A történelmi magyar-olasz barátság is felelevenedett az Olasz Köztársaság és a százötven éves olasz egység nemzeti ünnepén. A Rómában rendezett katonai díszszemlén Schmitt Pál köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is részt vett.
A körvonalazódó görög adósságrendezéssel együtt javuló euróövezeti befektetői bizalom szerény erősödéshez segítette csütörtökön a forintot. Az eurót délután négy órakor 265,74 forinton jegyezték a ...
Az egyszerűbb állam megteremtése érdekében olyan országos konzultációsorozat indult, amelynek célja, hogy a bürokrácia miatti költségeket minimálisra csökkentsék
Szokatlan jelenséget figyeltek meg természetvédők Észak-Indiában: egy tigrishím a jelek szerint két, februárban árván maradt kölyökről gondoskodik a Rantambor Nemzeti Parkban. A T25 jelű tigris valószínűsíthetően a kölykök apja.
Egy idős nő életét vesztette, három ember pedig súlyosan megsérült abban a frontális karambolban, amely csütörtök délután történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es úton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Egy 34 amerikai utast szállító hajó is csatlakozik majd ahhoz a segélyszállító flottillához, amely június végén megpróbál majd áthatolni a palesztin Gázai övezet köré vont izraeli tengeri blokádon - írta csütörtökön a The New York Times.
New York -A Jóbarátok sorozat két sztárja évtizedek óta a legjobb barátnők hírében állnak, a nemrég felröppent pletykák szerint azonban ez a kapcsolat végleg megromlott.
Miután hétfőn nem volt kereskedés az USA-ban, a szokásos heti amerikai olajkészlet adatokat ma tette közzé az EIA. Ezek a várakozások fényében csalódást keltettek, a fekete arany árfolyama jelenleg 1...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,64 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 23.374,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,134 milliárd forint volt, a vezető részvények az...
A kormányfőt az ország küszöbönálló EU-elnökségéről tartott sajtóértekezletén kedden egy újságírónő megkérdezte, hogy minden részletében megszervezték-e már a feladatokat - ő azonban nem várt fordulattal válaszolt.
Budapest - Vérdíj helyett „zsírdíjat" tűzött ki magára Schmuck Andor (40), miután megfogadta, hogy 90 nap alatt nem kevesebb, mint 60 kilogrammnyi testfölöslegétől szabadul meg.
Több millió forintos értékű édességet adományozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális vám- és pénzügyőri főigazgatósága a Szegedi Vadasparknak: a határon lefoglalt kekszszállítmányokból főként az állatkertben élő majmok és disznófélék nassolhatnak majd.
Zürich - Tegnap eldőlt egy fontos kérdés: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb négy évre bizalmat szavazott Joseph Blatternak (75), ám ettől a sportágat sújtó korrupciós válság még nem múlt el.
A történelmi magyar-olasz barátság is felelevenedett az Olasz Köztársaság és a százötven éves olasz egység nemzeti ünnepén. A Rómában rendezett katonai díszszemlén Schmitt Pál köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is részt vett.
A Panathinaikosz és az athéni magyar nagykövetség a görög főváros önkormányzatának hozzájárulásával novemberben szobrot emel Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás kapitányának, a görög klub egykori edzőjének emlékére.
Az FHB bejelentette, hogy a társaságnál 2011. június 2. napjával két személy felügyelő bizottsági tagsága is megszűnik, miután megbízatásuk időtartama lejárt. A közlemény szerint az érintett két fb...
Lengyelországban már a második beteget ápolják egy szczecini kórházban olyan tünetekkel, amelyek hasmenésjárványra utalhatnak - közölte csütörtökön Ewa Kopacz lengyel egészségügyi miniszter.
Országos konzultációt indított a kormány az adminisztrációs teher csökkentéséről. Az egy hónapig tartó konzultáció budapesti nyitó rendezvényén Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kormány 500 milliárd forint bürokráciacsökkentő csomagot indított áprilisban.
Növelhetné az Európába érkező nem keresztény bevándorlókkal szembeni toleranciát, ha az európai keresztények megerősödnek hitükben - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Gödöllőn a vallási párbeszédről rendezett nemzetközi konferencián.
Valóban gettómilliomossá vált egy férfi a Fülöp-szigeteken: a nyomornegyedben élő szerencsefia 356,5 millió pezót (több mint 1,5 milliárd forintnak megfelelő összeget) nyert a lottón
Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya és Marczinka Zoltán szövetségi edző számolt be a csapat felkészüléséről a Németország elleni vb-selejtező előtt.
Közben a járvány újabb és újabb arcát mutatja. Az északi Schleswig-Holstein tartományban az orvosok közölték: egyre több az olyan beteg, akinek nincs, vagy alig van hasmenése, ezzel szemben súlyos idegrendszeri problémákkal, a többi között emlékezet-, illetve beszédzavarral, görcsös vagy epilepsziás rohamokkal küszködik.
A Global Peace Index jelentése szerint a társadalmi elégedetlenség teszi a világot egyre békétlenebb hellyé. A háborús feszültségek kevésbé éreztetik hatásukat, míg a gazdasági nehézségek egyre komolyabb kockázatot jelentenek. A jelentés szerint Izland és Japán jelenleg a legbékésebb ország.
A záporeső miatt kisebb késéssel, de hagyományosan a Központi Tűzoltózenekar felvonulásával megkezdődött az 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok a budapesti Vörösmarty téren. Az ország mintegy ötven településére kiterjedő könyvünnepet Tóth Krisztina író, költő, műfordító nyitotta meg.
A pénztárak az 1998. és 2010. közötti időszakban - a szektor egészére vonatkozó reálhozamokból és a pénztári vagyon változásából becsült adatok alapján - összességében 220 milliárd forint körüli reálhozamot termeltek. Ez átlagosan 73 ezer forint körüli kifizetést jelent majd fejenként....
A kárpátaljai lakosok „törvényellenes” magyar visszahonosításával kapcsolatos ügyek kivizsgálására szólítja fel az ukrán rendvédelmi szerveket a nacionalista Ukrán Néppárt (UNP), amely szerint automatikusan meg kellene fosztani ukrán állampolgárságuktól azokat a személyeket, akik felvették a magyar állampolgárságot.
Az Ünnepi Könyvhét megnyitójához időzítve a Nemzeti Kulturális Alap nyilvánosságra hozta azt az 500 könyvet tartalmazó listát, amelyből a Márai-program keretében 400 millió forint értékben válogathatnak magyar és határon túli könyvtárak.
Miskolc - Lehet, hogy mégis a patológián köt ki Kolozsi Judit (57)? A négy éve munka nélküli asszonyról tegnapi számunkban írtuk meg, hogy a miskolci önkormányzat szociális osztályán kézhez kapott határozat szerint csak akkor kaphatott volna szociális segélyt (havi 25 650 forintot), ha „együttműködik" a megyei kórház patológiai osztályával.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nemzetközi tényfeltáró csoportja befejezte látogatását Japánban. A misszióban részt vevők a japán hatóságoknak átadott összefoglalóban egy sor előzetes következtetést és tanulságot fogalmaztak meg a külső veszélyek, a súlyos balesetek kezelése és a balesetelhárítás területén - tette közzé az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).
A Jobbik négy országgyűlési képviselője motoros fűnyírókkal nyírta a füvet csütörtök délután Esztergomban, az akciót tiltakozásul szánták a polgármesteri hivatal ellen, amely eljárásokat indított a városban önkéntesen virágot ültetők ellen.
Édesanyám 81 éves, rendszeresen nem találja az általa elrakott dolgait, tolvajra gyanakodik, illetve nem ismeri fel a saját ruháit. Egyedül él, és minden segítségnyújtást elutasít. – Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.