Az elmúlt évben jelentősen növelte ezüst érme értékesítését az ausztrál verde, a Perth Mint. A növekvő világgazdasági aggodalmak és az inflációs fenyegetés (a legfőbb papírpénzek elértéktelenedése)...
Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint múlt év ugyanezen időszakában; az ország lélekszáma 9 millió 972 ezer volt 2011 április végén - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett jelentésében.
A Jobbik elutasítja, hogy a főváros pedagógusok elbocsátását tervezi, miközben több száz milliót költ egyebek mellett a zöldterületek rendbetételére, a Budapesti Közlekedési Központra (BKK) és a Margit híd felújításának utófinanszírozására.
Rendkívül fontos, nagyon sok szempontból az államadósság mostani csökkenése - jelentette ki Csaba László egyetemi tanár a Duna TV Közbeszéd című műsorában. A közgazdász egyenesen jó befektetésnek...
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. június 21-én a Budapesti Értéktőzsdén 2.247 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 794 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján.
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, a Nemzet Sportolójának a képviselő-testület határozata alapján díszpolgári címet adományozott Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.
"Érdekes kalandként hozták létre a magán-nyugdíjpénztárakat, aminek következtében az államnak kellett forrásokat pótolnia a nyugdíjaknál" – mondta Szijjártó Péter.
Az alapkamat huzamosabb ideig történő fenntartásával elérhető jövőre a 3%-os inflációs szint, azonban az MNB az eddigieknél borúsabbnak látja a gazdasági növekedés kilátásait
A hvg.hu a jövőben a három vezető hírportál között szeretne lenni, ezért belpolitikai és gazdasági tartalmakkal erősítik meg - mondta az InfoRádiónak Gavra Gábor, a portál új főszerkesztője.
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, a Nemzet Sportolójának a képviselő-testület határozata alapján díszpolgári címet adományozott Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.
Elhunyt a keddi petrozavodszki repülőgép-katasztrófát túlélő tízéves kisfiú a város egyik kórházában - közölte szerdán reggel Karélia egészségügyi minisztere, miközben a szerdai orosz sajtóban és az interneten a szakértők hevesen vitatják a baleset lehetséges okait
Fontosnak tartják az öngondoskodást a magyarok, hiszen nem bíznak a majdani állami nyugdíjuk vásárlóerejében, de legtöbbjük nem képes félretenni nyugdíjas éveire, állapítja meg az Allianz Csoport...
Raffael Sándor ügyvédjének védőbeszédével folytatódott a Cozma-per tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon, ezt követi majd az ügyészi válaszbeszéd. Az ügy elsőrendű vádlottja ma az utolsó szó jogán szólalhat fel.
A 2012 végi 3%-os inflációs cél a jelenlegi 6%-os alapkamat huzamosabb ideig fenntartásával érhető el - ismétli meg a ma megjelent inflációs jelentés a hétfői jegybanki kamatdöntés kapcsán kiadott...
Jelenleg 220 körüli a CHF/HUF árfolyam, rövidtávon nincs kilátás pozitív irányú áttörésre (forinterősödésre a frankkal szemben), talán 2-3 hét múlva, ha majd az ECB kamatot emel, és elkészül a görög...
Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint múlt év ugyanezen időszakában; az ország lélekszáma 9 millió 972 ezer volt 2011 április végén - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerda reggel holtan találták lakásán az egyik jelentős regionális televíziós csatorna, a Kolima Plusz főszerkesztőjét, aki elsősorban elemzőműsorokat készített.
A családi adókedvezmények és a 16 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 2011 első negyedévében nemzetgazdasági átlagban a nettó kereset 5,6 százalékkal, a reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a honlapján. A keresetek első negyedévi alakulásáról kiadott KSH-jelentés a családi kedvezmények nélkül…
Az alapkamat huzamosabb ideig történő fenntartásával elérhető jövőre a 3%-os inflációs szint, azonban az MNB az eddigieknél borúsabbnak látja a gazdasági növekedés kilátásait
Alig fél nap kellett a rendőrségnek, hogy elfogja azt a fiatalembert, aki kedd este rabolt ki egy szolnoki ékszerüzletet, fegyverrel. A férfit már szerda reggel el fogták.
A felesége és testvére halálával végződő támadás körülményeit idézte fel tanúként a Pest Megyei Bíróságon az a középkorú férfi, aki súlyosan megsérült a romák elleni támadássorozat fordulópontjának számító nagycsécsi bűncselekmény során
A 2012 végi 3%-os inflációs cél a jelenlegi 6%-os alapkamat huzamosabb ideig fenntartásával érhető el - ismétli meg a ma megjelent inflációs jelentés a hétfői jegybanki kamatdöntés kapcsán kiadott...
Új taxidrosztrendelet lép életbe Budapesten 2012. január 1-jével, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 20 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett elfogadták György István főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését
Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának vezetője szerint a legfőbb problémát jelenleg az óvónői szakma elöregedése jelenti. Miközben túlképzésről szó sincs, a következő tíz évben nagyon sok óvónő éri el a nyugdíjkorhatárt, a pályakezdők pedig állami intézménybe szinte csak kihalásos úton juthatnak be, ezért többnyire arra kényszerülnek, hogy más területen helyezkedjenek…
Immáron második napja üléseznek az amerikai jegybankárok. A szakértők szinte biztosak abban, hogy a kedvezőtlen gazdasági kilátások ellenére az irányadó ráta szintje nem változik, az...
Változatlanul mínuszban voltak a fő nyugat-európai értéktőzsdék indexei szerdán a kereskedés első órájának elteltével. A befektetők már a görög bizalmi szavazáson túlra, a megszorító intézkedésekről történő szavazásra koncentrálnak.
Az előzetes adatok szerint 2011 első négy hónapjában 27 560 gyermek született, 11,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 45 515 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent a 2010. január-áprilisi időszakhoz képest - adja hírül a KSH nyomán a Magyar Nemzet.
A tegnapi jelentős hegymenet után ma a megnyugvás jelei látszanak az európai piacokon, melyek a keddi nap során kedvező technikai fordulatot vettek. A német DAX például áttörte a fontos 7230-7250...
A tegnapi piaczárást követően tette közzé a második negyedéves gyorsjelentését az Adobe Systems. A vállalat eredménye EPS szinten felülmúlta a várakozásokat. Az elemzői konszenzus 51 centes EPS volt, míg a tényleges érték 55 cent lett. (Solar Capital)
Az MSZP szerint bár Orbán Viktor a hiánycsökkentés világrekordjáról beszél, az adósság a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének felhasználásával is csak a kormányváltáskori szintre esik vissza.
Levélben fordulnak Schmitt Pálhoz a bírói nyugdíjkorhatár megvágása miatt a bírák. Kérik, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a hétfőn elfogadott törvénymódosítást, ha pedig Schmitt - eddigi államfői ténykedéséhez híven - mégis szignálja a jogszabályt, az Alkotmánybíróságtól (Ab), illetve a nemzetközi igazságszolgáltatási szervezetektől kérnek jogsegélyt - írja a Népszava.
Több mint 10%-ot zuhant a Philips árfolyama ma reggel miután a társaság közölte, hogy a vártnál rosszabbul alakul a kereslet világítástechnikai és fogyasztási divíziójában. A cég közölte, hogy a...
Négy vidéki és egy budapesti áruház nyitására készül az Auchan. Amint, az Auchan Magyarország közelmúltban kinevezett igazgatója, Dominique Ducoux elmondta, olyan konkrét helyekről tárgyalnak, ahol már költségvetési tervekkel is rendelkeznek a beruházással kapcsolatban - írja a Világgazdaság.
Májusban 1 millió 503 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igény...
Legkevesebb hat rendőr életét vesztette szerdán Kelet-Afganisztánban egy közúti ellenőrző pont elleni fegyveres támadásban – közölték a helyi biztonsági erők.
Az MSZP szerint bár Orbán Viktor a hiánycsökkentés világrekordjáról beszél, az adósság a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének felhasználásával is csak a kormányváltáskori szintre esik vissza
Kedden este jóváhagyta a cseh képviselőház az úgynevezett kis nyugdíjreformot, amely azzal számol, hogy a jövőben tovább emelkedik a nyugdíjkorhatár és októbertől megváltozik a nyugdíjak összegének kiszámítása a korábban többet keresők hasznára.