2011. május 5. csütörtök

máj. 5
23:21
Tenisz: Murray nem jutott a nyolc közé Madridban (Sport365)
Nem jutott be a negyeddöntőbe Andy Murray a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
máj. 5
23:22
Epres-túrókrémes rolád (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás 6 evőkanál cukor 6 evőkanál rétesliszt fél citrom reszelt héja A krémhez: 50 dkg sovány natúr krémtúró 20 dkg eper apróra vágva 10 dkg porcukor - vagy ízlés szerint 1 evőkanál citromlé 1 csomag vaníliás cukor 2 dl tejszín kemény habbá verve 1 csomag habfixáló
máj. 5
23:22
Bellucci Murrayt, Söderling Tsongát búcsúztatta (Agroinform)
Nem jutott be a negyeddöntőbe Andy Murray a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
máj. 5
23:23
„Halhatatlan” Hulk Hogan egy nevet és kegyetlen bosszút akar – videó (Sport365)
Csütörtök este rendezik meg a TNA Impact adását, mely több szempont miatt is érdekes lehet. Kiderülhet, hogy ki akarja tönkretenni Hulk Hogant és az Immortalt. A Kurt Angle vs. Jeff Jarrett párharcban is komoly változás történhet.
máj. 5
23:24
Kis csigák nutellás-kókuszos és lekváros-almás töltelékkel (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 22 dkg vaj 1 tojás 15 dkg cukor csipet só 55 dkg liszt 2 dl tejföl 1 csomag sütőpor A nutellás-kókuszos töltelékhez: 4 evőkanál nutella krém 2 marék kókuszreszelék A lekváros-almás töltelékhez: 4 evőkanál baracklekvár 1-2 almából cukorral párolt töltelék fahéj
máj. 5
23:25
Porto-Braga döntő lesz az Európa Ligában - videó! (Sport365)
Összejött a portugál házidöntő a labdarúgó Európa Ligában, mivel a Porto az 5-1-es hazai sikere után az elődöntő csütörtöki visszavágóján mindössze 3-2-re kapott ki a spanyol Villarreal vendégeként.
máj. 5
23:26
Zöldségözön (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 maréknyi zöldhüvelyű zöldbab 1 maréknyi csemege kukorica 1 maréknyi sárgarépa felcsíkozva 3-4 rózsa brokkoli 3-4 rózsa karfiol 1 csomag étkezési zselatin 1 babérlevél 1 kávéskanál provence-i fűszerkeverék kevés só késhegynyi őrölt szerecsendió
máj. 5
23:36
A Red Bull megoldotta a KERS-gondokat? (Agroinform)
Az osztrák csapat mérnökei állítólag rájöttek a megoldásra, de hogy valóban így van-e, az majd csak a pályán derül ki.
máj. 5
23:42
Szívvédő gyümölcslevek (ProfitLine)
A szőlő, tőzegáfonya és fekete ribizli levének keveréke lehet a leghatékonyabb ital a szív védelmében - idézte szerdán francia kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
máj. 5
23:54
Színjátéknak nevezték a líbiai vezetés állítását (HírTV)
Törzsi vezetők százai tanácskoztak csütörtökön Tripoliban, amit a kormány Moammer el-Kadhafi líbiai vezető széles körű támogatottságaként igyekezett beállítani; a lázadók ezt viszont színjátéknak minősítették.

2011. május 6. péntek

máj. 6
0:03
A magas vérnyomás okozta halálozás vizsgálata (WebBeteg)
Noha a magas vérnyomással élő amerikaiak halálozása az utolsó évtizedekben jelentősen csökkent, még mindig 57 százalékkal magasabb, mint a normális vérnyomásértékűeké. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány adatai nemcsak az amerikai médiát, de az orvostársadalmat is elkeserítették.
máj. 6
0:12
Csányi állt a gazdagok toplistája élére (BorsOnline)
Átvette a vezetést Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója a száz leggazdagabb magyar rangsorában. Ezzel letaszította a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról az eddigi éllovas Demján Sándort.
máj. 6
0:12
Olvasnivaló: Arab konyha: tobzódás a fűszerek világában (Mindmegette)
Amikor az arab kultúráról, ezen belül is konyhaművészetről beszélünk, több dolgot azonnal tisztáznunk kell. Kulináris világuk három alappilléren áll: ezek a vallási elvárások, szokások, a fűszerek használatának változatos varázsa, és végül, de nem utolsó sorban a vendég minden feletti tisztelete, kényeztetése.
máj. 6
0:15
Nyolc világörökségünk van (ProfitLine)
Negyvenkét új természeti és kulturális helyszínt jelöltek idén az UNESCO világörökségi listájára - jelentette be csütörtökön az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO)
máj. 6
0:30
Labdarúgó Európa Liga: Összejött a portugál házidöntő (Infostart)
Összejött a portugál házidöntő a labdarúgó Európa Ligában, mivel a Porto az 5-1-es hazai sikere után az elődöntő csütörtöki visszavágóján mindössze 3-2-re kapott ki a spanyol Villarreal vendégeként. A másik ágon meglepetésre a Braga kiejtette a Benficát: 1-0-ra győzött a csütörtöki, hazai összecsapáson, és idegenben szerzett góllal megnyerte a párharcot.
máj. 6
0:48
Guinness-rekordot dorombolt egy brit macska (ProfitLine)
A leghangosabban doromboló macska címén került be a Guinness Rekordok Könyvébe egy brit macska.
máj. 6
0:51
Három embert vettek őrizetbe a marrákesi merénylet kapcsán (hirado.hu)
Három marokkói állampolgárt vettek őrizetbe az április 28-án elkövetett, 16 halálos áldozatot követelő marrákesi merénylet kapcsán.
máj. 6
1:06
Szűkülhet a múzeumokat ingyenesen látogatók köre (Gondola)
Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben
máj. 6
1:10
Magyarország is aláírta az egységes európai égbolt létrehozását elősegítő megállapodást (Gondola)
Ausztria, Bosznia-Hercegovina, a Cseh Köztársaság, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia csütörtökön aláírta a "közép-európai funkcionális légtérblokk" (FAB CE) kialakítását célzó megállapodást, amely fontos lépés az egységes európai égbolt létrehozása felé
máj. 6
1:27
Kulisszatitkok: így végeztek bin Ladennel (hirado.hu)
Csütörtökre szivárgott ki annyi információ a terroristavezér bin Laden elleni kommandós akcióról, hogy az AP amerikai hírügynökség összeállítsa az események rekonstrukcióját.
máj. 6
2:18
Dráma! Bence talált rá öngyilkos öccse holttestére (Blikk)
Nádudvar - Érthetetlen tragédia! Testvére talált rá B. Ádámra (†11), arra a kisfiúra, aki felakasztotta magát házuk padlásán.
máj. 6
2:36
Elköltöztek otthonról a Csillag születik versenyzői (Blikk)
Budapest ‒ Mindent egy lapra tettek fel az Everdance táncosai. A Csillag születik több ezer jelentkezője közül a legjobb nyolc közé került csapat a tökéletes felkészülés érdekében még az otthonáról is lemondott.
máj. 6
2:40
Így néz ki a Valóvilág nyerő lakása (Blikk)
Elállt a szava Giginek (21) és Bécinek (26) amikor meglátta a ValóVilág győztesének nyereménylakását.
máj. 6
2:54
Én kezelem Keanu Reevest! (Blikk)
Budapest - Magyar gyógymasszőr és fizioterapeuta, Makocsai Sándor kezeli a nálunk forgató hollywoodi sztárt, Keanu Reevest.
máj. 6
2:57
Brit sztárzenészek a szupergazdagok toplistáján (hirado.hu)
Továbbra sem élnek rosszul a nagy-britanniai zeneipar szupergazdagjai: a The Sunday Times "Rich List"-je az elsők közt említi Sir Paul McCartneyt 495 millió és Clive Caldert, a Zomba Records volt tulajdonosát 1,3 milliárd fontos vagyonnal.
máj. 6
3:12
Testformálás, ahogy én akarom... (WebBeteg)
Fiáth Titanilla, klinikai és addiktológiai szakpszichológus az emberi testről alkotott képünket, az olykor látásmódunkat befolyásoló, torzuló tényezőket sorakoztatta fel előadásában a budapesti Pszinapszison.
máj. 6
3:33
Kiderült: az al-Kaida merényletet tervezett az amerikai vasút ellen (hirado.hu)
Az al-Kaida vasúti merényletett tervezett szeptember 11-e tizedik évfordulójára Amerikában. Ez derült ki a lelőtt bin Laden rejtekhelyén talált bizonyítékokból.
máj. 6
3:48
Orbán: Hadd dekázzak még egypárat! (Blikk)
Berlin - 98, 99, 100 - akár ennyit is dekázhatott volna tegnap Orbán Viktor (47) kormányfő Dárdai Pál (35) focista előtt, ám a politikusnak sietnie kellett, mert Angela Merkelhez (57) volt hivatalos.
máj. 6
3:52
Újabb meglepő kormányzati szerződések (Blikk)
Budapest – Mit akarnak eltitkolni?! Hiába kötelezi két törvény is a minisztériumokat arra, hogy honlapjukon nyilvánosságra hozzák „külső" cégekkel kötött szerződéseiket, a Nemzeti Erőforrás és a Belügyminisztérium a Blikk ismételt megkeresésére sem adott felvilágosítást az elköltött közpénzekről.
máj. 6
4:06
Itt a bizonyíték! Berki felvett 25 milliót (Blikk)
Budapest - Miközben a Ferencváros Labdarúgó Zrt. közel félmilliárdos adóssággal küszködik, s a vezetők próbálnak megoldást találni a pénzügyi problémákra, a Blikk rálelt a Fradi 25 millió (egészen pontosan 24 904 680) forintjára.
máj. 6
4:27
Újabb intézkedés a korrupció ellen (hirado.hu)
Antikorrupciós szabályrendszert dolgoz ki a kormányzat a közszféra valamennyi alkalmazottja számára. A regulákat súlyosan megsértő állami munkavállalók az állásukat is elveszíthetik - írja a Magyar Nemzet.
máj. 6
4:45
Új esélyek – állami támogatás vakok oktatásához (hirado.hu)
Új esélyt kaptak a vakok oktatói. 132 milliós támogatást szerezhetnek pályázat útján a magyarországi látásrehabilitációs-intézetek: a pénzből az intézmények felnőttkorban megvakult emberek újrakezdését, oktatását támogatják – írja a Népszabadság.
máj. 6
4:51
Te mihez kezdenél 50 millió forinttal? (Pénzcentrum)
A mai világban, aki nem fejleszti vállalkozását az előbb utóbb mindenképp lemarad, nehezen behozható előnyhöz juttatva ezzel versenytársait. Így igencsak fontos pénzt áldozni arra, hogy különböző beruházásokkal folyamatosan fejlesszük vállalkozásunkat, s így a versenyképességet fenn tudjuk tartani hosszú távon. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Beruházási Hitel is, melynek célja a kis-és…
máj. 6
4:51
Dupla agyvérzés és eszméletlen nő: szerelmes a magyar sztár (ATV)
Bár kevesen tudják, de a magyar művész március első napjaiban két agyvérzésen is átesett, két hét után jött annyira rendbe, hogy az orvosok haza merték engedni a kórházból.
máj. 6
5:03
A közmédiumok is jelen lesznek az V. Sajtófesztiválon (hirado.hu)
A közmédiumok - a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió, a Magyar Távirati Iroda, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - is jelen lesznek az V. Sajtófesztiválon, amelyet május 14-én, a budapesti Vörösmarty téren tartanak - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.
máj. 6
5:05
Forgalomkorlátozás a fővárosban a rendvédelmi tüntetés miatt (hirado.hu)
Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani ma a rendvédelmi demonstráció miatt a fővárosban - közölte a rendőrség honlapján.
máj. 6
5:18
Tetszett a CET az európai építészeknek (Alternatív Energia)
Európai Építészpolitikai Fórum résztvevői kíváncsian és lelkesedéssel járták be tegnap a budapesti CET-et. A fórum a magyar EU elnökség legfontosabb hivatalos építészetpolitika eseménye.
máj. 6
5:20
Hamis pénzzel jótékonykodott (Alternatív Energia)
Egy eddig ismeretlen, de pimasz és lelkiismeretlen elkövető a budapesti Ferenciek terén található templomban azzal kereste meg a plébánost, hogy ötvenezer forintot szeretne adományozni a templomnak. A papnak átadott 3 darab húszezres bankjegyet, és visszakapott tízezer forintot, majd távozott.
máj. 6
5:21
Adónyomozóknál a Corvin sétány ügye (hirado.hu)
Százmilliós áfa-csalás gyanújával adta tovább a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának a Corvin sétány-program nyomozati anyagait.
máj. 6
5:22
Újabb konzervatív pofon Orbánnak (Alternatív Energia)
Az újjászületés dokumentumának nevezte az új magyar alaptörvényt a Die Weltben megjelent írásában Orbán Viktor. Thomas Schmid, a német konzervatív lap kiadójának vezetője külön cikkben válaszolt az egyébként éppen Németországban tárgyaló magyar kormányfőnek és kifejtette: az új magyar alkotmány múltba réved és a társadalmi fejlődés akadályává válik.
máj. 6
5:24
Tájékoztató diplomatáknak (Alternatív Energia)
Több mint 30 nagykövetet és vezető diplomatát tájékoztatott a magyarországi állapotokról Gyurcsány Ferenc.
máj. 6
5:26
Ösztönből dugta el a bizonyítékot (Alternatív Energia)
A csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottja, Deme Gábor meghallgatásával folytatódott tegnap a még kedden indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon (FB). A Csepel-­sziget Általános és Szakképző Iskola egykori gazdasági igazgatója vallomása szerint nem ő, hanem a meggyilkolt igazgató, Takács József "tüntetett el" mintegy 6 millió forintot az iskolából, de mint tegnap mondta, ennek többszörösét…
máj. 6
5:27
Kommandósok csaptak le Christiano Ronaldo házára (ATV)
Egyáltalán nem alakul valami jól Cristiano Ronaldo hete. Nem elég, hogy kiestek a Bajnokok Ligájából, bajnoki esélyeik minimálisak lettek, most rendőrségi kommandósok szálltak ki a házához.
máj. 6
5:28
Emlékezések a Győzelem Napjára (Alternatív Energia)
Fáklyás felvonulással emlékezik az MSZP május 9-én, jövő hétfőn arra, hogy 66 éve ezen a napon Európában véget ért a II. világháború.
máj. 6
5:29
Markó: soha nem látott képek a Nemzeti Galériában + videó (ATV)
Nyitásra kész a Markó-tárlat. A klasszicista tájfestőnek ilyen nagy kiállítása még soha nem volt Magyarországon. Olyan képeket lehet majd látni, amit eddig még soha. Hét évig szervezték a tárlatot, októberig lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában.
máj. 6
5:30
Négyen nyertek Népszava-ösztöndíjat (Alternatív Energia)
Molnár Richárd, Hassan Sziham Klaudia, Kovács Ildikó és Széll Dóra - ők négyen nyertek lapunk fiatal, oknyomozó, tényfeltáró újságírók részére kiírt ösztöndíj-pályázatán.
máj. 6
5:32
Magára nem sajnálja a közpénzt a kormány (Alternatív Energia)
Havi 40 ezer forintért ad öltözködési tanácsokat közpénzen Nagy Anna kormányszóvivőnek egy külsős cég - számolt be a Blikk. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azonban azt közölte a lappal, hogy ez 2010. október és december között volt így, de Nagy Anna nem kívánt tovább élni a lehetőséggel. A lap szerint azonban a KIM-ben vannak más különös kiadások is: 1,5 millió forint…
máj. 6
5:34
Baka: elkeseredtek a bírók (Alternatív Energia)
Bizonytalanság és elkeseredettség tapasztalható a bírói karban a nyugdíjkorhatár nyolc évvel történő csökkentése miatt, de - miután a döntés megszületett -, most a legfontosabb feladat enyhíteni annak következményeit. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke azt mondta, meg kell találni a megoldást, "hogyan lehet a legkisebb kárt okozni az igazságszolgáltatás rendszerében, ahol 40 ezer ügyet…
máj. 6
5:36
Színjátéknak nevezték a líbiai vezetés állítását (HírTV)
Törzsi vezetők százai tanácskoztak csütörtökön Tripoliban, amit a kormány Moammer el-Kadhafi líbiai vezető széles körű támogatottságaként igyekezett beállítani; a lázadók ezt viszont színjátéknak minősítették.
máj. 6
5:36
Köves Slomó: zsidónak lenni jó (Alternatív Energia)
Az utóbbi években a társadalom egyes csoportjaiban erősebb és hangosabb az antiszemitizmus, mint korábban - állítja Köves Slomo. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint a mindennapokban jobb a helyzet, a politikában azonban nincs változás, hiszen a Jobbik parlamenti párt. Cáfolja, hogy a Fidesz embere volna, hiszen nem teszik le a voksot semmilyen politikai párt…

Keresés