Semmilyen látványos előrelépés nem történt május óta a bezenyei kaszinóberuházás kapcsán azonkívül, hogy kaviccsal kiszélesítették a vasúti átkelő fel- és lejáróját. De még ezt sem fedték be szilárd burkolattal – mondta a Magyar Nemzetnek Kammerhofer Róbert, a Győr-Moson-Sopron megyei község polgármestere, aki ugyanakkor jelezte, nagyon várják az építkezést, és bíznak a sikeres folytatásban.
A Fiumei úti sírkertben a családtagok mellett pályatársak, tanítványok, barátok és tisztelők százai vettek búcsút a június 30-án elhunyt Petrovics Emiltől.
Orbán Viktor a parlamenti szezon zárása után úgy vélte: csak a Fidesz–KDNP képes az ország problémáinak megoldására. Előző este majd húsz fontos törvényről döntött az Országgyűlés.
Közel ötszáz fős csoportos létszámleépítést jelentett be októberben a Rail Cargo Hungaria. Időközben azonban olyan outplacement programot dolgoztak ki, amelyek segítették az önkéntes munkaerő kiáramlást, a munkavállalók máshol való elhelyezkedését, így várhatóan nem, vagy csak minimális mértékben lehet szükség munkáltatói rendes felmondásra - tájékoztatott a cég HR igazgatója és szakértője.
Az idei első félévben mind a budapesti, mind a vidéki használt tégla lakások árai stagnáltak,és bár a panellakások árai a fővárosban 1, vidéken pedig 4 százalékkal estek, a piacon lassú árnövekedésre lehet számítani - közölte saját eladási adatai alapján az Otthon Centrum (OC) franchise hálózat az MTI-vel.
Sokunkat foglalkoztat a téma, mi minden változik majd a jövőben, a munka világában? Hogyan változhat a szervezet, a kultúra, a gondolkodás és a hierarchia a vállalatokban. Hogyan lehet ezt a sok változást kezelni? Hogyan kapcsolódik mindehhez a Mind Mapping technika? Mire jó és miben segíthet a változások során? E kérdésekre Herbai Csaba, a JAM Blog egyik szerzője kereste a választ.
Jelentősen megugrik a gyerekek száma az óvodai és iskolai beiratkozás idején bizonyos településeken, illetve kerületekben, a szülők egy része ugyanis lakcímtrükkökkel él, hogy gyermeke az általa legjobbnak tartott oktatási intézménybe járhasson. A sok helyütt már bevett gyakorlat lényege: a gyermek és az anya papíron átköltözik a nagyszülőkhöz vagy a kiválasztott iskola körzetében élő rokonhoz,…
A Moody's nemzetközi hitelminősítő kedden késő este, az európai piacok zárása után Londonban közölte, hogy az eddigi "Baa3"-ról - vagyis a még befektetési ajánlású osztályzati sáv alsó széléről - egy fokozattal "Ba1"-re süllyesztette a hazai és a külföldi piacokon kibocsátott ír kormánykötvény-adósság osztályzatát, további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyva érvényben az új…
A fukusimai atomerőmű katasztrófájának hatására ugyan visszavontak néhány nukleáris programot, ennek ellenére az atom továbbra is jelentős szerepet játszik a világ energiatermelésében. Jelenleg ez az egyetlen olyan költséghatékony alternatíva a szénnel, a gázzal, illetve az olajjal szemben, amely maradéktalanul megvalósítható - véli a KPMG globális energetikával foglalkozó intézete.
Nem véletlenül javult fel Lionel Messi teljesítménye a Costa Rica elleni sorsdöntő csoportmeccsre a Copa Américán. Úgy látszik az argentin sztár karateleckéket vett, és be is vetette tudását a mérkőzésen.
Szerdán reggel is 230 forint felett jegyezték a svájci frankot, az euróval szemben viszont tartja magát a magyar deviza, az árfolyam nem törte át a 270 forintos szintet.
Új metrókocsi-szerződés helyett az Alstommal folytatott tárgyalások eredményéről, egy megállapodásról dönthet csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés – tudta meg a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor norvégiai tárgyalásainak eredményeként hamarosan lezárhatják a norvég harcászati rádiók ügyében folyó pereskedést. A honvédelmi tárca delegációt küld Norvégiába, hogy megbeszélést folytasson a szállító Kongsberg céggel. Ez azért is sürgető, mert a választott bíróság által a megegyezésre megszabott határidő július közepén lejár – írja a Magyar Nemzet.
Megvonta a befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatot Írországtól a Moody´s - úgy vélik, Írországnak újabb külső pénzügyi segítségre lehet szüksége
Újabb, az eddigieknél több szolgáltatást nyújtó inkubátorház épül Székesfehérváron uniós támogatással, amelyet 2012 januárjában vehetnek birtokba az induló vállalkozások - jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP), a város polgármestere, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) elnöke és Fejes László, a pályázaton nyertes cég ügyvezető igazgatója kedden…
Összesen 157, eddig közműsor-szolgáltatóként vagy nem nyereségérdekelt médiaszolgáltatóként működő rádió vagy televízió kérte átminősítését közösségi médiaszolgáltatóvá - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-t.
Hétfőn került pecsét a népegészségügyi termékdíjról - közismertebb nevén chipsadó - szóló törvényjavaslatra, de az érintett ágazatok cégei már azt számolják, mekkora leépítésre lesz szükségük, hogy kompenzálják az adó okozta forgalomcsökkenést - írja a Népszabadság.
A kínai gazdaság bővülése a második negyedév folyamán a vártnál kisebb mértékben lassult. Éves szinten a GDP bővülése 9,5 százalékra enyhült az első negyedévben mért 9,7 százalékról. Mindez azonban meghaladja az elemzők által várt 9,4 százalékos növekedést.
A gazdaság szanálása a következő másfél évben mintegy további százezer munkahelybe kerül - áll a portugál központi bank kedden közzétett nyári jelentésében.
Az Alstom és a főváros közötti megállapodást terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé csütörtökön, nem az új szerződés tervezetét - írja a Magyar Nemzet.
Magyarországon 2007 ősze óta a nemzetközileg is legkorszerűbbnek tartott módszerrel 26 anyagcsere-betegségre vizsgálhatják meg az újszülött kisbabákat.
A fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít - mondta el Stágel Bence, az IKSZ elnöke.
Kétszáz ismert ember ült Szily Nórával szemben, hogy őszintén meséljenek életükről. A nézők követelik a folytatást, míg Nóra nem tagadja: kifejezetten szomorú, amiért nem beszélgethet tovább.
Összesen 157, eddig közműsor-szolgáltatóként vagy nem nyereségérdekelt médiaszolgáltatóként működő rádió vagy televízió kérte átminősítését közösségi médiaszolgáltatóvá - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
Nyolcvancentis vízbe ugrott fejest a 22 éves T. Miklós, a fiatalember csigolyája eltört, mellkastól lefelé teljesen megbénulhat. Úgy tudni, hogy nem ô a kunfehértói tó első áldozata.
Videóhíradó A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A bank közlése alapján összesen közel 4 milliárd forint össznévértékben értékesített egy 2 éves és egy 6 éves jelzáloglevélből az FHB Jelzálogbank Nyrt. hétfői aukcióján. A két papírra összesen 6...
Szeptemberben nyílik Budapesten Európa első tesztáruháza, a Sample Central - nyilatkozta a Napi Gazdaság szerdai számában Kováts Lívia, a Sample Central nemzetközi franchise hálózat magyarországi cége...
Az alvás az ember életétől elválaszthatatlan folyamat, melynek zavarai jelentősen rontják az életminőséget, negatívan befolyásolják a társas kapcsolatokat, a munkabírást.