Az oktatási államtitkár szerint az államilag finanszírozott képzéseket is felül kell vizsgálni, s ezek közül azok kaphatnak prioritást, amelyek az ország szempontjából relevánsak, fontosak.
Megnyugtatónak nevezte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Elnöke, hogy Magyarország mégis jogállam. Pataky Péter az után közölte ezt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadónak azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
Elindult a Kossuth téren összegyűlt körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tűzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.
Washington - Egyre gyorsuló világunkban már senki sem csodálkozik azon, hogy míg annak idején egy-egy szépséges sztár éveken át uralta a magazinok legszebb vagy legszexibb hírességekből összeállított listáit, az utóbbi évben gyakorlatilag senki sem tudta megőrizni tavalyi dobogós helyét.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amely révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.
Oszama bin Ladent szobája ajtajában pillantották meg először a kommandósok - számolt be a Washington Post. Kiderült az is, hogy valóságos kincsesbánya az a hardvert, amelyet a kommandósok találtak a terrorista vezér búvóhelyén.
Az öröklési jogról és az európai nyomozási határozatról – a polgárközeli Európához fontos intézkedésekről – tárgyaltak pénteken a visegrádi országok igazságügyi miniszterei pénteken Veszprémben, a találkozón részt vett a horvát és a szlovén igazságügy-miniszter, valamint a német igazságügyi államtitkár is.
Májustól kevesebb mentőautó teljesít szolgálatot Cegléden. A korábbi 8 helyett 7, júniustól pedig 6 járművet használhat a mentőállomás, ezzel együtt 5 állás is megszűnik. A kapacitás csökkentése ellenére nincs olyan terület Cegléd környékén, amelyet ne látna el biztonsággal a szolgálat, tájékoztatott Lovass Ottó mentőállomás-vezető.
Budapest - Gyógytornára jár Papp Gergő (38). A TV2 Aktív című magazinjának műsorvezetőjéről múlt héten írtuk meg, hogy erős fájdalmakkal került kórházba, ahol több napig infúziót kapott.
Magyarország – A magyar kriminalisztika egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkossága miatt hurcolták meg Simon Elődöt (37), aki állítja: ártatlan. Két és fél évet ült egy fegyházban, amikor a bíró váratlanul elengedte.
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt ismét több száz észak-afrikai illegális bevándorló érte el Itália partjait, ami csak tovább táplálja azt a feszültséget, amely az Európai Unió tagállamai között alakult ki a belső határellenőrzés ideiglenes visszaállításával kapcsolatos eltérő álláspontok miatt.
Elindult a Kossuth téren összegyűlt körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tűzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.
Budapest - Bár alig több mint nyolcezren voltak csak a csütörtök esti Shakira-koncerten, jól döntöttek azok, akik kilátogattak a Papp László Sportarénában megrendezett eseményre.
Jakabszállás – Egy 93 ezer négyzetméteres területen, az 54-es főút 20-as kilométerszelvényénél épült meg Magyarkert, Magyarország 1:1000 méretarányú domborzati és vízrajzi makettje. A nagyszabású projekt hat év álmodozást, két év tervezést és engedélyezést követően 2009 végén kezdett épülni.
Megdőlt az országos és a budapesti hidegrekord is péntekre virradóra. Zabaron -4,2 fokot mértek hajnalban, ami több mint 2 fokkal hidegebb az eddigi negatív rekordnál. A korábbi, május 6-i országos hidegrekordot szintén Zabaron mérték 1999-ben, akkor mínusz 1,9 fok volt - adta hírül a Rádio Focus.
Eljárásjogi okokra hivatkozva visszavonja a tervezett magyarországi fúzió versenyhatósági jóváhagyására beadott kérelmet a német Axel Springer AG és a svájci Ringier. A cégek azonban nem adták fel, ső...
A békéscsabai és a Békés megyei felsőoktatás jövőjéért aggódik az MSZP békéscsabai szervezete, ezért pénteken nyílt levelet írtak Vantara Gyula (Fidesz) polgármesternek, a békési megyeszékhely országgyűlési képviselőjének.
A magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást pénteken Frankfurtban Orbán Viktor. Szijjártó Péter, a miniszterelnök...
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt ismét több száz észak-afrikai illegális bevándorló érte el Itália partjait, ami csak tovább táplálja azt a feszültséget, amely az Európai Unió tagállamai között alakult ki a belső határellenőrzés ideiglenes visszaállításával kapcsolatos eltérő álláspontok miatt.
Illatos fehér szőnyegként borít be az ezekben a napokban nyíló nárcisz egy 13 hektárnyi területet Babócsán, és ebből az alkalomból idén is Nárcisznapot rendeznek a Somogy megyei faluban.
Miután lemaradt a magyar bajnoki döntőről, a KEK-ben szeretne a csúcsra jutni a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely a Mar Alicantéval vasárnap Dabason, egy héttel később pedig a spanyol tengerparti városban találkozik.
Budapest — „Sírból" tett vallomás okozott nehéz perceket pénteken Képíró Sándornak (97), a háborús bűntettek elkövetésével vádolt egykori csendőrtisztnek a tárgyalás második napján.
Karácsond — Hűtőszekrénnyel, ülőgarnitúrával, szőnyegekkel, cd-lejátszóval és más hasznos dolgokkal lett komfortosabb az élet a gyöngyösi Autista Segítő Központ karácsondi lakóotthonában – köszönhetően az ÉMÁSZ helyi kirendeltségének.
Eljárásjogi okokra hivatkozva visszavonja a tervezett magyarországi fúzió versenyhatósági jóváhagyására beadott kérelmet a német Axel Springer AG és a svájci Ringier.
London ‒ Alma a fájától... Tudta-e vajon Oszama bin Laden, hogy gyermekei, rokonai mennyire más életet élnek, mint amilyet ő választott? Sőt negyedik fia, Omar épp Londonban telepedett le, ahol 2005-ban véres merényletet hajtottak végre az al-Kaida emberi.
A magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást pénteken Frankfurtban Orbán Viktor.
Budapest ‒ Csatát vesztett a kormány. Az Alkotmánybíróság (AB) másodszor rúgta fenékbe a kabinetet. A testület tegnap megsemmisítette a 98 százalékos különadó legfontosabb tézisét, amely lehetővé tenné, hogy visszamenőleg fizessenek az érintettek.
Korábbi javaslatát fenntartva a Jobbik azt javasolja, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat az államadósság törlesztésének újraütemezéséről. Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő pénteken...
Roma Önvédelmi Mozgalom (RÖM) elnevezéssel szervezet alakult azzal a céllal, hogy a hatóságokkal összefogva megóvja a cigány kisebbség tagjait a különböző félkatonai csoportoktól - jelentette be Kolompár János, a szervezet vezetője pénteken Csanádpalotán.
A csütörtökig jellemző borongós hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon a péntek délutáni, összességében kedvező amerikai munkaerőpiaci jelentés hatására egyértelműen megfordult, a részvénypiacok...
Budapest ‒ Csatát vesztett a kormány. Az Alkotmánybíróság (AB) másodszor rúgta fenékbe a kabinetet. A testület tegnap megsemmisítette a 98 százalékos különadó legfontosabb tézisét, amely lehetővé tenné, hogy visszamenőleg fizessenek az érintettek.
Lövétei István alkotmányjogász szerint csaknem teljes szinkronban van az AB mostani és a korábbi döntése a 98 százalékos különadóról. Ténylegesen azonban akkor lenne összhangban a két döntés, ha azok a 2010-es adóévre is vonatkoznának, így a testület hagyott egy kiskaput a 98 százalékos különadó fennmaradására.
Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók ruhája is - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen
A magyar dal a legjobb az idei düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál indulói között a német rajongók és rádióhallgatók szerint. Ezt a dortmundi rádió műsorvezetője Wolf Kati péntek délutáni sajtótájékoztatóján közölte az énekesnővel, akinek át is adta a szavazás nyertesének járó különdíjat.
Budapest-Versailles - Fújhatja az új metrókocsikra előlegként kifizetett 30 milliárd forintot a főváros. A budapesti városvezetés már arra készül, hogy új tendert írjanak ki a 2-es és a 4-es metró járműveinek cseréjére - derült ki Tarlós István főpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,57 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 23.712,37 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,13 százalékkal 23.230 forintra csökkent, az OTP részvények á...