2011. június 8. szerda

jún. 8
12:12
Fabregas már elfogadta a Barcelona ajánlatát, az Arsenalon múlik a klubcsere (Agroinform)
Spanyol információk szerint a katalán egyesület már megállapodott az Ágyúsok középpályásával, de a végső szót a klubja mondhatja ki.
jún. 8
12:14
Az amerikaiak a legvidámabbak (Gondola)
Az amerikaiak a legvidámabbak, a németek pedig a legkevésbé viccesek - ez derült ki egy közösségi portál nemzetközi közvélemény-kutatásából
jún. 8
12:14
Kikapcsolják az összes atomerőművet (HírTV)
Svájc kormánya után a parlament is úgy határozott, hogy az alpesi ország lemond az atomenergia hasznosításáról.
jún. 8
12:14
Budaházy-ügy - Megszólalt a vád tanúja (Alternatív Energia)
Egy terhelő tanú vallomásával folytatódott a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társainak büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán.
jún. 8
12:15
Nyugdíjas szülőknek is mehetne az 1 százalék (Pénzcentrum)
Felajánlhatnák személyi jövedelemadójuk 1 százalékát a nagykorú munkavállalók a már nyugdíjas szüleik javára - ez az egyik fontos változtatási javaslat a KDNP által koordinált új családvédelmi törvény tervezetében. Akinek több gyermeke van, több pénzt kaphatna....
jún. 8
12:16
Elítéltek varrják a rendőrök új bevetési ruháját (HírTV)
Rendőrruhákat varrnak a rablók és tolvajok a sátoraljaújhelyi börtönben. A sok megrendelés miatt átmenetileg munkaerőhiány lett a börtönben. Az erőszakos bűnözőket fogva tartó intézmény lakói jótékonykodnak is: képzőművészeti alkotásaikból nyílt kiállításuk bevételét a helyi mentőállomásnak ajánlották fel.
jún. 8
12:18
Ennyien kapnak korhatár előtti öregségi nyugdíjat (HR Portál)
A nyugdíjbiztosító adatai szerint - a rokkantakon kívül - úgy negyedmillióra tehető az általános korhatár alatt nyugellátásra jogosultak száma. A belügyi szervek szolgálati nyugdíjasai között akad néhány 36 évnél is fiatalabb, és körülbelül tízezren a 45 esztendőt sem töltötték be - írja a Népszabadság.
jún. 8
12:20
Merre "halad" a bohócforradalom? (HR Portál)
Elkészült a június 16-ra meghirdetett "bohócforradalom" menetrendje. A szervezők mindenkit várnak a tiltakozásra, aki úgy érzi, a jelenlegi kormány bohócot akar csinálni belőle. A "bohócforradalmat" Árok Kornél és Kónya Péter, a közelmúltban tartott rendvédelmis demonstrációk főszervezői magánemberként hirdették meg.
jún. 8
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jún. 8
12:22
Százmilliárdos hitelprogram középvállalkozásoknak (HR Portál)
Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek százmilliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel - jelentette be az OTP, amely szerint a korábbinál kedvezőbbé váltak a feltételek a vállalati hitelexpanzióhoz.
jún. 8
12:23
Liptaitól nem kell a pénz a gyászba belebetegedett édesanyának (ATV)
Hetek óta lázas beteg Daróczi Dávid gyászoló édesanyja, aki fia korábbi barátnőjétől egy fillért sem fogadna el.
jún. 8
12:24
Történelmi mélyponton a gépjármű-hitelezés (Privátbankár)
Történelmi mélypontra jutott a lakossági gépjármű-hitelezés: 10 eladott új autóból alig több mint kettőt vesznek hitelre
jún. 8
12:24
Több mint nyolcezer orvos lépett be a kamarába (HR Portál)
Több mint nyolcezer orvos lépett be, illetve vissza a Magyar Orvosi Kamarába (MOK) a határidő lejár­táig - jelentette be Éger István elnök. A köztestületnek így megközelítőleg harmincnyolcezres tagsága lesz - értesült a Magyar Hírlap.
jún. 8
12:25
Felmérés: a kétharmad elégedetlen a kormányzat intézkedéseivel (ATV)
Obama bin Laden meggyilkolásával szerzett népszerűsége megfogyatkozott, az amerikaiak többsége elégedetlen a gazdasági mutatókkal, és a magas adósságállománnyal – áll a Washington Post és az ABC News által készített közvélemény-kutatás összegzésében. A vizsgálat jelentős pesszimista hangulatot jelez: a benzinár növekedése, az ingatlanárak csökkenése, valamint a foglalkoztatottság mértékének…
jún. 8
12:26
Gyorssegélyt kapnak a járvány miatt károsult gazdák (HR Portál)
Gyorssegélyt ítélt meg az EU a hasmenéses járvány miatt a gazdáknak, és várhatóan a tagállamok is segítséget nyújtanak a termelőknek. Az orosz piac továbbra is zárva, és még mindig nem tudni, mi okozza a bajt - cikkezi a Világgazdaság.
jún. 8
12:30
Cséfalvay: Mindent elértünk, amit el lehetett érni (HírTV)
Magyarország rendkívül sokat tanult az uniós elnökségi tevékenységből – hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott interjújában.
jún. 8
12:30
Autóját hátrahagyva menekült el egy csempész (Blikk)
jún. 8
12:30
A VDSZ csatlakozásra szólítja a kormányt (Alternatív Energia)
Zúzza be és adja le a vegyipari szakszervezetnek a kormány az adatvédelmi szempontból aggályos szociális konzultációs leveleket - szólítja fel a döntéshozókat közleményében a vegyipari ágazat annak kapcsán, hogy kiderült, az ombudsman aggályosnak minősítette az adatgyűjtésnek és nyilvántartásnak ezt a "levelező" változatát.
jún. 8
12:30
Simon Ádám Palermóban folytatja - hivatalos (Agroinform)
A 21 éves középpályás öt évre szóló szerződést írt alá az idén Olasz Kupa döntőt játszó olasz együtteshez.
jún. 8
12:32
Féltékeny nő verte meg az anyát kislánya előtt (HírTV)
Könnyebb sérüléseket szenvedett az az asszony, akit saját kislánya előtt vert össze egy másik nő kedd reggel Alsószentmártonban, a buszmegállóban.
jún. 8
12:32
Lelőttek egy egymillió forint értékű postagalambot (Blikk)
jún. 8
12:32
Elfogták a pesterzsébeti sorozatrablót (Alternatív Energia)
Elfogta a rendőrség a pesterzsébeti sorozatrablót; a férfi - egy héttel börtönbüntetéséből szabadulva - május közepén kirabolt egy zálogházat, majd június elején egy héten belül ugyanazt a patikát kétszer is - közölte Nyerges Béla, a BRFK rablási osztályának alezredese szerdán.
jún. 8
12:33
20 milliárd forintnyi kötvényt adott el csereaukciókon az ÁKK (Portfolio)
Jelentős befektetői érdeklődés övezte a ma megtartott két államkötvény sorozatra vonatkozó csereaukciót, amelyen az Államadósság Kezelő Központ a 2013-ben lejáró kötvényeket 2019-ben lejáró...
jún. 8
12:34
Minszk főútvonalán tiltakoztak a magas üzemanyagárak ellen (HírTV)
A fehérorosz fővárosban több száz autós tiltakozott a magas üzemanyagárak ellen. A hatóságok a tavaly decemberi elnökválasztással ellentétben ezúttal nem oszlatták fel a tüntetést. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök szerint a nyugati országok észak-afrikai és iraki politikája miatt nő az olaj ára.
jún. 8
12:34
Hétéves kisfiút döntött ágynak a hasmenésjárvány (Blikk)
jún. 8
12:34
Miskolci találmány paneltűz tovaterjedése ellen (Alternatív Energia)
Egy miskolci feltaláló az önkormányzatnak kínálja fel megvételre a szabadalmi jogokat azon találmányára, amely paneltűz keletkezésekor képes megakadályozni, vagy legalább is lassítani a lángok szintek közötti terjedését a házak homlokzatán - írta szerdai számában az Észak-Magyarország.
jún. 8
12:36
Végre valami jó hír! - Tovább eshetnek az üzemanyagárak (ProfitLine)
Soha nem látott magasságokba törtek az üzemanyagárak tavasszal, majd az elmúlt hetekben jelentősebb csökkenést tapasztalhattunk, de az árak még mindig magas szinteken járnak. Adódik a kérdés: reménykedhetünk-e olcsóbb árakban? Lesz-e változás az ezt befolyásoló három fő tényező valamelyikében: az olaj nemzetközi piacokon jegyzett árában, a dollár forint keresztárfolyamában, vagy az állam…
jún. 8
12:39
Kövér olyan mint csípős a paprika, marja a szlovákok torkát (ATV)
Nekiment a Smer-SD a szlovák kormánynak, Kövér László kijelentései miatt. Slota azon sem lepődne meg, ha Budapestről lőnék Szlovákiát.
jún. 8
12:42
22%-kal több BMW fogyott mint tavaly ilyenkor (Privátbankár)
Az előző év hasonló időszakához képest 22 százalékkal több, összesen 147.563 autót adott el májusban a BMW, miután nőtt az 5-ös sorozat új modellje és a sportterepjárók iránti világpiaci kereslet ...
jún. 8
12:42
Itt az Alkonyat - Hajnalhasadás előzetese! (Blikk)
A rajongók nagy örömére novemberben kerül majd a mozikba az Alkonyat legújabb részének első fele.
jún. 8
12:44
Taxisok tüntetnek Budapesten (Privátbankár)
Több mint száz taxis gyűlt össze szerda délben a fővárosi Hősök terén, hogy járműveikkel rendőri biztosítás mellett a Főpolgármesteri Hivatal elé vonuljanak és ott petíciót adjanak át, a fővárosi t...
jún. 8
12:48
Réthelyi tovább vezeti a minisztériumot (Infostart)
Réthelyi Miklós a leváltását firtató kérdésre szerdán azt mondta, hogy továbbra is vezeti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, az egy éve kapott megbízatásának tartalma ugyanis továbbra is fennáll, és ebben Orbán Viktor is megerősítette személyes találkozójukon.
jún. 8
12:48
Nadal a füves pályával barátkozik (HírTV)
Wimbledonra készül Rafael Nadal. A spanyol teniszező a Roland Garros megnyerésével bebiztosította első helyét a világranglistán, így első kiemelt lesz a június 20-án kezdődő londoni versenyen.
jún. 8
12:48
Bohócok ideje (Gondola)
Eljött a bohócok ideje. Egy nagy politikai és kommunikációs meccs. Ki nyer majd vele?
jún. 8
12:48
Képíró-per - A nyomozati iratok felolvasásával folytatódott a tárgyalás (Alternatív Energia)
További nyomozati iratok felolvasásával folytatódott a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor büntetőpere szerdán a Fővárosi Bíróságon.
jún. 8
12:48
Dzsudzsák 12 millió euróért igazol az Anzsihoz, 3 milliót kap csak az aláírásért - lapértesülés (Agroinform)
Sajtóhírek szerint a magyar játékost komoly összeggel, 3 millió euróval győzték meg, hogy írja alá a szerződését az Anzsival.
jún. 8
12:50
Több ezren maradtak áram nélkül, miután lecsapott (HírTV)
Több ezren maradtak áram nélkül a kanadai Torontó környékén egy vihar miatt. Áramvezetékek szakadtak le és transzformátorok égtek ki.
jún. 8
12:51
GKI: ez így kevés lesz az "üdvösséghez" (Portfolio)
A magyar kormány által eddig tett 2011. évi gazdaságpolitikai lépések néhány ponton korrigálták saját, 2010-es cselekedeteinek leginkább csőddel fenyegető elemeit, a fő gond azonban az, hogy a...
jún. 8
12:57
1000 halott - a kihallgatási jegyzőkönyvek név szerint említik Képírót (ATV)
Nyomozati iratok feltárásával folytatódott a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor büntetőpere.
jún. 8
13:00
A vártnál visszafogottabban teljesített a német ipar áprilisban (Privátbankár)
Csökkent a német ipari termelés áprilisban a szakértők által várt stagnálás helyett. Ez azt jelzi, hogy a legerősebb európai gazdaság élénkülése szerényebb, mint korábban várták. Szezonálisan kiigazí...
jún. 8
13:06
Obama: Katasztrofális lenne, ha Európa lefelé tartó spirálba kerülne (HírTV)
Az amerikai elnök szerint Németország és az Egyesült Államok együttműködik a görög adósságválság megoldásában. Barack Obama Angela Merkel német kancellárral tartott washingtoni sajtótájékoztatóján kijelentette: katasztrofális lenne, ha az adósságválság miatt Európa egy lefelé tartó, ellenőrizhetetlen spirálba kerülne.
jún. 8
13:06
Légicsapásban lelték halálukat a felkelők (Blikk)
jún. 8
13:06
Járvány - Megerősítették a második megbetegedést Lengyelországban (Kripto Akadémia)
Megerősítették a második, E. coli baktérium okozta hasmenéses fertőzést egy 7 éves fiú esetében a laboratóriumi vizsgálatok Lengyelországban - közölte szerdán a lengyel közegészségügyi főfelügyelőség (GIS) szóvivője.
jún. 8
13:06
Tizenkilenc budapesti közoktatási intézménynek lesz új vezetője (Alternatív Energia)
Tizenkilenc fővárosi fenntartású közoktatási intézmény vezetőjének pályázatát fogadta el a Fővárosi Közgyűlés szerdán, így ők augusztus 15-től öt évig tölthetik be a posztot.
jún. 8
13:08
A román belügyminisztérium előtt tiltakoztak (HírTV)
Bukarestben több száz rendőr tüntetett kedden a kormány által tervezett elbocsátások ellen. A belügyminisztérium nyáron 9500 embernek mond fel a megszorítások részeként és csökkenti az étkezési hozzájárulást is. Tavaly a többi közalkalmazottéval együtt a rendőrök bére is 25 százalékkal csökkent.
jún. 8
13:08
Halálos baleset Tompa közelében (Blikk)
jún. 8
13:08
Van Rompuy gratulált a horvát elnöknek a csatlakozási tárgyalások teljesítéséhez (Kripto Akadémia)
Gratulált Horvátországnak az európai uniós csatlakozásban nyújtott teljesítményéért Herman Van Rompuy, az EU állam- és kormányfői tanácsának elnöke szerdán Brüsszelben.
jún. 8
13:09
Magyarország rendkívül sokat tanult... (ProfitLine)
Magyarország rendkívül sokat tanult az uniós elnökségi tevékenységből - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára az MTI-nek adott interjújában.
jún. 8
13:09
Pert akasztottak a magyar állam nyakába (Portfolio)
Pert indított a Költségvetési Tanács egykori szakmai stábjának irányítója, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője, miután két (költségvetést érintő) közérdekű adatigényléssel...
jún. 8
13:09
Fittyet hányt a K&H a banktitokra: fizethetik a bírságot (Pénzcentrum)
Megsértette a banktitokra és panaszkezelésre vonatkozó előírásokat a K&H Bank Zrt., amikor ügyfelének táviraton küldött felszólítást arról, hogy személyi kölcsönének felmondása ügyében telefonon keresse meg a hitelintézetet - állapította meg fogyasztóvédelmi eljárásában a PSZÁF. Az intézménnyel szemben a hatóság 800 ezer forint bírságot szabott ki és megtiltotta a jogsértő magatartás…

Keresés