A korábbinál lényegesen kevesebb fővárosi támogatással valósul meg idén a Zsidó Nyári Fesztivál, amely azonban így is sokrétű programmal, tíz napon át várja a közönséget augusztus 27. és szeptember 5. között Budapesten.
A magyar kormány jól teljesítette az európai uniós elnökség feladatait, az ország azonban "rémisztően" megváltozott – írta csütörtöki kommentárjában a Süddeutsche Zeitung. A többi német lap is hasonló kommentárokat ír, megjegyzik például, hogy a magyar parlament jelenleg nem szuverén népképviselet.
Párma — Igent mondott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Parma ajánlatára Hernán Crespo (35) és meghosszabbította velük a szerződését.
Tízezer iskolát érint a brit oktatási alkalmazottak sztrájkja: ez a brit iskolák több mint kétharmada. Nagy-Britanniában félmillió tanár tiltakozik a kormány nyugdíjreformja miatt, amely több munkaévet és kisebb juttatásokat irányoz elő.
Július 1-től hatályát veszti az a rendelkezés, amely eddig kizárta a jelzálog alapú devizahitelezést, valamint részlegesen megszűnik az árverezési és kilakoltatási moratórium
Július 1-től lépnek életbe az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.
Budapest — Az Európa-liga-szereplés nemcsak dicsőséggel, hanem pénzbeli jutalommal is jár a labdarúgócsapatok számára. Ha a Ferencváros és a Paks sikerrel veszi a selejtező első fordulóját, akkor 90 ezer euróval (23,9 millió forint) gazdagodhat.
A görög parlament csütörtök délután megszavazta a 28,4 milliárd eurós megszorító csomag végrehajtásáról szóló törvényt, magát a csomagot szerdán hagyták jóvá a képviselők.
Július 1-től lépnek életbe az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.
Késedi Gábor, a Vasas Akadémia szakmai koordinátora a hatharom.hu-nak beszélt a magyar utánpótlás helyzetéről, viszonyairól és a követendő példákról is.
A Demokratikus Koalíció kérdéseinek támogatottsága gyakran 23-24 százalék körül alakult, ám így is alulmúlta a szükséges 25 százalékot. A kezdeményezők még reménykednek.
Július 1-jétől megszűnik a passzív táppénz, a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi a dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket is
Erősödött csütörtökön a forint a bankközi devizapiacon, reggel 265 forint körül nyitott, és bár napközben 266 forint fölé is kúszott, délután 4 órakor újra 265 forint körül jegyezték. Az euró szerdán ...
Budapest — Le kellett állítani a forgalmat csütörtökön az Andrássy úton azért, mert Vadász János volt szocialista politikus közlekedési afférját kellett modellezniük az érintetteknek.
Elsőként a nyolcadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitova jutott be a női egyes fináléjába az angol nyílt teniszbajnokságon Wimbledonban, miután a csütörtöki elődöntőben három szettben legyőzte a negyedikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenkát.
London — Roger Federert (29) siratják és szapulják a svájciak. A 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes teniszező wimbledoni negyeddöntőbeli búcsúja nagyon fáj honfitársainak, ám azt is nehezen emésztik meg, hogy a sztár utoljára tavaly év elején tudott nyerni a négy nagy torna egyikén.
A még mindig kirobbanó formát mutató fejlett piaci bika csak az OTP részvényeire tudott hatni a mai kereskedésben, mely azonban kevésnek bizonyult a BUX üdvösségéhez, mely így végül 18,1 milliárd...
Gázórák visszatekerésére specializálódott bűnelkövetőt fogtak el a rend éber őrei. Az elkövető és a gyanúsítottnak számító megrendelők az elmúlt évek alatt több milliós kárt okoztak a gázszolgáltatónak....
Budapest – Drágább gyógyszert, szigorúbb szabályokat és emelkedő éttermi árakat hoz a második félév. Mától költségesebb lesz az élet, a Blikk pedig összegyűjtötte, milyen változásokkal jön az év második fele.
Ismét feloszlatta a rendőrség a fehérorosz ellenzék tüntetését. A kormány elnyomó politikája és a gazdasági nehézségek miatt Lukasenko elnök ellenzéke minden héten csendes tüntetést tart, amit a hatóságok rendszerint feloszlatnak.
Július 1. és 3. között ismét itt az idő: March és Kinrara Grófja (Earl of March and Kinrara) idén is a veteránautó-sport Mekkájába invitál, ahol kezdetét veszi a Goodwood Festival of Speed. Az idén is mintegy 150 ezer nézőre számítanak, de jegyek kizárólag elővételben kaphatók. A versenysport története nagyhírű tanúi, egykori versenyzőlegendák exkluzív társasága ez, Goodwood e tekintetben igazi…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,82 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 22.564,93 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára...
Július 1-től hatályát veszti az a rendelkezés, amely eddig kizárta a jelzálog alapú devizahitelezést, valamint részlegesen megszűnik az árverezési és kilakoltatási moratórium.
Magyarország fizetési mérleghelyzete „messze a legjobb” az egész közép-európai térségben – állapították meg a csütörtökön közzétett idei első negyedévi mérlegadatokat kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint jövőre várhatóan tovább szélesedik a hazai össztermékhez mért többlet.
Magyarország fizetési mérleghelyzete "messze a legjobb" az egész közép-európai térségben - állapították meg a csütörtökön közzétett idei első negyedévi mérlegadatokat kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint jövőre várhatóan tovább szélesedik a hazai össztermékhez mért többlet.
Rátámadt Nicolas Sarkozy francia elnökre csütörtökön egy férfi a délnyugati-franciaországi Brax-ban. A támadót az államfő biztonsági emberei azonnal lefogták.
Elképzelhető, hogy visszatér Kispestre Németh Norbert. A Vasassal szerződést bontott középpályás a DAC elleni edzőmérkőzésen lépett pályára egykori együttesében.
A Magaslabda június 29-i adásában beszélgettünk Vetési Ivánnal, a Magyar Kézilabda Szövetség új elnökével, és Késedi Gáborral, a Vasas Akadémia szakmai koordinátorával.
Komoly „szankciókkal” szembesült a Downing street megszorító intézkedései következtében: több százezer közalkalmazott sztrájkol a nyugdíjakat érintő változtatások miatt.
A női labdarúgó-világbajnokságon rendezett Norvégia–Egyenlítői-Guinea csoportmeccsen az afrikaiak támadója hatalmas ziccerben kapu mellé helyezett. A lelátón egy egyenlítői-guineai szurkoló dührohamot kapott az eset után.
Sopron - Sikerült bejutnunk oda, ahová még a sajtó munkatársait sem szívesen engedik be, vagyis a nagyszínpad mögötti backstage-be, hogy meglessük, hogyan készülnek a sztárok a VOLT-os fellépésükre.