Kína második negyedéves GDP-je és júniusi ipari termelése a vártnál nagyobb mértékben növekedett, felhajtva ezzel a részvények árát Ázsia-szerte, míg az infláció mérséklésére szolgáló monetáris...
Jelentősen megugrik a gyerekek száma az óvodai és iskolai beiratkozás idején bizonyos településeken, illetve kerületekben. A szülők egy része ugyanis lakcímtrükkökkel próbálja elérni, hogy gyermeke az általa legjobbnak tartott oktatási intézménybe járhasson....
A CAR és a MeinAuto.de létrehoztak egy indexet, amely megmutatja, átlagosan mennyit kell várni Németországban az újautók vásárlóinak a kiválasztott járművekre. Az index alapján jelenleg közel 4...
Az ide Tour de France első szakaszán egy 13 éves kisfiú okozott bukást a mezőnyben, Alberto Contador megbocsátott az őt komoly hátrányba hozó felelőtlen nézőnek.
Ugyan tegnap Amerika nem zárt valami fényesen, ám a kedvező kínai makroadatok egyelőre bizakodásra adnak okot a piacokon, mely eredőjeként óvatos optimizmust várhatunk a mai napon a magyar parketten...
Az autógyárak mindig is igyekeztek különlegeset alkotni, ha a termékük népszerűsítéséről van szó – ilyen téren pedig a BMW-t sem kell félteni. Legújabb ötletükhöz az 1-es új generációjának gyártósorából merítettek ötletet: az ott látható különböző folyamatokat elegyítették a jármű által produkált hangokkal, melynek eredménye az alábbi zene és videóklipp.
Tegnap a reggeli pofonokat követően gyorsan talpraállt a piac, egyes részvények a fordulás jeleit mutatják, míg másokat fontos támaszok tartottak meg. Az alábbiakban az OTP, a Richter illetve a DAX...
Idén visszatérhet a válság előtti szintre a reklámköltés a világban annak ellenére, hogy Európában és az Egyesült Államokban az adósságválság és a bizonytalan gazdasági növekedés miatt lassulás...
Óriási nap eleji zuhanást követően szárnyalni kezdett tegnap az UniCredit árfolyama, végül a bankapapírok 5,9%-os emelkedéssel zárták a napot. A hasonlóan viselkedő Intesa Sanpaolo árfolyama 3,3%-ot...
Fernando Alonso silverstone-i győzelme visszaadta a Ferrari-csapat önbizalmát, igaz, a spanyol szerint óvatosan kell kezelni a vb-esélyeiket, hiszen az abszolút favorit továbbra is a címvédő Sebastian Vettel.
Portugália és Görögország után Írország is „bóvli” kategóriába került a Moody's-nál. A hitelminősítő intézet arra hivatkozva vonta meg a szigetországtól a még befektetési ajánlású osztályzatot, hogy Írország várhatóan újabb külső pénzügyi segítségre szorul. A Moody's tegnap késő este, az európai piacok zárása után jelentette be a leminősítést.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját az MTI-nek.
A főügyészséghez fordul a Híd magyar-szlovák kormánypárt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) gyűlöletkeltő, magyarellenes óriásplakátjai miatt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Sajtóinformációk szerint Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 májusában 37,6%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette a KSH - ami kicsivel alacsonyabb az előző hónapokban jellemzőnél. Így összességében a...
Az egyre fokozódó európai adósságválság és egy esetleges további amerikai likviditásbővítés a legfőbb biztonságos menedéknek számító arany drágulását idézték elő, amely tegnap napközben alig 3...
Szerdán reggel is 230 forint felett jegyezték a svájci frankot, az euróval szemben viszont tartja magát a magyar deviza, az árfolyam nem törte át a 270 forintos szintet.
Roguy Meyé mellett Sherif El-Sadek, Aleksander Stanisavljevic és Bujor Vlad Alin engedélye is hiányzik, így hiányos lehet a zalaiak kerete a diósgyőri bajnoki rajton.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 májusában éves szinten 37,6¸százalékkal emelkedett az áprilisban mért 45,2 százalékos emelkedés után. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 48,9, az élő állatok és állati termékeké 16,6 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
Szerdán reggel is 230 forint felett jegyezték a svájci frankot, az euróval szemben viszont tartja magát a magyar deviza, az árfolyam nem törte át a 270 forintos szintet.
A főügyészséghez fordul a Híd magyar-szlovák kormánypárt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) gyűlöletkeltő, magyarellenes óriásplakátjai miatt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
Az elemzői várakozások ellenére pluszban nyitott a BUX szerdán, a hangulat azonban rendkívül törékeny. A svájci frankot továbbra is 230 forint fölött jegyzik
Az E-Star július 12-én pénzügyileg is lezárta az EETEK cégcsoport akvizícióját. A tranzakcióval az EETEK cégcsoport az E-Star 100%-os tulajdonába került. Következő lépésként az E-Star megkezdi a jelen...
Májusban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak éves szintű emelkedése - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatok szerint az áprilisi 45,2 százalékos drágulás után májusban 37,6 százalékkal nőttek az árak.
Dzsudzsák Balázs új klubjának csapatkapitánya, Roberto Carlos szerint az Anzsi képes lehet megszerezni a brazil támadót, aki jelenleg a Copán próbálja növelni értékét.
Fényűző esküvőjük csak a látszat volt, hiszen a hírek szerint Albert herceg és Charlene már a nászútjukon is külön hotelben töltötték az éjszakákat és kizárólag a sajtó kedvéért találkoztak.
Tegnap pánikszerű esés bontakozott ki a világ tőzsdén, azonban mire az amerikai tőzsdék kinyitottak, mérséklődött a negatív hangulat. A tegnapi kereskedésben nagyrészt oldalaztak az irányadó amerikai...
A lejárt tartozással rendelkező adósokat összegző Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR, régebbi nevén BAR lista) tárolt magánszemélyek száma júniusra újabb rekordot döntött. 806 ezer júniusra lejárt, minimálbérnél nagyobb tartozással rendelkező és 90 napnál hosszabb késedelemben lévő hiteles került be a rendszerbe....
Idén kedvezőbben alakulhat a költségvetés egyenlege a kormány céljainál, azonban a jövő évi vállalások teljesítéséhez sokat kell tennie - összegezhető az MNB ma megjelent elemzése az államháztartási...
Egy évvel az olimpia előtt a kvótaszerzési időszak egyik fontos állomása lesz a csütörtökön kezdődő és jövő keddig tartó sheffieldi vívó Európa-bajnokság, melyen 24 fős magyar csapat vesz részt.
A tegnap reggeli pánikhangulat utáni fellélegzés ma is érezteti a hatását a pesti parketten, mely eredőjeként a BUX 1,1%-os emelkedésben. A MOL a tegnap kialakított magasabb mélypont után kezd egyre...
Paulo Sousa kedden 19:15-kor vezetett edzést a BL-selejtező helyszínén, a Wörthersee Stadionban a Sturm Graz elleni találkozó előtt egy nappal. A portugál tréner néhány bravúros trükköt is bemutatott a labdával, amíg játékosai gyakoroltak.
Áll a bál a kaszinók tulajdonosai és az imitátorok jogaiért harcoló aktivisták között Las Vegasban. A város szívének számító Strip környékén egyelőre tömegestől lehet Pókembereket, Elmókat látni mindenféle kivitelben, vékony és elhízott Elvisek, "wannabe" Homér Simpsonok, Mad Hatterek és Batmanek társaságában.
Sokaknak az elmúlt napok csupán egy forró nyári hétvégét jelentettek. Az SRTH csapatának azonban a reményt, hogy megélhessék a kudarc utáni édes elismerést!
Számíthatnak az EU államainak segítségére azok a bankok, amelyek elbuknak a pénteken közzéteendő stresszteszteken - erősítették meg kedden az uniós pénzügyminiszterek. Először a piacról kell tőkét...
Az elemzői várakozások ellenére pluszban nyitott a BUX szerdán, a hangulat azonban rendkívül törékeny. A svájci frankot továbbra is 230 forint fölött jegyzik
A ballisztikai szakvélemény szerint a tavaly meggyilkolt szlovákiai magyar politikust, Basternák Lászlót legfeljebb egy méteres távolságból lőtte le a tettes – írta az Új Szó.