Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését - ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg.
Várpalota — Az amerikai Twisted Sisterrel indult be a Pannónia Fesztivál. A Cseri-parkerdő közönsége megnyugodhatott, az utóbbi napok esőzése ugyan nem kerülte el Várpalota területét sem, de a teljesen befüvesített részen valóban nem alakult ki sártenger, így senkinek sem hiányzott a gumicsizma.
Budapest — „Megrendült a bizalmunk Csomós Miklósban, ezért azonnali hatállyal menesztjük a kulturális gondolkodású emberek köréből, és gondolatainkból" — áll a József Attila Színház társulatának nyílt levelében, amit csütörtökön el is juttattak Tarlós István főpolgármesterhez.
Sötétedéstől pirkadatig tartó kijárási tilalommal készülnek sújtani a macskákat az ausztráliai Sydney külvárosaiban, hogy az éjszaka portyázó cirmosok ne tizedeljék tovább az őshonos vadállatokat.
Kétmilliárd forintot meghaladó összegből, történetének legnagyobb volumenű beruházását valósította meg a Phoenix Mecano Kecskemét Kft., a cég új üzemcsarnokában több száz új munkahely megteremtésével kizárólag exportra gyárt napelemekhez készülő részegységeket – jelentette be a létesítmény avatásán a a svájci tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
Budapest - Mint megírtuk, Weisz Fanni (18) siket szépségkirálynő több mint 2000 lánnyal együtt jelentkezett a TV2 A Szépségkirálynő című műsorára, ahol megválasztják az idei Miss World Hungaryt és a Miss Universe Hungaryt.
Az ország legtöbb termőkörzetében már javában tart a zöldborsó betakarítása. Mondják: kényes növény, ám a hozzáértőknek jól fizet. A legutóbbi adásunkban már mutattunk részleteket abból az interjúból, amelyet végre – hosszú várakozás után – elkészíthettünk a nemzeti földalap első számú vezetőjével. Sebestyén Róbert változásokat és vizsgálatokat is ígér a beszélgetés ...
Félj, mikor mások mohók, és légy mohó, mikor a többiek félnek - idézi az amerikai bankrészvények kapcsán Warren Buffett szavait a MarketWatch újságírója, Jeff Reeves. Szerinte sok a gond a pénzügyi...
New York – Szinte alig lehetett felismerni Demi Moore-t (48), az egykori bombázó egyszerű háziasszonynak nézett ki a Samsung jótékonysági gáláján még egy Louis Vuitton ruhában is.
Nicolas Sarkozy francia elnök a szárazság által sújtott agrárszektor számára több száz millió eurós segélyt és a vízszolgáltatás középtávú fejlesztését célzó tervet jelentett be csütörtökön.
Budapest - Csaknem 80 skorpiót, hatvan madárpókot és két homoki viperát találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a XIX. kerületi Simonyi Zsigmond utca 21. szám egyik közös helyiségében.
A nehéz hazai keresleti viszonyok miatt segíteni kell a magyar kis- és középvállalatokat is abban, hogy külpiaci értékesítési lehetőségeket találjanak - mondta csütörtökön Londonban Becsey Zsolt.
Mind Hollandia, mind Magyarország érdeke a másik ország sikere, aminek részben az az oka, hogy Hollandia a második legnagyobb befektető ország Magyarországon - állapította meg Mark Rutte holland és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki hágai találkozóján.
Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai versenyzési engedélyt adtak a vasárnapi, kanadai futamra Sergio Péreznek, a Sauber Forma-1-es istálló mexikói pilótájának, aki a Monacói Nagydíj május 28-i időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.
A székletben látható vér ijesztő lehet, de tudnunk kell, hogy nem csak súlyos, hanem jóindulatú, jól gyógyítható betegségre is utalhat. A tüneteket ugyanakkor nem szabad elbagatellizálni, mert súlyos kór jelei is lehetnek.
Budapest — Plázalázadás a parlamentben! Már készül az új jogszabálytervezet, ami megtiltaná a 400, illetve 800 négyzetméteresnél nagyobb területű üzletek építését, azaz nem épülhetne új bevásárlóközpont, hipermarket, de még nagyobbfajta élelmiszerbolt sem az országban, amíg a végleges szabályozás el nem készül.
Zuhanásszerűen csökkent a keresztelők és az egyházi esküvők száma a kereszténység központjának számító Róma városában - állapította meg az Il Messaggero felmérése. Az olasz főváros napilapja szerint Róma vallási válságba jutott.
Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg.
Velence - Ingyenwellnessre utazott az a 35 éves nő, aki két ölebbel járta az ország legjobb szállodáit, majd néhány nap után fizetés nélkül távozott. A hotelek munkatársai csak az üres szobát és a tetemes számlát találták meg, a szőkeség mindig nyomtalanul eltűnt.
Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg. A kormány a határozat...
A görög kormány öt évre szóló 28,4 milliárd eurós megszorító csomagot fogadott el csütörtökön, továbbá egy 50 milliárd eurós privatizációs tervet. Ez feltétele annak, hogy Görögország megkapja a tavaly májusban felajánlott 110 milliárd eurós mentőcsomag újabb részletét.
A magyar úszók közül egyedül Bernek Péter állhatott fel a dobogóra csütörtökön a három verseny alkotta Mare Nostrum-sorozat második állomásán, Franciaországban.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntőjének egyik főszereplője, Alex Burrows, aki nem csak a Boston Bruins kapujára, de játékosai is veszélyes. A remek képességű szélső több alkalommal is megharapta ellenfelét.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba a közlekedési dolgozók. Kiszáll az állam a Budapest Airportból. Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó. A nap legfontosabb hírei június 9-én.
Halálbüntetést szabott ki tíz emberre egy indiai bíróság egy három évvel ezelőtt elkövetett becsületgyilkosság miatt – közölte csütörtökön a rendőrség.
Tarlós István főpolgármester szerint Koltay Gábor, a budapesti József Attila Színház felmentett ügyvezető igazgatója megszegte a megállapodást, nem tartotta szem előtt a takarékoskodást, ezért kellett távoznia.
A köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin indítja útjára a Köztársasági Elnöki Hivatal által meghirdetett „Vedd a magyart, védd a magyart!” programot pénteken 11 órától.
Schmitt Pál köztársasági elnök egyhavi jövedelmét ajánlotta fel az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba - közölte az államfő hivatala csütörtökön az MTI-vel. Az alap létrehozásáról április elején...
Augusztus végére nettó 120-140 millió forintos költséggel felújítják a győri városi (ismertebb nevén GYÁÉV-) uszodát – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Sági Géza, a városüzemeltetést végző Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Egyórás fárasztás után rekordméretű és súlyú, 93 kilogrammos harcsát fogott ki a Balatonból egy horgász a balatonboglári hajókikötőben - adta hírül a sonline.hu internetes portál.
Egész nap dolgoztak a viharkárok felszámolásán a tűzoltók Hajdú-Bihar megyében. A heves esőzéssel járó orkánszerű szél szerda este söpört végig a megye déli részén, Váncsod, Hencida és Pocsaj térségében.
Tarlós István a Hír Televízió Rájátszás című műsorában csütörtök este hangsúlyozta, a városvezetés célja, hogy megmentse az anyagi nehézségekkel küszködő színházat. Méhes Lászlónak, a teátrum korábbi vezetőjének azért kellett mennie, mert pazarló szerződést kötött, „Koltay Gábor viszont nem egy, hanem 23, engedély nélküli szerződést” írt alá – fogalmazott a főpolgármester.
Az uniós országok belügyminiszterei egyetértésre jutottak abban, hogy technikai értelemben mind Románia, mind pedig Bulgária felkészült a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez való csatlakozásra – közölte csütörtökön Polner Gergely, a magyar EU-elnökség szóvivője.
Az 1990-es évek eleje óta Dagesztán olyan politikai feszültségforrásokkal küzd, mint az iszlám felkelés és a szeparatizmus fellángolásai, az etnikai feszültség és a terrorizmus.
Véget ért az amerikai részvénypiacok hat napig tartó esése, és a vevők kerekedtek felül csütörtökön a parketten: a Dow Jones 0,63; az S&P 500 0,74; a Nasdaq pedig 0,35%-os pluszban zárta a napot. Az...
Az almában lévő összetevők segítik az izmok épülését és a zsírégetést - idézte amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Megunta a török bajnokságot Allen Iverson. Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga egyik legponterősebb játékosa kijelentette, hogy visszaszeretne térni sikeri helyszínére az NBA-be.