2011. június 12. vasárnap

jún. 12
8:57
Termőföldért életjáradékot (Portfolio)
Termőföldért életjáradék program keretében az idén 10,9 milliárd forint életjáradék folyósítása terheli a központi költségvetést ilyen címen, írja az MTI. Többek között ezt az információt is...
jún. 12
9:03
Meglepően jól tartotta magát a BUX a múlt héten (ProfitLine)
Minimális erősödés után csökkenő forgalom mellett gyengüléssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe azonban még tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet.
jún. 12
9:03
Valaki milliárdos lett: van ötös a lottón (ATV)
Van telitalálatos szelvény az ötös lottón. A szombati sorsolás után egyetlen nyertes szelvényt találtak, ez azt jelenti, hogy a tulajdonosa, vagy a tulajdonosai közel kétmilliárd forintot kap, illetve kaphatnak - közölte az MTI megkeresésére Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese, szóvivője.
jún. 12
9:05
Leesett a cseresznyefáról és meghalt (ATV)
60 éves volt a tari férfi.
jún. 12
9:06
Pálinger befejezte, széthúzás, fájdalom - egy óriási kudarc utóhangjai (Sport365)
A németek elleni szombati vb-selejtezős vereség után Pálinger Katalin bejelentette, hogy nem játszik többet a válogatottban.
jún. 12
9:12
Egy haldokló kamaszlány utolsó kívánságai (Infostart)
"Utolsó kívánságait" sorolta fel blogjában egy 15 éves brit kamaszlány, aki végső stádiumban lévő limfómában (a nyirokmirigy sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedésben) szenved. Máris százak válaszoltak neki.
jún. 12
9:12
Hackertámadás érte az IMF számítógépes rendszerét (Gondola)
Hackertámadás érte a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítógépes rendszerét - erősítette meg a pénzintézet szóvivője
jún. 12
9:12
Mullings így verte meg Gayt a New York-i 100 méteren - videó (Agroinform)
A két edzőpartner, jamaicai Mullings és az amerikai Gay szembeszélben, három rossz rajt után küzdöttek meg a Gyémánt Liga-versenyen.
jún. 12
9:14
Leszállásra kényszerítettek egy kisgépet, mert közel repült az elnöki nyaralóhoz (Gondola)
Két F15-ös vadászgép közrefogott, és leszállásra kényszerített egy kisrepülőgépet az Egyesült Államokban, mert a pilóta veszélyesen közel repült a marylandi hegyekben levő Camp David-i elnöki nyaralóhoz, ahol Barack Obama a hét végét tölti
jún. 12
9:15
Nem javult a gyerekmunka helyzete (Portfolio)
Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük nagyon sokan, 115 millióan veszélyes munkát végeznek, e gyakorlat felszámolása érdekében azonnali cselekvésre van szükség -...
jún. 12
9:15
Eladhatják Overdose-t: gondban a csodaló gazdája (Pénzcentrum)
Elárverezhetik Overdose-t, ha a jövőbeli versenyeinek finanszírozásába nem szállnak be a milliárdos tulajdonostársak. Mikóczy Zoltán ugyanis nem tudja egyedül állni a ló versenyeztetésének költségeit. Overdose a keddi ascoti derbin is jelzálog terhe alatt fut....
jún. 12
9:30
Az elmúlt nap 135 közúti balesetéből kettő volt halálos (Gondola)
A rendőrség az elmúlt 24 órában 135 közúti közlekedési balesetnél intézkedett, két balesetben két ember vesztette életét, 14 baleset súlyos, 38 pedig könnyű sérüléssel járt - tette közzé a rendőrség a honlapján
jún. 12
9:30
A Csillagszemű Táncegyüttes Mádl Ferencre emlékezik (Spa Trend Online)
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök emlékének szenteli június 17-ei évadzáró gálaműsorát a Millenáris Teátrumban a Csillagszemű Táncegyüttes.
jún. 12
9:30
Románia önmagát verte Paraguay ellen - videó (Agroinform)
A Copa Americára készülő paraguayi válogatott simán nyert Románia legjobbjai ellen a hazai környezetben rendezett barátságos mérkőzésen.
jún. 12
9:32
Az ötös lottó 23. heti nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 11, 42, 45, 63, 76
jún. 12
9:33
Van még illegális párlatfőzés (Portfolio)
A vámosok összesen 3730 liter igazolatlan eredetű párlatot foglaltak le a március és május között végzett ellenőrzéseik során - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel. ...
jún. 12
9:34
Egy szelvénnyel nyerték meg a lottóötöst (Gondola)
Vidéken adták fel a nyertes ötös lottó szelvényt - közölte Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt
jún. 12
9:35
Újabb hivatalos jelölt az IMF-elnöki posztra (Portfolio)
Stanley Fischer, az izraeli központi bank elnöke is jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára - közölte szombaton az izraeli pénzintézet. Stanley Fischer 2005. óta...
jún. 12
9:36
Befejezés előtt a felsőzsolcai ipari park fejlesztése (ProfitLine)
Várhatóan augusztusban adják át a Miskolchoz közeli felsőzsolcai ipari park újabb, 42 hektárnyi, teljes infrastruktúrával ellátott területét, a beruházás 492 millió forintba került.
jún. 12
9:39
Gyes munka mellett: ki, mikor jogosult? (Adózóna)
Munka mellett ki jogosult gyesre és milyen formában? Olvasói kérdésre Széles Imre, az Adózóna tb-szakértője válaszol.
jún. 12
9:39
Távhő: emelkedik az ára, vagy nem? + videó (ATV)
Nincs egyértelmű válasz arra, hogy júliustól, illetve októbertől mennyit fizetünk a villanyért és a távhőért. A hétfőn rekordidő alatt elfogadott villamosenergia- és gáztörvény módosítás után a szakértők véleménye megoszlik: a fogyasztói érdekképviselet szerint drágul az energia, Hegedűs Miklós energiakutató szerint viszont az áram biztosan nem.
jún. 12
9:39
Videó: Százezrek előtt égette le a Barca csillagát a TV-s (Sport365)
Daniel Alvest, a Barcelona brazil csillagát figurázta ki az egyik népszerű spanyol televíziós futballshow műsorvezetője. Tomas Roncero azt mutatta be, a brazil bekk hogyan szimulált a Real Madrid ellen Pepe kiállításánál, a fricskát pedig több százezer tévénéző is láthatta.
jún. 12
9:48
Magas a vérnyomása? Irány az űr! (Infostart)
Noha nem várható el, hogy a társadalombiztosítás fedezze a költségeket, a mérések szerint a súlytalanság állapotában igen hatékonyan csökkenthető a magas vérnyomás - számoltak be a NASA orvos szakértői az Amerikai Hipertónia Társaság most befejeződő kongresszusán.
jún. 12
9:48
Erőszakba torkollott az első spliti melegfelvonulás (Gondola)
Erőszakba torkollott az első spliti melegfelvonulás szombaton: az Adria-parti városban huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére, jóllehet a rendőrség nagy erőket vezényelt a helyszínre, hogy szavatolja a biztonságot
jún. 12
9:48
Az elmúlt nap 135 közúti balesetéből kettő volt halálos (Alternatív Energia)
A rendőrség az elmúlt 24 órában 135 közúti közlekedési balesetnél intézkedett, két balesetben két ember vesztette életét, 14 baleset súlyos, 38 pedig könnyű sérüléssel járt - tette közzé a rendőrség a honlapján vasárnap.
jún. 12
9:50
Robbantások Pesavarban egy kereskedelmi negyedben (Gondola)
Legalább harmincnégy halottja és száz sebesültje van az északnyugat-pakisztáni Pesavar városában szombaton éjfél körül történt két robbantásnak - közölték a helyi hatóságok
jún. 12
9:52
ILO: fel kell lépni a gyermekmunka ellen (Gondola)
Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük nagyon sokan, 115 millióan veszélyes munkát végeznek, e gyakorlat felszámolása érdekében azonnali cselekvésre van szükség - figyelmeztet a gyermekmunka június 12-i világnapja alkalmából kiadott legújabb jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)
jún. 12
9:54
Ausztráliai légi járatokat töröltek a chilei hamufelhő miatt (Gondola)
Törölte több belföldi és a szomszédos Új-Zélandra közlekedő összes vasárnapi járatát a Qantas ausztrál légitársaság a chilei Puyehue tűzhányó okozta hamufelhő miatt
jún. 12
9:57
„Akkor, ott kettétört az életem” A magyar színésznő legvagányabb tette (ATV)
Egy hátizsákkal érkezett Magyarországra.
jún. 12
9:59
Szétverték a spliti melegfelvonulást (ATV)
A felvonulók néhány százan, az ellentüntetők több ezren voltak.
jún. 12
10:06
Óvatosan a prosztatanagyobbodás elleni szerrel! (Infostart)
A prosztatanagyobbodás tüneteit javítani hivatott szerek egy csoportja növeli egy súlyosabb típusú prosztatarák kockázatát - figyelmeztettek az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA illetékesei, akik ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a szer előnyei ellensúlyozzák annak kockázatát.
jún. 12
10:06
Panama alaposan meglepte az Egyesült Államokat - videó (Agroinform)
2-1-re kikapott az Egyesült Államok Panama nemzeti csapatától az Arany Kupán, a magyar idő szerint vasárnap hajnali mérkőzésen.
jún. 12
10:21
Még mindig nem tudjuk, mi történik pontosan egy élő sejtben (Infostart)
A sejtek felszínét, működési rendszerét napjainkban nem tudjuk még úgy feltérképezni, mint a műholdas rendszerek segítségével a Földünk felszínét láthatjuk. Messze vagyunk attól, hogy egy élő sejtben pontosan meghatározhatnánk, hogy mi mivel és miért van kölcsönhatásban - mondta Perczel András Bolyai-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Szerves Kémiai tanszékének…
jún. 12
10:24
Vidéken adták fel a nyertes lottószelvényt (Infostart)
Vidéken adták fel a nyertes ötös lottó szelvényt - közölte Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese, szóvivője.
jún. 12
10:24
Kirabolták az Üllői úton (HírTV)
Rablás miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a három férfi ellen, akik szombaton éjjel kiraboltak egy járókelőt a főváros IX. kerületében, az Üllői úton. Két támadót a helyszín közelében elfogtak, harmadik társukat még keresik.
jún. 12
10:24
Milyen napvédő krémet válasszunk? (Gondola)
A nap elleni védekezés minden korosztály számára, bőrtípustól függetlenül kiemelten fontos.
jún. 12
10:24
Abody Béla 80 éve született (Spa Trend Online)
80 éve, 1931. június 14-én született Abody Béla József Attila-díjas író, kritikus, műfordító.
jún. 12
10:26
Egyszer csak leszállt a Szentlélek (HírTV)
A nap, amelyen az első keresztény egyházi közösség megalakult. Egy nap, amikor háromezer férfi keresztelkedett meg, és amikor Szent Péter – pünkösdi beszéde elmondásakor – kiállt azok elé, akik Jézus felfeszítése óta üldözték, és akik meg akarták őt ölni. Jézus első „szóvivőjéből” az apostolok vezére és az egyház alapítója lett pünkösdkor, húsvét után 50 nappal. A Szentléle...
jún. 12
10:26
Az udvarlásról is szól a pünkösd (Gondola)
Pünkösd az egyház megszületésének napja. A többi keresztény ünnephez hasonlóan a pünkösdhöz is kapcsolódnak népszokások.
jún. 12
10:28
Gyurcsány tagad - ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet? (Gondola)
Szanyi Tibor téved – állítja Gyurcsány Ferenc, cáfolva, hogy ő szivárogtatta volna ki az őszödi beszédet.
jún. 12
10:33
Videó: Íme, Majka Las Vegas-i luxusvillája (Blikk)
jún. 12
10:33
Szanyi vádol, Gyurcsány cáfol: ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet? (ATV)
A volt miniszterelnök sajtótájékoztatón és a Facebookon is reagált párttársa szavaira.
jún. 12
10:35
Videó: Még feszesebb feneket akar Gigi (Blikk)
jún. 12
10:42
Százezrek a csíksomlyói búcsún - hírösszefoglaló (Infostart)
Idén is több százezer zarándok vett részt a csíksomlyói búcsún. Több ponton változtatna a médiatörvényen a fideszes Rogán Antal. Csökkent a hasmenésjárvány-gyanús megbetegedések száma Németországban. A nap hírei június 11-én.
jún. 12
10:42
Hackertámadás érte az IMF rendszerét (Infostart)
Hackertámadás érte a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítógépes rendszerét - erősítette meg a pénzintézet szóvivője.
jún. 12
10:42
Befejezés előtt a felsőzsolcai ipari park fejlesztése (Gondola)
Várhatóan augusztusban adják át a Miskolchoz közeli felsőzsolcai ipari park újabb, 42 hektárnyi, teljes infrastruktúrával ellátott területét, a beruházás 492 millió forintba került
jún. 12
10:42
A Fővárosi Bíróságon is bejegyeztetnék őket (HírTV)
Egyéni képviselői indítványként kerül a parlament elé az új egyházi törvény - a javaslatot négy kereszténydemokrata képviselő jegyzi.
jún. 12
10:42
Fának csapódott és meghalt (Blikk)
jún. 12
10:42
Gondok és következtetések a németországi járvány kapcsán (Kripto Akadémia)
Miközben bizonyos jelek arra utalnak, hogy enyhül a németországi hasmenésjárvány, mind inkább a súlyos betegek kezelésével kapcsolatos gondok kerülnek előtérbe.
jún. 12
10:42
Kapcsolatgazdagító Akadémia - a kapcsolatok megerősítéséért (WebBeteg)
Van Önnek pszichológusa? Ma már így vetődik fel gyakran a kérdés, amelyet néhány évtizede nem illett firtatni, és nem is szívesen válaszolt volna rá, aki pszichológushoz járt. Hétpecsétes titokként kezelte a család is, ha tagjai közt akadt olyan, aki lelki gondokkal, kórokkal küszködött, hiszen jó esetben betegnek, szélsőségesebb megítélés szerint egyenesen bolondnak titulálták, és a stigma szinte…

Keresés