A Fidesz után a Jobbik a legnépszerűbb a Facebook közösségi portálon a parlamenti pártok közül. A politikusok között magasan vezet a több mint egy éve a Facebookon lévő Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc csak február közepe óta tagja a netes közösségnek, azóta ő is belehúzott, igaz, nagyságrendekkel kevesebben kedvelik oldalát, mint a miniszterelnökét. Igaz, az összes politikust és pártot kenterbe…
Újra a világ legnagyobb kockázati tőketársasága a TPG Capital, az amerikai óriás a Private Equity International (PEI) legfrissebb felmérése szerint meg tudta előzni a tavalyi nyertes Goldman Sachs-ot...
Portugáliának sikerült megegyeznie a nemzetközi szervezetekkel az országnak adandó pénzügyi mentőcsomagról - jelentette be kedden késő este Jose Socrates portugál kormányfő, 78 milliárd eurós összeget említve.
Megerősítette az Allianz az idei évre vonatkozó várakozásait ma reggeli közleményében és közzétette főbb első negyedéves számait is. A társaság részvényei minimálisan estek ma reggel a nyitást...
Amerika, és azon belül is elsősorban New York a híres sárga taxijairól is közismert. Egészen a legutóbbi évekig szinte kizárólag klasszikus amerikai limuzinok tölthették be ezt a pozíciót, és...
Izsák - Hurokkal megfogta, gázolajjal leöntötte és felgyújtott egy kutyát egy állatkínzó, majd a kiérkező állatvédőket a kutyagyújtogató felesége fel is jelentette.
Három és fél millió forint jutalmat kaphat a Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja – írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, Markó Andrea prémiumának jelenleg is zajlik az engedélyeztetése a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál.
Miközben a Goldman Sachs már korrekciót vár az árupiacokon a következő 3-6 hónapban, és ezért befektetőit az árupiaci befektetések lezárására bíztatja, a Morgan Stanley elemzői továbbra is optimisták...
Fordulat a németországi Demjanjuk-perben - a holokauszt-túlélők körében „Rettegett Ivánnak” nevezett ukrán származású férfi a vád szerint közel 30 ezer zsidó meggyilkolásában segédkezett a lengyelországi sobibori haláltábor őreként. Az amerikai állampolgárságú ukrán háborús bűnöst egyszer már halálra ítélte az izraeli legfelsőbb bíróság, de az ítéletet később bizonyítékok hiányában meg...
Újabb, ezúttal 72 órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a német mozdonyvezetők kedden 14 órától a GDL szakszervezet felhívására, írja a Magyar Nemzet az MTI alapján.
Bizonytalanság és kicsit visszás helyzet jellemzi a hazai önkéntesség gyakorlatát, legalábbis ezt tudtuk meg az önkénteseket szívesen fogadó civil szervezetektől. Egyfelől az önkéntességet szabályozó törvény szerintük finomításra szorul, máfelől az önkéntesek elkötelezettségével sem elégedettek, akik a társadalmi elvárás miatt gyorsan váltanak. Körkép az önkéntes foglalkoztatási formákról.
Csökkent a Telenor árbevétele és nyeresége az előző évihez képest az első negyedévben. Az év első három hónapjának számait torzítja a távközlési különadó, azonban enélkül is romlást mutatnak a...
Erős a gyanú, hogy feketemunkások őrzik a Liszt Ferenc Repülőteret - adta hírül a Bors. A lapot az ügyben eljáró Repülőtéri Rendőr Igazgatóság úgy tájékoztatta, hogy kétséget kizáróan megállapítható az adócsalás alapos gyanúja a Budapest Airport (BA) Zrt. Fegyveres Biztonsági Őrségénél....
Immáron hivatalosan is igazolta a bajor gyártó a pletykát, ami már jó ideje keringett az autós fórumokon mindenféle megerősítés nélkül, miszerint összkerékhajtást is kap az új BMW M5. Ezzel megszakítják az M5-ösök eddigi sorát, hiszen az F10-esre épülő csúcsváltozat előtt csupán hátsókerékhajtású elődöket sorolhatunk.
Elkészült Malina Hedvig - a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány - ügyében az új orvosi szakértői jelentés. Hivatalosan a tartalmát még nem hozták nyilvánosságra, de a szlovákiai sajtó úgy tudja, hogy az újraírt szakvélemény a lányra nézve még terhelőbb, mint az előző szakvélemény.
Egyes feladatainak elhalasztására és leépítésre kényszerülhet a mecseki uránmentesítést végző Mecsek Öko Zrt., mert munkája elvégzéséhez idén még nem kapott költségvetési támogatást - adta hírül az Ú...
A német Siemens gépipari konszern elsősorban az energetikai szektorban elért eladási sikereknek köszönhetően növelte nyereségét és értékesítési árbevételét az idén január-márciusban, és javított idei eredmény előrejelzésén is.
A spanyol Munkaügyi és Bevándorlási Minisztérium ma közzétett adatai alapján áprilisban köze 64.000-el csökkent a munkanélküli ellátásért folyamodók száma, ami az első csökkenés az idei évben. A munkanélküli ellátásban lévő száma 4,27 millió fő volt a múlt hónap folyamán.
Oszama bin Laden megtalálásában az orosz titkosszolgálatnak is része volt - írta a Komszomolszkaja Pravda című orosz napilap rendszerint igen jól tájékozott katonai tudósítója a lap szerdai számában.
Betörőt fogtak el a szegedi körzeti megbízottak Szeged belvárosában kedden a déli órákban. Egy szemfüles állampolgár jelentette be, hogy az egyik családi házból valaki a kerítésen átmászva épp távozni készül. Miután rákiáltott, a tolvaj visszafutott az ingatlanba.
Alig mozdult a forint árfolyama keddről szerdára: az eurót délelőtt tíz órakor 265,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 265,55 forint után.
Az idén az első két hónapban a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1,232 milliárd eurót tett ki 376 millió euróval többet, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes adatokat. A korábban közölt előzetes adatok szerint az aktívum 1,217 milliárd euró volt.
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-n vezetett blogjában elárulta, az elkövetkező időszakban személyesen is meggyőződik majd többek között Szabics Imre, Stieber Zoltán, Bogdán Ádám és Németh Krisztián formájáról.
Nem tud napirendre térni a Bajnokok Ligája elődöntőbeli kiesés után a Real Madrid csapata. A játékosok sorra jelentik ki, hogy az FC Barcelonát segítik a játékvezetők és csak ennek köszönhetik sikereiket.
Nincs királyi út a magyar bankrendszer problémáinak megoldásában: kis lépésekkel, többek között a moratórium óvatos feloldásával, a bankadó mérséklésével és rendszerének átalakításával, a pozitív...
Az előkelő második helyre lépett előre a forint a Credit Suisse elemzői által havonta összeállított, a feltörekvő piaci devizák vonzerejét bemutató áprilisi rangsorban, miután márciusban még a dobogó...
Érdekli a külföldi piacokon történő kereskedés, de nem tudja hol és hogyan kezdje? A Portfolio.hu díjmentes délutáni tőzsdeszemináriuma az Önnek szóló rendezvény. Előadásunkon a külföldi kereskedést...
Egy tűzoltó nyílt levelében arra figyelmezteti a döntéshozókat, hogy ha nem hagynak fel a "boszorkányüldözéssel" és nem ülnek le tárgyalni a szakszervezetekkel, akkor országos sztájk lesz. Úgy sincs vesztenivalójuk, mindent elvettek tőlük, adja hírül a Független Hírügynökségre hivatkozva a 168 Óra online.
Budapest - Májdaganat miatt elpusztult Bimba (†23) a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény jegesmedvéje. A macilány alig egy hónapja érkezett Olaszországból, hogy az itteni hím, Vitus (20) párja legyen.
A Kecskemét jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, miután a hazai 5-1-es győzelem után, az elődöntő visszavágóján idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel.
Hatcsoportos óvodát építtet a katolikus egyház önkormányzati támogatással Dunakeszi Fót felé eső végén, a kisgyermekes családok által kedvelt Tóváros és a Toldi lakópark térségében – közölte Szabó József helyi plébános az MTI-vel. Az átadást május végére tervezik.
Tovább folytatódik Európában is a gyorsjelentési szezon, ma két német nagyvállalat tette közzé első negyedéves számait. Az indexek közül a DAX30 0,2%-kal emelkedik, a CAC40 stagnál, míg a FTSE100 már...
Újabb érdekes ötlettel állt elő a Kormány. Szociális Konzultációt indítanak útjára, melyben megkérdezik az emberek véleményét többek között arról, hogy szerintük kapjanak e nagyobb nyugdíjat azok, akiknek van gyermekük. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett szakértő véleménye szerint csak megfelelő előkészítés, és modellszámítás után lehetne egy ilyen változtatást bevezetni, ügyelve arra, hogy az…
Gyöngyöspatára tart Morvai Krisztina, a Jobbik EP képviselője. A politikus várhatóan délután fog sajtótájékoztatót tartani a polgármesteri hivatal előtt - helyi tudósítónk szerint egy fideszes képviselő is részt kíván venni az eseményen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számos szabályozási javaslata -, mint az átlátható hitelkamat képlet bevezetése, a kötelező pozitív adóslista kialakítása, vagy a banki források rövidülésének megakadályozása - megvalósulásuk esetén csökkentenék a kockázatokat, és hozzájárulnának a stabil pénzügyi közvetítőrendszerre alapozott gazdasági fellendüléséhez - mondta Király Júlia, az MNB alelnöke egy szerdai…
Kétségbeesett figyelemfelhívásként vágta le, majd ette meg saját ujját egy elmezavarokkal küszködő új-zélandi férfi. A vegetáriánus, buddhista férfi ezzel akarta elérni, hogy az egészségügy felfigyeljen rá - írta szerdán a New Zealand Herald című új-zélandi lap. A férfi az újságnak elmondta: reméli, hogy az esetéről szóló sajtóhírek hatására többen keresnek majd pszichiátriai segítséget.
Az egészségpénztári tagok nagyobb valószínűséggel kerülik el a súlyos, magas egészségügyi kiadásokkal járó betegségeket – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Teljesítménymenedzsment Kutatóközpontja által az AXA Önkéntes Egészségpénztár felkérésére végzett kutatásból.
A Borovszky Tímea által vezetett Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon egyesek színlelt szerződésekkel dolgoztak, az akták jelentős részéből alapvető dokumentumok hiányoztak, a megbízottakat versenyhelyzet teremtése nélkül választották ki – derül ki a még Hiller István idején készült minisztériumi jelentésből, amelynek részleteit a szocialista tárcavezető nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni. A...