Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.
Két autó összeütközött, a balesetben két ember megsérült szombat délelőtt a Pest megyei Tápióság és Tápiószecső között; az utat lezárták - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli, és azt javasolja a kormánynak, hogy kezdje meg a válságadók fokozatos kivonását, továbbá fontolja meg egy kedvezményes élelmiszeráfa-kulcs bevezetését
Az egykor Európa fejlettebb gazdaságait elözönlő török vendégmunkások, a török munkásexport helyett mára Törökország vendégmunkásokat fogadó országgá vált. A görög gazdaság romlásával sajátos helyzet...
Walter Dix nyerte a férfi 100 méteres síkfutást az amerikai atlétikai bajnokságon. Dix győzelméhez az is kellett, hogy a szám favoritja, Tyson Gay csípősérülés miatt visszalépjen. Gay sérülése olyan súlyos, hogy a dél-koreai világbajnokságon sem fog indulni.
Az ember mellett vált ugatóssá a kutya – bizonyították be világelsőként az ELTE kutatói. A dr. Pongrácz Péter vezette csoport több ezer ugatást elemzett, és megállapította: az ember érti az ebeket.
A jamaicai sztáratléták közöl Campbell-Brown biztosan indul a július 30-i, budapesti Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, Powell részvétele még szervezés alatt áll.
A nyár beköszöntével egyre több férfi és nő szabadul ki a természetbe, megy kirándulni, a strandra vagy a kertbe, és végez olyan testmozgást, ami az ízületek fájdalmához és duzzanatához vezethet. Bár csábító megoldás lehet figyelmen kívül hagyni ezt a fájdalmat, vagy csupán vény nélkül kapható készítményekkel kezelni, pedig bölcsebb dolog orvoshoz fordulni és kideríteni, hogy okozhatja-e ezeket a…
Hogy mennyit áldoz Kína a magyar papírokra, az egyelőre nem publikus, annyi biztos, hogy az akvizíción kívül egymilliárd eurós különhitelt biztosít a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására, és hatalmas logisztikai központot épít.
Nyolcszázezer kanadai dollárért (154 millió forintért) kelt el a néhai Diana hercegnő éjkék selyembársony nagyestélyi ruhája, amelyet 1985-ben egy fehér házi vacsorán viselt.
Kerékpárra rögzített pokolgép robbant egy észak-afganisztáni bazár területén péntek este legkevesebb tíz ember életét kioltva - közölték az afgán hatóságok. Szombat reggel pedig a Kabultól délre lévő Puli-Alamban gépkocsiba elrejtett pokolgép robbant harminc ember halálát okozva.
Szakmai szervezetek és egy pénzügyi tanácsadó szerint is nagyobb nemzetgazdasági károkat okozhat az egyes egészségkárosító termékekre szeptembertől kivetni tervezett adó, mint amennyi a...
A magyar női kézilabda-válogatott nem lesz ott a brazíliai világbajnokságon és a 2012-es londoni nyári olimpián. A két világversenyről való távollét után minden bizonnyal egy megváltozott válogatottra számíthatunk.
Még mindig alacsony a minimálbér Magyarországon, 20 európai uniós tagállamhoz képest. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján Bulgáriában a legkevesebb a minimálbér, 35 ezer forint.
A jamaicai sztáratléták közöl Campbell-Brown biztosan indul a július 30-i, budapesti Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, Powell részvétele még szervezés alatt áll.
Olimpiai kvótát szerzett Verrasztó Evelyn az úszó ob-n. Verrasztó 200 méteres női vegyesúszásban teljesítette az ötkarikás induláshoz szükséges szintidőt.
Az idei Múzeumok Éjszakáján is hatalmas volt az érdeklődés a tárlatok iránt. A fővárosi nagy múzeumokban már péntek délután is hatalmas volt a tömeg. Ezúttal az országos intézmények a Magyar Államvasutak Gépszerelő műhelye is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki robogójával egy autó elé hajtott, mikor kikanyarodott az 51-es főútra Soltnál. Az elütött motorost mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Portugália a 78 milliárd eurós mentőcsomagban vállaltakon túlmutató kiigazításokat vezetne be annak érdekében, hogy felgyorsítsa a gazdaság helyreállását - tájékoztatott a portugál miniszterelnök, Pedro Passos Coelho egy brüsszeli keltezésű közleményben pénteken.
Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.
Oszama bin Ladent aggasztotta az al-Kaidáról alkotott kép, s ezért azt fontolgatta, hogy megváltoztatja a terrorszervezet nevét, hogy vallási arculatot kölcsönözzön neki – közölte pénteken egy amerikai kormányilletékes.
Második világháborús, orosz támadó kézigránátot találtak a Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó utcai építkezésénél a tűzszerészek - erősítette meg az MTI értesülését Vörös Mihály, a Magyar Honvédség ügyeletes tűzszerészparancsnoka
Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására.
Pénteken rendezték meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosbörzéjét, amelynek első választottja a mindössze tizennyolc esztendős Ryan Nugent-Hopkins lett, akit az új Wayne Gretzky-nek tartanak.
RÁFÁZOTT - A németek legendás teniszezője, Boris Becker ezerszer is megbánta, hogy 14 évvel ezelőtt megvásárolta Mallorcán a Son Coll nevű többhektáros birtokot a rajta felhúzott 2900 négyzetméteres villával.
Az MSZP az egykulcsos adórendszer eltörlését követeli, és azt javasolja a kormánynak, hogy kezdje meg a válságadók fokozatos kivonását, továbbá fontolja meg egy kedvezményes élelmiszeráfa-kulcs bevezetését.
23 határsértőt fogtak el néhány óra alatt a rendőrök a Bács-Kiskun megyei határszakaszon. A határsértők többségében afgánok voltak, de szerbek, albánok és palesztinok is voltak köztük.
Az Egyesült Királyság kormánya nyolc lehetséges területet jelölt ki nukleáris reaktorok telepítésére. A lépés egyértelművé teszi, hogy a brit vezetés továbbra is elkötelezett a nukleáris technológia...
Sebastian Vettel új pályacsúccsal nyerte meg a Forma-1-es Európa Nagydíj harmadik szabadedzését. A Red Bull versenyzője a két Ferrarist, Alonsot és Massát előzte meg, őket Mark Webber illetve Jenson Button követi.
Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására.
Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.
A Görögországnak nyújtandó második mentőhitel nagyjából akkora lehet, mint a 110 milliárd euró összegű első csomag - mondta Jeórjiosz Papandreu, Görögország miniszterelnöke pénteken az európai kormányfők két napos brüsszeli tanácskozásán.
Vizsgálatot indítottak a brit egészségügyi hatóságok annak tisztázására, hogy a Dél-Franciaországban észlelt, kólibaktérium okozta hasmenéses megbetegedések valóban brit eredetű élelmiszerekhez köthetők-e.
Dániából a jövőben kitoloncolják azokat a bevándorlókat, akiket jogerősen elítélnek bűncselekmény elkövetéséért vagy szabálysértésért. Elméletben már azért bárkit kiutasíthatnak, mert kést tart magánál. A kormány és az ellenzék közösen fogadta el a szigorítást.
A gyógyszeráremelések, valamint a közfoglalkoztatás tervezett átalakítása ellen emelt szót Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A kocsi indulására figyelmeztető fényjelzők berendezések tesztel a BKV egy hónapig a 3-as metró vonalán. A készülékek borostyánsárga színű villogással jelzik, hogy hamarosan záródik az ajtó. A 2-es metró szerelvényeit nem szerelik fel velük, mert az új kocsikban gyárilag benne van a berendezés. Az a Városházán és a gyártó francia cégen múlik, hogy az új kocsik mikortól járnak a piros metró…
Huszonévesen már komoly karriert futott be Iszak Eszter: elismert modell, műsorvezető a VIVA Tv-nél, a TV2 A Nagy Duettjében is szerepet kapott. Mi az oka, hogy nincs szerencséje a férfiakkal?
A világ tíz legkívánatosabb női között tartják nyilván Megan Foxot, aki a diéták megszállottja. Annyira komolyan veszi a különböző fogyókúrákat, hogy csak olyat választ, ami naponta legfeljebb ezer kalóriát engedélyez.