2011. június 9. csütörtök

jún. 9
5:38
Az őrezred védi Polt Pétert (Alternatív Energia)
A kormányőrség védi Polt Péter legfőbb ügyészt - tudta meg a Népszava. A kiemelt biztonsági intézkedés tényét a Köztársasági Őrezred megerősítette, de annak okáról, előzményeiről nem adott felvilágosítást.
jún. 9
5:48
Stohl fizet áldozatainak (Blikk)
Fót—Budapest — Stohl András (44) már tavaly több millió forintot utalt át az összetört kocsikért, de két napja sok százezres fájdalomdíjjal vigasztalta sértetlen áldozatait is, Pali bácsinak pedig életjáradékot ajánlott fel.
jún. 9
5:54
Visszaszólt a biztos Szijjártó Péternek (Alternatív Energia)
Nem volt előzetes egyeztetés a szociális konzultáció kérdőívéről - mondta lapunknak Jóri András. Az adatvédelmi biztos ezzel reagált arra, hogy Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője többször is azt állította: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke előre egyeztetett a konzultáció kérdőíveiről az ombudsmannal, akinek sem az azonosításra alkalmas…
jún. 9
5:54
Magyar közpénzből épül mégis az erdélyi párt? (Kripto Akadémia)
Az úgynevezett demokrácia-központok kapcsán eddig minden érintett tagadta, hogy magyar közpénzből működnek ezek az RMDSZ ellenében alakuló néppárt helyi központjainak tekintett irodák. Egy román lap azonban nyilvánosságra hozta a pénzügyi hatóságok ellenőrzése nyomán kiderült tényt: 2010. október - 2011. május között Tőkés demokrácia-központjai 145 millió forint támogatást kaptak a Közigazgatási…
jún. 9
6:06
Megbékélt Alexandra vőlegénye (Blikk)
Budapest — Megbékélt Varga Alexandrával (26) a vőlegénye, miután tegnap reggel meglátta őt lapunk címlapján. Alexandra sejtelmes mosollyal az arcán, egy szál bugyiban pózolt kameránk előtt.
jún. 9
6:12
Belemérik-e a csomagolópapírt a hurkába? - indul a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzés (Infostart)
A fogyasztóvédelmi felügyelők nyári idegenforgalmi főszezoni ellenőrzéseket tartanak országszerte június második felétől augusztus végéig - jelentette be Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.
jún. 9
6:12
Bioterroristák is a gyanúsítottak között (Kripto Akadémia)
Már Franciaországban és az USA-ban is megjelent a gyilkos E.coli baktérium okozta fertőzés Németország, Hollandia, Svédország, Csehország és Lengyelország után. A fertőzöttek száma elérte a háromezret és eddig 22-en haltak meg, közülük 15-en veseelégtelenségben.
jún. 9
6:14
Haitin új járványtól tartanak (Kripto Akadémia)
Haitin ismét riasztóan emelkedik a koleramegbetegedések száma. Különösen a fővárosban, Port-au-Prince-ben tartanak attól, hogy a hurrikánszezon beköszöntével ismét kitör a járvány.
jún. 9
6:16
Zágráb közel az Unióhoz (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság pénteken a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalások lezárását ajánlhatja. Zágráb azonban várhatóan csak 2013. július elsején válhat az európai család tagjává.
jún. 9
6:21
Színész indulhat a New York-i polgármesterségért (ATV)
Alec Baldwin amerikai színész fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti képviselő kínos internetszex-botrányba keveredett - jelentette szerdán az első célzottan iPadre optimalizált amerikai internetes "napilap", a The Daily.
jún. 9
6:23
Szakszervezetek: Orbánt csúnyán megtévesztette az államtitkár + videó (ATV)
Az egészségügyi dolgozók szerint nem volt egyeztetés a Semmelweis Tervről, csúnyán átveri a miniszterelnököt, aki ezt állítja. A fideszes képviselő szerint viszont volt, csak el kellett volna menni.
jún. 9
6:24
Kamu adószámok: ne az ellenőrzésen spóroljunk (Privátbankár)
Érvénytelen adószámú szállítói számla esetén az adóhatóság azt is megvizsgálja, kellő körültekintéssel jártunk-el az áfa visszaigénylésénél
jún. 9
6:25
Itt vannak a 2011. első negyedéves, részletes GDP adatok (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves, részletes adatait.
jún. 9
6:27
E-Star: zárt körű tőkeemelés (Infostart)
Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd forint friss, likvid tőkét vonnak be a társaságba, amelyet az E-Star elsődlegesen a nemzetközi terjeszkedése finanszírozására fordít - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján…
jún. 9
6:30
Egyetemi tananyag lesz a képregény (Infostart)
Tananyag lesz a képregény ősztől a skóciai Dundee-i Egyetemen, diplomát is lehet majd szerezni belőle.
jún. 9
6:45
Jön a só- és cukoradó (ProfitLine)
A Világgazdaság úgy tudja, eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista, amelyre egyelőre nem kerültek fel a hamburgerek, a készételek és az alkoholféleségek.
jún. 9
6:48
Háztartási személyzetet keresnek Vilmosék (Blikk)
jún. 9
6:48
Triviál (Spa Trend Online)
Sokan életmód és megoldási mintákat a csak a médiától kapnak, mondta Réthelyi András a Spidronműhely színtársulat rendezője. Kijelentette: akik nem tágítják a látókörüket egyéb módon is, nem fejlesztik a személyiségüket, hanem elfogadják a kapott mintákat, azok a kitörési stratégiájukat is eszerint tudják megtervezni csak. Erről a bezártságról szól Triviál darab is.
jún. 9
6:50
Indul a POSZT (Spa Trend Online)
Ma délután Törőcsik Mari Réthelyi Miklós miniszterrel és Páva Zsolt polgármesterrel megnyitja a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az idei fesztivál az új vezetés első eseménysorozata.
jún. 9
6:52
Meghalt Semprún, A nagy utazás írója (Spa Trend Online)
Meghalt Jorge Semprún, a világhírű spanyol író, aki 2006-ban, amikor a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon arról faggatták, minek tartja magát, spanyolnak vagy franciának, írónak vagy politikusnak, a hallgatóság legnagyobb elképedésére azt válaszolta, ő csak egy exdeportált Buchenwaldból.
jún. 9
6:54
Egri abszurd (Spa Trend Online)
Blaskó Balázs jelenlegi egri színidirektor nyílt levelet írt a miniszternek, hogy mentse meg a Gárdonyi Géza Színházat, mert csőd közeli állapotba került. Ez az állítás még nem abszurd, inkább elkeserítő. Jól jelzi, hogy a hatalom számára - legyen az kormány, vagy önkormányzat - mennyire fontos a kultúra, esetünkben konkrétan egy város színháza.
jún. 9
6:56
Múmiák testközelben (Spa Trend Online)
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött négy múmiát, és az azokon nemrég elvégzett tudományos vizsgálatok eredményeit mutatja be a június 9-én nyíló, Múmiák testközelben című kiállítás. Az október 22-ig nyitva álló tárlat segít megismerni az egykor élt egyiptomiak hitvilágát, a mumifikálás technikáját, a korszak halotti művészetét. Az arcrekonstrukciónak köszönhetően pedig az is kiderül,…
jún. 9
6:57
Ellenőrzések a vasúti átjárókban (ATV)
Közös ellenőrzéseket tart az ország kiemelten veszélyes vasúti átjáróiban a MÁV és rendőrség csütörtökön - közölte a vasúttársaság.
jún. 9
7:00
Tőkeemelés az E-Starnál (Privátbankár)
Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd...
jún. 9
7:06
Újabb Kolompár-per (HírTV)
Szerdán tanúk meghallgatásával folytatódott az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori vezetője, Kolompár Orbán elleni újabb per második tárgyalása a Heves Megyei Bíróságon. Ebben a perben választás rendje elleni bűntett és egyéb bűncselekmény elkövetésével vádolják Kolompárt – írja a Magyar Nemzet.
jún. 9
7:06
Jön a só- és cukoradó (Blikk)
jún. 9
7:06
Családi adókedvezmény: hogyan kell számolni? (Adózóna)
A családi adóalap-kedvezmény igénybevételével, számításával kapcsolatban még ma is számos kérdés akad. Cikkünkben részletes példákkal segítenünk eligazdoni a jogszabályok és azok értelmezése között.
jún. 9
7:09
A közfoglalkoztatás nemzetközileg sem hatékony (Interjú) (Portfolio)
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a közfoglalkoztatás általában sem igazán hatékony. A 2000 és 2010 között működtetett magyar programok sem bizonyultak eredményesnek: nem járultak hozzá a...
jún. 9
7:15
Bukásra állnap a papok latinból (ATV)
A papok egyre kevésbé tudnak latinul - ismerte el a Vatikán, mely az egyház hivatalos nyelvének tanítását szorgalmazza az iskolákban és a szemináriumokban is.
jún. 9
7:17
Kadhafi bombák között is kapaszkodik hatalma roncsaiba + videó (ATV)
Menekülnek az emberek Tripoliból, ahol a harcok miatt egyre rosszabb a helyzet. „Teljes katasztrófa, hosszú sorok állnak kenyérért, benzinért és élelemért. Mindenhol Kadhafi embereit lehet látni az utcákon”, mondta egy férfi, aki a családjával menekült el a líbiai fővárosból. Tripolit mára virradóra minden eddiginél hevesebben bombázta a NATO. A titkosrendőrség központja és egy nagyobb katonai…
jún. 9
7:18
Hamburgeradó helyett só- és cukoradó jöhet (Privátbankár)
Eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista
jún. 9
7:18
Bézs könyv - néhány régióban lassult a gazdaság bővülése (ProfitLine)
Tovább élénkült az amerikai gazdaság áprilisban, illetve május elején - olvasható az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben. Ugyanakkor az idén első ízben fordult elő, hogy a vizsgált körzetek némelyikében (New York, Philadelphia, Atlanta, Chicago) lassult a gazdasági növekedés üteme. Gyorsuló bővülésről csak a dallasi régió tudott…
jún. 9
7:20
Ráharaphatnak a 10%-os adóra az offshore-lovagok (Privátbankár)
Bankoknál, adószakembereknél érdeklődnek azok az üzletemberek, akik kihasználnák a tavaly elfogadott offshore-amnesztiáról szóló szabályt
jún. 9
7:20
A szatmári uborka sem kell Nyugat-Európának (ProfitLine)
Nem fogadják a Szatmárból induló uborkaszállítmányokat a nyugat-európai országok, mivel szinte teljesen leállt az igény a németországi hasmenésjárvány miatt. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb feldolgozóüzeme, a Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetője szerint amennyiben nem áll helyre az export a következő héten, komoly bajba kerülhetnek a termelők és a feldolgozó cégek is.
jún. 9
7:24
Hazatartó offshore-vagyonok (HírTV)
Bankoknál, adószakembereknél érdeklődnek azok az üzletemberek, akik kihasználnák a tavaly elfogadott offshore-amnesztiáról szóló szabályt. Eközben a bankszövetség a kormányzattal egyeztet a passzusokról – írja a Magyar Nemzet.
jún. 9
7:24
Tűz ütött ki az újságírók szállodájában Tripoliban (Blikk)
jún. 9
7:24
Alec Baldwin versenybe szállhat a New York-i polgármesterségért (Kripto Akadémia)
Alec Baldwin amerikai színész fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos internetszex-botrányba keveredett - jelentette szerdán az első célzottan iPadre optimalizált amerikai internetes "napilap", a The Daily.
jún. 9
7:24
Ezúttal négyszer csapott le a Boston, tehetetlen volt a Vancouver (Sport365)
Az NHL szerdai játéknapján rendezték meg a Stanley-kupa döntőjének negyedik mérkőzését, amelyet a Boston Bruins 4-0-ra nyert meg a Vancouver Canucks ellen. A győztes csapat kiegyenlített az összesítésben.
jún. 9
7:26
Gyanúsított lett Juhászné Lévai Katalin (HírTV)
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával Juhászné Lévai Katalin volt MSZP-s országgyűlési képviselőt – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője.
jún. 9
7:26
Tisztán listás választást akar az MSZP (Blikk)
jún. 9
7:33
Az állami befolyás ellen sztrájkolnak a hírügynökségnél (HR Portál)
Egynapos sztrájkot hirdettek szerdán a francia hírügynökség szakszervezetei: az AFP munkatársai a hírügynökség tervezett státusváltásáról szóló törvényjavaslat naprendre vétele ellen tiltakoznak.
jún. 9
7:33
Véres fellépései miatt elítélnék Szíriát az ENSZ BT-ben (ATV)
Szíriát elítélő határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának négy EU-tagállam, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Portugália. A határozat a demokráciát követelő tüntetőkkel szembeni véres kormányzati fellépést ítélné el.
jún. 9
7:35
Miért nem kapták meg bérüket a keszthelyi kastély dolgozói? (HR Portál)
Gyorssegélyként Keszthely hárommillió forint visszatérítendő átmeneti támogatást utalt át a Helikon Kastélymúzeumnak, hogy ki tudják fizetni a mintegy 170 munkavállaló június harmadika óta esedékes bérét - közölte a polgármesteri kabinet szerdán az MTI-vel.
jún. 9
7:35
Tarlós: próbálom leszoktatni őket az átadogatásról + videó (ATV)
Elhalasztotta a döntést a versailles-i bíróság az Alstom-ügyben, így nem tudni, mikor juthat hozzá a BKV a használhatatlannak minősített járművekért kifizetett mintegy 35 milliárd forint előleghez. Tarlós István jelezte a bírósági ítélettől függetlenül június 21-én egyeztet a francia cég vezetőjével Budapesten. Horváth Csaba szerint a tárgyalások metróberuházást befejezését is befolyásolhatják.…
jún. 9
7:36
Martonyi: "Európa egyedülálló kísérlet" (Privátbankár)
Martonyi János külügyminiszter szerint az IMF következő vezetőjének nem az európai válság kezelése lesz a legfőbb kihívás, ezért nem ez az oka annak, hogy miért egy európai lenne a legjobb választás
jún. 9
7:42
Több a lakásbiztosítás a viharok miatt (Infostart)
A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint nem emelkedik a lakásbiztosítások díja az egyre ismétlődő viharok miatt. A szervezet szóvivője szerint a gazdasági válság kitörése után jelentősen csökkent a lakásbiztosítások száma, az utóbbi időben azonban 30 ezerrel több szerződést kötöttek. Mindez a szélsőséges időjárásnak tudható be - mondta Gilyen Ágnes.
jún. 9
7:42
Hunvald-ügy: döntés szerdán (HírTV)
Jövő szerdán nyilvános ülésen dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról a határozatról, amelyben a Fővárosi Bíróság (FB) elévülésre hivatkozva megszüntette az eljárást a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester nevével fémjelzett büntetőper tizenhárom vádlottja esetében – értesült a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokból.
jún. 9
7:42
Bólintás a plázastopra (Blikk)
jún. 9
7:42
Befejezéshez közeledik a folyók gátjainak megerősítése Borsodban (Alternatív Energia)
Befejezéséhez közeledik az árvízvédelmi művek helyreállítása, megerősítése és új gátak építése a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén, valamint a folyók mederkotrása. A három folyó egy évvel ezelőtt, 2010 júniusában okozott óriási károkat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
jún. 9
7:42
Orbán Viktor Hollandiába látogat (Kripto Akadémia)
Hollandiában tesz egynapos látogatást csütörtökön Orbán Viktor hágai bejelentés szerint. A magyar kormányfő több kétoldalú tárgyalást folytat holland politikusokkal, köztük Mark Rutte miniszterelnökkel.

Keresés