2011. június 8. szerda

jún. 8
16:15
Megvannak a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei (ATV)
Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az MTI-nek a Fidesz egyik vezető politikusa szerdán. Az ötödik új alkotmánybíró Dienes-Oehm Egon, a KDNP jelöltje lehet. A…
jún. 8
16:17
Csak Obama elképzeléséről tárgyalnak a palesztinok (ATV)
Barack Obama amerikai elnök koncepcióját szeretnék kikényszeríteni a palesztinok. Az arab főtárgyaló kijelentette: amennyiben Izrael ezt nem fogadja el, nem tárgyalnak, hanem ősszel az ENSZ-hez fordulnak.
jún. 8
16:18
Meglepetés: mégsem tesznek semmit a drága olaj ellen (Privátbankár)
Nem változtatott termelési kvótáján az OPEC. Ez nagy meglepetés, miután számos elemző, és az olajkartell több tagországának a képviselője is azt mondta korábban, hogy a napi termelés növeléséről döntenek
jún. 8
16:19
Index: visszaélésgyanús ügyek a Magyar Állami Operaházban (ATV)
Három hónapja megküldte a Magyar Állami Operaház gazdálkodásáról szóló több száz oldalas jelentését Horváth Ádám, volt miniszteri biztos az intézményt felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. A jelentés számos gazdasági ügylettel kapcsolatban felvetette a hűtlen kezelés gyanúját - olvasható szerdán az index.hu internetes hírportálon.
jún. 8
16:24
Bankkártyával külföldön (Blikk)
Nem tudja, hogyan használhatja biztonságosan a bankkártyáját külföldön? Szeretne tisztában lenni azzal, mi a teendő, ha netán elveszíti vagy ellopják öntől a vakációja során? Összeállításunkból számos hasznos tanácsot leshet el!
jún. 8
16:24
Őket jelöli alkotmánybírónak a Fidesz (Infostart)
Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az MTI-nek a Fidesz egyik vezető politikusa szerdán. Az ötödik új alkotmánybíró Dienes-Oehm Egon, a KDNP jelöltje lehet. A…
jún. 8
16:24
Óriási veszélyben vannak a lakóházak (HírTV)
Lakott területeket fenyeget az erdőtűz Arizonában, ahol eddig több településről mintegy 7 ezer embert kellett kimenekíteni. A mostani az állam történetének második legnagyobb erdőtüze. Lángok pusztítanak Oroszország középső területein is. A tavalyi erdőtűz 62 halálos áldozatot követelt, idén egyelőre nem fenyegetnek lakott területeket a lángok.
jún. 8
16:24
Egyhangúlag támogatták a kamattartást a monetáris tanács tagjai (Gondola)
Egyhangúlag támogatta a monetáris tanács hét tagja a jegybanki alapkamat 6 százalékon tartását a legutóbbi, május 16-i kamatdöntő ülésen, amelynek rövidített jegyzőkönyvét szerdán tette közzé az MNB
jún. 8
16:24
Megvannak a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei (Alternatív Energia)
Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az MTI-nek a Fidesz egyik vezető politikusa szerdán. Az ötödik új alkotmánybíró Dienes-Oehm Egon, a KDNP jelöltje lehet. A…
jún. 8
16:24
Tiger Woods lemondta a US Opent (Agroinform)
Kihagyja az egy hét múlva kezdődő US Opent a golfozók egykori világelsője, az amerikai Tiger Woods.
jún. 8
16:24
Gyes után: mit tehet a munkavállaló, ha kevesebbet akarnak fizetni neki, mint ami jár? (Adózóna)
Mi alapján lehet meghatározni az átlagos bérfejlesztést? Mit tehet a dolgozó, ha kevesebbet akarnak fizetni neki, mint ami jár? Olvasói kérdésre Viszló László, az Adózóna munkajogi szakértője válaszol.
jún. 8
16:26
Ismét házkutatást tartottak a Tettrekész irodájában (Infostart)
Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg az MTI-nek a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője a szakszervezet honlapjára szerda kora délután felkerült hírt.
jún. 8
16:26
Ismét házkutatást tartottak a TMRSZ szekszárdi irodájában (Gondola)
Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg az MTI-nek a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője a szakszervezet honlapjára szerda kora délután felkerült hírt
jún. 8
16:26
Küzd az elnémítás ellen a Klubrádió (Alternatív Energia)
Akár az is előfordulhat, hogy nem indul a Klubrádió a Médiahatóság frekvenciapályázatán - jelentette ki Arató András a rádió elnök-vezérigazgatója mai sajtótájékoztatóján. A Szalai Annamária vezette szervezet ugyanis úgy határozta meg az előzetes pályázati kiírás feltételeit, hogy a Klubrádió biztosan ne nyerhessen a mostani műsorstruktúrájával.
jún. 8
16:27
Távirattal sértett banktitkot a K&H; Bank (ProfitLine)
Megsértette a banktitokra és panaszkezelésre vonatkozó előírásokat a K&H Bank Zrt., amikor ügyfelének táviraton küldött felszólítást arról, hogy személyi kölcsönének felmondása ügyében telefonon keresse meg a hitelintézetet – állapította meg fogyasztóvédelmi eljárásában a PSZÁF. Az intézménnyel szemben a hatóság 800 ezer forint bírságot szabott ki és megtiltotta a jogsértő magatartás…
jún. 8
16:27
Bővítések a Continental veszprémi gyárában (Portfolio)
Az elektronikus fékrendszereket, motor- és váltószenzorokat fejlesztő és gyártó nemzetközi autóipari beszállító vállalatnál, a Continental veszprémi leányvállalatánál folyamatosan bővítik a létszámot...
jún. 8
16:29
IMF - Christine Lagarde túl van a pekingi bemutatkozáson (ProfitLine)
Pályázatának lényegét és jelöltségének hátterét igyekezett megvilágítani kínai vendéglátóinak Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki indul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért - derült ki szerdai hírügynökségi jelentésekből.
jún. 8
16:31
Hoppá! Mégsem változatott kitermelési kvótáján az OPEC (ProfitLine)
Nem változtatott termelési kvótáján az OPEC. Ez nagy meglepetés, miután számos elemző, de az olajkartell több tagországának a képviselője is azt mondta korábban, hogy a szervezet napi termelésének a növeléséről döntenek a szerdán tartott bécsi miniszteri értekezleten.
jún. 8
16:33
Nyomozó ügyészek lepték el a szekszárdi TMRSZ irodát (ATV)
Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője a szakszervezet honlapjára szerda kora délután felkerült hírt.
jún. 8
16:33
Kétéves eltiltás a doppingoló magyar dzsúdósnak (Sport365)
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvári Attilát, aki így nem indulhat a londoni olimpián.
jún. 8
16:35
Hende: már a Kadhafi utáni Líbiáról egyeztet a NATO (ATV)
Már a jelenlegi tripoli rezsim távozása utáni időszakról is tárgyaltak a NATO-tagországok védelmi miniszterei Hende Csaba honvédelmi miniszter beszámolója szerint, amikor áttekintették a líbiai feladatokat szerdai brüsszeli találkozójukon.
jún. 8
16:36
Orbán: "A munkanélküliség csökkentése élet-halál kérdése" (Infostart)
Kiemelt fontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság növelését Orbán Viktor egy bécsi konferencián.
jún. 8
16:36
Már gyártják a villany Volvót! (Blikk)
A svéd gyár megkezdte a C30 Electric gyártását, így nyár végén már az ügyfeleknél parkolhat az elektromos kis Volvo
jún. 8
16:38
Betiltották az év legundorítóbb filmjét (Blikk)
A brit korhatár bizottság betiltotta az Emberi százlábú 2 forgalmazását, mondván, annyi jelenetet ki kellene vágni a horrorból, hogy semmi sem maradna a filmből
jún. 8
16:40
Videó: Alekosz kisgatyában táncolt (Blikk)
jún. 8
16:42
Nyáron visszaállamosíthatják a Liszt Ferenc repülőteret (Infostart)
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány "piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - olvasható a Heti Válasz cikkében.
jún. 8
16:42
Magyar játékost vett a Palermo (HírTV)
Hivatalosan is a Palermo játékosa Simon Ádám. az olasz klub 700 ezer eurót fizetett a szombathelyi Haladásnak a középpályásért.
jún. 8
16:42
Ismét házkutatást tartottak a TMRSZ szekszárdi irodájában (Alternatív Energia)
Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg az MTI-nek a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője a szakszervezet honlapjára szerda kora délután felkerült hírt.
jún. 8
16:42
Kaká nélkül a címvédő a Copa Americán (Agroinform)
A brazil szövetségi kapitány szerdán kihirdette a Copa Americára utazó keretet, Mano Menezes 22 fős listáján nem szerepel Kaká neve.
jún. 8
16:44
Így fogadták az ÁSZ-jelentést (HírTV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010. évi tevékenységéről szóló jelentés tárgyalásával kezdte meg szerdai munkáját az Országgyűlés, amely a nap folyamán további hét előterjesztés általános vitáját folytatja le. Közpénzügyekről és az önkormányzatok helyzetéről is beszéltek az általános vitában az egyéni felszólalók szerdán a parlamentben.
jún. 8
16:44
Egervári szerint pirruszi volt a San Marino elleni győzelmünk (Agroinform)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, Juhász Roland és Vanczák Vilmos pótlásáról gondoskodnunk kell a svédek elleni mérkőzés előtt.
jún. 8
16:45
Új országos főépítész, kevés hatáskörrel (Portfolio)
Nagy Ervint nevezte ki országos főépítésznek a kormány. Az új országos főépítésznek saját bevallása szerint nagyon kevés dologra van hatásköre, konkrét ügyekbe nem igen szólhat bele, de nem is akar,...
jún. 8
16:51
Orbán: élet-halál kérdés a munkanélküliség csökkentése (ATV)
Kiemelt fontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság növelését Orbán Viktor szerdán egy bécsi konferencián.
jún. 8
16:53
Megszorítások: több bántalmazás és nemi erőszak a gyerekotthonokban (ATV)
A sérült, illetve az érzelmileg kiszolgáltatott gyerekek egytől egyig potenciális áldozatok. Ráadásul kevesebb képzésre futja majd, és így bizony kevesebb vészhelyzetet ismernek fel a szakemberek.
jún. 8
16:54
800 ezer forintos távirat a K&H; Banktól (Privátbankár)
A K&H Bank táviraton értesítette az ügyfelét, hogy személyi kölcsönének felmondása miatt keresse a bankot - a PSZÁF szerint banktitkot sértettek, 800 ezer forint a büntetés
jún. 8
16:54
Újabb robogó kelt el a Blikk játékában (Blikk)
Budapest - Incze János (45) életébe berobogott a szerencse, méghozzá szó szerint, hiszen olvasónk megnyerte a Blikk Bumm nyereményjátékán felkínált öt robogó egyikét.
jún. 8
16:56
Meglepetés: mégsem tesznek semmit a drága olaj ellen (Privátbankár)
Nem változtatott termelési kvótáján az OPEC. Ez nagy meglepetés, miután számos elemző, és az olajkartell több tagországának a képviselője is azt mondta korábban, hogy a napi termelés növeléséről döntenek
jún. 8
16:58
Semmelweis Terv: a miniszterelnök lelépett a korábbi útról? (Privátbankár)
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) arra kéri a kormányt, hogy a betegképviseletek intézményes bevonásával "jöjjön létre nemzeti konzultáció az egészségügyről"
jún. 8
17:00
Állami újraelosztás: optimum nem létezik (Privátbankár)
Magyarországon 5-7 százalékkal lehetne csökkenteni az állami újraelosztás mértékét, ennél kevesebből egyszerűen nem tudnánk működni - hangzott el egy szerdai konferencián
jún. 8
17:00
A NEK nemzeti konzultáció kezdeményezne az egészségügyről (Infostart)
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) arra kéri a kormányt, hogy a betegképviseletek intézményes bevonásával "jöjjön létre nemzeti konzultáció az egészségügyről". Cser Ágner az InfoRádiónak azt mondta: a Semmelweis-terv nem más, mint egy kétlépcsős, burkolt privatizáció előkészítése.
jún. 8
17:00
Élet-halál kérdése Magyarország számára (HírTV)
Kiemelt fontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság növelését Orbán Viktor szerdán egy bécsi konferencián. A magyar miniszterelnök a Világgazdasági Fórum bécsi regionális tanácskozásán hangsúlyozta: tíz év alatt legkevesebb tíz százalékkal kell növelni Magyarországon a foglalkoztatási rátát.
jún. 8
17:00
Milliárdos visszaéléseket talált az operaház lemondatott miniszteri biztosa (Spa Trend Online)
Három hónapja megküldte a Magyar Állami Operaház gazdálkodásáról szóló több száz oldalas jelentését Horváth Ádám, volt miniszteri biztos az intézményt felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. A jelentés számos gazdasági ügylettel kapcsolatban felvetette a hűtlen kezelés gyanúját - olvasható szerdán az index.hu internetes hírportálon.
jún. 8
17:00
Nitrogénművek: egyetlen forint állami támogatást sem kapott a cég (ProfitLine)
Nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem a péti Nitrogénművek Zrt., kizárólag piaci alapú és feltételű hiteleket vett fel a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) - közölte a cég az MTI érdeklődésére szerdán.
jún. 8
17:00
Az NFL-ről álmodik az egykori ausztrál focista (Agroinform)
Az ausztrál foci karrier után éles váltással az NFL-ről álmodik Scott Harding, aki nem punter akar lenni, hanem a kőkemény erőpróbát jelentő wide-receiver posztot célozza meg magának.
jún. 8
17:02
Kommandósok csaptak le a két férfira (HírTV)
Rajtaütésszerűen fogták el a kommandósok azt a két férfit, akiktől közel három kilogramm marihuánát foglaltak le a napokban Pécsett.
jún. 8
17:02
Egyre kevesebb vállalati és magáncsőd Németországban (ProfitLine)
A gazdaság fellendülésének köszönhetően Németországban látványosan csökken a fizetésképtelené vált cégek, illetve háztartások száma.
jún. 8
17:04
Felnőttek nyaraltak a cigány gyerekek helyett? (HírTV)
A hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat sikkasztással vádolt elnöke ellen szerdán kezdődött meg a bírósági eljárás az alföldi városban; Ajtai Évát azzal vádolják, hogy nem számolt el az önkormányzattól gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással.
jún. 8
17:06
Euro 2012: A nagy csúszások ellenére is bizakodó az UEFA (Sport365)
Az egyes lengyelországi stadionok építésében tapasztalható késedelem ellenére az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) továbbra is hisz a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság lengyel projektjének sikerében.
jún. 8
17:09
"Meggondolatlan állítások" - Dzurinda kritizálta Kövér nyilatkozatát (ATV)
Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének egy hétfőn megjelent lapinterjúban megfogalmazott állításai meggondolatlanok és nem helyénvalóak voltak, de Szlovákia számára nem jelentenek veszélyt, figyelemelterelésről van szó.
jún. 8
17:12
Nabucco: megkezdődhet a finanszírozás tervezése (Infostart)
Áttörésnek nevezte a Nabucco történetében a szerdai projekttámogatási megállapodások aláírását a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás szerint ezzel az aláírással eladhatóvá válik a projekt. A Nabucco Projekttámogatási Megállapodásokat öt tranzitország képviselője írta alá Törökországban.

Keresés