A Richter Gedeon Nyrt. Igazgatóságának döntése értelmében a Társaság saját részvényeiből 21.418 db törzsrészvény került átadásra a bónuszrészvény program jogosultjai és a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottak részére.
Elsodort egy gyalogost a villamos a Margit hídon, ezért buszok szállítják az utasokat a Nyugati pályaudvar és a Széll Kálmán tér között - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel szerdán, kevéssel 11 óra után.
Nem támogatták a chipsadóhoz nevüket adó fideszes képviselők - és a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem - azt a javaslatot, hogy jövő januárban vezessék be a népegészségügyi...
A Magyar Hírlap értesülései szerint a keddi nap folyamán bundázással és mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban letartóztatták Kenesei Zoltánt, a Haladásban játszó Kenesei Krisztián bátyját.
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre.
A Toyota visszahívja több mint 110 ezer hibrid meghajtású autóját a hibrid rendszer esetleges meghibásodása miatt, a japán társaság közleménye szerint a problémával összefüggő balesetről nem érkezett ...
Jelentősen megújul a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózata, az átalakulás célja a versenyképesség és a hatékonyság növelése - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke, aki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a tervezett változásokat. Az eddigi 38 kutatóintézetből és két kutatóközpontból álló hálózat helyett hat kutatóintézetből és kilenc kutatóközpontból álló struktúra jön…
Az állami nyugdíjrendszerben is csak az egyéni járulékbefizetések után járna nyugdíj, s az így felhalmozott összeget lehetne örökölni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által a kormány részére készített Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepcióról szóló előterjesztés szerint - közölte szerdán korán reggel a Pénzcentrum.hu.
A költségvetés a Széll Kálmán Tervben szereplő összeg akár másfél-kétszeresét takaríthatná meg a terv foglalkoztatási, munkaerőpiaci és nyugdíjintézkedéseiből, az azóta bejelentett kormányzati szándékok, illetve törvénytervezetek alapján a tervbe vett egyenlegjavulás alig fele várható - állítják a tavasszal alakult Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) kutatói.
A Toyota visszahívja több mint 110 ezer hibrid meghajtású autóját a hibrid rendszer esetleges meghibásodása miatt, a japán társaság szerdai közleménye szerint a problémával összefüggő balesetről nem érkezett bejelentés.
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre
A jövő évben várható részvénykibocsátást megelőzően kötvényprogramot indít az energetikai piacon pár éve megjelenő, és azóta komoly növekedést mutató Alteo Nyrt. A 2 milliárd forintos keretösszegű...
A takarékszövetkezetek stabil, kiemelt fontosságú szereplői a magyarországi bankszektornak, jelentős mértékben járulnak hozzá a pénzügyi stabilitáshoz, és a jövőben kiemelt szerepet kell kapniuk az államilag támogatott hitelprojektekben - hangsúlyozta Palotai Dániel a Nemzetgazdasági Minisztérium makrogazdasági főosztályának vezetője az Európai Szövetkezeti Bankok Egyesületének (ESZBE) budapesti…
A magyar lakosság a legkevésbé elégedettek között van Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség átalakuló országai között, és a pénzügyi válság nem tett jót a piacgazdaság általános megítélésének sem a magyarok körében - egyebek mellett ez derül ki a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világnak közös felméréséből, amelynek eredményeit szerdán…
Nem támogatják a népegészségügyi termékadóról szóló javaslatot előterjesztő fideszes képviselők indítványuk "fellazítását". Kijelentették: marad a szeptemberi hatálybalépés.
Július elsejétől nem mindegy, hogy a kedvezményes áfakulcs alá tartozó termékeket - például a cukrászsüteményt, pékárut, pizzát termékértékesítés keretében, vagy pedig vendéglátó-ipari szolgáltatás keretében szolgálják ki, a 18 százalékos kedvezményes áfa ugyanis csak az első esetben érvényesíthető - derül ki az adóhatóság közleményéből.
Frank Rijkaard lehet Szaúd-Arábia labdarúgó csapatának a szövetségi kapitánya. A holland szakember három évre kötelezheti el magát az ázsiai országhoz.
Szombaton egy nap alatt két felkészülési mérkőzést is játszik a DVSC-TEVA együttese. Délelőtt a Gaz Metannal, délután az FC Bihar csapatával csap össze a Loki.
Megnyílt a kutatók képzéséről és karrierlehetőségeiről szóló kétnapos nemzetközi konferencia Budapesten. Míg a konferencián példaértékű gyakorlatok, tervek, lehetőségek kerülnek szóba, a napokban bejelentések várhatóak az akadémiai kutatóhálózat átalakításáról, és egyelőre nem világos, hogy az intézkedéssorozat hogyan fogja érinteni a kutatói állásokat.
Romlott az euróövezeti üzleti környezet megítélésének mutatója júniusban, a májusi 0,98 pontról 0,92 pontra esett vissza - derül ki az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.
Stratégiai együttműködést kötne az Opel Magyarországgal. A General Motors tagvállalata az elektromos autók gyártásának területén működne együtt Magyarországgal - értesült az MTI nyomán a Magyar Nemzet. A kormány a termelésen felül az oktatás területére is ki szeretné terjeszteni az összehangolt munkát.
A júliusi és augusztusi szombatokon a kamionstop már délután, 15 órakor elkezdődik az eddigi este 22 óra helyett, és a tehergépkocsik változatlanul vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a magyarországi utakon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
2011. június 29-én elindult a Biomedical Computer Technologies Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek kereskedése a BÉT-en. A társaság 8 055 000 darab, egyenként 100 forint névértékű, ...
A CBTC (China Brand Trade Center) 2011. június 29-én megnyitotta kapuit. A központban megrendezésre kerülő első esemény a Csöcsiang Márkás Termékek Kiállítás és Üzleti Fórum. Mától tehát a kínai...
Kihirdette a júliusi sanghaji világbajnokságra utazó 13 fős keretet szerdán Kemény Dénes, az olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A továbbra is felhőtlen tőkepiaci légkörben jól megy a magyar parkettnek is, mely jelenleg szerény, 3,7 milliárd forintos forgalom mellett 0,7%-os emelkedésben áll. Az OTP egyelőre sikeresen tartja a...
Hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában - közölték szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai közös sajtótájékoztatójukon.
Azok a kis és közepes közúti fuvarozók, akik eddig nem rendelkeztek üzemanyagkártyával, mostantól visszaigényelhetik a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójának törvényben meghatározott mértékét a Magánv...
Magyar és európai egyházak és egyházi szervezetek vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor szerdán, ahol beszámolt az uniós elnökség eredményeiről, köztük a régió nemzeteinek békés együttélését segítő Duna-stratégiáról és a romastratégiáról, melyben kiemelten fontos az egyházi együttműködés – közölte a miniszterelnök szóvivője.
Repülőteret, vasútállomást építenének kínai cégek Magyarországon, legalábbis a hétvégén bejelentett kínai-magyar megállapodások és az azt követő sajtóhírek szerint. De mit építettek eddig a kínaiak...
A következő tanévre is várják a hátrányos helyzetű tanulókat segítő mentorok jelentkezést a felsőoktatásban. A programra még két napig, július 1-ig lehet a pályázatokat beadni.
A korábban becsült 1 százalék helyett 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest a francia GDP a januártól márciusig terjedő időszakban - derül ki a francia statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.