A Richter Igazgatóságának döntése értelmében a Társaság saját részvényeiből 21 418 darab törzsrészvény került átadásra a bónuszrészvény program jogosultjai és a kimagasló teljesítményt nyújtó...
Inkább hangulatfokozóként, mint az 1 M képességeinek demonstrálása céljából készítette a BMW a videót, amelyben Los Angeles belvárosának felettébb különös helyén karikázik a 340 lóerős kis kupé: a több mint 300 méter magas U.S. Bank Tower tetején.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Gubacsi kontra Magyarország ügyben hozott döntésében megállapította, hogy a magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát - közölte a Magyar Helsinki Bizottság szerdán.
Július elsejétől nem mindegy, hogy a kedvezményes áfakulcs alá tartozó ételeket, italokat helyben fogyasztjuk, vagy házhoz szállítással, illetve elvitelre rendeljük meg
A magyar válogatott hét helyet javítva 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kiadott, legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Jelentősen megújul a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózata, az átalakulás célja a versenyképesség és a hatékonyság növelése - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke, aki sajtótájékoztatón ismertette a tervezett változásokat
Walesből hazánkba telepíti járműalkatrész-üzemét a Bosch. Hatvanban és Miskolcon négyszáz új munkahelyet hoz létre a vállalat - adja hírül a Világgazdaság.
A jelenleg háromszereplős mobilpiac hamarosan négyszereplőssé bővülhet, ami a hazai verseny élénkülését hozhatja. Bár az infrastruktúra kiépítése több tízmilliárdos költséggel jár, a BTel a...
Itt a nyár! Külföldi utazásunk megtervezésekor gondolnunk kell arra, hogy megfelelő mennyiségű költőpénzünk legyen. A valuta egy részét érdemes még itthon beszerezni, azonban nem mindegy, hogy melyik pénzváltóhoz térünk be váltani....
A kis és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességét javító két - összesen 11,8 milliárd forint értékű - informatikai pályázat elindítását jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési...
Továbbra sem tűnik vonzó befektetésnek az egyik legnagyobb befektetési bank, a JP Morgan részvénye. Az árfolyam az idei év elején még új csúcsra tudott emelkedni, de 48 dollár közelében kétszer is megállította az árfolyamot egy erős ellenállás. Májusban a jegyzés letörte a 43,50-es támaszát és ezzel komoly csúszás vette kezdetét. (Solar Capital)
A kereskedőnek akkor is ki kell cserélnie a hibás fogyasztási cikket, és vállalnia kell a leszerelés és elszállítás költségét, ha az neki aránytalanul sokba kerül - mondta ki az Európai Bíróság két németországi ügy kapcsán....
Kiköltözött Szentkirályi utcai székházából a Fidesz. A párt 2004 óta bérelte a Makovecz Imre tervei alapján átépített irodaházat. A párt kormányra kerülése óta megfogyatkozott apparátusa...
A sikeres hazai alternatív távközlési szolgáltató 2011. júniusi nyílt kötvénykibocsátása, amely a BÉT szerint ígéretes tendencia példája, június 29-ig tart. Az Equilor Befektetési Zrt.-nél jegyezhető kötvények 3 év futamidejűek és évi fix 12,5 százalék kamatot kínálnak.
Pep Guardiola a világ jelenlegi legjobb csapatának vezetőedzője. Azonban a kihívás, na és persze a pénz elszólíthatja szeretett klubjától. Hogy hová? Naná, hogy Katarba.
Elhagyja az Olympiakosz Pireusz együttesét Németh Krisztián, miután a magyar csatárnak újból nem sikerült meggyőznie a gárda edzőjét, Ernesto Valverdét arról, hogy helye lenne a sztárcsapat keretében. Görög lapok szerint Némethet újra kölcsönadják.
Nagy volt az optimizmus a keddi kereskedésben a tengerentúli piacokon. A piaci szereplők többsége egyértelműen arra játszik, hogy a görög parlament meg fogja szavazni a középtávú, 5-éves megszorító csomagot a mai szavazáson.(Solar Capital)
Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai alapján.
Csaknem 7,4 milliárd forinttal lépheti túl az árvízi védekezésre szánt keretet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A pénzt a Sajó völgyében épülő gátakra fordítják.
A 2005-ös vételi ár töredékéért adná el az amerikai médiabirodalom, a News Corp. a Facebook által leigázott közösségépítő oldalt, a MySpace-t. A tranzakciót ma jelenthetik be - tudta meg a Bloomberg....
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Gubacsi kontra Magyarország ügyben hozott tegnapi döntésében megállapította, hogy a magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát. A strasbourgi bíróság több mint tízezer eurót ítélt meg a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke által képviselt kérelmezőnek, akit előállítása során bántalmaztak a rendőrök – olvasható a Magyar Helsinki Biz...
A kínai kormány egy ernyőt mutatott fel az országnak az 1 milliárd euróval, amit a kis- és közepes vállalkozások előtt fog megnyitni – erről Prym Attila a Kínai - Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Kamara alelnöke beszélt az Egyenes Beszédben.
Nem támogatják a hamburgeradóról szóló javaslatot előterjesztő fideszes képviselők indítványuk "fellazítását". Kijelentették: marad a szeptemberi hatálybalépés
Walesből hazánkba telepíti járműalkatrész-üzemét a Bosch. Hatvanban és Miskolcon négyszáz új munkahelyet hoz létre a vállalat - adja hírül a Világgazdaság.
Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai alapján.
Az elmúlt hetekben a 79,7-es támasz tartotta meg a devizapárt. A múlt héten ismét pozitív irányba fordult a szintről az árfolyam, és elérte a 81-es ellenállást. A következő napokban tovább gyengülhet a jen, ellenállást a 82,2-es lokális maximum és az ugyanitt húzódó 200 napos mozgóátlag jelent - olvasható az Erste elemzésében.
A magyar lakosság a legkevésbé elégedettek között van Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség átalakuló országai között, és a pénzügyi válság nem tett jót a piacgazdaság általános megítélésének sem a magyarok körében - egyebek mellett ez derül ki a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank közös felméréséből, amelynek eredményeit szerdán ismertették…
Sürgetőnek tartja az államháztartási hiány és az államadósság mértékének csökkentését a Miniszterelnökség államtitkára. Varga Mihály Rájátszás című műsorunkban azt mondta: félő, hogy az unió megvonja hazánktól a támogatásokat, mert Magyarország 2004 óta eddig egyetlen évben sem tudta teljesíteni az unió által támasztott pénzügyi kritériumokat.
A görög megszorító csomag elutasítása esetén nagyobb, 1-1,5 százalékos forintgyengülésre is számíthatunk, míg elfogadás esetén mérsékeltebb erősödés következhet be a régiós devizáknál az euróval...