Továbbra is jelentős visszahúzó erőt gyakorol a globális feldolgozószektorra a japán földrengés- és szökőár-katasztrófa - áll londoni makroelemzők szerdán ismertetett legfrissebb kimutatásában
Lényegében alátámasztotta Csontos István vallomását volt menyasszonya – jelentette a hírTV helyszíni tudósítója. A nő arról beszélt, hogy a negyedrendű vádlottnak megváltozott a viselkedése 2009 áprilisától, mikor a vádirat szerint részt vett a tiszalöki támadásban.
A Boldog Ceferinóról elnevezett cigány lovagrend első kilenc magyarországi tagját, köztük Pintér Szabolcs leendő nagymestert avatták lovaggá a Nógrád megyei településen. Az első és egyelőre egyetlen boldoggá avatott roma ember ünnepnapján Beer Miklós váci püspök végezte a szertartást.
Jelentős túljegyzés fogadta az egymilliárd eurós hétéves magyar kötvényt. A kibocsátásának megszervezésére a Deutsche Bank, az ING és az UniCredit kapott mandátumot.
Áprilisban a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem 4,5 ponttal 52,8 pontra csökkent az ISM szolgáltatói indexének értéke. Az elemzői konszenzus 57,4 pont volt. Áprilisban a várakozásokkal...
Trey Parker és Matt Stone Broadway-musicalje, a The Book of Mormon 14 Tony-jelölést kapott, ezzel a South Park alkotóinak darabja vezeti a legrangosabb amerikai színházi elismerés jelöltlistáját.
A radikális párt szerint a kormány megszorító politikát folytat, és "híven teljesíti az IMF diktátumait". Volner János emellett tagadta, hogy pártja neonáci csoportosulásokat támogatna.
A budapesti lomtalanítás menetét azért alakították át, hogy a soros magyar EU-elnökség kapcsán tartandó programokat és a delegációk útvonalát ne zavarják a kihelyezett lomok - közölte a Budapesti V...
A Tigáz húsz-harminc százalékos piaci részesedést szeretne elérni Budapesten és Pest megyében az egyetemes szolgáltatói körben, az eddigi szolgáltatási területén ellátott 1,2 millió felhasználó mellett - mondta el Cesare Cuniberto, a Tigáz elnöke.
Sarah Ferguson angol híresség, York hercegnője valóságshow-t indít. A Finding Sarah című műsorban saját életén át vezeti be a nézőt egy hercegnő mindennapjaiba és abba, hogyan keresi önmagát.
Az idei is a szuperhősök és a filmfolytatások nyara lesz a mozikban: a hollywoodi stúdiók mintha kifogytak volna az ötletekből, és újra a fiataloktól várják az üzlet fellendülését
Havazás bénította meg Lengyelország délnyugati részét, a sorozatos közlekedési balesetekben több mint 40-en haltak meg. 100 ezer háztartás maradt áram nélkül.
Középszinten Hunyadi Mátyás jövedelmei és a Kádár-korszak, míg emelt szinten a harmincéves háború és Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája is szerepelt a szerdai történelem írásbeli érettségi feladatai között
Elfogadott egy ajánlat-tervezetet a Médiatanács a felnőtt tartalmak műszaki korlátozásáról. Tájékoztatásuk szerint ennek célja, hogy ezzel is elősegítsék a kiskorúak védelmét. Közleményükből a korlátozást érintő konkrétumok nem derülnek ki.
Vegyes tőzsdeindexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon, leginkább a vártnál kedvezőtlenebbül alakult áprilisi amerikai foglalkoztatottsági adat miatt. A kezdeti hullámzó kereskedés után határozott csökkenésnek indultak az indexek a szolgáltatóipari beszerzőmenedzser index napvilágra kerülését követően.
Berlin - Megbolondult Európa időjárása. A környező országokra és hazánkra kedden lecsapó hidegfront jelentős havazásokat idézett elő Németországban és Lengyelországban, de Ausztria több területén is fehér takaró lepte el a földeket.
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. A szervezet egyebek mellett az érdekegyeztetés hiányát nehezményezi.
A Magyar közlöny 45. számában megjelent a 33/2011-es VM rendelet, amelynek célja a vidéki térségekben alapított új, illetve működő mikro-vállalkozások beruházásainak és műszaki-technológiai fejlesztéseinek támogatása, annak érdekében, hogy a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség fejlődjön. A program fontos eleme a régi munkahelyek megtartása, újak létrehozása és a…
A várakozásokkal ellentétben tovább lassult az amerikai szolgáltatóipar bővülése márciusban. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke áprilisban 52,8 százalékra zuhant a márciusban 57,3 százalékról, ami azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság közel 80 százalékát kitevő szolgáltatási szektor állapota jelentősen romlott az előző hónaphoz képest. Az elemzői várakozásokban 57,8 százalékra…
Az önkormányzatok az európai uniós forrásból elnyert támogatásokhoz szerdától igényelhetnek önerő támogatást az EU Önerő Alapból, egy pályázatra legfeljebb kilencszázmillió forint önerő-kiegészítés jár - az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Önerő-támogatást azok igényelhetnek, akiknek a pályázatairól 2010-ben, vagy pedig azt követően született…
Alig több, mint két hét van már csak a személyi jövedelemadó-bevallások május 20-ai benyújtási határidejéig. Az Atecéged.hu tanácsadó honlap adószakértő segítségével összegyűjtötte a 10 leginkább jellemző hibát, amit érdemes elkerülni....
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán azt a nyolc férfit, akik vasárnap tömegverekedésbe keveredtek Dabason. Mindannyiukat csoportos garázdasággal gyanúsítják. Ketten közülük még 18 évesek sincsenek.
2011. május huszadika – főleg a különlegességekre fogékony - autórajongók számára bizonyára piros betűvel van kiemelve a naptárban. Ekkor kezdődik ugyanis a világ egyik legexkluzívabb autós eseménye, az Olaszországban (egészen pontosan festői szépségű a Comói-tónál) megrendezésre kerülő Concorso d’Eleganza Villa d’Este kiállítás, amelynek kapcsán a BMW bejelentette, hogy egy igazán különleges,…
Zenetörténeti szempontból is rendkívül érdekes felvételt jelentetett meg vinyl lemezen a Moiras Records: a Radics Béla pályaívét bemutató válogatáson szerepel három olyan rock and roll szám, amelyet a gitárkirály 1973-ben egy közös jammelés alkalmával játszott el az Illés együttes tagjaival és a Mini dobosával.
Szerdán kissé megélénkült a forintpiac, a forint erősödött: az eurót délután négy órakor 264,08 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 265,55 forint után. A forint szerd...
A hazai infláció köti az MNB 7 főre kiegészült monetáris tanácsát, így a tagok a legutóbbi döntésnél összezártak. A nyersanyagárak megbonthatják az egységet legközelebb
A fiatal pár együtt tartotta a legény- és a lánybúcsút. A vőlegény a barátaival karaokézott és annyira beleélték magukat az éneklésbe, hogy a tanú felgyújtotta a házasulandó fiatalember haját.
Rosie Huntington-Whiteley vezeti a Maxim magazin által összeállított legdögösebb csajok 100-as listáját. Tegye fel a kezét, akinek hiányozni fog Megan Fox a Transformersből!
Középszinten Hunyadi Mátyás jövedelmei és a Kádár-korszak, míg emelt szinten a harmincéves háború és Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája is szerepelt a történelem írásbeli érettségi feladatai között. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a vizsgák országszerte fennakadás nélkül zajlottak le, rendkívüli eseményről sehonnan sem érkezett bejelentés.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ismét Éder Tamást, az eddigi vezetőt választotta elnökévé a szerdai budapesti tisztújító küldöttgyűlésen.
A nemzetközi terrorizmus Oszama bin Laden halála után is tovább fenyegeti a világ biztonságát, ezért a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő folytatja küldetését, és meg fogja akadályozni, hogy Afganisztán valaha is még egyszer biztonságos menedéke legyen a terroristáknak - hangsúlyozta szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára.
A nemzetközi terrorizmus Oszama bin Laden halála után is tovább fenyegeti a világ biztonságát, ezért a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő folytatja küldetését, és meg fogja akadályozni, hogy Afganisztán valaha még egyszer is biztonságos menedéke legyen a terroristáknak – hangsúlyozta szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára.
A világ legrangosabb televíziós fesztiváljainak versenyprogramjában mutatkozik be júniusban Monte-Carlóban Al Ghaoui Hesna és M. Nagy Richárd, a közszolgálati televízió két munkatársa, az MTV pécsi alkotói pedig a regionális televíziók nemzetközi versenyén nyertek díjat.
A titoktartás volt Oszama bin Laden legfőbb védelme az elmúlt években. Azért is tudott oly sokáig észrevétlen maradni pakisztáni rejtekhelyén, mert elővigyázatosságból minden látványos védelmi eszközt nélkülözött, házában nem volt testőrség, sem pedig nagy mennyiségű fegyver.
Budapest - A franciák talán két legismertebb sztárja, Catherine Deneuve (67) és Gerard Depardieu (62) érkezett Budapestre, és több hónapig nálunk fognak forgatni.