutatni Önöknek – és hogy a körítést még izgalmasabbá tegyük, a Focusok krémjéhez elkértük az Autó Pult…
máj. 30
13:39
A fiatal banki ügyfelek nyaralásra, laptopra, autóra gyűjtenek (ProfitLine)
A legfiatalabb banki ügyfelek nagy része nyaralásra, laptopra és autóra gyűjt, miközben a célcsoport harmada az elmúlt két évben százezer forintnál is többet tett félre, hogy megvalósíthassa céljait - közölte a TakarékPont hálózat legfrissebb felmérését, amelyet a Facebook közösségi oldal rajongói oldalán, közössége fiatal tagjainak megkérdezésével készített.
máj. 30
13:41
Matolcsy: szokatlan és sikeres eszközökkel tört ki az ország a csődhelyzetből (ProfitLine)
Szokatlan és szokatlanul sikeres eszközökkel Magyarország kitört a közvetlen pénzügyi csődhelyzetből - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságában.
máj. 30
13:42
30 ezren követelték a vezetők felelősségre vonását (HírTV)
Tovább tart a görög fővárosban a megszorítások elleni békés tüntetéssorozat. A megmozduláson 30 ezren követelték a csődközeli helyzetet kiváltó vezetők felelősségre vonását. Madrid után vasárnap Párizsban is demonstrációt tartottak a fiatalok.

Keresés