Életének 88. évében, július 3-án, rövid betegség után elhunyt Barta Mária érdemes művész, Aase-díjas színművész, a Vígszínház társulatának tagja – közölte hétfőn a Vígszínház.
A Baidu, mely a kínai internetes keresési piac 76%-át uralja megállapodást kötött a Microsofttal, hogy annak Bing elnevezésű "keresőmotorja" adja az angol nyelvű találatokat a Baidu-n. A Microsoft e...
Amennyiben a kiszivárgott tervek közel állnak a valósághoz, akkor 2010 és 2012 között az egy- és kétgyerekesek többsége egyáltalán nem jár jól azzal, hogy "családi" lett az adórendszer....
Tekintettel az induló dinnyeszezonra, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hazai termelők és a magyar fogyasztók védelme érdekében kiemelt ellenőrzést rendelt el – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája hétfőn.
A magyar biztosítók közvetlenül nem vettek részt a stresszteszten, ugyanis, ahol a biztosítói csoportok lefedik a piac 50 százalékát, ott csoportszinten végezték a vizsgálatokat - tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A ma 85. születésnapját ünneplőt Alfredo di Stefánó egyike a labdarúgás legnagyszerűbb alakjainak, Puskás Ferenc mellett a Real Madrid leghíresebb játékosa.
Meglepő cserét jelentett be a Minnesota Wild. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő csapat Martin Havlátért cserébe megszerezte a liga egyik legjobb játékosát, Dany Heatley-t.
Budaörs — Döbbenetes hasonlóság! A budaörsi parkolóban gyilkos mérget belélegző lányok az internetről szerezhették öngyilkosságuk végzetes receptjét. Több tucat olyan fórum érhető el a világhálón, ahol kézséggel adnak tippeket a felhasználók, hogy távozzunk a túlvilágra.
A Országgyűlés hétfőn megváltoztatta a külföldi rendszám használatáról szóló törvényi rendelkezéseket, emellett a kormány hatáskörébe utalta a reklámtáblák közutak mellé helyezésének szabályozását, illetve egyszerűsítette a vízi sporteszközök lajstromba vételi eljárását.
Nem mond le a jemeni elnök, amíg vissza nem tér hazájába, hogy ő maga felügyelje a hatalomátadást, jelentette ki vasárnap egy kormánytisztviselő. Ali Abdalláh Szálehet jelenleg egy szaúdi kórházban kezelik azt követően, hogy múlt hónapban megsebesült egy merényletkísérletben.
Barack Obama amerikai elnök életét követelő merénylet hírét terjesztették hackerek a Fox News hírcsatorna politikai blogján a Twitter közösségi portálon.
A Föld hétfő délután - közép-európai idő szerint ötkor - került a legtávolabb a Naptól, amikor is 152 millió kilométer választotta el a központi csillagtól.
Az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kidolgozása a következő hónapokban egy folyamatos és intenzív munka lesz, amely során fokozatosan meghozzuk és be is jelentjük az ehhez kapcsolódó döntéseket - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
Legalább 52 újságírót gyilkoltak meg az év eleje óta világszerte – adta hírül hétfőn a genfi székhelyű újságíró jogvédő szervezet, a Press Emblem Campaign (PEC).
A múlt hét során a kanadai TMX részvényesei nem fogadták el a London Stock Exchange ajánlatát, mely eredőjeként sok elemző úgy látja, hogy így maguk a londoniak is egy potenciális felvásárlási...
A kormány elveszítette a becsületét, a korengedményes nyugdíjasok körében legalábbis mindenképp - jelentette ki hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján a szocialista Lukács Zoltán.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Budapest — A sokadik terv is elkészült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér körüli közlekedési állapotok felszámolására. Ma még minden budapestinek van oka pironkodni az ide érkező külföldiek előtt, akik először a kátyúkkal „díszített" gyorsforgalmi úton, majd a romos Kőbánya-Kispest metróállomás látványával találkoznak először a magyar fővárossal.
Megváltoznak a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő szabályok a parlament hétfői döntésével. A válságköltségvetés elkészítésére a jövőben 60 helyett 90 nap áll a helyhatóságok rendelkezésére, az adósságrendezési eljárás megindítása pedig csak a képviselő-testület, illetve a közgyűlés felhatalmazásával lesz lehetséges.
A tévénézők 70 százaléka látott már olyan magyar gyártású tévéműsort, amelyben találkozott termékmegjelenítéssel, s a többség ezt szívesebben nézi, mint a reklámot - olvasható az Ipsos a közelmúltban végzett felmérésének összefoglalásában, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek.
Több mint öt évtizedes pályafutása legsikeresebb dalaiból válogat első magyarországi fellépésén a brazil származású zongorista-dalszerző, Sergio Mendes. A bossa nova és a latin jazz egyik kiemelkedő alakja a július 7-én a RaM Colosseumban hallható koncertről és a brazil zenéről is beszélt az InfoRádiónak.
A jövőben sem lehet meggátolni, hogy kiemelt ügyekben a védő jelen legyen a gyanúsított kihallgatásán, még akkor sem, ha a kihallgatás az őrizet első 48 órájában történik, s a terhelt és védőjének találkozását az ügyész erre az időszakra megtiltotta. Az Országgyűlés hétfőn a fideszes Lázár János zárószavazás előtti indítványát elfogadva így változtatta meg a büntetőeljárási törvény módosításának…
Iráni halászoknak sikerült lefegyverezniük és elfogniuk hat kalózt, akik előzőleg rájuk támadtak, és a szomáliai partok felé térítették el hajójukat - adta hírül hétfőn a Fars iráni hírügynökség.
Az Anonymous hackerkedéssel foglalatoskodó csoport az "anti biztonsági programjának" keretében bejelentette, hogy betört az Apple egyik szerverére. Bizonyítékul 27 felhasználó nevét és jelszavát...
Több támadást hajtottak végre rendőrök és katonák ellen Irakban, s legalább nyolc ember meghalt, tizenhét pedig megsebesült - közölték hétfőn hivatalos források.
A brit adófizetők tavaly 32,1 millió fontot költöttek a monarchia egészének fenntartására, 5,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A takarékosabb uralkodás annak köszönhető, hogy II. Erzsébet királynő is csatlakozott az állami költségcsökkentési politikához.
Újraválasztotta az Alkotmánybíróság elnökének Paczolay Pétert az Országgyűlés hétfőn. A képviselők emellett összesen tíz törvényjavaslatról, illetve jogszabály-módosításról is szavazhatnak hétfőn. Napirend előtt Orbán Viktor beszélt a szociális konzultációról.
A Sony a mai napon közölte, hogy július 6-ától az összes PlayStation és Qriocity hálózati szolgáltatását újraindítja, miután az április közepei és a május eleji hackertámadások során több mint 100...
Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon egy közel tíz éve történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen - jelentette be hétfőn Banon ügyvédje.
Budapest — Jojóeffektussal küzd Szandika (22). A ValóVilág plasztikcicája számtalanszor omlott össze a kamerák előtt, amikor egy-egy Párbaj alkalmával visszanézte a kisfilmeket.
A miniszterelnök szerint az emberek a munkára akarják építeni a jövőt. Szerdától csökken a gázolaj ára, a benziné nem változik. A Pannonhalmi Apátságban helyezik örök nyugalomra a 98 éves kormában elhunyt Habsburg Ottó szívurnáját. A nap legfontosabb hírei július 4-én.
Történelmi zarándoklat, lelki egység, sorsközösség. Mitől lehet igazán erős két nép kapcsolata? A kulcsszó: Czestochowa. Lengyel-magyar barátságról, szabadságvágyról, hitről, szimbólumokról kérdezzük a Rájátszásban Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A hétfői második futam után az első helyen áll a címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős az Olaszországban zajló vitorlás Repülőhollandi-világbajnokságon.
A Magyar Posta új üzletstratégiájának elfogadásával lejárt a társaság vezérigazgatójának megbízatása is, Schmidt Pál utódját július közepén nevezik meg – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn.
Az osztrák gazdasági élet vezető személyiségeit hívta tanácskozásra hétfőn az osztrák kormány, a fórumot Gazdasági Tanács néven a jövőben évente többször is össze akarják hívni - számolt be az MTI. ...
Térségi szomszédaihoz képest nyugodt politikai helyzetéből profitál Abu-Dzabi: az idei első öt hónapban 10 százalékkal nőtt a turisták száma a tavalyi megfelelő időszakhoz képest, míg a szállodák bevétele 6 százalékkal emelkedett.