Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd forint friss, likvid tőkét vonnak be a társaságba, amelyet az E-Star elsődlegesen a nemzetközi terjeszkedése finanszírozására fordít - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján…
A Világgazdaság úgy tudja, eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista, amelyre egyelőre nem kerültek fel a hamburgerek, a készételek és az alkoholféleségek.
Sokan életmód és megoldási mintákat a csak a médiától kapnak, mondta Réthelyi András a Spidronműhely színtársulat rendezője. Kijelentette: akik nem tágítják a látókörüket egyéb módon is, nem fejlesztik a személyiségüket, hanem elfogadják a kapott mintákat, azok a kitörési stratégiájukat is eszerint tudják megtervezni csak. Erről a bezártságról szól Triviál darab is.
Ma délután Törőcsik Mari Réthelyi Miklós miniszterrel és Páva Zsolt polgármesterrel megnyitja a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az idei fesztivál az új vezetés első eseménysorozata.
Meghalt Jorge Semprún, a világhírű spanyol író, aki 2006-ban, amikor a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon arról faggatták, minek tartja magát, spanyolnak vagy franciának, írónak vagy politikusnak, a hallgatóság legnagyobb elképedésére azt válaszolta, ő csak egy exdeportált Buchenwaldból.
Blaskó Balázs jelenlegi egri színidirektor nyílt levelet írt a miniszternek, hogy mentse meg a Gárdonyi Géza Színházat, mert csőd közeli állapotba került. Ez az állítás még nem abszurd, inkább elkeserítő. Jól jelzi, hogy a hatalom számára - legyen az kormány, vagy önkormányzat - mennyire fontos a kultúra, esetünkben konkrétan egy város színháza.
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött négy múmiát, és az azokon nemrég elvégzett tudományos vizsgálatok eredményeit mutatja be a június 9-én nyíló, Múmiák testközelben című kiállítás. Az október 22-ig nyitva álló tárlat segít megismerni az egykor élt egyiptomiak hitvilágát, a mumifikálás technikáját, a korszak halotti művészetét. Az arcrekonstrukciónak köszönhetően pedig az is kiderül,…
Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd...
Szerdán tanúk meghallgatásával folytatódott az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori vezetője, Kolompár Orbán elleni újabb per második tárgyalása a Heves Megyei Bíróságon. Ebben a perben választás rendje elleni bűntett és egyéb bűncselekmény elkövetésével vádolják Kolompárt – írja a Magyar Nemzet.
A családi adóalap-kedvezmény igénybevételével, számításával kapcsolatban még ma is számos kérdés akad. Cikkünkben részletes példákkal segítenünk eligazdoni a jogszabályok és azok értelmezése között.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a közfoglalkoztatás általában sem igazán hatékony. A 2000 és 2010 között működtetett magyar programok sem bizonyultak eredményesnek: nem járultak hozzá a...
A papok egyre kevésbé tudnak latinul - ismerte el a Vatikán, mely az egyház hivatalos nyelvének tanítását szorgalmazza az iskolákban és a szemináriumokban is.
Menekülnek az emberek Tripoliból, ahol a harcok miatt egyre rosszabb a helyzet. „Teljes katasztrófa, hosszú sorok állnak kenyérért, benzinért és élelemért. Mindenhol Kadhafi embereit lehet látni az utcákon”, mondta egy férfi, aki a családjával menekült el a líbiai fővárosból. Tripolit mára virradóra minden eddiginél hevesebben bombázta a NATO. A titkosrendőrség központja és egy nagyobb katonai…
Eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista
Tovább élénkült az amerikai gazdaság áprilisban, illetve május elején - olvasható az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben. Ugyanakkor az idén első ízben fordult elő, hogy a vizsgált körzetek némelyikében (New York, Philadelphia, Atlanta, Chicago) lassult a gazdasági növekedés üteme. Gyorsuló bővülésről csak a dallasi régió tudott…
Nem fogadják a Szatmárból induló uborkaszállítmányokat a nyugat-európai országok, mivel szinte teljesen leállt az igény a németországi hasmenésjárvány miatt. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb feldolgozóüzeme, a Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetője szerint amennyiben nem áll helyre az export a következő héten, komoly bajba kerülhetnek a termelők és a feldolgozó cégek is.
Bankoknál, adószakembereknél érdeklődnek azok az üzletemberek, akik kihasználnák a tavaly elfogadott offshore-amnesztiáról szóló szabályt. Eközben a bankszövetség a kormányzattal egyeztet a passzusokról – írja a Magyar Nemzet.
Alec Baldwin amerikai színész fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos internetszex-botrányba keveredett - jelentette szerdán az első célzottan iPadre optimalizált amerikai internetes "napilap", a The Daily.
Az NHL szerdai játéknapján rendezték meg a Stanley-kupa döntőjének negyedik mérkőzését, amelyet a Boston Bruins 4-0-ra nyert meg a Vancouver Canucks ellen. A győztes csapat kiegyenlített az összesítésben.
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával Juhászné Lévai Katalin volt MSZP-s országgyűlési képviselőt – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője.
Egynapos sztrájkot hirdettek szerdán a francia hírügynökség szakszervezetei: az AFP munkatársai a hírügynökség tervezett státusváltásáról szóló törvényjavaslat naprendre vétele ellen tiltakoznak.
Szíriát elítélő határozattervezetet nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának négy EU-tagállam, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Portugália. A határozat a demokráciát követelő tüntetőkkel szembeni véres kormányzati fellépést ítélné el.
Gyorssegélyként Keszthely hárommillió forint visszatérítendő átmeneti támogatást utalt át a Helikon Kastélymúzeumnak, hogy ki tudják fizetni a mintegy 170 munkavállaló június harmadika óta esedékes bérét - közölte a polgármesteri kabinet szerdán az MTI-vel.
Elhalasztotta a döntést a versailles-i bíróság az Alstom-ügyben, így nem tudni, mikor juthat hozzá a BKV a használhatatlannak minősített járművekért kifizetett mintegy 35 milliárd forint előleghez. Tarlós István jelezte a bírósági ítélettől függetlenül június 21-én egyeztet a francia cég vezetőjével Budapesten. Horváth Csaba szerint a tárgyalások metróberuházást befejezését is befolyásolhatják.…
Martonyi János külügyminiszter szerint az IMF következő vezetőjének nem az európai válság kezelése lesz a legfőbb kihívás, ezért nem ez az oka annak, hogy miért egy európai lenne a legjobb választás
A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint nem emelkedik a lakásbiztosítások díja az egyre ismétlődő viharok miatt. A szervezet szóvivője szerint a gazdasági válság kitörése után jelentősen csökkent a lakásbiztosítások száma, az utóbbi időben azonban 30 ezerrel több szerződést kötöttek. Mindez a szélsőséges időjárásnak tudható be - mondta Gilyen Ágnes.
Jövő szerdán nyilvános ülésen dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról a határozatról, amelyben a Fővárosi Bíróság (FB) elévülésre hivatkozva megszüntette az eljárást a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester nevével fémjelzett büntetőper tizenhárom vádlottja esetében – értesült a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokból.
Befejezéséhez közeledik az árvízvédelmi művek helyreállítása, megerősítése és új gátak építése a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén, valamint a folyók mederkotrása. A három folyó egy évvel ezelőtt, 2010 júniusában okozott óriási károkat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Hollandiában tesz egynapos látogatást csütörtökön Orbán Viktor hágai bejelentés szerint. A magyar kormányfő több kétoldalú tárgyalást folytat holland politikusokkal, köztük Mark Rutte miniszterelnökkel.
Zárt körű tőkeemelésről döntött az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága, a tranzakció révén közvetve részvényeinek maximum 10 százaléka kerül nemzetközi befektetők tulajdonába, és mintegy 2,4 milliárd forint friss, likvid tőkét vonnak be a társaságba, amelyet az E-Star elsődlegesen a nemzetközi terjeszkedése finanszírozására fordít - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján…
Bankoknál, adószakembereknél érdeklődnek azok az üzletemberek, akik kihasználnák a tavaly elfogadott offshore-amnesztiáról szóló szabályt, s kedvezményes közteher mellett hazahoznák korábban offshore cégekben tartott vagyonukat - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
A magánnyugdíjpénztárak működési vesztesége - a tagdíjak állami tb-rendszerbe irányítása miatt - közel 2,6 milliárd forint volt az első negyedévben. A kezelt vagyonon 64 milliárd forintos hozamot értek el
A Moody´s nemzetközi hitelminősítőnél nincs felülvizsgálat alatt Magyarország szuverén adósságának a besorolása - válaszolta a Reutersnek emailben szerdán a hitelminősítő szóvivője. "A Moody´s Baa3 k...
Javier Faus, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona alelnöke kijelentette: 45 millió eurót költhet új futballistákra a klub az átigazolási időszakban.
A Wolverhamton Wanderes játékosmegfigyelőjeként dolgozó Sallói Istvánt arra kértük, összegezze a touloni tapasztalatait a magyar válogatottal kapcsolatban, illetve, hogy volt-e olyan játékos, akire esetleg teljesítménye okán felfigyelhettek a külföldi megfigyelők.
Jubilál a Mesterségek Ünnepe - az idén huszonöt éves budavári fesztivál pályázatot hirdet a születésnap tiszteletére: a felhívás a népművészet és a népviselet modern formában való alkalmazására vár újító megoldásokat.
A Magyar Nemzet mai számában a "hazatartó" offshore-vagyonokról lehet olvasni, a Népszabadság pedig arról ír, hogy az MSZP milyen választási rendszert szeretne.