A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 507,34 pontos, 2,33 százalékos emelkedéssel, 22.276,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények emelked...
Lassuló ütemben, de tovább emelkedett a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott, élő mulasztással rendelkező magánszemélyek és az élő mulasztások száma is
Negyvenöt ülésnapot tartott az Országgyűlés az idei első félévben. Február 14. és július 11. között a képviselők több mint 465 órán át üléseztek, elfogadtak 116 törvényt, 60 határozatot, meghallgattak csaknem 150 interpellációt, és szavaztak majdnem 1200 alkalommal - mindez a parlament tevékenységéről kiadott előzetes összefoglalóból derül ki.
Madrid megpályázná a 2020-as nyári olimpia rendezését. A spanyol főváros közgyűlése a jövő héten szavaz a kandidálásról. A két nagy párt már megegyezett Madrid polgármesterével a pályázat támogatásáról, így a voksolás csak formalitás lesz.
Az elmúlt hónapokra jellemző üzenethez képest már a tegnap este közzétett kamatdöntési jegyzőkönyv is enyhe hangsúlyeltolódást mutatott abban, hogy az amerikai jegybank hajlandó esetleg további...
Budapest - Feljelentést tett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) miután több megyéből is bundagyanús eseteket jelentettek alacsonyabb osztályú meccsekről.
Az Orbán Viktortól idézett „Egy Ronald Reaganre van szükségünk” címmel közölt cikket Peggy Noonan konzervatív publicista tollából a The Wall Street Journal című amerikai napilap arról, hogy a néhai amerikai elnök tiszteletére több kelet-európai országban és Nagy-Britanniában is szobrot emeltek.
Több ezer szurkoló köszöntötte első munkanapján Marcelo Bielsát, a spanyol bajnokság élvonalában szereplő Athletic Bilbao labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét.
Bár lassuló ütemben, de az idén tovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott, élő mulasztással rendelkező magánszemélyek és az élő mulasztások száma is.
Megkezdte a közmédiumokban zajló leépítések elleni tiltakozó megmozdulását a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa szerda délután. A néma demonstrációhoz csatlakozók ruhájukra fehér szalagot tűztek és egy mécsest raktak le a Magyar Rádió épülete elé kihelyezett koporsó mellé.
A július 31-én esedékes Forma-1-es ENI Magyar Nagydíj előtt ismét pályára lép Budapesten az F1-es pilóták futballcsapata, a Nationali Piloti, amelynek ezúttal a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel lesz a kapitánya.
Súlyos csapás a munkavállalókra nézve, hogy a kormány megtagadta a szociális párbeszédet - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke egy fórumot követő sajtótájékoztatón, szerdán Nyíregyházán.
A héten rajtol a Kékszalag, még nem késő arra gondolni, hogyan kerülhetünk el egy hatalmas kiadást, ha valami baj történne velünk és járművünkkel a vízen
Termelés nélkül képtelenség beindítani a gazdaság motorját, ezért elsősorban a termelő szféra támogatására koncentrál a kormány, amikor az Új Széchenyi Terv keretében segíti a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitka szerdán, Gyulán.
Várhatóan módosítják az osztrák himnusz szövegét a nemek közti esélyegyenlőség jegyében, miután a javaslat mögött egy szerdai bejelentés szerint felsorakozott a parlamenti pártok többsége.
Forintmilliárdokban mérhető károkat okoz a magyar mezőgazdaságnak, hogy génmódosított (GMO) vetőmagok kerültek ki a termelőkhöz, majd a szántóföldekre, mivel ezzel megszűnik az ország génmódosítás-mentes státusza – mondta Lánszki Imre ökológus, igazságügyi szakértő szerdán.
Szomália egyes vidékein minden tizedik gyereket az éhhalál veszélye fenyegeti - hozta nyilvánosságra szerdán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
"A válság túléléséhez és az INA részére szükséges újabb kölcsönök biztosításához a Molnak meg kellett szereznie az operatív irányítási, vagyis menedzsment jogokat."
Magyarország - Csütörtökön a Debrecen-Vasas összecsapással rajtol a labdarúgó-NB I 2011/2012-es idénye. Új bajnokság, új remények és emellett természetesen új dresszek is, melyben a szurkolók büszkén feszíthetnek majd a lelátón.
A Szilvásy-Galambos-Laborc-féle kémügy lényege, hogy az érintettek az orosz érdekűként azonosított Zömök Kft. stábjával szűrették (volna) ki az NBH-ba beépült "fideszeseket". E cég a szolgálatok személyi adatai mellett más állami információkhoz is hozzáfért - írja a csütörtökön utcára kerülő új Heti Válasz.
Alig három órával a Sturm Graz-Videoton labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt semmi sem utalt arra Klagenfurtban, hogy este az osztrák és a magyar bajnok összecsap a városban.
Alig három órával a Sturm Graz-Videoton labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt semmi sem utalt arra Klagenfurtban, hogy este az osztrák és a magyar bajnok összecsap a városban.