Az elmúlt 24 órában 137 közlekedési baleset történt az ország útjain: ketten meghaltak, 21-en súlyosan, 24-en pedig könnyebben sérültek. Ezeken kívül kilencven olyan baleset volt, melyben nem sérült meg senki. Az Országos Rendőr-főkapitányság arra figyelmezteti az autósokat, hogy a kirándulóhelyek közelében vezessenek óvatosabban, mert az átlagnál több gyalogosra és kerékpárosra kell számítani.
A Vancouver Canucks hazai pályán kapott ki a Nashville Predatorstól 4-3-ra, így egyelőre nem tudott továbbjutni az NHL Nyugati főcsoport elődöntőjéből, de még mindig vezet a párharcban 3-2-re.
Tóth Imi a 17, Németh Balázs a 22. helyről rajtol a vasánapi futamon. Kellemesen meleg, nyárias idő jellemezte a mai napot is a monzai pályán. Tóth Imi nagy reményekkel vágott neki a szombati edzéseknek, hiszen a pénteki bravúros szereplésével kiérdemelt 11. rajtpozícióját igyekezett megvédeni.
Egy hét alatt 1,86 százalékot, 449,19 pontot veszített a BUX és a héten tartósan 24 ezer pont alá került. A szakértők szerint a korrekció jellemezte a hetet, de lehet, hogy trendfordulóhoz érkeztek a piacok.
A Közép- és Nyugat-Európa fölött húzódó, január óta tartó anticiklon helyzet "igen stabil, és még hetekig, akár hónapokig eltarthat" - figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
A jelen profi bokszának tán legkiemelkedőbb alakja, Manny Pacquiao egyhangú pontozással verte szombaton Shane Mosleyt a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú kategóriájának vb-övéért a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arenában.
Sem csalódott, sem elégedett nem vagyok életem elsõ GP3 versenye után - mondta a 16. hely megszerzését követõen a magyar pilóta. Helyi idõ szerint 17:20-kor kezdetét vette a szezon elsõ versenye a törökországi Istanbul Park ringen, amelyen Kiss Pál Tamás a ma reggeli idõmérõn megszerzett 24. helyrõl indulhatott.
Oszama bin Laden meggyilkolása után további al-Kaida vezetőket keresnek az amerikaiak. A terrorista szervezet egyik amerikai születésű tagját, Anvar al-Avlakit egy légitámadásban akarták megölni Jemenben.
Kilenc ember meghalt, több száz pedig megsebesült Kairóban szombaton a muzulmánok és a kopt keresztények közötti összecsapásokban. Egy templomot is felgyújtottak.
Halálra gázolt egy embert a személyvonat, vasárnap reggel, Pápa és Mezőlak között. A baleset miatt a Győr-Pápa-Celldömölk vonalon nem közlekednek a vonatok.
Öt éves futamidővel 2,76 milliárd forint hitelt vesz fel Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a működés finanszírozására tárgyalásos közbeszerzési eljárásban - ez derül ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből.
Az árupiaci mélyrepülés nem csak az nyersanyag alapokat érintette kellemetlenül, de jelentősen estek a legnagyobb feltörekvő országokban befektető BRIC alapok, és más, nyersanyagban gazdag országban...
Átfogó garanciális és szervizprogramot dolgozott ki a Porsche Hungaria a Volkswagen személyautók, a Skoda, a SEAT és a Volkswagen haszonjárművek márkák szolgáltatási hátterének erősítésére. A Garancia 4 programban az új tulajdonosnak a megvásárolt gépkocsi átvételétől a jármű élettartamának első négy évében teljeskörű garanciális szolgáltatás áll a rendelkezésére, majd ezt követően a Szerviz4+…
Öt éves futamidővel 2,76 milliárd forint hitelt vesz fel Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a működés finanszírozására tárgyalásos közbeszerzési eljárásban - ez derül ki az európai uniós közbeszerzési értesítőből.
Összesen 137 baleset történt az utakon az elmúlt 24 órában. Ketten meghaltak, 21-en súlyosan, 24-en könnyebben sérültek meg; 90 helyszínen csak anyagi kár történt.
Bagdadban lázadás robbant ki az iraki belügyminisztérium egyik börtönében. Többen meghaltak, de az eset körülményeiről és az áldozatok számáról egyelőre eltérőek a jelentések.
Éjszakai kijárási tilalmat vezettek be a tunéziai fővárosban az utóbbi napok erőszakos eseményei miatt. A zavargások azért robbantak ki, mert a volt belügyminiszter az egyik közösségi portálon azt írta, hogy az országot katonai puccs fenyegeti, ha a júliusi választásokat az iszlamisták nyerik.
Jó lenne, ha végre születne egy átfogó és hosszan tartó otthonteremtési program, amely irányt szabna a mély válságban lévő hazai építő- és ingatlanszektornak – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke. Véleménye szerint a kabinetnek a bérlakás-építési programra kellene helyeznie a hangsúlyt, valamint meg kellene kezdeni a hazai ingatlano...
Az amerikaiak immár teljesen biztosak abban, hogy Oszama bin Laden halt meg a hétfő hajnali pakisztáni kommandós akcióban. A DNS- és más tesztek eredményei ugyanis azt mutatják, hogy 11,8 kvadrillió az egyhez (11 800 000 000 000 000 000 000 000:1) az esélye annak, hogy hibáztak a terroristavezér azonosításakor.
Kilenc ember vesztette életét az újabb egyiptomi vallási zavargásokban. Az összecsapások egy kairói keresztény templomnál robbantak ki, egy muzulmán csoport szerint ugyanis az épületből nem engedtek ki egy keresztény nőt, aki át akart térni a muzulmán hitre.
Tíz fogoly és négy rendőr halt meg egy bagdadi börtönlázadásban, amelyet egy katolikus templom elleni tavalyi támadás gyanúsítottja robbantott ki, amikor kihallgatása közben megszerezte az egyik rendőr fegyverét. A halottak között van egy rendőrtábornok is.
Az elmúlt hetek sorozatos tőkebeáramlása után a május 4-ével végződő héten jelentős tőkekivonás volt megfigyelhető a nyersanyag és energiaszektorba fektető alapoknál - derül ki az EPFR Global által...
Tíz év alatt a 15. helyre küzdötte fel magát a leggazdagabb magyarok listáján Gattyán György Zoltán. A Docler Holding ügyvezető igazgatója nagyrészt egy erotikus oldal működtetéséhez nyújtott internetes felületből gyűjtötte össze 33 milliárd forintos vagyonát....
Az egész ország tudja már – vagy ha eddig nem, akkor mostantól igen –, hogy Sting június 30-án Budapestre jön, egy éven belül már másodjára. A Symphonicity Tourt megint a Papp László Budapest Sportaréna látja vendégül, viszont lesz egy fontos és örömteli változás a novemberi show-hoz képest: magyar szimfonikus zenekar kíséri majd – jelesül a Budafoki Dohnányi Zenekar, amelyre egy...
Sziklának ütközött egy illegális bevándorlókat szállító hajó az olaszországi Lampedusa sziget közelében, s sok utas, köztük nők és gyerekek a tengerbe vetették magukat - de a hatóságok gyors akciójának köszönhetően mindenkit kimentettek a vízből
Továbbra is magasnak tartja az olaj világpiaci árát a Delta Airlines, ezért a légitársaság további hatékonyságnövelő intézkedéseket próbál bevezetni annak érdekében, hogy csökkentse költségeit. Az...
A Somogy megyei Leader-pénzek egyharmadát luxuscikkekre költötték az előző szocialista kormányok idején - a megyei területfejlesztési tanács elnöke szerint.
Bombariadó volt az egyik békéscsabai szórakozóhelyen vasárnap hajnalban, a fenyegető a helyi kórház központi számát hívta. Azt mondta, a szórakozóhelyen hamarosan robbanás és tűz lesz.
A Haladás hazai pályán Oross mesterhármasával 3-0-ra legyőzte a Vasast, ezzel gyakorlatilag biztosította a bennmaradást. A két szakvezető nyilatkozatát a vasi klub honlapja idézte.