2011. június 28. kedd

jún. 28
7:44
Részletes vitákkal folytatódik a munka (HírTV)
Az Országgyűlés kedden kizárólag korábban tárgyalni kezdett törvényjavaslatok részletes vitáival folytatja munkáját, a képviselőknek így egyebek mellett lehetőségük lesz ismét hozzászólni a köztársasági elnök jogállásáról, a honvédelemről, illetve az egyházakról szóló sarkalatos törvények előterjesztéseihez.
jún. 28
7:45
Klicsko brutális kivégzésére készül Haye (Blikk)
jún. 28
7:48
A nyílt munkaerőpiacra kerülnének vissza a rokkantnyugdíjasokat (HR Portál)
A Nemzeti szociálpolitikai koncepcióhoz hasonló tervezet alapján képzelné a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a rokkantnyugdíjasok egy részének visszavezetését a munkaerőpiacra, ennek célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember helyezkedjen el a nyílt munkaerőpiacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
jún. 28
7:48
Felébredtek a bikák az USA piacokon (ProfitLine)
A technológiai szektor vezetésével emelkedéssel indult a hét az amerikai részvénypiacokon. A DJIA index 108,61 ponttal, azaz 0,91 százalékkal 12.043,19 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 11,68 ponttal, 0,92 százalékkal 1280,13 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 35,39 ponttal, 1,33 százalékkal nőtt és 2688,28 ponton zárt.
jún. 28
7:50
Megszavazták: jön a soron kívüli ellátás, megszűnik a passzív táppénz (HR Portál)
Elfogadta a parlament az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. Az indítvány rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.
jún. 28
7:50
1,3%-al csökkent Japánban a kiskereskedelmi értékesítés májusban (ProfitLine)
Éves szinten Japánban 1,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi értékesítés májusban az áprilisban mért 4,8 százalékos visszaesés után.
jún. 28
7:51
Kis híján katasztrófa történt: Kálmán Olga is a repülőn utazott + fotó (ATV)
Az óriási reccsenés után az utasok attól féltek, hogy ketté törhet a gép.
jún. 28
7:54
Brutális potya, óriási bombagól és a hét hibája - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jún. 28
8:00
Vérző torokkal vitték műtétre Demcsákot (Blikk)
A gyerekeinek még nem merték elmondani, mi történt az anyukájukkal
jún. 28
8:00
Tripoli visszautasítja a hágai elfogatóparancsot (Infostart)
Tripoliban visszautasítja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát Moammer Kadhafi, egyik fia és a líbiai titkosszolgálat vezetője ellen a kormány.
jún. 28
8:00
Lebukott a tárgyalásán (HírTV)
A lopott kabátban ment kabátlopási perére egy férfi Nagy-Britanniában, amivel azután rögvest bizonyítékot szolgáltatott maga ellen.
jún. 28
8:03
Gyorsvasúti pályát építenek a horvátok az Adriáig (Blikk)
jún. 28
8:09
Pokorni rövidebb vakációt szeretne (ATV)
Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet. A Fidesz alelnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni.
jún. 28
8:18
Napkollektor minden házon? (HírTV)
Évi 30 milliárd forint kellene ahhoz, hogy hazánk elérje a napenergia-hasznosításban 2020-ra kitűzött célokat – írja a Magyar Nemzet.
jún. 28
8:18
Jöhet az "európai adó" (Portfolio)
A gazdasági válság nem kedvez egy kreatív költségvetési vitának: a jelek szerint a Bizottság a status quo megőrzése mellett csak szerény mértékű növekedést javasol majd az uniós kiadásokban, amikor a...
jún. 28
8:20
Strómanok a bíróságon (HírTV)
Bíróság elé áll kedden az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy mind a tizenhárom strómanja, vagyis azok, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többrendbeli közokirat-hamisítással vádolt meg – írja a Magyar Nemzet.
jún. 28
8:20
Adókedvezmény jár a látvány-csapatsportok támogatóinak (Portfolio)
Társasági-adókedvezményt kaphatnak az öt látvány-csapatsport valamelyikét támogató vállalkozások, valamint sportolók is választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti...
jún. 28
8:21
A nyílt munkaerőpiacra kerülnének vissza a rokkantnyugdíjasok (HR Portál)
A Nemzeti szociálpolitikai koncepcióhoz hasonló tervezet alapján képzelné a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a rokkantnyugdíjasok egy részének visszavezetését a munkaerőpiacra, ennek célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember helyezkedjen el a nyílt munkaerőpiacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
jún. 28
8:21
Vegyes képet fest az ázsiai kereskedés (ProfitLine)
Vegyesen alakulnak az ázsiai piacok a keddi kereskedési nap folyamán az amerikai piacok hétfőn mutatott jelentős emelkedése után. Enyhült a görög válsággal kapcsolatos aggodalom, miután hétfőn Franciaországban megállapodásra jutott a kormány a bankokkal arról, hogy miként vegyenek részt a magánhitelezők a görög államadósság-válság kezelésében.
jún. 28
8:22
Martonyi: Ezt még nem nevezném szerelemnek (Portfolio)
"A magyarok egy kicsit jobban szeretik az Európai Uniót, de ezt még nem nevezném szerelemnek, az több időt igényel" - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Martonyi János külügyminiszter abból az...
jún. 28
8:23
Jóval kevesebb önkormányzat tervezi közmunka indítását (HR Portál)
A foglalkoztatási-programok (közmunka) szervezése népszerű az önkormányzatok körében, az ehhez nyújtott költségvetési támogatás azonban az idén jelentősen csökkent, a feltételek szigorodtak, ezért jóval kevesebb önkormányzat tervezi közmunka indítását, mint korábban - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.
jún. 28
8:23
OTP részvény - itt a fordulat? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,81 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22.484,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,42 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. A pozitív tartományban való zárást a BÉT a tengerentúli piacnak köszönheti, az amerikai tőzsdenyitást követően mozdult az index felfelé
jún. 28
8:25
A bérekre is fordítanának a hamburgeradóból (HR Portál)
A népegészségügyi termékdíjból befolyó összeget először a legfontosabb hiányterületekre, köztük a bérekre fordítaná az ágazat, ugyanis a népegészségügyi területen a harmadik negyedévben uniós pályázatokat is kiírnak - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
jún. 28
8:27
Sztrájk lehet az Easyjetnél Németországban (HR Portál)
A sztrájk mellett szavazott hétfőn a Verdi szakszervezeti szövetség felhívására az Easyjet németországi légi személyzetének a többsége. Ez azt jelenti, hogy a jövő héttől sztrájkot kezdhetnek a brit fapados légitársaság németországi pilótái és légiutas-kísérői.
jún. 28
8:27
Al-Kaida támadást kellett meghiúsítani Jemenben (ATV)
Létfontosságú és gazdasági létesítményeket szemeltek ki támadásaik célpontjául.
jún. 28
8:27
Videó: Az év gólpassza Korcsmárék őrült meccsén (Sport365)
Nem túlzás azt állítani, hogy talán az év legszebb gólpasszát adta Diego Guastavino, a Brann Bergen uruguayi támadója a Sarpsborg ellen. A parádés cselsorozat mellett a kommentátor előadására is érdemes figyelni. A meccset egyébként 5-3-ra nyerte végül a Brann, Korcsmár Zsolt fejesgóllal járult hozzá a sikerhez.
jún. 28
8:29
Kínai pénzből fizeti a béreket a Saab (HR Portál)
Hamarosan kifizetik az elmaradt béreket a Saabnál, az üres kasszába Kínából érkezik a pénz - közölte a svéd autógyártó hétfőn. A bejelentés szerint Kínából 582 darab Saab kocsit rendeltek, és hamarosan megérkezik az autókért járó 13 millió euró (4,5 milliárd forint), amiből ki lehet fizetni a béreket.
jún. 28
8:33
Stabil maradt a forint (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi piacokon a hétfő délutáni enyhe erősödést követően.
jún. 28
8:33
Táppénzzel lehet előzni a rendelőkben (Privátbankár)
Júliustól megszűnik a passzív táppénz, a táppénzen lévők pedig soron kívüli ellátásban részesülhetnek az egészségügyi ellátás során
jún. 28
8:35
Pokorni a szüneteket is átkeresztelné (Privátbankár)
A Fidesz alelnöke szerint illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni és megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet
jún. 28
8:36
Palócz: Sokat kell még dolgozni a kormánynak (Infostart)
Nincs érdemi mozgástere a kormánynak, amikor az érdekképviseletekkel tárgyal - mondta a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Palócz Éva szerint a fogyasztás a második félévben nőhet.
jún. 28
8:36
Visszavonult a brazil világbajnok (Infostart)
Bejelentette visszavonulását Juliano Belletti, a Barcelona és a Chelsea korábbi labdarúgója.
jún. 28
8:36
Szeretteik holttestére vártak (HírTV)
Először jutottak le bányamentők abba az új-zélandi tárnába, amelyben tavaly novemberben robbanások történtek és 29 bányász meghalt - közölte kedden az illetékes polgármester.
jún. 28
8:36
Most már biztos, hogy eltörlik a passzív táppénzt (Portfolio)
Elfogadta a parlament az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. Az indítvány...
jún. 28
8:37
Megjött a kormány étvágya: nem a Mol volt az utolsó tétel a kosárban (Privátbankár)
A kormány továbbra is törekszik arra, hogy erősítse az állam szerepét stratégiai ágazatokban, illetve stratégiai vállalatokban - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Elmondása szerint "...
jún. 28
8:38
Rúgott egyet a bika a Wall Streeten, Ázsia vegyesen zárt (Portfolio)
A nyitáskor látott feszültség a nap során oldódott a tengerentúli piacokon, így a befektetők nekiálltak megmászni a félelem falát. Ennek köszönhetően a vezető indexek közül a Dow és az S&P 500 0,9, a...
jún. 28
8:39
Megbüntette Magyarországot a Warner (Blikk)
jún. 28
8:42
Evan Lysacek egy év kihagyás után visszatér (Agroinform)
Egy év kihagyás után ősztől ismét láthatjuk versenyezni az amerikaiak világ- és olimpiai bajnok műkorcsolyázóját, Evan Lysaceket.
jún. 28
8:45
"Eszméletlenül kell technikázni" A megélhetésért küzd a megasztáros (ATV)
Tehetségét nem tudja pénzre váltani.
jún. 28
8:51
A betörők a Facebookot is figyelik ma már (Privátbankár)
Rabolták már ki önt a Facebook-profilja miatt? Reméljük, hogy nem, bár a jövőben ez is könnyen előfordulhat, ha megosztjuk másokkal, hogy mondjuk éppen nyaralunk
jún. 28
8:51
Negyvenéves nő nyugdíj előtt: az ONYF ragaszkodik egy nyilatkozathoz (Adózóna)
Milyen papírt, nyilatkozatot kell kitöltenie a nyugdíj előtt álló 40 éves nőnek ahhoz, hogy megállapítsák a nyugdíját? Olvasói kérdésre Viszló László, az Adózóna munkajogi szakértője válaszol.
jún. 28
8:53
Hónapokat csúszhat a hamburgeradó bevezetése (Privátbankár)
Az egészségügyi államtitkárság szerint a termékadóról szóló törvénytervezetnek az az egyik célja, hogy a fogyasztóknak sugallja, milyen termékeket célszerű fogyasztaniuk
jún. 28
8:54
Extraalacsony lesz a hitel kamata (HírTV)
Évekkel rövidebb lehet a diákhitel törlesztése, miután júliustól minden idők legalacsonyabb szintjére csökken a hitel kamata.
jún. 28
8:54
Pokorni: megfontolandó a rövidebb nyári szünet (Gondola)
Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet
jún. 28
8:54
Tovább csökkent az álláskeresők száma Szabolcsban (HR Portál)
Három hónapos folyamatos mérséklődést követően májusban is tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: áprilishoz képest 8,3 százalékkal kevesebben, összesen 59.794-en szerepeltek a nyilvántartásban - közölte honlapján a megyei kormányhivatal munkaügyi központja hétfőn.
jún. 28
8:54
Iránymutatásra vár a forint (Portfolio)
Bár hétfőn intenzíven emelkedtek az amerikai részvénypiacok a nap során egyre javuló nemzetközi befektetői hangulatjavulás nyomán, ma reggel nem látunk kitörő optimizmusra utaló jeleket. Erre...
jún. 28
8:54
Megvágná a nyári szünetet Pokorni (Pénzcentrum)
Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet. A politikus szerint mindemelett illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni....
jún. 28
8:54
48 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban (ProfitLine)
Miközben a görög parlamentben a 28 milliárd eurós megszorító csomag és az 50 milliárd eurós privatizációs tervről folyik a vita, addig az országban a megszorítások elleni tiltakozásul 48 órás általános sztrájk kezdődött.
jún. 28
8:56
Nagy a tét: mi lesz Görögországgal? (HírTV)
Kedden kezdi meg a megszorításokat tartalmazó intézkedéscsomag parlamenti vitáját az athéni törvényhozás. A görög szakszervezetek a vita és a szavazás napjára kétnapos általános sztrájkot és tüntetéseket hirdettek.
jún. 28
8:56
Hatalmas transzparens az Akropoliszon a megszorító intézkedések ellen (HR Portál)
A megszorító intézkedések elleni „ellentámadást” hirdető óriás transzparenst feszítettek ki az athéni Akropoliszra hétfő reggel a PAME görög kommunista szakszervezeti szövetség aktivistái.

Keresés