Az MSZP szerint amit a kormány a rendvédelmi dolgozók nyugdíjrendszerével tesz, azt később az összes többi, korengedményes, korkedvezményes nyugdíjjal rendelkező társadalmi csoporttal megteszi majd.
Hét törvény módosítását kezdeményezi a gazdasági tárca a pénteken az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatában; a minisztérium egyebek mellett azt javasolja, hogy emelkedjen a cigaretta jövedéki adója, szűnjön meg a vendéglátóiparban a havi standolási kötelezettség és emelkedjen a kötelező könyvvizsgálat értékhatára.
Gyurcsány Ferenc arra kéri a rendvédelmi dolgozókat, hogy ne menjenek Orbán Viktor háza elé tüntetni, hagyják ki a miniszterelnök családját a politikai csatározásból
Kolumbiában nagyüzemben űzi az ördögöt a megszállottakból Hermes atya. Az ötven éves pap módszereit sokan kétségbe vonják, mégis 20 éve járnak hozzá az emberek.
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - ismertette a vonatkozó terveket Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, és nem is fogják
Visszaállították a határforgalom ellenőrzését Ausztriában a Világgazdasági Fórum Bécsben tartandó rendezvénye miatt a szombaton 0 órától június 9-én 24 óráig terjedő időszakra valamennyi határszakaszon, köztük a Magyarországgal határos területen is
Várhatóan június 9-én átadják a Hell Energy Magyarország Kft. új üzemét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
A menopauza miatt erős, hirtelen hőhullámaim vannak, ami a munkámban is zavar. Mit tehetek ellene? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kínaiak építhetik meg a reptéri gyorsvasutat, továbbá részt vehetnek a nagyobb pályaudvarok rekonstrukcióiban is - mondta el a Magyar Nemzetnek a nemzeti fejlesztési miniszter.
Újabb videofelvételen buzdított az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat "a cionisták és a keresztesek" elleni szent háborúra - jelentette pénteken az iszlamista üzeneteket figyelő SITE amerikai portál.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az eseményen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök, valamint a kormány tagjai és több parlamenti párt képviselője, illetve a diplomáciai testület tagjai.
Szombati sajtóértesülések szerint május közepén csaknem 20-an fertőződtek meg az észak-németországi Lübeck egyik éttermében. A hasmenyésjárvány eredete után nyomozó hatóságok most azt igyekeznek kideríteni, hogy mi okozhatta azt a fertőzést, ezért az éttermet már pénteken átvizsgálták, és vizsgálják az étterem beszállítóit is.
Vizsgálja a Dataplex-ügyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – tudta meg a Magyar Nemzet. A kezdetekben csak vegetáló, szerverhotelt működtető vállalkozást az akkor Bajnai Gordon vezette Wallis leányvállalata vette meg. A tulajdonjogok hamarosan átkerültek három ciprusi céghez.
Nem ért véget a Sony kálváriája a hackerekkel, miután a LulzSec nevű csoport közölte, hogy csütörtökön feltörte a Sony Pictures Entertainment weboldalát, mellyel több mint 1 millió ügyfél adatait...
Tavaly 16,1 százalékkal nőttek az adózói hátralékok, ezen belül a működő adózók tartozásállománya nem változott, a nem működőké viszont jelentősen, 22,9 százalékkal nőtt - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010. évi tevékenységéről összeállított bulletinből. A teljes hátralékállomány 74 százaléka nem beszedhető, megtérülésére nincs reális esély. Ez az arány egy évvel ezelőtt még 70…
A magyar honvédség csaknem ezer katonája szolgál jelenleg külföldön, három földrészen, 13 országban - írja a Népszabadság. Benkő Tibor vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke a lapnak azt mondta, a ...
Várhatóan június 9-én átadják a Hell Energy Magyarország Kft. új üzemét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában - tájékoztatta a társaság az MTI-t. Az idén öt éves Hell az áprilisi prób...
Ismét téma a brit bulvárlapokban Jenny Thompson, aki korábban arról híresült el, hogy csaknem szétzúzta az angol futballsztár, Wayne Rooney házasságát.
Kiapadt tavak, lerombolt gátak, illegálisan gyűrűzött vércsék – a zöld államtitkár „életműve” madártávlatból. A „prof” akkoriban érinthetetlen volt. Célpontban a kormánytaggá avanzsált madarász, a 101 fióka és a liberális fészekalj.
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - ismertette a vonatkozó terveket Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, és nem is fogják. A…
Huszonötezer budapesti tartozik lakbérrel valamelyik önkormányzatnak, a hátralék összege már 3,7 milliárd forint - írja a Magyar Nemzet saját összesítésére hivatkozva
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - ismertette a vonatkozó terveket Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, és nem is fogják. A…
Nyilvánosak lesznek a Mol-csomag visszavásárlásról szóló szerződés részletei. A megállapodásról az Országgyűlés nyilvánossága előtt fognak vitázni – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Újabb videofelvételen buzdított az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat "a cionisták és a keresztesek" elleni szent háborúra - jelentette pénteken az iszlamista üzeneteket figyelő SITE amerikai portál.
Támogatja a kulturális államtitkár a több száz millió forintba kerülő nemzetközi filmszemle magyarországi megrendezését. Annak ellenére, hogy Szőcs Gézát többen is figyelmeztették, hogy az eseményt szervező két producer bűncselekménygyanús ügyekben is érintett.
Több mint kétszáz randalírozó német szurkolót vettek őrizetbe Bécsben a labdarúgó Európa-bajnokság osztrák-német, 2-1-es német győzelemmel végződött selejtező meccsének kezdete előtt.
Elképesztő és hihetetlen, hogy egyes támadók milyen lehetőségeket képesek elpuskázni, most megnézheted egyben a szezon leggyengébb csatárteljesítményeit.
Az ember azt gondolná, hogy egy vállalkozás profilja nem befolyásolja, milyen bankszámlát nyisson. Pedig rengeteget spórolhat havonta egy kis vagy közepes vállalkozás, ha a bankolási szokásaihoz leginkább illeszkedő számlacsomagra sikerül szerződést kötnie.
Könyvében szeretné lebuktatni Varga Eszter halálának további felelőseit Csilik László. A 18 éves lányt korábbi élettársa szíven szúrta, de László szerint nem egyedül ő a felelős a tragédiáért.