Megrovást kapott Csurka István, miután nemrég az ügyészség megszüntette a nyomozást a 2006-os választásokra alakult Miép-Jobbik-Harmadik Út párt gazdálkodása ügyében. Kiderült, ugyanis, hogy az adóhatóság által hiányolt adatokat később pótolták a párt vezetői.
A 19 éves Ryan Cleary - becenevén "Nagyképű Cleary" a gyanú szerint a hálószobájából indította a hacker támadásokat, még a CIA rendszerébe is betört. A különc diák éppen édesanyja otthonában tartózkodott, mikor lecsaptak rá a rendőrök.
Átigazolási adatbankunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A kormány a napokban döntést hozott népegészségügyi termékadóról, amit a kabinet az egészségtelen élelmiszerekre kíván kivetni szeptembertől. Mindez egy újabb fogyasztást terhelő adó lenne, amely „egészséges” életmód irányába kívánja a fogyasztókat terelni az „egészségtelen” termékek adóterheken keresztül történő drágításán keresztül.
A technológia fejlődése napjainkban már megállíthatatlan, noha sokszor felmerül a kérdés, hogy szükséges-e az új vívmányok alkalmazása. A közúton az egyes berendezések elterjedése ugyan megkönnyíti a vezető munkáját, de az ezzel párhuzamosan ránk szabaduló információáradat el is vonja a figyelmünket a lényegi feladatokról. Ebből pedig már egyenes következtetésként jutunk el ahhoz, hogy…
Egy betéti társaságban a tulajdonosok felelőssége egyetemleges, miközben a kft.-énél a tulajdonosok rendszerint bevitt vagyonukkal felelnek. De van olyan eset, amikor egy korlátolt felelősségű társaságban is saját vagyonával felel a tulajdonos.
Harminc évvel a Pink Floyd kultikus "The Wall", vagyis "A fal" című albumának koncertturnéját követően ismét bemutatja a lemez anyagát Roger Waters, az egykori zenekar egyik frontembere a Papp László Budapest Sportarénában.
Befejeződött a nyomozás a miskolci lakáshitel- és otthonteremtési támogatásokkal kapcsolatos csalási ügyben: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának megállapítása szerint a 330 gyanúsított csaknem egymilliárdos kárt okozott a bűncselekménnyel – közölték a nyírségi főkapitányság szerdai nyíregyházi sajtótájékoztatóján a nyomozók.
Öt szakszervezettel egyeztet a kormány július 4-én a Munka törvénykönyve módosításáról, a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes- és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) érdekképviseleteknek írt levelében, amelyet az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) tett fel…
Fél éve hallottunk utoljára az M0, M1 és M7-es autópályák által határolt aranyháromszögben, a Walker & Williams Investment Group (WWIG) fejlesztésében épülő TÓPARK megaprojektről. Az utolsó hírek...
Hoffmann Rózsa úgy véli, sok dologban hasonló az értékrendje és vélekedése a miniszterelnökkel és reméli a jövőben kevesebb akadályt gördítenek majd az útjába
Újabb elsődleges autóipari beszállítóval kötött együttműködési megállapodást az NNG. A japán Fujitsu Ten a magyar vállalkozást bízta meg új multimédia- és navigációs egysége navigációs szoftverének...
Aisha Mather (19), brit joghallgató azt hazudta családjának, hogy rátörték az ajtót, és a nappaliban megerőszakolták - tette mindezt azért, mert nem merte elmondani, hogy eltanácsolták a Nottinghami Egyetemről.
Tetemes összeggel, több mint 90 millió dollárral (16,7 milliárd forintnak megfelelő összeggel) támogatja Norvégia és Németország a Világbank a trópusi erdőirtás lassítását szolgáló programjait.
Rendőrautó ütközött mentőautóval szerdán a fővárosban, a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében; a balesetben egy rendőr könnyebben megsérült - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
Ezentúl akár otthonról is elérhetőek az interneten keresztül a földhivatali adatok, közöttük az ingatlanok tulajdoni lapja is a most lezárult fejlesztésnek, a TakarNet24 projektnek köszönhetően -...
Budapestre látogat jövő hét csütörtökön az amerikai külügyminiszter; a Tom Lantos Intézet megnyitójával kapcsolatban a magyar fővárosba érkező Hillary Clinton kétoldalú megbeszélést folytat majd Orbán Viktor kormányfővel - nyilatkozta a magyar miniszterelnök szóvivője szerdán az MTI-nek Oslóban.
A hegesztett gépelemeket és egyedi gépeket gyártó Ventifilt Zrt. 94 százalékát vásárolta meg a Videoton csoport 111 tulajdonostól, a vételár mintegy félmilliárd forint volt - írja az MTI. A...
Újraindulhat a közösségi kerékpáros közlekedés rendszerének (BuBi) projektje Budapesten - döntött a közgyűlés 19 igen, két nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett. György István városüzemeltetési...
Pénzért ígért védelmet egy nyíregyházi prostituáltnak egy nagycserkeszi rendőr és felettese. Két év két hónap, illetve négy év két hónap letöltendő börtönbüntetést kaptak, az ítélet nem jogerős.
A Videoton védője szerint ha a helyzeteiket értékesítik, akkor megérdemelten nyertek volna, azonban a végén meg kellett dolgozniuk az egyenlítésért is az ukrán Karpati Lviv ellen.
A hegesztett gépelemeket és egyedi gépeket gyártó Ventifilt Zrt. 94 százalékát vásárolta meg a Videoton csoport 111 tulajdonostól, a vételár mintegy félmilliárd forint volt - jelentették be a cégek ve...
Az IMF vezetője szerint Görögország a csatlakozás ellenére gyakorlatilag kívül maradt az euróövezeti kereskedelmi zónán, Angela Merkel pedig a fűnyíróelv veszélyeire figyelmeztet
Több tízmilliárd forintos kárt okozhat a mezőgazdaságnak, ha azokat a jogszabályokat alkalmazni kezdik, amelyeket a közelmúltban fogadtak el - hangoztatta Gőgös Zoltán (MSZP) az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyar Szabadság-díjat alapít a kormány; az első kitüntetett nevét a transzatlanti diplomáciai hét keretében megrendezendő Szabadság-vacsorán jelentik be - tájékoztatta a sajtót Németh Zsolt külügyi államtitkár.
A Fitch Rating nemzetközi hitelminősítő intézet kedden megerősítette a CIB Bank Zrt. (CIB) és a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. (K&H) adósbesorolását.
Hét új fejlesztési projekt kerül át a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK), ezek előkészítésére pedig összesen csaknem félmilliárd forintot fordítanak - erről döntött a Fővárosi Közgyűlés mai...
Nagy momentummal emelkedik a fagyasztott narancslé határidős árfolyama. A hosszútávú charton jól látszik, hogy májusban keményen belevettek a termékbe és ezzel új, közel négy éves csúcsra tudott emelkedni. A bikák lendülete egyelőre júniusban is kitart és a még nem lezárt havi gyertya is teli zöldet mutat pillanatnyilag. (Solar Capital)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több kamerát szerelt fel madárfészkek és odúk mellé, hogy a kíváncsiskodók a nap 24 órájában bármikor megfigyelhessék hazánk madarait.
Két év két hónap, illetve négy év két hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szerdán egy volt nagycserkeszi rendőrt és felettesét, akik 2009-ben pénzért ígértek védelmet egy nyíregyházi prostituáltnak; az ítélet nem jogerős.
A brit Telegraph közölte azt a szíriai ellenzék által feltöltött videót, amelyen Hammad Jahja – vélhetően Hezbollah tag – arról beszél, hogy a libanoni terrorcsoport azért fizetett több ezer dollárt a hozzá hasonló embereknek, hogy segítsenek a szíriai hadseregnek a kormányellenes tüntetések vérbefojtásában. Állítása szerint a Hezbollah legalább 45 autóbusznyi nehézfegyverekkel felszerelt zsoldost…
A hegesztett gépelemeket és egyedi gépeket gyártó Ventifilt Zrt. 94 százalékát vásárolta meg a Videoton csoport 111 tulajdonostól, a vételár mintegy félmilliárd forint volt - jelentették be a cégek ve...
Az Európai Bizottság (EB) 127,5 millió eurós (mintegy 34 milliárd forintnak megfelelő) pénzbüntetést szabott ki a Telekomunikacja Polska (TP SA) lengyel telefontársaságra piaci erőfölényével való viss...