2011. június 9. csütörtök

jún. 9
9:48
Kinek fájhat a Semmelweis-terv? (Infostart)
A Semmelweis-tervben szereplő átalakítások végrehajtása fájhat egyes intézményeknek, orvsoroknak, és akár a betegeknek is nehézségeket okozhat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki szerint építési telkekkel vagy szolgálati lakásokkal kellene az önkormányzatoknak ösztönözniük a rezidensek letelepedését.
jún. 9
9:48
Leállhat az összes atomreaktor (HírTV)
Japánban jövő áprilisra leállhat az összes, 54 atomreaktor azoknak önkormányzatoknak a tiltakozása miatt, amelyeknek a területén elhelyezkednek – közölte csütörtökön a japán gazdasági minisztérium.
jún. 9
9:48
BUX: +0,05 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,32 pontos emelkedéssel, 23
jún. 9
9:48
Sok ismeretlenes katonasírok - Arlingtoni botrányok (Kripto Akadémia)
A sorozatos botrányok ellenére sem sikerült még rendszert vinni abba a katonás rendetlenségbe, amely épp egy éve lepleződött le a híres arlingtoni katonai temetőben - panaszolta el az amerikai hadsereg miniszteréhez, John McHughoz május végén, az Emlékezés napján intézett levelében Mark Warner szenátor.
jún. 9
9:49
MSZP: romolhat a munkavállalók helyzete (HR Portál)
Az MSZP szerint tartani lehet attól, hogy egy kormányzati előterjesztés nyomán a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók.
jún. 9
9:50
KSH: 2,5 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben (Gondola)
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011 első negyedévében 2,5 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva 0,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatok alapján
jún. 9
9:50
Vallási válságban a kereszténység központja (Kripto Akadémia)
Zuhanásszerűen csökkent a keresztelők és az egyházi esküvők száma a kereszténység központjának számító Róma városában - állapította meg az Il Messaggero felmérése. Az olasz főváros napilapja szerint Róma vallási válságba jutott.
jún. 9
9:51
Nem tud az egyről a kettőre lépni a pesti parkett (Portfolio)
A fejlett európai piacokat belengő öröm egyelőre nem érte el az elmúlt hetekben amúgy is erős formát mutató hazai bechmarkot. A BUX ennek megfelelően 0,1%-os csökkenést mutat. A délután során több...
jún. 9
9:51
Fittyet hányt a K&H a banktitokra: fizethetik a bírságot (Pénzcentrum)
Megsértette a banktitokra és panaszkezelésre vonatkozó előírásokat a K&H Bank Zrt., amikor ügyfelének táviraton küldött felszólítást arról, hogy személyi kölcsönének felmondása ügyében telefonon keresse meg a hitelintézetet - állapította meg fogyasztóvédelmi eljárásában a PSZÁF. Az intézménnyel szemben a hatóság 800 ezer forint bírságot szabott ki és megtiltotta a jogsértő magatartás…
jún. 9
9:53
Politikai plázastop? - Leszálló ágban a plázák (Portfolio)
A vasárnapi zárva tartás után újra felröppent a kiskereskedelmi piac másik nagy "slágere" a plázaépítési moratórium. A hírek szerint az LMP javaslata most megtetszett a kormánypártnak is, ami a...
jún. 9
9:53
Plázastop: a kis boltok kerülhetnek előtérbe (Pénzcentrum)
Felfüggesztenék a 800 és 400 négyzetméter feletti bevásárlóközpontok engedélyezését, legalábbis az év végéig. Ugyanis akkor születhet meg a megállapodás, ami a kis boltok versenyképességét fogja javítani a nagyobb üzletek ellen....
jún. 9
9:55
Só- és cukoradó jön a hamburgeradó helyett (Portfolio)
A jövői évi költségvetésbe már betervezett, összesen 20-30 milliárd forintos bevételt hozó népegészségügyi termékdíj alól egyelőre mentesülnek a hamburgerek és a készételek - írja a Világgazdaság,...
jún. 9
9:57
Kedden tárgyal a Fidesz az alkotmánybíró-jelöltjeiről (ATV)
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről - közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön.
jún. 9
10:00
Könyvvizsgálat karnyújtásnyira: vidéken erősít a BDO (Privátbankár)
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cégcsoport vezető partnere szerint a cég piacán a bővülés egyik útja a hálózatépítés lehet, amelynek keretében a BDO ez év tavaszán Kelet ...
jún. 9
10:02
Öt éve nem látott magasságokban a GDP-növekedés (Privátbankár)
Magyarország bruttó hazai terméke 2011 I. negyedévében 2,5%-kal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,7%-kal bővült. A növekedés továbbra is főként az ipari exportnak köszönhető - közölte a KSH
jún. 9
10:03
Felülvizsgálta az Erste a Richter és Egis előrejelzését (ProfitLine)
Az Erste a ma megjelent gyógyszerszektor elemzésében felülvizsgálta a Richter és Egis előrejelzését. A Richtert a korábbi Felhalmozás helyett Vételre ajánlja, célárát pedig 50.900 forintról 45.500 forintra csökkentette. Az Egist továbbra is Felhalmozásra javasolja, míg célárát 25.400 forintról 23.000 forintra módosította.
jún. 9
10:06
Kásás Tamás lemondta a válogatottságot (Infostart)
Lemondta szereplését a válogatottban Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
jún. 9
10:06
Szabics Imre: sokkolt a baleset (Blikk)
Budapest - Nem sokáig örülhetett góljának és a magyar futballválogatott San Marino elleni 3-0-s győzelmének Szabics Imre (30). Az idegenbeli Európa bajnoki selejtezőről hazatérő támadó közúti baleset részese volt délelőtt Angyalföldön.
jún. 9
10:06
Közösen ellenőriznek a legveszélyesebb helyeken (HírTV)
Közös ellenőrzéseket tart az ország kiemelten veszélyes vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség - közölte a vasúttársaság.
jún. 9
10:06
Kedden tárgyal a Fidesz-frakció az alkotmánybíró-jelöltekről (Gondola)
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről - közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel
jún. 9
10:06
16 éves lánya pasijával bújt ágyba a tanárnő (Blikk)
jún. 9
10:06
Krakkóba utazik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Spa Trend Online)
A nagysikerű vatikáni koncert után ismét útra kel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.
jún. 9
10:06
A Lazio szerződtette Miroslav Klosét - hivatalos (Agroinform)
A Lazióban folytatja pályafutását a német válogatottal világbajnoki ezüst-, illetve bronzérmes, Eb-második futballista, Miroslav Klose.
jún. 9
10:08
Kis híján agyonverte élettársát (HírTV)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a nő, akit élettársa vert meg a Heves megyei Erken. A férfit a rendőrök elfogták.
jún. 9
10:08
Kijárási tilalom fenyegeti a macskákat Sydneyben (Gondola)
Sötétedéstől pirkadatig tartó kijárási tilalommal készülnek sújtani a macskákat az ausztráliai Sydney külvárosaiban, hogy az éjszaka portyázó cirmosok ne tizedeljék tovább az őshonos vadállatokat
jún. 9
10:08
Nővé operáltatta magát a bűnöző, mégis elfogták (Blikk)
jún. 9
10:09
Négyéves csúcson a növekedés (2,4%) - de lesz-e magasabb? (Portfolio)
Az első negyedévben a munkanappal igazított index szerint a bruttó hazai termék 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A negyedéves alapon a GDP-növekedés 0,7 százalékos volt....
jún. 9
10:09
Hálapénz helyett lakást kaphatnak az orvosok (Pénzcentrum)
Építési telkek, szolgálati lakások adományozásával lehetne megoldani a rezidensek tömeges elvándorlását - mondta el tegnap este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára....
jún. 9
10:09
40 milliót kaszáltak a magyarok Sunday Millon PokerStars versenyen (Sport365)
Két magyar játékos is a döntő asztalon küzdött a múlt vasárnap megrendezett, izgalmas pillanatokkal teli Sunday Million versenyen.
jún. 9
10:10
Huth: Bauer Tamás tehát nem magyar... (Gondola)
jún. 9
10:11
Kamatemelésre utalhat Trichet (Portfolio)
Ma még valószínűleg nem változtat irányadó rátáján az Európai Központi Bank. A döntés bejelentésére menetrend szerint délután háromnegyed kettőkor kerül sor, ám a befektetők sokkal inkább a fél...
jún. 9
10:11
A Boston kiütötte a New York Yankeest (Sport365)
Az MLB szerdai játéknapján a Boston Red Sox egy remek mérkőzésen győzte le a New York Yankees csapatát. A Texas Rangers dobója, Alexi Ogando továbbra is veretlen a 2011-es szezonban.
jún. 9
10:15
Adózni kell majd a só, a cukor és az energiaital után is (Adózóna)
Különböző mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra. Ugyanakkor a korábbi tervekhez képest kevesebb lett a megadóztatásra javasolt terméklista, melyen sem a hamburgerek, sem a készételek, sem az alkoholféleségek nem szerepelnek egyelőre.
jún. 9
10:15
Érbetegségek korai felismerése vérnyomásméréssel (WebBeteg)
Tudja Ön, hogy a bokán és karon mért vérnyomás indexe mutatja meg igazán, hogy ereinek egészsége, vérnyomása rendben van-e? Nos, egyre többen szereznek erről tudomást, ugyanis az öt évvel ezelőtt kezdődött ÉRV program éppen ezt célozza.
jún. 9
10:15
Kormányőrök védik Polt Péter legfőbb ügyészt (ATV)
A kormányőrség védi Polt Péter legfőbb ügyészt - tudta meg a Népszava. A Köztársasági Őrezred a lapnak megerősítette a kiemelt biztonsági intézkedés tényét, de annak okáról nem adott felvilágosítást.
jún. 9
10:15
Mégis tovább él a hazafi - Japánba kerül a Mazda6 gyártása (Auto Pult)
Egyes korábban szárnyra kapott pletykák a Mazda6 életútjának végét jósolták, ám a falra festett ördög képe szerencsére valótlannak bizonyult, s immáron hivatalosan is megerősítették a hírt a japánok, melynek értelmében a következő generáció érkezésére sem kell már sokáig várnunk.
jún. 9
10:18
Plázastop: eljött az idő? (Privátbankár)
Minden jel arra utal, hogy még ebben az évben parkolópályára kerülnek az újabb plázaépítések - írta a Magyar Nemzet csütörtökön. A lapnak Bányai Gábor, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottság...
jún. 9
10:18
Életveszély várt a holdraszállókra (Blikk)
Teljesült Kennedy álma, a szovjeteket legyőzték az Apolloprogrammal
jún. 9
10:18
Az új Nissan Qashqai hatezer embernek ad munkát (HR Portál)
A Nissan elkezdi az új Qashqai modell fejlesztését, a 192 millió font értékű beruházás hatezer embernek ad munkát Nagy-Britanniában.
jún. 9
10:20
Újabb csúcson a görög munkanélküliség (HR Portál)
Görögországban újabb csúcsra, 16,2 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta márciusban a szerdán megjelent adatok szerint.
jún. 9
10:24
A könnyebben énekelhető Himnuszt ajánlja az iskoláknak Réthelyi (HírTV)
Levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a magyarországi közoktatási intézményekhez, annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat diákok által "szívesebben fogadott, könnyebben énekelhető változatát" eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba.
jún. 9
10:24
Nővé operáltatta magát a bűnöző, mégis elfogták (Gondola)
Nővé operáltatta magát egy mexikói bűnöző, hogy elmeneküljön az igazságszolgáltatás elől, mégis elkapták
jún. 9
10:24
Kásás Tamás lemondta a válogatottságot (Blikk)
jún. 9
10:24
Kedden tárgyal a Fidesz-frakció az alkotmánybíró-jelöltekről (Alternatív Energia)
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről - közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
jún. 9
10:24
Kásás Tamás megint lemondta a válogatottságot (Agroinform)
Lemondta szereplését a válogatottban Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
jún. 9
10:26
Milliárdos botrány az operaháznál? (HírTV)
Több mint 1 milliárd forintnyi visszaélésgyanús ügyletet talált a volt miniszteri biztos az operaház gazdálkodásánál - tudta meg az egyik internetes hírportál.
jún. 9
10:27
Már ebben a hónapban jöhet a BKV-sztrájk (Portfolio)
Ma jelentik be a BKV-sztrájk lehetséges időpontját, a vállalat dolgozói akár már júniusban is beszüntethetik a munkát - hangzott el a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában. "Még ebben a...
jún. 9
10:28
Jövő kedden tárgyal alkotmánybíró-jelöltjeiről a Fidesz-frakció (HírTV)
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről – közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
jún. 9
10:33
Nem lesz hamburgeradó? (ATV)
A Világgazdaság úgy tudja, eltérő mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra, és a korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a megadóztatásra javasolt terméklista, amelyre egyelőre nem kerültek fel a hamburgerek, a készételek és az alkoholféleségek.
jún. 9
10:35
Mi történt? Kásás lemondta a válogatottságot (ATV)
Lemondta szereplését a válogatottban Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Keresés