A szerdai kereskedéshez hasonlóan a BUX ma is nagyon jól teljesít a kedvezőtlenebbé váló nemzetközi befektetői környezet ellenére is, így a hazai benchmark a reggel látott 1% körüli veszteségeket...
Sajtójelentések szerint valószínűleg július elejére halasztódik az európai banki stresszteszt eredményhirdetése, mivel az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) néhány pénzintézetnél elégtelennek találja a benyújtott adatokat, ezért pótlást, illetve korrekciót kér az adatszolgáltatásban.
Ha csak az euró/dollár árfolyamot nézzük, azt hihetnénk, hogy 12 óra alatt megfordult a világ, pedig a gyakorlatban nincs így, csak éppen most annak örül a piac, hogy bizonyára lélegeztető gépen...
Azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akik most nyugdíjba vonulnak az adóváltozások miatt még nő is a nyugdíja - Orbán a parlamentben nyugtatta a tiltakozókat
Az emelkedő üzemanyagárak, a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák és a gazdasági változások hatása, illetve az ennek következtében érkező downsizing jelensége leginkább az Amerikai Egyesült Államok piacát formálta át. Most újabb, elsőre meredek hírrel gazdagodunk: a Ford Mustang következő generációja már négyhengeres motorral is piacra kerülhet.
A központi bankoknak már nem a maginflációt kellene figyelembe venniük az inflációs célok teljesítésének értékelésekor - írja Lorenzo Bini-Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) Igazgatótanácsának tagja a Financial Times hétfői számában.
A rendvédelmi szakszervezetek képviselőjének tájékoztatása szerint azok a már nyugdíjas rendvédelmi dolgozók, akik úgy döntenek, hogy nem térnek vissza a szolgálatba, hanem nyugdíjban maradnak, a 16 százalékos adó bevezetésével ezt megtehetik, ugyanakkor a gyermekek utáni adójóváírás megmarad a számukra, a nyugdíjuk pedig emelkedni fog
Ha csak az euró/dollár árfolyamot nézzük, azt hihetnénk, hogy 12 óra alatt megfordult a világ, pedig a gyakorlatban nincs így, csak éppen most annak örül a piac, hogy bizonyára lélegeztető gépen...
A nemzetközi részvénypiacokat érintő legfőbb kérdés továbbra is az maradt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed milyen ütemben és időzítéssel kezd majd neki a hatalmas többletlikviditás...
A válságot követően a makrogazdaság javulásával természetesen javult a vállalatok működése is, és 2010-ben már fokozódott a felvásárlási tevékenység is az egész világon. Hazánk azonban e téren nem...
A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hoz...
Az MLB szerdai játéknapján rendezték meg a Los Angeles Dodgers – Colorado Rockies mérkőzést. A találkozó után egy ismeretlen tettes lövöldözni kezdett, szerencsére senki sem sérült meg.
A Belügyminisztériumban folytatja az egyeztetést Pintér Sándor miniszter csütörtök délután a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel - ezt Árok Kornél, a rendvédelmi dolgozók demonstrációs bizottságának vezetője jelentette be a délelőtti tárgyalások után a budapesti Kossuth téren.
Siralmas az építőipar helyzete az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) értékelése szerint. A szövetség csütörtöki, a június 3-i Építők Napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Tolnay Tibor elnök azt emelte ki: az ágazat 2006 óta csökkenő volumennel dolgozik, érdemi változás a tavalyi állapothoz képest nem történt.
Már a napokban bejelenthetik Fabio Coentrao Real Madridba való szerződését. A Benfica portugál válogatott balhátvédjét már régóta emlegetik a királyiakkal kapcsolatban, a Marca szerint 22 millió euróért vált klubot.
A világ egyik vezető energetikai vállalata, a Shell másfél szintre írt alá bérleti szerződést a GVA Robertson által képviselt Office Garden II irodaházban, ahol már olyan jó nevű bérlők találhatóak, mint a TATA Consultancy és a Syngenta, a Prímagáz, illetve a Geberit. Ezzel a tranzakcióval a ház bérbeadottsága elérte a 85 %-ot - olvasható a GVA Robertson sajtóközleményében.
Az Iveco cáfolja, hogy beruházást tervezne Magyarországon és a Daimler sem erősítette meg a kapacitásbővítésről szóló híreket. A Napi Gazdaság csütörtöki számában azt írta, hogy Kecskeméten építe...
Folytatódnak a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány közötti egyeztetések, de Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, lehetőleg a hétvégéig zárják le a tárgyalásokat.
A görög kormány, illetve az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta hármas pénteken zárhatja le a tárgyalásokat az ország újabb, középtávú költségvetési csom...
A Belügyminisztériumban folytatja az egyeztetést Pintér Sándor miniszter csütörtök délután a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel - ezt Árok Kornél, a rendvédelmi dolgozók demonstrációs bizottságának vezetője jelentette be a délelőtti tárgyalások után a budapesti Kossuth téren
Két hét múlva kerül a kormány elé a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló előterjesztés, mely a Ludovika főépületét jelöli meg a 2012-ben megnyíló intézmény helyszínének - írja a Népszava
Ma este 7 órától Kassai Ákos, a E-Star Alternatív Nyrt. vezérigazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája az energiahatékonyság javítása, a megújuló energiaforrások...
Az utóbbi néhány átigazolási időszakban egyre több játékos érkezett az NB I-be a balti országokból, és ez vélhetően idén sem lesz másként. Kiss József FIFA licences játékosmenedzser a Sport365.hu-nak elmondta, több élvonalbeli csapattal is tárgyalnak már balti játékosok kapcsán, akik akár Artjoms Rudnevsnél és Tarmo Kinknél is komolyabb játékerőt képviselhetnek.
A hatóságok megtalálták annak a nőnek a holttestét, akit több turista a Niagara-folyóban látott úszni – hamarosan azonban elragadta az ár, és életét vesztette.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tőkebefektetési társasága, az MFB Invest (MFBI) a befektetésein átlagosan 10-20 százalék hozamot szeretne elérni - mondta Ormándi Sándor, az MFBI vezérigazgatója csütörtökön a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Spanyolország két különböző, 2014-ben és 2015-ben lejáró kötvényt bocsátott ki sikeresen csütörtökön, összesen 3,95 milliárd euró értékben; mindkét papír átlaghozama azonban jelentősen emelkedett az előző kibocsátáshoz képest.
Tizenöt hét telt el azóta, hogy utoljára volt telitalálat az ötös lottón, a főnyeremény pedig egyre csak gyűlik. A héten a megnyerhető összeg 1 milliárd 777 millió forint, minden idők 10. legnagyobb lottónyereménye. A csupa hetes a Szerencsejáték Zrt.-t is megihlette.
A Honvédelmi Minisztériumnál végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hozzátéve: ez a már megismert ügyeket jelenti, a valós anyagi kár ennél is nagyobb lehet
Görög sajtójelentések szerint Athén az OTE Telecom távközlési vállalatból 10 százalékos állami részt ad el a Deutsche Telekomnak (DT), és további 6 százalék értékesítéséről is tárgyalásokat folytat a német céggel. Az OTE teljes magánosításával fenyegető eladás ellen csütörtökön 24 órás sztrájkot kezdtek a cég görögországi dolgozói.
A Jiszroel Hájom nevű izraeli napilap csütörtöki cikke szerint Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke történelemhamisítást követett el egy, a New York Times-ban május végén megjelentetett cikkében.
A Wörthi-tó partján az immáron 30. alkalommal megrendezésre kerülő GTI találkozón (Wörthersee Tour 2011) minden évben összegyűlnek a Volkswagen konszern termékeinek, és azok finomhangolásának rajongói. A nagymúltú rendezvényről persze nem maradhat távol a sportos imázst hangsúlyozni kívánó SEAT sem, így a spanyolok hat, kifejezetten az eseményre felkészített modellel igyekeznek elcsavarni a…
Ezt Árok Kornél, a rendvédelmi dolgozók demonstrációs bizottságának vezetője jelentette be a délelőtti tárgyalások után a budapesti Kossuth téren. A téren mintegy száz rendvédelmi dolgozó várta Orbán Viktor miniszterelnök, a belügyminiszter, az érdekképviseletek delegáltjai, a parancsnoki kar képviselői és a szakszervezetek délelőtti parlamenti egyeztetésének eredményét.
Mintegy 200-270, Tunéziából Európába tartó menekültnek nyoma veszett a Földközi-tengeren, miután hajótörést szenvedtek - adta hírül csütörtökön a TAP tunéziai állami hírügynökség helyi tisztségviselőket idézve
A korosztály nem hivatalos világbajnokságán résztvevő U21-es válogatott kedden megérkezett Franciaországba, az első mérkőzésre csütörtökön délután kerül sor.
A délelőtti, terv feletti aukciós értékesítések után a délutáni államkötvény tendereken is erőteljes volt a befektetői érdeklődés, így a 21,5 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségből további 18,5...
Példaként hozta fel a most bejelentett, az egészségügy rendbetételét célzó Semmelweis Tervet. "Nem kell orvosnak lenni, hogy lássuk, milyen súlyos problémák vannak.
Május elejéhez képest romlott a magyar részvénypiac alapkezelők általi megítélése, bár a többség rövid távon a BUX indexben nem vár 5%-nál nagyobb elmozdulást egyik irányban sem a májusi záróértékhez...