Az amerikai piacok hiánya és az uborkaszezon beköszönte érződik a pesti parkett mai 2,3 milliárd forintos forgalmán is, ahol a BUX jelenleg 0,1%-os emelkedésben áll. A blue chipek közül hosszú hetek...
Miből áll az a rendszer, mi az a technológia, aminek köszönhetően a Barcelona a csúcsra jutott, és még jó ideig ott is maradhat? Bemutatjuk a Barca futballakadémiáját.
Az NHL-ben szereplő San José Sharks odaadta Dany Heatley játékjogát a Minnesota Wildnak, amely a cseh Martin Havlatot küldte cserébe a kanadai csatárért.
A Budapesti Értéktőzsdén májushoz képest is visszesett forgalom, éves összehasonlításban azonban különösen szembetűnő a részvénypiaci érdeklődés zuhanása. A legkeresettebb papír júniusban az OTP volt, a bluechipek közül a Magyar Telekom teljesített a legjobban
Jurij Ljubimov, a híres moszkvai Taganka színház igazgató-főrendezője, aki múlt héten benyújtotta lemondását, családjával együtt hétfőn elhagyta Oroszországot, és Magyarországra utazott - jelentette az Interfax hírügynökség.
Csendes körmenetet tartottak Kolozsváron a Házsongárdi temető megmentéséért szombaton - írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfőn internetes oldalán. A jelenlevők a Házsongárdi temetőben rendszeressé vált rongálások megakadályozását, valamint a vétkesek felelősségre vonását követelték.
A 2011. évi általános felsőfokú felvételi eljárás hamarosan végéhez ér, hiszen július 21-én a felsőoktatási intézményekkel együttműködve kerülnek kihirdetésre a ponthatárok. A jelentkezőknek még július 7-éig van lehetőségük a dokumentummásolatok pótlására, valamint adatmódosításra és egyszeri sorrendmódosításra. A módosításokat elektronikus, illetve a kérelmeket, másolatokat az Oktatási Hivatal…
Az új Munka Törvénykönyvében felszámolnák a szakszervezetek egyik leghatékonyabb eszközét a munkáltatói jogsértésekkel szemben. A munkavállalók ezáltal kiszolgáltatottabbak lennének, mint eddig.
Mintegy 20 millió eurós projekttel fejleszti Budapest több kerületében a csatornahálózatot az idén és jövőre a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás részeként, az Európai Unió és a magyar állam 85 százalékos támogatásával - közölte a beruházást lebonyolító, Enviroduna Kft. az MTI-vel hétfőn.
Tűzharc volt azeri határőrök és ismeretlen fegyveresek egy csoportja között a hétvégén Azerbajdzsán és Irán határán; egy azeri határőr életét vesztette - közölte hétfőn az egykori szovjet köztársaság határőrsége.
Véget ért a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülése. A résztvevők zárt ajtók mögött tanácskoztak a volt titkosszolgálati vezetők őrizetbe vételéről. Az ügyet 2089-ig titkosították.
Negyven éve, 1971. július 6-án halt meg az amerikai dzsessz széles körben legismertebb alakja, Louis Armstrong, avagy Satchmo, az aranyszájú trombitás. Őt tartják a múlt század első számú dzsesszzenészének, énekesének, akinek hatása felmérhetetlen a műfajra. Egyik nagy pályatársa, Dizzy Gillespie például azt mondta, hogy „ha ő nem lett volna, közülünk sem lett volna senki”.
Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felmérése szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.
Múlt héten rendezték meg a Coke Zero 400 elnevezésű futamot, amelyet a Fordos, David Ragan nyert meg. A verseny legnagyobb vesztese egyértelműen Carl Edwards volt, aki elvesztette első helyét az összetettben.
A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti szerdán a gázolaj nagykereskedelmi árát, a 95-ös benzinén nem változtat. A változással a benzin átlagára 370 forinton marad, a gázolajé 358 forintra mérséklődik. ...
Tavaly a cégek döntő többsége emelt bért, de ez nem sok mindenre volt elég. A növekmény ugyanis 3-5 százalékos volt, így a munkáltatók 64 százaléka nem tudta megőrizni a keresetek reálértékét.
A hírTV információi szerint 21 lövéssel végzett áldozatával az a férfi, aki vasárnap a XIII. kerületben, egy tízemeletes házban meggyilkolt egy fiatal nőt.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre és a feltételes szabadság lehetőségéből való kizárásra ítélte hétfőn a Nógrád Megyei Bíróság azt a férfit, aki 2009-ben egy bozótvágó késsel halálra kaszabolta volt élettársát és annak új barátját. Az ítélet nem jogerős.
3 éves megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft., melynek értelmében a vállalat közel 25 millió euró értékben szállít futómű komponenseket a világ egyik vezető járműipari vállalatának. A jelentős...
Sok tőzsdéző szeretne profitálni a különböző alakzatokból kilépő árfolyam gyors lekereskedésére alapozott stratégiákkal. Az alakzatok alapján történő üzletelés egyik problémája, hogy ezen tevékenység...
Hétfőn sem nyilatkozott bűnösségéről a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnoka.
A mobil üzletkötőként dolgozó Nir Nachshon, aki vasárnap este véletlenül egy palesztinok lakta kelet-jeruzsálemi városrészbe tévedt, és közel állt a meglincseléshez, visszaemlékezett az átélt szörnyű pillanatokra. Az áldozatot otthonában meglátogató arab megmentője arra kérte Nachsont, hogy bocsásson meg támadóinak, és remélte, hogy hamarosan újra vendégül láthatja a fiatalembert.
Az emberiség tett egy újabb lépést az evolúciós létrán, ugyanis a napokban egy olyan műtárgy került átadásra, aminek megalkotása a lehetetlen határait súrolja.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felmérése szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.
3 éves megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft., melynek értelmében a vállalat közel 25 millió euró értékben szállít futóműkomponenseket a világ egyik, egyelőre meg nem nevezett vezető járműipari váll...
Elsüllyedt egy mexikói turistahajó 44 személlyel a fedélzetén a Kaliforniai-öbölben, Mexikó északnyugati részén, Baja California partjainál a viharos időjárás következtében - közölték hétfőn helyi médiumok.
A múzeumi, közművelődési és oktatási szakterületen hiánypótló tanulmányokat és kutatási beszámolókat tartalmazó Múzeumi iránytű című sorozat tizedik kötete megjelenése alkalmából a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Képzési Központja (MOKK) könyvbemutatókat szervez országszerte június és december között.
A Portfolio.hu értesülései szerint szerdán nulla órától literenként bruttó két forinttal csökken a gázolaj és szinten marad a benzin ára. A gázolaj árának csökkenését a forint árfolyamának...
A magyarok kétharmada biztosítás nélkül utazik külföldre, egy részük több millió forintos adóssággal térhet vissza. Megbetegednek, balesetet szenvednek, vagy lerobban az autójuk, s ez külföldön szó szerint egy egész vagyonba kerül. A határon kívül felhalmozott tartozást évek múlva is behajtják a különféle intézmények....
Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökjelöltje szerint az új alaptörvényben és a majdani új Ab-törvényben foglaltak egy újfajta, karakterében jelentősen megváltozó alkotmánybíráskodás kezdetét jelentik. Paczolay Péter - aki jelenleg is a testület vezetője - ezt parlamenti meghallgatásán mondta hétfőn, az alkotmányügyi bizottságban.
Visszaállítaná az oktatási kormányzat a kétszakos tanárképzést – erről Hoffmann Rózsa beszélt a közrádióban. Az oktatási államtitkár szerint az új szerkezet 2013-tól indulna el.
Kérelmezte kötvényeinek tőzsdei bevezetését a telekommunikációs tevékenységgel foglalkozó Business Telekom Kft. (BTel) - közölte a BÉT a honlapján hétfőn.
Oroszország felajánlotta, hogy a NATO-tagállamokkal együtt kölcsönösen lemond az elrettentésről, és a közös biztonsági problémák megoldása felé szeretne fordulni - mondta Szergej Lavrov az Oroszország-NATO tanács nagyköveti szintű ülésén hétfőn Szocsiban.
Továbbra sem akkreditálták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Az intézményt egy évvel ezelőtt akkreditálta a román felsőfokú oktatás minőségét biztosító ügynökség, és átadta az oktatási minisztériumnak az intézmény elismeréséről szóló jelentést. Azóta viszont még a kormány elé sem került az akkreditációról szóló törvénytervezet, amit utólag a parlamentnek is el kell még fogadnia -…
New Yorkban vendégeskedett az angol válogatott és a Chelsea balhátvédje Ashley Cole, aki a "The Sun" munkatársának elmondta, egyáltalán nincs meglepve Villas Boas Londonba érkezésén.
Számtalan okból kémkedhet valaki Magyarországon, de hogy éppen egy titkosszolgálatokat irányító miniszter és a kémelhárítás két főigazgatója kémkedik, az elég hihetetlenül hangzik első hallásra – mondta az ATV START hétfői adásában Gálszécsy András.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 100 millió forintos támogatást nyújt az állattartókkal termeltetési szerződést kötő és termeltetési előleget nyújtó kereskedelmi vállalkozások, az állati terméket feldolgozók és a termelői csoportok számára.