Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren
Mesterházy bedarálta a titkot - Gyurcsányt a kongresszus: Fletó mint buszsofőr és a bedurvuló Baja Ferenc. MSZP-s ketrecharc. Szavazás, vagy szakadás? Célpontban „Commandante, a látnok” és a „Központi Megsemmisítő Bizottság”.
Magyarország kőolajkészletei 103 napra elegendőek a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) nyilvántartása szerint, a Népszabadság pedig úgy tudja, hogy még nem szabadítottak fel belőle.
A hitelfelvevőknek akkor érdemes a rögzített devizahitel árfolyamot választaniuk, ha később nagyobb jövedelemre számíthatnak, magasabb kamatozású hitelt válthatnak ki a havi megtakarítással, vagy lakás-takarékpénztári megtakarításra fordítják azt - közölte a Duna House ingatlanközvetítő hálózat Hitel Centruma az MTI-vel.
Súlyosbodott a sérülése az Egyesült Államok atlétikai bajnokságán a világ második leggyorsabb vágtázójának számító Tyson Gaynek, aki gyaníthatóan az augusztusi, dél-koreai vb-n sem fog tudni rajthoz állni.
Orbán Viktor miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett fogadta Ven Csia-pao kínai kollégáját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A magyar kormányfő MTA-n elhangzó beszédét a hírTV 19.30-tól tűzi műsorára.
Szakmai szervezetek és egy pénzügyi tanácsadó szerint is nagyobb nemzetgazdasági károkat okozhat az egyes egészségkárosító termékekre szeptembertől kivetni tervezett adó, mint amennyi a...
Nemcsak színes programokkal, hanem egy igazi meglepetéssel is készül a Lánchíd Rádió az idei balatoni hal- és borünnepre: a vételkörzet bővülésével immár a helyiek is hallgathatják az adó műsorát. A balatonfüredi 96,2 és a székesfehérvári 106,6 megahertzes frekvencián egyelőre még csak kísérleti jelleggel, ősztől viszont már üzemszerűen lesz hallható a csatorna adása.
A törvényi előírások miatt 23 milliárd forintos tőkeemelést kell véghezvinni augusztus végéig a Malévban. Ennek első lépéseként a tegnapi közgyűlés 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, amely...
André Villas-Boastól, a Chelsea új portugál edzőjétől négy trófeát vár el a következő idényben Roman Abramovics tulajdonos. A Kisrépa becenevű tréner kellő szerénységgel kezdi meg a munkát.
Pontosan 340.947 dollárba (mintegy 60 millió forint) került a Dallas Mavericks múlt szerdai diadalmenete a város utcáin, miután a csapat megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2010/2011-es idényét.
A nemzetközi események, így a görög fejlemények határozzák meg a magyar eszközök árfolyamát, ám a magyar kormány strukturális reformprogramja támaszt adhat Magyarország kedvező megítélésének - írják...
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A magyar kormány bábáskodásával új erdélyi párt születik, kerül mögé politikai tőke és pénzmag is - és nemcsak a szimpátia okán. Hiszen a hazai választójogi elképzelések szerint a határon túli magyar állampolgárok listára azért szavazhatnának.
A Debrecenben zajló úszó országos bajnokság zárónapjának délelőttjén újabb versenyző szerzett londoni kvótát: Verrasztó Evelyn a 200 méteres női vegyesúszás előfutamában 2:13. 29 perc alatt ért célba, így ő a 11. magyar úszó, aki valamilyen számban teljesítette az olimpiai A szintet.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren Az európai körúton tartózkodó kínai kormányfő pénteken kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre.
A heveny vírusos májgyulladás (akut vírushepatitisz) az öt hepatitiszvírus (hepatitisz A, B, C, D, E) egyike által okozott fertőzés. A legtöbb esetben a gyulladás hirtelen kezdődik, és néhány hét alatt lezajlik.
Csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói: A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 115,42 ponttal, azaz 0,96 százalékkal 11.934,58 pontra esett. Az S and P 500-as mutató 15,05 ponttal, 1,17 százalékkal 1268,45 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 33,86 ponttal, 1,26 százalékkal mérséklődött és 2652,89 ponton zárt. A hét folyamát a DJIA 0,58…
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren
A törvényi előírások miatt 23 milliárd forintos tőkeemelést kell véghezvinni augusztus végéig a Malévban. Ennek első lépéseként a tegnapi közgyűlés 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, amely...
Magyarországnak összhangba kell hoznia alkotmányát a Velencei Bizottság állásfoglalásával, biztosítania kell, hogy a fogyatékkal élők az új alaptörvény szerint is megtarthassák szavazati jogukat - hangzik a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön közzétett állásfoglalása
Leleplezték a zenei élet egyik legnagyobb átverését. Aimi Egucsiért rengeteg fiatal rajongott Japánban, de csalódniuk kellett, hiszen kiderült: az énekesnő valójában nem létezik. A virtuális sztárt számítógépes szakemberek kreálták.
A párizsi Louvre nem adja kölcsön Olaszországnak a Mona Lisát, más nevén a Giocondát, mert a kép rendkívül sérülékeny és teljességgel elképzelhetetlen a szállítása – közölte pénteken a múzeum, miután előzőleg Firenze bejelentette, szeretné kiállítani Leonardo de Vinci titokzatos festményét.
Az Európai Unió diszkréten nyomást gyakorol Magyarországra a demokratikus értékek védelme érdekében - mondta Adam Michnik volt lengyel ellenzéki, a baloldali Gazeta Wyborcza című lap kiadója egy osztrák lapban megjelent szombati interjúban.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki 11 vasútállomás mellett 187 autó és 535 kerékpár tárolására alkalmas parkolóra, nettó 328 millió forint értékben – a felhívás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
83 évesen veszi feleségül az élettársát az ország egyik legismertebb vállalkozója, Klapka György. A vőlegény huszonkét éve él élettársi kapcsolatban Máriával. Az üzletembert nemcsak romantikus érzelmei, hanem prózai okok is vezérelték a döntésben: már most fel akarja osztani birodalmát, elkerülve a későbbi vitákat....
A törvényi előírások miatt 23 milliárd forintos tőkeemelést kell véghezvinni augusztus végéig a Malévban. Ennek első lépéseként a tegnapi közgyűlés 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, amely...
Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.
VIZSGÁLAT Riadalmat keltett a belvárosban keresztbe forduló BKV-busz csütörtökön. Mint megírtuk, a 6-os busz sofőrje ittasan hozta ki a garázsból a kocsit. Magasabb bért és túlórapénzt akart kicsikarni a vezetőségtől.
A Debrecenben zajló úszó országos bajnokság zárónapjának délelőttjén újabb versenyző szerzett londoni kvótát: Verrasztó Evelyn a 200 méteres női vegyesúszás előfutamában 2:13.29 perc alatt ért célba, így ő a 11. magyar úszó, aki valamilyen számban teljesítette az olimpiai A szintet.