Tíz év óta először emelkednek a mobiltelefon tarifák, pont azelőtt, hogy hatályba lép a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete a nagykereskedelmi hívásdíjak csökkentéséről - derül ki a Népszabadság szerdai számában megjelent összeállításból
Az éjszakánként átlagosan hat-nyolc óráig tartó alvás jobb életminőséget eredményez. A megközelítőleg ennyit alvó emberek életminősége jobb, és kisebb valószínűséggel süllyednek depresszióba, mint azok, akik kevesebbet alszanak - olvasható egy aktuális tanulmányban. A kutatók ugyanakkor a kilenc óránál hosszabb alvást sem javasolják.
Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.
Változatosságra vágysz az ágyban? Szeretnéd, ha még jobban izzana köztetek a szenvedély? Próbáld ki a hat szuper szexjáték egyikét, meglátod, oda lesz érte a barátod.
Adományokat gyűjt és koncertet szervez a fennmaradásért a Klubrádió. A médium hónapról hónapra él, bár a hallgatók támogatják őket, a reklámcégek és a befektetők elkerülik a rádiót a bizonytalan helyzet miatt.
Az MSZP szerint Budapest vezetősége nagy lépést tett az Alstom-ügy megoldása felé a keddi megbeszélésen, amelyen a metrókocsik leszállításáról volt szó.
A szakember azóta megbánta tettét, és számos jótékonysági akcióba kezdett, valamint önkéntes felvilágosító körútra indult. Valamint állítható hosszúságú láb...
Görögország számára a legfontosabb egy igazságos adórendszer megteremtése lesz, ha az új kormány sikeresen túljut a bizalmi szavazáson - jelentette ki kedden este az új pénzügyminiszter a parlamentben. A parlament szerdán bizalmat szavazott a kormánynak.
A jövő autóinak kifejlesztésekor két nagy feladattal is meg kell birkózniuk a gyártóknak. Egyrészt le kell győzniük a technikai nehézségeket, e téren pedig olyan hatékonynak tűnnek a konstruktőrök, hogy a fizikai határait jelző vonalakat néhány éve már kitolták, napjainkban pedig szinte ki is radírozzák azokat.
A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez az explicit adósságcsökkentés implicit, a nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt - mondta Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a kedden Budapesten, a Táncsics Alapítvány rendezvényén.
Pénteken hazatérhet a sérülését követően Szaúd-Arábiában kezelt jemeni elnök, Ali Abdullah Száleh – nyilatkozta egyik főtanácsadója, Ahmed al-Szúfi a CNN-nek.
Az euró pénznem kezelésére alkalmas pénztárgépeket és taxamétereket használó adózóknak e készülékeken legkésőbb az év végéig át kell állíttatniuk az euró bevezetés technikai dátumát 2020. január 1-jére, ellenkező esetben a felhasználók számára használhatatlanná fognak válni - figyelmeztet az adóhatóság.
Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat.
A múlt heti árcsökkenés után szerdától drágulnak az üzemanyagok. A benzinért mától 2, a gázolajért 3 forinttal kell többet fizetnünk. Ezzel a benzin átlagos ára 375, míg a gázolajé 369 forintra válto...
A Brokernet Csoport együttműködési megállapodást írt alá a Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.-vel. A szerződés értelmében a Kürt Zrt. feladata, hogy elvégezze a Brokernet Csoport informatikai...
Májusban 1 millió 503 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfelek száma az előző havi 1 millió 109 ezerről 1 millió 150 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Hozzávalók: 1 db házinyúl 2 nagy fej hagyma 4-5 gerezd fokhagyma 10 dkg házi füstölt szalonna zsír őrölt pirospaprika zöldpaprika 1 paradicsom házi paprikakrém (ha nincs, jó a Piros Arany) őrölt színes bors só
Óriási lépés volt a GDP-arányos államadósság 4 százalékpontos csökkentése azon a jó úton, hogy Magyarország visszaküzdje magát a megbízható adósok körébe – mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
A 2012 végi 3%-os inflációs cél a jelenlegi 6%-os alapkamat huzamosabb ideig fenntartásával érhető el - ismétli meg a ma megjelent inflációs jelentés a hétfői jegybanki kamatdöntés kapcsán kiadott...
Egyre koncentráltabb a vállalati számlavezetési piac, legalábbis a Dun & Bradstreet kutatása szerint. A bankok adatai viszont nem ezt igazolják, szerintük jelentősen kevesebb ügyfél az, aki fő számlavezetőként tekint rájuk....
Óriási lépés volt a GDP-arányos államadósság 4 százalékpontos csökkentése azon az úton, hogy Magyarország visszaküzdje magát a megbízható adósok körébe - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (...
Hozzávalók: fejenként 2 szelet sertéskaraj 1 db nagy vöröshagyma 3 db paradicsom 3 db paprika só bors majoránna olaj kolozsvári szalonna A körethez: 2 dl hosszúszemű rizs 4 dl forró víz só olaj petrezselyemlevél
Magadanban megölték Anatolij Bitkovot, a Kolima+ helyi tévéadó 38 éves főszerkesztőjét. Egyelőre annyit közöltek a hatóságok, hogy Bitkovot holtan találták a lakásán, és a halálát minden valószínűség szerint szúrt és vágott sebei okozták. A hatóságok nyomozást és bűnvádi eljárást indítottak a gyilkossági ügyben.
Új kockázati tőkealap-kezelő kezdte meg a működését hazánkban, a Day One Capital hiánypótló szerepet kíván betölteni a hazai piacon, mégpedig az intézményesített üzleti angyal tevékenységet....
A világ második divatáru-kereskedője, a svéd Hennes and Mauritz szerdán ismét a magas nyersanyag- és energiaárakat és a gyenge keresletet panaszolta, az utóbbiért a kormányok takarékossági intézkedéseit kárhoztatva a legfontosabb piacokon.
Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint múlt év ugyanezen időszakában; az ország lélekszáma 9 millió 972 ezer volt 2011 április végén - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t
Az elmúlt évben jelentősen növelte ezüst érme értékesítését az ausztrál verde, a Perth Mint. A növekvő világgazdasági aggodalmak és az inflációs fenyegetés (a legfőbb papírpénzek elértéktelenedése)...
Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint múlt év ugyanezen időszakában; az ország lélekszáma 9 millió 972 ezer volt 2011 április végén - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett jelentésében.
A Jobbik elutasítja, hogy a főváros pedagógusok elbocsátását tervezi, miközben több száz milliót költ egyebek mellett a zöldterületek rendbetételére, a Budapesti Közlekedési Központra (BKK) és a Margit híd felújításának utófinanszírozására.
Rendkívül fontos, nagyon sok szempontból az államadósság mostani csökkenése - jelentette ki Csaba László egyetemi tanár a Duna TV Közbeszéd című műsorában. A közgazdász egyenesen jó befektetésnek...
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. június 21-én a Budapesti Értéktőzsdén 2.247 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 794 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján.
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, a Nemzet Sportolójának a képviselő-testület határozata alapján díszpolgári címet adományozott Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.